Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 1
Magdolna43
Antal Zsolt: Ébredés - 6. történet (2014. március)
Sötét angyalok

Egybefüggő hólepel takarja be, az egykoron virágzó tájat. Csak a patak kacskaringózó, sötétzöld csíkja csordogál, minden más pedig dermedt fehérségben várja a tavaszt, a természet újjáéledésének kezdetét. Lefedi a fák száraz, csupasz ágakkal teli koronáját, az istállót, és a kastélyt is magát, az idős öreg hölgyet, mely archaikus falai közé zárva őrzi élők és holtak titkait. Tőle nem messze álló düledező istállójában, rég nem nyerített már kanca. Vastagon borítja a por a falra akasztott szerszámokat, magukra hagyott nyergeket. A sarokban egy háromágú vasvilla meredten ágaskodik ki a száradt szénából. Láncok lógnak itt-ott, a rozoga karámhoz erősítve, melyekhez valamikor acélos izomzatú versenylovak kantárja volt hurkolva. Az istálló retesszel ellátott ajtaja, pontosan szembenéz a kastély egyetlen tornyának falából kikandikáló vízköpővel, mely magányosan szemléli a mesés, vakító fényű, rideg tájat. A frissen hulló hó, bohókás sapkát varázsolt fejének búbjára, amitől olyan benyomást kelt, mint egy groteszk arcú Télapó. Bent, a hatalmas szobák egyikében ropogva, csattogva lobog a tűz a kandallóban. Táncot járó lángnyelvek nyaldossák a kémény egyre szűkülő nyílását, miközben Cesar és Kate békésen pihen a puha, meleg takarón. Keresztbe tett mellső lábukon támasztják fejüket, így fekszenek egymással szemben mértani pontossággal. Mindig így tesznek, hiszen fegyelmezettek és illemtudók. Éberségük nem lankad akkor sem ha egymás szemébe merülnek szüntelen, vagy éppen mélyen szundítanak. Várnak. Türelmesen, nyugodtan, mint ahogy azt teheti két, magasztos külsejű iskolázott dobermann. A gazdát várják. Azt a számukra kedves, jólelkűt, akivel hetente egyszer, az éjszaka közepén vadászni indulnak. De ő nem jön, ilyenkor még nem… A két jó erőben lévő eb, nyáron kint szaladgál naphosszat, a nem messze elterülő erdő fái között. Jópofa hancúrozással töltik idejük nagy részét, miközben el-el kapnak egy gyíkot, vagy bogarat. Néha lepkét kergetnek, vagy éppen szitakötőt hajkurásznak, de rendszerint elfutnak a patak meredek partjához is, ahol szomjukat oltják annak hal szagú, hűs vízével. A forrás a hegyről áramlik lefelé, és egész évben ellátja tápanyaggal az őt körül ölelő, dús növényzetű tájat. A nem is olyan távoli dombon túl pedig, a magtároló ontja finom illatát, melynek környékét Cesar különös figyelemmel kíséri. Ha kedve támad, nagyot szippant a levegőből, majd szélsebesen futásnak ered. Kate pedig utána. Izmos, impozáns, feketén csillogó testük, úgy szárnyal át a réten, mint valami elementáris erővel kettétépett sötét fonal. A két kutya, melyből Cesar a nagyobb és az erőteljesebb, meg sem áll a magtár bejáratáig. Ott átbújnak a drótkerítés alatt kikapart alagúton, és tovább vágtatnak a magtár hatalmas fém tartálya felé. Odaérve, Cesar azonnal a földre tapasztja orrát, és gyors egymásutánban szippantva mintát vesz a talajon vibráló szagokból. Amikor pedig megtalálja amit keres, hangos csaholással jelzi Kate számára a patkány jelenlétét. Őrült hajszába kezdenek ekkor, amely rendszerint sikeres véggel zárul. Mármint számukra, a patkányok számára kevésbé. A jópofa kergetőzések után, általában elégedetten távoznak. Visszatérnek a háromszáz éves ódon kastély falai közé, ami idestova nyolc éve már az otthonuk... Télen viszont nem így tesznek, ilyenkor nincs kedvük szaladgálni, sárral koszolni mancsukat. Megteszik néha, de csak ritkán, legfőképpen a nagy hóban. Magasat szökellve ugrálnak a hasukig érő puha párnában, fetrengenek benne, miközben élvezik, ahogy rövid szőrük közé férkőznek a hideg kristályok. Hason csúsznak, úgy mint a jegesmedve a jégtábláról leereszkedve a fagyos tenger vízébe, meg néha-néha harapnak egyet a friss hideg hóból; de rendszerint ki sem mozdulnak az épületből, csak melengetik végtagjaikat, és jóleső érzéssel gondolnak a vadászatra, amikor hajtják, űzik az áldozatot árkon, bokron keresztül. Néha vérző sebeket hasít bőrükbe egy-egy vad, szúrós tüske, vagy száraz kettévált faág, de nem törődnek vele, hiszen ilyenkor csak a gazda parancsát követik. Ha kell, életüket adnák azért, hogy elejthessék számára a vadat... A szenvedély, amit iránta táplálnak, mit sem kopott az évek alatt. Egyre erősebbek lettek, egyre gyorsabban futottak. Most pedig csak rostokolnak, várnak a hívó szóra, ami az éltető pezsdülést hozza meg vérükbe, mely szétáradva tölti meg lényüket vággyal... Akkor, amikor alszik a táj, és sötétbe borul minden…
