Mentes Mátyás: Éjfél felé
A tévékapcsoló ott volt a kezében, és a kanapén felhúzott térdekkel ült, miközben a sötét szobában tompa fények váltakoztak az arcán. A műsorok ilyenkor egyáltalán nem voltak izgalmasak. Sok csatornán az egy héttel ezelőtti filmeket ismételték, és már kezdte nagyon unni, hogy semmi értelmeset nem talál a híradón és a természetfilmeken kívül.
Az előzőesti filmeket mindig a következőnap délutánján nézte meg ismétlésben, amikor a kicsi ebéd után aludni szokott. Mindig ügyelt, hogy ne csináljon nagy rendetlenséget maga körül, hogy olyankor nyugodtan leülhessen, és szusszanhasson. A tévé halk duruzsolásán el is szokott aludni. Mindig délutánra fáradt el, mert a pici esténként többször is felébredt, és a férjével már régebben beosztotta, hogy az éjfél utáni ébredések az övéi lesznek, hogy az ura ki tudja magát pihenni. Azonban este pont ezektől a délutáni szunyókálásoktól, nem tudott elaludni esténként, így mindig ébren megvárta az első ébredést éjfélkor.
Még csak párhónapja, hogy megszületett, mégis nagyon hamar beállt ez a rendszer, viszont ez a rövid idő úgy nézett ki, mintha már évek óta tartana. Átkapcsolt az M1-re, és egy kulturális műsort kezdett el nézni, ahol zenészek, írók és festők nyilatkoztak kiállításról, megjelent könyvükről vagy a közeljövőben tartandó koncertről, ami olyan lesz, hogy ahhoz fogható még soha nem volt a világon. Szerette, ha a művészet ilyen tömören megjelenik a hétköznapjaiban. Amúgy sokszor már oda se figyelt, hogy mi történik a képernyőn. Egyszerűen csak bámult ki a fejéből, és arra gondolt, hogy milyen lesz a gyereke, ha megnő. Szeretni fogja-e őket, vagy tesznek valami olyat, ők szülők, hogy egy életre megutálja mindkettőjüket. Furcsa és kalandos lavírozás lesz ez, ha csak a saját gyerekkora jut az eszébe. Hiába, az anyák meg az apák a legjobbat akarják csemetéjüknek, de vajon ezt elég gyorsan képes lesz-e felfogni? Jó tanuló lesz-e, akinek minden simán fog menni a suliban, és csak a kezdtek kezdetén kell majd ott ülni a háta mögött, megmutatni és rászoktatni, hogyan kell magolni?
Vagy lusta lesz és álmodozó, akinek a korrepetálására egy vagyon fog elmenni?
A kapcsolón megnyomott egy gombot, és a múlt heti film ismétlésére váltott. A művészet már untatta, egy film, azonban mindig tudott újat mutatni, még ha többször látta is.
Nyugodt volt, és a kanapén egyre inkább kényelemben érezte magát. Nem volt olyan rossz dolga, és ezt ő is tudta. A férje elég pénzt keresett, hogy eltartsa őket. Persze neki is küldött valamennyit az állam, de az pelenkára is éppen hogy csak elég volt. Ha viszont jobban belegondolt, és felidézte magában, hogy a természetcsatornákon bemutatott más, vadonélő törzsek milyen körülmények között laknak, és ott a kis agyagból készült bódéaikban adtak életet gyermekeiknek, közben pedig egy árva petákot sem kapnak az államuktól, akkor saját, jelenlegi élete megnyugtatta. Nem mellesleg még azért is, mert legalább attól szült gyereket, akit szeret, míg ott kint lehet, hogy valaki csak úgy megerőszakolta a lányt, és a gyermeki áldáson kívül átadott neki még több nemi betegséget.
