Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.19. 19:53
Kedves Józsi! Elküldtem world dokumentumban, a verseket amiket az í gy írunk mi , könyvpályázatra szántam! Nem tudom megèrkezett-e
nem k... Bővebben

2019.07.19. 18:19
Kedves Józsi! Eltèvesztettem
a bizonytalanság 4. című iràsomnál nem jelöltem hogy folytatásos történet ha lehet potoljad üdv Kevelin kö... Bővebben

2019.07.19. 17:46
Szép kora estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.19. 14:53
Kedves Mama! Sajnálom, hogy nem tehetek eleget kedves kérésednek, de a Berkenyeágon kismadár kötetek összes példánya elfogyott. Írtam Neked privát... Bővebben

2019.07.19. 14:49
Szépséges napot mindenkinek! Smile Rose

2019.07.19. 12:33
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.19. 12:31
Az ÚJ Verselő vers cím: BŰVÖLET. Ezzel a címmel vagy tartalommal várjuk a verselő vers rovatba pályázataitokat.

2019.07.19. 10:27
Szép nyári napot, kellemes pihenést, remek alkotásokat kívánva, üdvözöllek benneteket. Éva Rose

2019.07.19. 06:42
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.18. 21:59
A feltöltés befejeződött. Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 1
LenaMagdolna
Antal Zsolt: Életmű (2014. október)
Bámulatos világ tárul elé. Amint kinyitotta máztól ragadó szemeit, azonnal tudta, hogy ez kell neki. A hangok fülében, mint egymás után zengő szonáták csendülnek fel, és a szagok, melyek pirosló mosolyt csalnak gyermekded arcára. Tapintása pihe - puha szellőként vándorol át az érintéstől rezdülő bőr aprócska pólusain. Csöppnyi kezei közt szorított párnák ontják élete legféltettebb nedvét. A homályban feltűnik egy bársonyosnak tetsző őszinte mosoly, mi leplezi lelkét szakító, alakját roncsoló fájdalmát. Vonásai nyomot hagynak félszegen kibomló emlékeiben. A kínos fájdalomtól szenvedő arckép örökké nyomja majd lelkét, mint súlyos teher, melyet vállain cipelve tart. Elmúlt. A párából kibújó gyengéd érintés nincs többé, sorsa egyedül maradt.
Szippantva magába megannyi bódultan szunnyadó múltat, egyszerre csak felcseperedett. Pompázó alakján Nap fénye járja táncát, mire ő futásnak ered. Szalad és szökell egy fa törzsén át, beérve az átláthatatlan sűrűbe. A bokrok hajladozó ágai hasítják fel bőrét, közben fáradnak feszülő izmai. A magasra nőtt aljnövényzet legyűrése erejét veszi. Kéreggel fedett, dohos szagú lények közt suhan botladozva, levegő után kapkodva. Azok szánalommal tekintenek utána, de ő mit sem törődve velük, csak fut és fut tovább. Minél távolabb, előre. A dús lombkoronák szőtte réseken betérő fénycsóvák melengetik meg rideg, kék színű szívét és a fürtjein hintázó tündérek hangjait.
Egy sziluett röppen elé, csak úgy a semmiből, ő pedig megleli annak bódító varázsát. Szüksége van rá, érzi. Hiszi, hogy egymásé lesznek, így magával is viszi. Most már ketten futnak. Hegyeken, tengereken át, pipacsfelhők között. Erdőket szelnek, tavakat lelnek, de mindig egymás mögött. Vérző sebeiket nehezen gyógyítja a nyári szellő és a fagy sem áll ellent neki. Dübörög az ég fölöttük, ők meg csak szaladnak tovább, tudják miért teszik. Fény derül egyszer majd valahol, mi várja őket. Várja, hogy eggyé váljanak, hogy lelkeik végleg összeforrjanak. Akkor már nem állhat útjukba semmi. Se tövissel felvértezett bokrok és földből kiálló kúszó gyökerek, se nyakaikra tekeredő fojtó gaz.
Meglelik. Előttük magasodik és gyönyörű. Halványan tündöklő rózsaszín fuvallatok szállnak szerte az ég felé, miközben ők összefonódnak. Felemelkedve lebegnek ezernyi simogató buborék között, miközben azok bőrükhöz érve hangtalanul pukkannak szét. Az ég vörösre vált közben, a felhők nyugovóra térnek, elernyedt testük pedig egymás karjaiban kél.
Merengenek. Hanyatt fekve, csillagokat fürkészve. Ugyanarra gondolnak. A mázasan bájos sugallatra, mely szívükből ered. Az édesen duruzsoló hangra és a mélykék szemekre.
Újra szaladnak, de már nem fullasztó tempótól hajtva, csak úgy, egymás között. Egyenletes tempóban, monotonságot színlelve. Megvárva, hogy az ágak kitérjenek útjukból, hogy töviseikkel ne tépjék többé bőrüket. Hárman lettek és hárman egyek lettek, így haladnak tovább. Árnyakat pillantanak meg, ahogy tétován állnak a szerteágazó ösvények kapujában, ők pedig mosolyogva mutatnak egy irány felé. Arra, amerről jöttek.
Visszafordulva még látják, amint a sötét folyosón indulnak el néhányan, de tenni már nem tudnak semmit. Az nem az ő útjuk és nem az ő életük.
4690
antalzsolt - 2014. október 07. 01:58:43

Miklós!

Köszönöm az olvasást!

Üdv: Zsolt

3872
M Laurens - 2014. október 06. 20:48:59

Első futamra írtam fél oldalt ... második futamra tíz sort ... harmadik futamra két szót ... végül beláttam ... jobb ha nincs is véleményem!
/ Miklós /

4690
antalzsolt - 2014. október 04. 01:05:01

Igazad van, Zsermen!

Üdv: Zsolt

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.