Benke Mária: A kecske és a fecske
Kecske Tóbi szépen legelészett a kert végében.
Rászállt a hátára Fecske Tóni és megkérdezte:
- Hát Te ki vagy?
- Én vagyok a kecske, és Te?
A Fecske illegette magát a kecske hátán, szépséges tollazatát igazgatta, a „frakkját” tisztogatta, majd sértődött hangon megkérdezte:
- Mi az, hogy Te nem ismersz engem? – Engem, aki világutazó vagyok?
- Miért utazol a világban?
- Hogy kérdezhetsz ilyet tőlem? – Háát azért, mert én költöző madár vagyok, s mikor itthon hidegre fordul az idő, elmegyek melegebb éghajlatra.
Kecske Tóbi csak ámult és bámult, soha sem hallott még melegebb éghajlatról így hát megkérdezte:
- Hol van az a melegebb éghajlat?
- Jaj, de buta vagy te Kecske, hát még ezt sem tudod?
- Délre repülünk mi mind a költöző madarak ősszel, és tavasszal jövünk vissza, ott átvészeljük a hideg telet, ami hazánkban olyankor van.
- Én a jó meleg istállóban vagyok, ha hideg van, és a gazdám gondoskodik rólam – mondta a kecske kurtán.
- Az igaz, csak Te soha sem vagy szabad – pörölt vele a fecske.
- Mi az, hogy szabadság? – nem értem.
- Az olyan, hogy oda repülök, ahová a kedvem tartja, majd valahol, ahol megtetszik nekem, fészket rakok és fiókákat költök, de közben is szabadon szárnyalok, kedvem szerint, ráfekszem a szél szárnyára és suhanok a légben, ez nagyon jó dolog.
- Én nem tudok repülni, így hát nem szárnyalok sehol, de nem is gondoltam soha rá, hogy másként szeretnék élni, nekem ez így jó. – mondta dacosan a kecske.
- Hát nem tudom – gondolkodott a fecske – azért jó neked így, mert nem ismersz másmilyen életformát.
- Életformát? – az meg mi?
- Hát Te tényleg buta egy kecske vagy – mondta a fecske és magyarázni kezdte neki…
A gazda ment etetni a kecskéjét és azt látta, hogy nagy egyetértésben van egy fecskével, aki a hátán tollászkodott.




Mikor közelebb ért hozzájuk, hallotta, hogy a madár csivitelt, a kecske meg nagyokat bólogatott.
Mi az? – talán csak nem beszélgetnek? – elmélkedett a gazda.
A fecske felröppent az istálló falára és onnan figyelte, hogyan eteti a gazda a kecskéjét. Egy kefével jól átkefélte a szőrzetét és kedvesen beszélgetett hozzá:
- Nemsokára itt a fejés ideje, jövök és akkor jó sok tejecskét adj nekem, te vén kecske, azt tudod, hogy azért tartalak. – mondta
és szénát rakott a kecske elé.
Kecske Tóbi enni kezdett – s mikor a gazda kiment az istállóból kereste a tekintetével Fecske Tónit.
A fecske visszarepült a hátára…
- No hát, itt vagy? – már kerestelek - mondta. Látod, az én gazdám jó hozzám, meg van itt mindenem, ezért nem jár olyan butaságokon a fejem, mint a Tiéd.
- Jól van, no - mondta a fecske - Téged azért tart a gazdád, hogy tejelj neki nap, mint nap, de engem nem tart el senki, nekem magamnak kell megkeresnem az élelmet, és ha fázom, nincs meleg istálló, ahová bebújhatnék, hát ezért megyek el délre.
- Értem én – mondta kérődzve a kecske – de azért az egy kicsit izgat, hogy milyen lehet szabadnak lenni…
- Hát az csuda jó dolog – válaszolt a fecske - sok mindent látok fentről reptemben, és a repülés is csodálatos, mámorító érzés, ahogy a szél fúj, én csak felfekszem rá és szállok, lebegek…
- De jó neked! – mondta sóváran a kecske, azért ezt én is kipróbálnám…
- Azt sajnos nem lehet, tudod, mindenki ahová született ott állja meg a helyét – mondta bölcsen a fecske, elköszönt, majd elrepült.

A kecske sokáig nézett utána, míg el nem tűnt a szeme elől…
Elgondolkodott azon, amit a fecskével beszélgettek, régebben soha sem voltak ilyen gondolatai, vajon jó az, ha egy kecske gondolkodik?
Talán jó volna világot látni, vagy az a szabad élet nem neki való? – a fecske szabadnak született, ő pedig háziállatnak és ez így van rendjén…
Ki-ki a saját helyén – gondolta és békésen kérődzött tovább.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.