A gondolattól elborzadt, és inkább a filmre koncentrált. A színészek vagy kifejezéstelen arcukkal hozták a megszokott karakterüket, vagy túl játszott ripacskodással testesítették meg a sablon szerepeket. Már kezdett kikapcsolni agyilag, de aztán felmerült benne, mi van akkor, ha már nem fog felébredni a kicsi. Hisz ő is cseperedik, és mi van, ha már egyre kevesebbszer sír fel az éjszaka. Mi van, ha kihagyja az éjféli ébredését? Akkor már ő is elmehetne aludni. Nem kell már többet fönn maradnia ilyen sokáig, hanem bemehet a férjéhez, és végre szeretkezhetnek. Azóta nem csinálták, hogy a gyerek éjfél után kezdett el mindig felébredni. Jó, de belátja, hogy ez mind ő miatta van. Szex után mindig aludni szeretett, és utálta, ha ilyenkor a reggel előtt fel kellett kelnie. A férje megértette ezt. Nem beszéltek róla. Nyilvánvaló volt, hogy mindkettőjüknek hiányzott az együtt lét, de talán így még nagyobb lesz az öröm, mikor újra egymáséi lehetnek.
Közeledett az éjfél, és a nő egyre türelmetlenebbé vált. A gyerek majd felsír, ha akar. A tévé ontotta magából az unalmas műsorokat, amivel még az időt sem lehet rendesen elütni, hogy tartalmasan teljen.
Viszont egy dolog még hiányzott.
És ez a dolog a folyosón csosszanó halk tompa léptek voltak, melyek sosem a felvonó felé vették az irányt, hanem a lépcsőházhoz vezető ajtó mögött tűntek el.
Mindig izgalommal várta őket, mert nem mindennapi jelenség volt ez éjjelente. Olykor két hét is eltelt egy-egy ilyen alkalom között, hogy az ismeretlen végig sertepertélt a folyosón, amelyről a lakások nyíltak, és többek között az ő ajtajuk előtt is elslisszant. Sosem halotta még érkezni. Ezek a léptek mindig csak elmentek, de sosem jöttek.
Aztán egyre jobban kezdett figyelni. Érdekelték a léptek fölött létező szándékok és okok. Nagyjából már belőtte magának, hogy az érkezési irányuk pont a folyosó végi lakás. Tudta jól, hogy ott egy fiatal pár lakik, akikkel ugyan nem találkozott számottevően sokszor, viszont szemmel láthatóan szomszédi tisztelettel voltak egymás irányába, és ez tetszett neki, hogy feltételezhetően, egy bizonyos szintig megbízhat bennük, ha kell.
A fiút szokta látni, amint olykor egy kissé viseltes ruhában, késődélutánonként elmegy otthonról. Ilyenkor természetesen köszöntek egymásnak. Enyhén mosolyogtak egymásra. A fiú mindig motyogva beszélt.
És pont egy ilyen alkalom volt egyszer, hogy mikor a fiú elment, találkoztak, és aztán éjfél előtt nem sokkal a léptek megindultak a lakásból kifelé. Akkor este gyanakodni kezdett, de a baba felsírt, és ez neki is jelzés volt, hogy nem sokára mehet aludni.
A lánnyal kevesebbszer találkozott. Talán csak párszor reggelente, ahogy az is munkába indult ő pedig korán leszaladt a boltba, hogy tejet vegyen a picinek, és hazafelé jövet a kapuban néha összefutottak. A lánynak szomorú, ábrándos tekintete volt, és mintha minden egyes gondolata miatt, ami megfordult az arca mögött, bűntudatot érzett volna. Érdekes, és különös párocska voltak ők a folyosó végén, és ez az éjfél előtti csoszogós tompa lépkedés, még titokzatosabbá tette őket.