Megmozdult valami, talán egy ajtó kilincse reccsent. Cesar felkapja a fejét és a hang irányába fordítja. Csak egy egér. Egy picike, apró szösszenet, ami oly parányi, hogy a hatalmas eb, még csak arra sem méltatja, hogy egyáltalán feltápászkodjon érte. Hogy maga alá gyűrje mellső végtagjait, és kitolja erős testét; így magasabbról, és jobban szemügyre vehetné a jövevényt, de nem teszi. Inkább visszahelyezi keresztbe tett lábaira hosszúkás pofáját, majd jókorát ásítva hunyja le szemeit újra. A kis apróság közben, az a picurka egér, a fapadló résébe bújva keresi új otthonát. Bizonyára meg is leli egyszer, mert kitartó, de annyira jelentéktelen, hogy még a kutyának sem kell… Újabb hang. De most erősebb mint az előző, és nyikorgásszerű. Felkapják a fejüket mindketten, és a hang forrása felé néznek. Mély, dübörgő morgás tör elő Cesar mellkasából. Arra gondol, hogy talán az a félnótás jöhetett, aki mindennap eléjük dob néhány nyavalyás falatot. Csak ezért jön, meg néha azért, hogy leporolja a képeket az omladozó falakon. Megfeszülnek izmai, és ugrásra készen figyel. Erre Kate is megmozdul, megemeli kecses hátsóját, majd jókorát nyújtózva felemelkedik. Gyönyörű látvány, ahogy méltósággal, kissé megdőlve, pattanásig feszült idegekkel nyújtja előre izmos, vékony testét, miközben fenséges arca a léptek irányába mered. Cesar közben kivár. Ő a legutolsó pillanatig tartja magát a földhöz lapulva, hogy a lehető legkevesebb energiát pazarolja arra, ami egyenlőre még szükségtelen. Csak a megfelelő időzítés a fontos számára, semmi egyéb. Arra az egy pillanatra koncentrál, amikorra minden erejére és energiájára szükség lehet…
– Cesar, Kate, ide hozzám! – hangzik az ajtón túlról. A gazda az, meg jött értük. Óriási iramban indulnak meg, az éppen kinyíló, hatalmas súlyú tölgyfa ajtó felé. Cesar elől, Kate utána. A kitárt ajtón belép egy alak. Megmarkolja Cesar pofáját, és erősen rángatni kezdi azt.
– Jól van, jól van, kiskutyám! Megyünk mindjárt, megyünk már! Kate, nyughass! – mordul rá a bokáját marcangoló kutyára. Kate szokása volt harapni, általában bokát, de ha tehette, gazdája kezét is szívesen cibálta. Na nem éppen kedvesen, hanem inkább olyan morcosan, vadul. Nem ritkán túlzásba vitte tettét, ilyenkor nyüszítve ugrott odébb legalább két métert, a bordái közé mért jókora rúgástól. – Menjünk, gyertek – szólt a férfi, majd sarkon fordult, és véres nyomot hagyva cipője talpáról, elindult a kétszárnyú bejárati ajtó felé…
– Ssss… halkan! – szól az alak egy fához lapulva. Szarvascsorda legelészik tőlük nem messze, egy erdei tisztáson. – Arra! – utasítja a kutyákat, és kezeivel mutatja a megfelelő irányt. A két eb feszülten figyel, és a következő pillanatban már jön is a parancs: – Most! – üvölti a gazda. Eszeveszett iramba kezdenek mindhárman. A két kutya félkört leírva fut, egymástól ellenkező irányba. Őrült tempóval kerítik be a bikát, az pedig érezvén a veszélyt, szembefordulva áll meg üldözői előtt. De mire megfordul, már csak Kate áll vele szemben, morogva és habzó szájjal. Ínyét felhúzva villantja oda fehér tépőfogait, a vicsorgása pedig kéjes vigyorként ül ki arcára. Megfeszülve merednek egymásnak. A bika legalább kétszáz kilót nyom, Kate hatvanat. Hatalmas ékét leszegve tartva fújtat a kutya felé, miközben a kecses kislány csaholni kezd. Hangosan, és gyors egymásutánban, majd jobbra-balra futkosva vonva el a szarvas figyelmét… És akkor, észveszejtő hirtelenséggel zúdul a szörnyűség a szarvas nyakára. Egy gigantikus erővel csapódó harapás, pont a nyaki ütőéren. Felbőszült üvöltés hagyja el a torkát. A tehetetlenség és élni akarás vágya. De közben gyengül, hiszen folyik el az ereje... látja, amint vére a földre csapódva oszlik szét a fehér havon. Ekkor a bika megtántorodik. Hatalmas fejét még próbálja kiszabadítani ugyan, de mindhiába, Cesar állkapcsa nem engedi. Remegő lábakkal, kissé terpeszben állva küzd az életéért, de már nem tehet semmit. Látása beszürkül, majd teljesen megszűnik, agyát pedig lassan elborító homály fedi be... Egy utolsót rándul még két mázsás teste, azután eldől mint egy szalmazsák…
Cesar lassan enged az esztelen szorításból, és közben szemeinek vadul izzó fénye is kihunyni látszik. Megpillantja gazdáját, és nyüszítve rohanni kezd felé. Kate már várja annak jobbján.
– Okos kutya! Jól van, Cesar, jól van! – Mondja az alak, miközben odalép a holtan fekvő bikához, letérdel mellé és fölé hajol, majd nagyokat kortyol annak véréből. Úgy szívja magába a halott állat testéből kiáramló vörös folyadékot, mint ahogy más a bort issza… Néhány pillanat múlva feláll, és ennyit mond: – Mehetünk, a többit a dögevők elintézik majd. – Jobb kezével töröl egyet a száján, a könyökétől elhúzva azt a kézfejéig, azután megfordul, és a kutyákat meg sem várva, szapora léptekkel elindul a kastély felé. Beérve az alagsor felé veszi az irányt, hosszú téglafalú alagúton át, több kamrát is elhagyva végül megérkezik. A szoba közepén egy sötét színű szarkofág áll. Díszes, kovácsoltvas pántjait felcsapja, majd felnyitja a tetejét és belelép. Miután pedig végignyúlt benne, bizsergő érzés kíséretében áramolni kezd testében a vér, lehunyja szemeit, és a koporsó rázárul… Hazaérve Cesar és Kate, a kandalló mellé telepszik, egymással szemben, a már tőlük megszokott formában. Nyalogatják újdonsült sebeiket, miközben áhítoznak a következő vadászatra. Várnak arra, hogy gazdájuk a gyötrő éhségtől, újra felébredjen…
4690
antalzsolt - 2014. június 10. 18:25:53

