Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.16. 17:30
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Vali-mami: Naplemente délelőtt (2014. december)


Perzselő meleg nyár volt amerre jártam.
A fű itt- ott foltokban kiégett.
Tombolt a hőség.
Forró katlanként izzott a táj.
Csendes pihenésbe vonult minden élet.
A könyörtelen tikkadás elapasztotta a kutakat,kiölte a növényeket a legszebb kertekből is.
A folyót széles homoksáv kísérte mindkét oldalán.
Nehéz,levegőtlen nap volt.
Az asszony mégis elindult.
Várta őt az üres pad,várta az emlékezés.
Gyakran zarándokolt ide.
A folyónál ez az egyetlen régi pad árválkodik.
Elnyűtt,meghasadt,az idő könyörtelenül megette.
Egy öreg platán őrzi csak,ki tudja mióta.
Mennyi titkot láthattak együtt?
Mennyi meghitt órát.
Vajon kik voltak sok év alatt a pad vendégei ?

Az asszony lassan,sétálva jön.
Messziről figyelem.
Egykedvű,rezzenéstelen.
Emlékeket visz és hoz magával.
Senki nem tudja csak ő....mikor volt....ki volt....és hogyan.
Mosott kartonruhája gondosan vasalt.
Haját tarkóján kontyba tűzte.
Nesztelenül,könnyedén jár.
A meleg apró gyöngyöket hint homlokára.
Korát kutatom.
....de furcsamód úgy tűnik kortalan.
Valami titokzatos,asszonyi méltóság konzerválja évek óta.
Alakja teljesen hétköznapi.
Egy valami igazán sajátja.
A feltűnően világos,kék szemek.
Korosodó arcán inkább gyermeki vonások.
Miféle örökség ez ?
Milyen teremtett ritkaság?
Csak nézem őt.
Kérdések tódulnak fejemben.
Életét vajon milyen történetek kísérik ?
Milyen emlékeket vihet magával útjain ?
Csak megy a folyóparton,csaknem céltalan.
Egyre fogy a távolság a pad és ő közötte.
Ünnep ez a nap....tudom.
Láttam már többször itt.
Lassan célba ér.
Óvatosan a pad szélére ül.
Kissé oldalra fordul és megkövülten néz a semmibe.
Arcán alig látható mosoly.
Ez itt egyszemélyes találkozás.
Egy hajdan volt dráma fájdalmas ünnepe.
Láthatóan néma beszédbe kezd a lelke.
A folyó fodrai fölött a hőség megremeg.
Az asszony ezt nézi hangtalan.
Ezért jár ide.
Hallgatni a folyó parti csöndet.
Órákig ül,szinte mozdulatlan.
Mint kőbe zárt szobor.
Ő itt az időtlen alkotás.
Titkát mélyen őrzi.
Valami hihetetlen erőt és nyugalmat sugároz.
Egy sors vállalását.
Elnézem.
Így látva, ritka jelenség.
Megfejthetetlen titok.
Bezárt és időtlen emlékek benne élnek.
Vállain cipeli harcait.
Az öröm és fájdalom sok csatáját.
Arcának finom ráncai szomorúságát csokorba fonták.
Vajon mit őriz ez a mozdulatlan asszony ?
Hányszor láttam itt....
Hányszor kutattam titkát,hányszor csodáltam.
....és hányszor mertem alig érinteni tekintetemmel törékeny,mégis erőt sugárzó alakját.
Sokszor figyeltem titkos küldetését.
....de magányos ünnepét sosem akartam megzavarni.
Most....
....most mégis, valami furcsa érzéssel vegyes kíváncsiság előre lök.
Elindulok felé.
Elérve őt,halkan szólítom:
-Bocsánat !....szabad ?
Alig hallhatóan igent válaszol.
Mellé ülök.
Közben a túlpartról le sem veszi tekintetét.
Csendben ülünk.
Úgy érzem,nem kíván beszélni.
Tisztelve szándékát én is sokáig hallgatok.
Kínos csend van közöttünk.
Félve, alig érezhetően felé fordulok.
Csak néz előre mozdulatlan.
Próbálom figyelmét megfejteni.
Néhány perc után kezdem érteni.
Valaki várja ott a túlparton.
....de átjutni ,nem kis küzdelem az árral.
Ha elindul,talán megtalálja.
....ha nem,akkor soha nincs megérkezés.
Én vagyok aki a csendet megtöri.