Egyszer az is megfordult a fejében, hogy kiles. Megnézi az arcot, ami a léptekhez tartozik. De a léptek, már ha aznap este voltak is, szabályosan passzoltak abba az óraműbe, ami manapság a hétköznapjait kitette. És egyszer, mikor pont összejött volna a pillanat, és az izgalomtól vezérelve, lábujjhegyen szaladt a bejárati ajtóhoz, hogy a kukucskáló lyukon kinézhessen, de mintha csak láthatatlan fogaskerék lenne a tompa csoszogások zaja, már hallotta is, hogy kis csemetéje neki állt nyűgösködni, és bármelyik pillanatban felsírhatott, felzavarva ezzel a másnap korán dolgozni induló apját, vagy akár egy kényes szomszédot.
Ekkor megfeledkezve a csoszogóról, már szaladt is, hogy lecsitítsa nyugtalan gyermekét, és eszébe se jutott, hogy tovább kíváncsiskodjon a titokzatos személy kilétéről.
Azonban aznap már éjfél elmúlt. A nő belefeledkezett a filmbe, és nyugodtan üldögélt kint a nappaliban a kanapén, várva a vége főcímet, amit egy másodperc alatta le szoktak keverni a csatorna szignáljával. Egyszer csak ásított egyet. Megörült neki, hogy magától elfáradt, és úgy nézett ki, a gyerek se fog már felsírni két órán belül. Nyugodtan mehetett aludni. Lám, gondolta, ilyen gyorsan nőnek, és magában mosolyogva elindult a hálószoba felé.
Azonban hirtelen megállt. Éppen a bejárati ajtó előtt haladt el a közlekedőben, amikor a kaputelefon hangját hallotta kiszűrődni az egyik lakásból. A csöngés rövid volt, ami csak akkor szokott így jelezni, ha valaki a saját lakásának a kapukódjával lépett be a házba. Csak találgatni tudott, hogy melyik otthonból érkezhetett a hang. Azonban hirtelen a folyosó végéről egy zár kezdett zörögni, ahogy vadul forgatták benne a kulcsot.
A felvonó felől is megindult valami búgás, és egyre erősödött. A lift közeledett. A nő megállt, és egy lépést tett az ajtó felé. A zár csörgés abba maradt, és egy vékony suhintás következtében, amit alig lehetett hallani, az ajtó kinyílt. Szapora léptek vágtattak végig a folyosó végéről, ahol a fiatal pár lakott. Tompák voltak, de dübörögtek. A nő az ajtó mögött hallotta, amint erősödnek, elhaladnak előtte, és azt is érezte, hogy már nincs hátra, és elérik a lépcsőházba vezető ajtót. Azonban a lift is megérkezett, és az ajtaja lassan kinyílt. Érthetetlen halk kiáltás moccant a lift felöl, és a lépcsőház ajtaja kétszer is egymás után, erősen becsukódott. Majd minthogyha az egész ház megrezdült volna, egy hangos, fémes koppanás járta át az összes szintet, és remegett tovább minden lakás ajtajának keretében. Az emeleteket átjárta a feszültség, és kezdte elnyomni a vibrálást.
A nyomott csöndben úgy érezhette volna bárki, hogy szétpréselődik az épület, és a téglafalak egyeletlen hasadások mentén repedhetnek szét. A nő nem mozdult. Megdermedve állt az ajtó mögött, és a meglepetéstől a térdei megrogytak.
Az időtlennek tűnő, merev csendben, azonban megindult valami. Nyögések és rövid szuszogásokkal párhuzamosan egy vontatott haladás kezdte magát feltételezni a lépcsők felöl. A lépcsőház ajtaja ismételten kinyílt, és lassú vánszorgó, felütésre történő botladozással vonszolta magát valaki.
A nő valamiért félni kezdett, de kíváncsisága egyszerre csak felülkerekedett benne.
Mi van, ha most hallotta utoljára az éjféli lépteket?
Valamit meg kell tudnia róluk! Valami kis aprócska részletet, amiből következtetni tud, hogy mi történhetett. Odalépett az ajtóhoz, és kinézett a kukucskálón. Mindkét kezét óvatosan és halkan nekinyomta, majd ujjbegyeire helyezve a testsúlyát, kinyomta magát, és feszült csendben várta, az erőtlen vánszorgás közeledő gazdáját.