Kedves Zsermen! A lényegre tapintottál, de erről inkább privátban! Köszönöm megtisztelő soraidat, mert hiába kötöttél bele ebbe-abba, számomra azok. Ugyanis, ha lágy vámpírnak, lírainak pedig szorongató, akkor...? És most jól használtam a hármaspontot is! Smile
Örülök, hogy idehoztalak, köszönöm! Smile Üdv: Zsolt

4690
antalzsolt - 2014. június 08. 05:41:12

Kedves M_Laurens! Köszönöm a véleményedet, mely számomra hasznos! Az a három pont, az a fránya három pont kísért engemet! Mindenképp elolvasom a széljegyzetet!
A tartalommal kapcsolatban pedig gondolkodóba estem. Vajon mi az ami sokaknak tetszik? A halál nem, talán az élet?
Köszönöm a 8 pontot! Üdv: Zsolt

3872
M Laurens - 2014. június 06. 21:19:26

Megvallom őszintén, hogy jómagam is inkább versekre szakosodtam, akárcsak Zsermen barátom (habár magam is írtam és írok prózát is ), de engedve egy ajánlásnak, beleolvastam az írásodba, és itt-ragadtam. Megvallom engem a stílus marasztalt és nem annyira a történet maga (nézd el nekem). összességében az írás nálam 8 pontot ért el, és ebbe beletartozik a tördelés elégtelensége is, ami nem biztos, hogy a te hibád. Viszont engedd meg, hogy a vesszőparipámat elővéve fussak egy kört a három-pontok (hármaspontok) körül, amik ebben a formában indokolatlanok, hisz legtöbbször nem a gondolatsor megszakítását, hanem a két gondolat vagy jelenetsor közti szünetet jelölnék. Ha elnézed nekem akkor felhívnám a figyelmedet az oldalon is publikált "PÁR SZÓ A HÁROM PONTRÓL" című széljegyzetemre. ( sajnos meg kell jegyezzem, hogy a kérdéses cikk tördelése itt is eltér az általam megadottól, és ezért az áttekinthetősége nehézkes. De eredeti tördelésben is olvasható a konkurenciánál: http://blog.poet....om-pontrol )

Szerzői tisztelettel és barátsággal: Miklós

4690
antalzsolt - 2014. április 02. 05:48:49

Köszönöm a hozzászólásokat és szavazatokat! Smile

3313
paltetel - 2014. március 04. 10:00:11

Az írást jónak tartom, a történetet nem szeretem, soha nem is szerettem a vámpírokról, Drakuláról, az ember-ember elleni történeteket.
Üdv. Etel

2458
Edina - 2014. március 04. 08:49:13

Szuper írás! Nagyon jó volt olvasni és igazán láttató,átélhető.Köszönöm az élményt! Gratulálok! Üdv: Edina

2295
csanady nora - 2014. március 03. 10:21:49

Kedves Tollforgató! Történetedben a hosszú leíró bevezetéseddel elgyönyörködteted az olvasót, ugyanakkor ébren tartod az érdeklődését, érezni lehet, hogy valami meglepetés lesz a végén. A csattanó váratlan, ütős! Gratulálok, nekem tetszett! Sok sikert kívánva: Nóra

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.