Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Zentai Eta: A döntés (2013. november)
A reggeli nap meleg fényekkel ébresztette. Nehezére esett kibújni a langyos ágyból, mert a barátságos szoba fészekmeleget adott, biztonságot. Nem árulta el a futó rosszulléteket, felszárította a bizonytalanság könnyeit, rejtekhely volt, ahová titkát eldughatta a firtató szemek elől. Igen, a titok még egyedül az övé, de a titkoknak ahhoz a fajtájához tartozott, melyek egy ponton túl nem befolyásolhatók. Idővel túlnőnek minden elhatározáson, megállíthatatlanul eluralják az életét, majd akkor ütnek vissza, akkor keverik hazugságba, mikor magától lelepleződik. Még a birtokában van, tehet vele bármit, akár meg is ölheti! Erre az eshetőségre gyengeség fogta el. Elgondolta, ha titkát megosztja azzal, akire szintén tartozik, akkor már nem lesz hatalma felette, ha kiengedi a kezéből, talán a másik kényszeríti arra, hogy megtegye. Émelygése felerősödött, tenyerét meleg hasára simította, mintha nyugtatná azt, aki odabent van.

Anyja reggeli gondoskodása elől, egy futó csókkal menekült. Egész nap előtte lebegett, megbántott, értetlen arca. Lelkifurdalása volt, mert nem őszinte hozzá, de Péterrel együtt akart dönteni, minden befolyástól mentesen.
Hívni akarta a fiút, de az megelőzte, kérte találkozzanak a szokott helyen. A beszélgetés után nyugalom fogta el, jelnek tekintette a váratlan randevút, megérzésnek a másik részéről.

A koranyári, kellemes idő bizakodással töltötte el, a még tettenérhető tavasz, a kései rügyek kipattanó zsenge zöldje, mind-mind az életről beszélt. A gondolatot, hogy miért nem szólt azonnal a fiúnak, miért vannak félelmei, elhessegette.
Kisétáltak a Szigetre, leültek a part menti sétányon egy padra, és szótlanul nézték a lustán hömpölygő Dunát. A lány a fiú vállának dőlt, de közben a testére is figyelt, elringatta a külső-belső harmónia.
Péter kis fészkelődéssel vonta magára a figyelmét, mert kívűl esett a lányból sugárzó nyugalom és békesség körén. Mikor megszólalt, hangja egy lekiismeretes, empatikus orvoséhoz hasonlított, akinek rossz hírt kell közölnie a beteggel. A rövidke mondat, hogy nem akarlak bántani, azonnal felzaklatta a lányt, a következő, hogy megismerkedtem valakivel, felért egy arculcsapással, a félve kiejtett szó, hogy beleszerettem, már csak a zsibbadt felületre hullt. Márta elfordította a fejét, újra a Dunát nézte, az evezősöket, a partmenti fákat, a város messzi, fényes arcát, és csodálkozott, hogy a fiú szavai után nem történik semmi, a világ meg se rezzen, a földindulás, ami az ő belsejében zajlott, nem volt hatással semmire.
- Ne haragudj! – Péter ügyetlen kérése ott függött a levegőben magányosan, nem vonzott magához pillantást, nem rajzolt érzelmet a másik arcra, erőtlen volt ahhoz, hogy előhívja a megbocsájtás szavait. A lány némasága kezelhetetlenné tette a helyzetet. Nem volt mi ellen védekezni, nem volt mit megmagyarázni, nem lehetett sértődötten felugrani, és sietős léptekkel elmenekülni.
- Mondj már valamit!
Márta megrezzent, válla kicsit megrándult, fehér arcéle mozdulatlan volt, mint egy szoboré. Péter felállt, szeretett volna túl lenni az egészen. A másik látszólagos nyugalma ellenére is érezte, hogy nagyon megsebezte. Tett pár lépést, mint aki menni készül, aztán mégis visszatért a padhoz.
- Hazakísérlek. – hangja gyámoltalanul, meggyőződés nélkül csengett.
- Kérlek menj el... most!
Péter egy halk szervusz után megkönnyebbülten, de rossz lelkiismerettel hagyta magára.
Azt hitte, ha a fiú elmegy, utat engedhet a sírásnak, ami már régóta kaparta torkát. A sietve távozót nézte egészen addig, míg magas alakja el nem tűnt a fák között. A Nap a felhők mögé bújt, a Duna felől hűvösség csapta meg. Táskája után akart nyúlni, akkor érezte meg, hogy teljes erővel, görcsösen szorítja a pad karfáját. Bal keze szinte összenőtt a fémmel, minden idegszála ott sajgott ujjaiban, és a kétségbeesett, visszafojtott marasztalás, amit szavakkal nem tudott kimondani, kapaszkodó kezében összpontosult. Szemei szárazon égtek, elveszettnek érezte magát. Egyedül maradt kilátástalan jövőjével, ami nemcsak az övé, de a gyermeké is. Van joga megszülni a kicsit a másik tudta nélkül, dönteni arról, hogy apa nélkül nőjön fel? Képes lesz egyedül felnevelni, holott még az önállóságot sem ismeri, hiszen anyjával él? Rémület fogta el, mikor eszébe jutott anyja, aki apa nélkül nevelte fel, és nem győzte eleget óvni saját sorsától. A beszélgetéstől, ami otthon várta, kiverte a víz.
Későn ért haza, halkan beköszönt a nappaliba, és besurrant a szobájába, de anyja csalhatatlan ösztöne, ami vele kapcsolatban mindig jól működött, meghiúsította tervét. Utána jött, első mozdulatával fényt csinált, és az arcába nézett.
- Szakítottatok. – foglalta össze tömören a látványt. Egyetlen szava nyomán megtestesült, valósággá, végérvényessé vált minden, ami elhangzott a Szigeten. A mellében hordozott nyomás, megállíthatatlanul tört a torka felé, és végre szabad folyást engedett a könnyeknek. Anyja állt egy darabig tanácstalanul, majd lekapcsolta a lámpát, leült mellé, nem kérdezett, csak simogatni kezdte, mint kislány korában, ha bánat érte. Akkor a csend, mely nem volt számonkérő, inkább figyelő, megoldotta Márta nyelvét. Nem nézett anyjára, mert félt, hogy a jótékony sötéten át is látni fogja szomorúságát, csalódottságát. Csak úgy maga elé beszélt, mintha a homályban derengő falaknak, a fény híján bizarr formákat öltő bútoroknak vallana. Érezte, hogy a szorosan mellette ülő, ismerős test, mintha egy pillanatra megfeszülne, de a feszesség hamar átadta helyét egy olyan lágyságnak, ami körülölelte, magába szívta. Mikor elhallgatott, sokáig ültek szótlanul, egymáshoz dőlve, megtámasztva a másikat.
Reggel ágyában ébredt betakarva, kint már világos volt. Az elmúlt hetek bizonytalansága, a szakítás fájdalma, oldódni látszott ebben a békés reggelben. Tudta, még sokáig fog fájni, talán akkor a legjobban, mikor kezébe adják a gyermekét, és az első pillantás a kicsi arcra, eszébe juttat egy másikat. De azt is tudta, jó döntést hozott, mert semmi nem lehet annál rosszabb, mint nem megszületni annak, aki már él.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.