Lélegzetét visszafojtotta, és jobb szemét kifeszítve tartotta nyitva, hogy egy kósza pislantás miatt se maradjon le arról az egy másodpercről, még az a valaki el nem halad az ajtaja előtt. Torkát száraznak érezte. Az orrán lassan kifújta a fél perce benntartott levegőjét, és kis szünet után újabbat lélegzett.
A folyosó falára, a lakásajtajukkal szemközt lassan felcsúszott egy árnyék, ami bizonytalanul és dülöngélve nőtt rajta egyre magasabbra. Aztán egyszerre abba maradt minden. Csak egy halk, visszafojtott zihálást lehetett hallani, és a nő úgy érezte, hogy az erőtlen és fájdalmas hangok átáztatják az ajtaját, amitől feláznak az ujjbegyei, amiken támaszkodik; erőtlenné váltak a könyökei, nem bírja magát tovább tartani, és bármikor neki zuhanhat az ajtónak.
Jobb szemébe szinte beleégett a szemközti falon pihenő árnyék képe. Pislogni akart, de úgy érezte, egyetlen apró rezzenéssel is felhívhatja magára a figyelmet.
Valaki pont az ő ajtajuk mellett állt, és hiába volt tőle elválasztva egy ajtóval, valahogy mégsem érezte magát biztonságban. Immár lélegzet visszafojtva, megmerevedett testtel és tekintettel nézett ki a kukucskáló lyukon. Nem mozdult semmi.
Az ajtó melletti lihegés mintha csillapodott volna. Azonban a nem rég még erősen érzékelhető feszültség, ami a nagy zajtól nőtt hatalmasra, a házban elkezdett felszívódni. Visszapréselte magát a láthatatlan résekbe, hogy a következő alkalomig mindenki megfeledkezzen róla, hogy létezik.
A folyosó fényei egyszerre csak automatikusan kialudtak. A menekülési utat jelző, halványzöld lámpák rajzolták vissza némiképp azokat a vonalakat, amikből még valamennyire lehetett tájékozódni. A lihegést is abban a pillanatban elfojtották. A csönd és a mozdulatlanság félelmetessé tették a titokzatosság jelenlétét.
A nő karjai lüktetni kezdtek. Óvatosan kifújta a levegőjét, de szemét továbbra sem hunyta le. Csak meredt bele a sötétbe, mely most egy aprócska lyukon keresztül vákuumot képezve szívta kíváncsiságát, és tapasztotta oda testét a szűk nyíláshoz. Ismét minden nyugodtnak hatott. A ház és a benne lakók tovább aludtak. Fel sem riadtak a történtekre, futott át a nő agyán. Biztos, hogy nem, különben már a bátrabbikja rég kijött volna, hogy megnézze mi történt.
Megnyalta az alsó ajkát, és némi önelégültséggel telve, egy finom mosolyra húzta a szája egyik szegletét, amit saját maga dicséretére engedélyezett. Ebben a pillanatban csak ő tudott valamit, amit senki más nem is sejthetett ebben az épületben. Csak ő, és persze azok, akikkel megtörtént.
Ekkor már izgult is. Vajon mi lesz a következő lépés? Magában nagyjából összerakta a képet. A fiú elment, és a lányhoz eljött a szeretője. A szerető elnézte az időt, és a fiú közben haza érkezett. Ennyire egyszerű.
Viszont a kérdés most az, hogy ki áll az ajtaja mellett. A fiú vagy a szerető? És ha életveszélyesen megsérült? Ha a lány barátja a lépcsőházban meghalt az eséstől? Hiszen hallotta! Hatalmas volt! Az egész ház beleremegett. Vagy fordítva, és a szerető járt pórul? Valakinek lent kellett maradnia, hiszen itt csak egy ember áll!
