Poós Gergely: Reggeli gondolatok
Hiúság, öntetszelgés, önmagunk folytonos kondicionálása és az az állandó lihegés, kaparás jellemzi életünket, mellyel azon dolgozunk, hogy a társadalom bizonyos létráján megálljunk, hogy arról le ne csússzunk. Nos jelenleg ezek a mai ember mozgatórugói a civilizált világban. Az élet bármely területére és sajnos cselekedeteink nagy részére igazak ezek. Kit mi mozgat? Ki mit ért el, ki mit szeretne teljesíteni?

A társadalmi elvárás és egzisztenciánk fenntartása lihegést és kaparást eredményez és folytonos önkondicionálást, mely az életet megmételyezi. Az önkondicionálás látszólagos eredménye öntetszelgést és hiúságot szül. Az öntetszelgés és hiúság pedig hamis tükör.

És ott van még az a fránya, meg nem szűnő és önirányultságú és állandósuló boldogságvágy, mely soha ki nem elégíthető, mert az önboldogság nem boldogság. A "jól érzem magam a bőrömben", a "sikeres és elégedett vagyok" érzése még nem boldogság. Nem hogy nem boldogság, hanem épp annak az ellenkezője: önkielégítés. Az önkielégítés pedig torz és hamis.

Olyan ez, mint az elvarázsolt kastély. Varázslatos mert elbódít miliője, mégis kiábrándító, mert ugyan nagyon érdekes, vonzó és tetszetős, de jellegéből adódóan nehezen szabadul belőle az ember. Ez egyfajta rablánc, amit persze minden ember maga kényszerít magára - ezt ne feledjük.

A boldogság az, ha nem én, hanem körülöttem mindenki más boldog. Még egyszer: saját magam boldogsága önkielégítés. Nem az én boldogságom, jólétem, kényelmem, üdvöm fontos, hanem mindenki másé. S ha mindenki tudná ezt alkalmazni - gondoljunk csak bele - valami azért mégiscsak változna.

Az anyagi javakat ugyan elő kell teremteni, de nem mindenáron és nem úgy, hogy másokon élősködöm és másokat megrövidítek és másoktól elszívom, amijük van, hogy nekem több legyen, és nem lihegve és nem kaparva, mert ez igen torz módot formál arra, ahogyan az "anyagi javak" előteremtéséhez "mostanában" hozzááll az ember.

Mi az ember, ha csak azért él, hogy megéljen, ha csak azért él, hogy elérjen valamit, ha csak az mozgatja, hogy megmaradjon legalább annak, amit elérni vágyott, mi az ember, ha boldogsága önkielégítés, mit ér az, ha tetszeleghet magának és másoknak is?

Kevés olyan ember van, aki ki tud lépni e sorból. Aki hátrébb tud lépni, hogy ne kényszerüljön bele ebbe a hajszába és e hajsza eredményezte önkínlódásba. Mert ez az egész folyamat végeredményben az. Ez igazán és valóban csak elhatározásunkon múlik.

Tessék kissé hátrébb lépni és tessék a tükörbe nézni. Mit látunk? Fürkésszük azt a valakit akit magunkban megismertünk. Nap mint nap mindig és folyton fürkésszük, és ha kell - márpedig kell -, csípjünk fülön őt. Mindig minden helyzetben, mikor tetszelgünk, lihegünk, kaparunk, és boldogságot akarunk magunknak kicsikarni. Ennél több, sokkal több az élet.

Az életet el kell kissé engedni, hogy igazán a kezünkbe vehessük. El kell engedni, hogy ne pórázán éljünk, ne a világ és annak zajos és hamiskás elvárásainak feleltessük meg magunkat, hanem megtaláljuk azt a valamit, ami nem mulandó és mely a romlottságon kívül áll, hogy aztán ahhoz igazítsuk magunk. Minden helyzetben és minden vonalon. Létezik örök és igaz objektivitás és létezik örök igazság és el nem múló rend, és e rendnek ismerjük mértékét és arányosságát. Tudomásunk van róla. Az igazi objektivitás rajtunk kívül van, mégis igazán magunkban. Ez maga az igazság. Nem a szubjektív igazság, vagyis nem az enyém és nem a tied, tehát sem kitalálni sem kreálni nem lehet, hanem objektív és változatlan és mindig adott és mindig mindenre és mindenhol alkalmazható. De igazán és elsősorban saját tevékenységemre, gondolataimra, szavaimra és tetteimre. Létezhet olyan élet, nap nap után, melyben nem hazudunk sem magunknak, sem másnak, sem magunkról, sem másról. Nem tetszelgünk benne sem magunknak, sem másnak.

Az emberiségnek újra fel kellene fedezni azt az egyetlen hiteles embert, akihez igazodni tud. Hisz oly sok mindent próbáltunk már... Amit magára vett és magára alkalmazott az ember az elmúlt évszázadokban, annak látjuk sajnálatos eredményét. Nézzünk körül: korrumpáljuk az életet, és azzal a hazugsággal biztatjuk magunkat, hogy ez így rendben van. Oly sok hamis, torz, rossz, helytelen kép, látvány, hang, cél, motiváció képzi életünket, hogy ebben mára mi magunk egészen összezavarodtunk.

Ám az egyetlen hiteles ember megadatott nekünk. Láttuk és hallottuk őt. Keressük fel újra és próbáljuk magunkra alkalmazni őt. Legalább próbáljuk meg. Minden nap és minden szellemi-lelki és testi tevékenységünkben. Ez az egyetlen hiteles megoldás az emberiség életére.

"Aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött". Világos és egyértelmű beszéd, de az eddigi kétezer év "értelmezései" félrevezetőek lehetnek, ha nem látjuk be: ezek a mondatok szó szerint értendőek. Úgy tud az ember Istenben újra megjelenni, ha Isten megjelenhet benne. Ez - azt hiszem - igen-igen világos.

Adjunk időt magunknak és ebben se váljunk kényszeredetté. Tekintsünk rá és próbáljuk megvalósítani ugyanazt, amit ő. Ne ijedjünk meg, nem fog egyszerre menni. Csak szépen lassan. Nézzük meg: mi történik?

2013. január 29.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.