Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Jártó Róza: Gondolatok egy parki padon 3.
Gondolataimba merülve ültem le a padra.
Sok volt mostanában a temetés, pedig én e nélkül sem feledem el, hogy csak vendég va-gyok a földön.
Ha néha mégis megtenném, csak ránézek a fényképre.
Bedő Gábor, Gabika, az unokaöcsém mosolyog a képen. 1994, február 2-án töltötte a hu-szadik évét. Szép volt, kedves volt, és ő volt a mi közös kisbabánk. Annyira édes kisbaba volt.
Sose felejtem el, amikor apám és anyukám elmentek valahova és egy csecsemővel jöttek haza. Mint kiderült, kilopták a kórház szülészetéről, mert el akarták vinni intézetbe. Azért mert a húgom, az anyuka még csak tizenhat éves, Lajos az apuka meg tizenhét éves volt.
Így döntött a gyámhatóság. Apám meg úgy! És, ugyan ki mert, az én apámmal vitatkozni? Gabi maradt. Húsz évig és tíz hónapig.
Akkor utazott el meglátogatni a másik mamáját. Már hazafele igyekezve annak a bizonyos vonatnak első vagonjába szállt, mert épp péntek volt és máshol nem volt hely.
Ez 1994. december 02-án 22 óra után volt. A vonat meg csak rohant. Egész Szajolig.
Ott lett az örökös végállomása a nyíregyházi gyorsvonatnak. Az első vagonja egész a la-kóépületig rohant, ahol a törmelék betakarta. Örökre. Húsz éves és tíz hónapos volt a mi Ga-bikánk.
Tudták a szüleim, hogy avval a vonattal jön haza. Mikor másnap megérkezett a Népsza-badság, apám annak olvasása közben felkiáltott. Nem merte elolvasni az elhunytak névsorát. Aztán a bátyám elolvasta és megkönnyebbült a család. Nem volt Gabi a névsorba.
De akkor hol van? Sose csavargott, ha ekkora ígérte, hogy megérkezik, akkor meg is ér-kezett.
Most sem csavargott a mi Gabikánk, ott aludt a vasúti vagonba, amire ráomlott az állomás melletti lakóház. Őt, meg két másik fiatalt csak másnap tudták kiemelni a romok alól. Csak a kockás ingét mutatták meg az anyjának és Lajosnak, az apukájának. Egy kockás ing, még nem Gabi?!
Emlékszem a temetésre is. Emlékszem, hogy a buszon végig beszélgettünk és nevetgél-tünk. És emlékszem arra a koszorúra, amit a MÁV képviselője hozott nemzetiszínű szalaggal. És emlékszem, hogy mennyire nem volt gyászos a hangulat…
Amikor odaértünk a sírhoz és a koporsót elkezdték leengedni, akkor szinte egyszerre jajdul-tunk fel…
Onnantól tudnunk kellett a felfoghatatlant, hogy Gabi már soha nem jön haza.
1994. december 02-án elvitte a feketevonat…


***
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.