Megfogadta, hogy megvárja, még kiderül, ki áll az ajtaja mögött, és addig nem hívja a mentőket. Majd csak utána. De ha senki sincs a lépcsőházban lent, mert a szeretőnek sikerült elmenekülnie? Ha bárkinek komoly baja lett volna, biztos, hogy nem álldogálna az a másik ilyen nyugodtan az ajtaja mellett. De vajon melyikük az?
Talán a fiú nem szerette eléggé a lányt, aki ezért egy régi szerelmét kereste meg, vagy egy vadidegennel akadt össze az utcán?
A nő szeme szinte kiszáradt a megerőltető nézéstől.
Ha a fiú van az ajtó mellett, akkor nem hív ki senkit. Viszont ha egy teljesen ismeretlen ember lesz, nem vár tovább, és kihívja a mentőket.
Váratlanul felkapcsolódott a lámpa. A folyosó mennyezetén érzékelők voltak elhelyezve, melyek a mozgás észleléskor önműködően felkapcsolták a lámpát. A nő ekkor már nem bírta tovább. Elhúzta a fejét, és az arca bal felét tolta oda a lyukhoz.
A folyosó közepén, az ajtó előtt ekkor hirtelen meglátta, azt az alakot, akit már olyannyira várt. Viszont nem ismert rá benne senkire. Lehetett volna a fiú, de akár egy idegen ember is.
A vér teljesen elborította az arcát.
A folyosón álló alak lépett egyet, de utána alig bírt lábon maradni. Nyögött, és ennek következtében a szájából néhány kövér vércsepp zuhant ki.
A nő továbbra is oda volt szögelve a kukucskáló lyukhoz, de immár a rémülettől nem tudott mozdulni. A kint álló alak egyetlen vonása sem emlékeztette a szomszédságában lakó fiúhoz, viszont ez sem győzte meg arról, hogy nem lehetne az. Egyszerre tanácstalan lett, hogy mit csináljon.
Az alak tovább haladt a folyosón. Szemmel láthatóan nagy fájdalmai voltak, de ennek ellenére gyorsabban ment, mint azelőtt, hogy lekapcsolódott volna a ház belső világítása. Akadozva, de végül kiért a nő látóteréből, és egyetlen susogó, alacsony lépéstől eltekintve, már semmi egyéb zaj nem kísérte haladását.
A nő ellépett hátra az ajtótól. A percekig megfeszített karjai erőtlenül lógtak. Érezte, hogy lassan visszaáll a keringése a normális állapotba, és az ujjai a jobb kezén zsibbadni kezdenek. Mind két szemét behunyva állt, és csak a véres arcot látta maga előtt. Várta, hogy az ember végleg eltűnjön a folyosóról, és majd talán ennek következtében a rémülete is alábbhagy. Újabb zajra lett figyelmes, de most már egy porcikája sem mozdult az ajtó felé.
Egyhelyben maradt.
A kint álló illető a kulcsát csörgette, és a saját lakásába akart bejutni. A nő ebből már biztosra vette, hogy a fiút volt, az, akit látott.
És mi van, ha az idegen elvette tőle, hasított belé a kérdés, de ebben a pillanatban egy hatalmas nagy ajtó csapódás rázta fel a csendet. A gyerekszobában felsírt a kisgyerek, és a nő nem tétovázott, elindult a szobába.
A lábai még merevek voltak, és belerúgott a gyerekszoba küszöbébe. Suttogva káromkodott, miközben felkapcsolta a villanyt, de úgy érezte, hogy egész testében elolvad, ahogy a tenyerébe belesimult a gyermek puha, meleg tarkója.
3392
lambrozett - 2014. augusztus 06. 19:56:35

Az előzőesti, következőnap, és a párhónapja után nem bírtam tovább-olvasni, ne haragudj, pedig talán még érdekessé is válhatott a későbbiekben. Hátha megtudom, ha képes leszek átsiklani ezeken a helyesírási hibákon. Igyekszem. Smile Üdv. Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.