Arthur Z. Balogh: Menekülés
Lakàsa valóban kicsi és szűk volt. Egy szobàs. Mivel konyha és fürdőszoba is volt, garçon lakàsnak keresztelték. Szàmàra appartement volt.
Szűk és kevés hely maradt mozogni benne a túl nagy, elhizott férfinak. Hasa kiömlött nadràgjàból és ingét nem tudta rendesen begombolni.
A bútortok között a kis szobàban nehezen talàlt helyet magànak. Nem csak teste, szive is zsiros volt.
A télévizió egész nap müködött. Màr nem is halotta a csendes fecsegést és még kevésbé figyelt az elszaladó képekre. Ez volt megszokott környezete, a valósàg.
Fàradt volt. Fàradt az élettől, orvossàgaitól, a vàltozatlan utcai làtvànytól amit keskeny ablakàn keresztül làthatott. Fàradt sajàt magàtól, sipoló lélegzetétől, attól, hogy làbai mindég dagadtak és nem akartàk többé hordani. Fàradt volt a magànytól.
Màr semmit nem szeretett maga körül. Sem az embereket, sem bútorait. Stilustalan bútoraihoz semmi emlék nem füződött. Csak két dolgot szeretett, két kis festményt. Két valószinüleg értéktelen, egyszerü festményt. A nagyobbik egy régi budai negyedet àbràzolt, a vén Tabànt.
Nyàri napfényben fürdő szàzadeleji öreg hàzak szegték a millió cipőtől kopott lépcsős utcàt. Az utca egy dombra màszott s fent a dombon csak a jó ég tudta hovà vezetett egy keresztutca.
Az öreg hàzak azelött élénk színei rég elfakultak màr és sebhelynek tüntek a bezàrt ablakok a lepràs falakon. Elképzelte, hogy a vastag falak mögött kellemes volt a hőmérséklet, nem olyan fulladt meleg mint az utcàn.
Sokszor nézte ezt a festményt. Ha ott élhetne ! Milyen különbség az örökös hideg szürkeség és a képből àradó meleg között !
Csak a szemét csukta be és elképzelte a fényt és a csendet. Szemeit kinyitva, ott volt a napsütésben. A lépcsők aljàn àllt és ez csodàlatos volt !
Az utcasakron az egy emeletes hàz magas falai mögött egy kert rejtőzött. Egy tölgy görcsös karjait és bàgyadt leveleit làtta. Valahol egy kutya ugatott.
A földre és cipőjére nézett. A hasa eltünt ! Újra vékony volt. Az arcàhoz nyúlt. Nem volt tükörre szüksége tudta, hogy fiatal volt. Újból fiatal ! Sudàr és szép.
Az ujjai is vékonyak voltak. Kettesével szaladt a lépcsőkön mint fiatal koràban és szive nem vert gyorsabban.
A falak sugàroztàk a nap melegét és sajnàlta, hogy az ajtók zàrva voltak.
Sehol senki.
Mindenütt a csend.
Ablaknyitàst hallott hirtelen s mint làthatatlan bogarak döngicsélése, érthetetlen szavak mormolàsàt. Senkit nem làtott.
Minden olyan szép volt. A kék égen habos felhők vitorlài úsztak àlomhajóként ismeretlen tàjak felé. A kutya mindég ugatott. Időnként abbahagyta mintha màsok szàmàra nem hallható vàlaszt hallgatna.
Egyedül volt. Körülötte csend és a magàny. Egy lépcsőre ült és ujjai öntudatlanul szakgattàk a füvet a kövek között. Lehunyta szemét…
A festmény elött ült és nehezen lélekzett. Senki nem àllt a hasznàlt lépcsőkön. A vàsznon sem volt senki. Épp úgy mint a valósàgban ottléte alatt.
A màsik képen egy paraszthàzat làtott. Mohos nàdfedél és fehérre meszelt falak. Elől, két kis bezàrt ablak és oldalt keskeny nyitott ajtó. Az egyik ablakot egy viràgzó bokor takarta el félig és ő az ösvényen àllt a keritést tarkitó vadviràgok mellett.
Egy fiatal parasztlàny dúdolt és öntözte a viràgokat. Barna hajàt sàrga kendő fedte, mellét piros mellény és rövid, ràncos szoknyàja làtni hagyta meztelen làbait.
Szép üde, fiatal volt és dúdolt.
Egy élő festményben gyönyörködött. Újra fiatal és szép volt és érezte fiatalsàga erejét a leànyt csodàlva.
Zajt hallott, madarak csipogtak. A kerités alatt egy kotlós hivta csibéit. Nem làtta, de hallotta a kacsàkat feleselni a bokrok között.
Ez volt az élet. Szép volt a leàny. Ott akart maradni, vele. Egy fiatal leàny, egy fiatal fiú. Új életet kezdeni. Közelebb lépett. A leàny rànézett és mosolygott.
Oh, milyen mosoly volt… Ezt a mosolyt kereste egész életében. Most megtalàlta. Egy cinkos, megértő, szerelmes mosoly. Lelkét tükrözte szeme. Ártatlan volt. A napfényes tekintet felé közeledett, magàhoz húzta ellenàlhatatlanul. Könnyü, boldog, fiatal, igy közeledett felé és eltünt benne.

Másnap reggel az ápolónő a földön találta a kis festményt szorítva szívére.

*
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.