-Embert próbáló a hőség....mondom.
-Igen.
Halk válasz jön felém.
Lassan indítom a beszélgetést.
-Gyakran látom itt.
-Igen....szeretek ide visszajárni.
-Öreg fák kísérik a folyót....itt nyugalom van.
-Úgy állnak itt a füzek ,mint az indián bölcsek....némán,mozdulatlan.
....és úgy is halnak el.
Ez az asszony szép hasonlattal beszél,jelképekben is él....jegyzem meg magamban.
Válaszom gyors és így folytatom.
-Meghalni sehogyan sem jó.
Határozott kijelentéssel felel.
-Valóban nem....de élni sem....céltalan.
Mélyen megdöbbenek.
Teljes arccal felé fordulok és láthatóan bővebb válaszra várok.
Először néz rám.
Először mozdul ki megkövült helyzetéből.
Keményen,zavarba ejtően egyenesen a szemembe néz.
-Jól értette.
-Azt mondtam....élni csakúgy érdemes,ha van miért.
Gyorsan visszakérdezek.
-Úgy érti ?....az életet élni nem mindenáron.
-Igen úgy.
-Céltalanul élni,csak létezés.
-A cél emberi.
-Tudattal irányított tartalom.
Megnyugszom válaszán.
Azt hiszem kezdem érteni.
Az asszony így folytatta tovább....de inkább kérdezett.
-Ugye azt hitte csendes magányomban életunt vagyok ?
Félve vallottam meg gyanúmat,miközben fürkésztem finom vonásait.
Most először látok az arcán eleven mosolyt,miközben tovább beszélt.
-Mint látja igencsak koros vagyok.
Egyetértően bólintok.
Jelezvén azt is,hogy érdeklődéssel hallgatom.
Ő hálás hallgatóságot remélve,már feledve,hogy csöndes ünnepében megzavarták,lelkesen mesélt tovább.
Meglepett,hogy ez a "kőbe zárt szobor"valójában mennyire szívélyes,mennyire nyitott.
Hagytam hát kedvére kibontakozni.
Pironkodva győződtem meg tévedésemről.
Ez az asszony csak látszatra él gyászos magányban.
Valójában nagyon is emberarcú.
Az életigenlés jeles bajnoka.
Kérdőn felhúzta szemöldökét....és rám nézett.
-Hol kezdjem ?
-Talán az elején,hogy kerek egész legyen....válaszoltam érdeklődéssel.
Felkacagott.
Meglepődtem.
Ismét igazolva volt tévedésem.
Rosszul ítéltem meg ezt az ismeretlent.
Olyan volt most,mint a tavasz érkezése.
Arca derűre váltott.
Szeme ragyogott.
Kacajára biztató mosollyal válaszoltam.
Most figyeltem csak meg,hogy kartonruháján sok színes virág van.
Ilyen a tavasz is....ilyen virágos.
Korosan is,virággal,mosollyal,ígérettel érkezik.
Őszinte csodálattal néztem tovább,ahogyan ez a kortalan arc kigyúlt.
Szinte vibrált.
Minden arcizma dolgozott.
Vékony ujjaival is beszélt.
Kedves,barátságos mosoly rögzült szája szögletében.
Szenvedélyes ,őszes nőiessége lenyűgözött.
Néha óvatos mozdulattal megtörölte gyöngyöző homlokát.
Története,mint a folyó előttünk,erős sodrású kanyarral zuhogott végeláthatatlan.
Valóban a kezdetektől indult.
Így mondta:
-Születésünkkel kezdődik a sorsunk.
Milyen igaz.
A kerek egész valóban....a kezdet és a vég.

Most én mondom el tőle hallott történetét.

A kezdet

1946
Háború utáni, nehéz években fogant.
Nem éppen tervezett, második gyerekként.
Életének kezdete egy kivérzett ország, éhező, lerongyolódott nemzedékének új reménye.
Élni igazán, csak az ösztön parancsa engedett.
A külső parancs, a félelem ökle volt
Bölcsőjét egyszerű, paraszt porta adta.
Egyetlen szobában összezsúfolva éltek együtt.
Nővére maga is kicsi.
Alig másfél évvel hamarabb jött világra.
Az elsőszülött barna szépség.
A második szőke, kék szemű.
A nagyszülőkkel megosztott kis hajlékban telt első öt éve.
Ez a paraszti lét szegény hazája.
Szűk, bezárt világ.
A háború utáni nélkülözés keserves évei.
Egy gyerek mit sem érthet ebből.
Az egyszerű létezés, így sem engedte az éhezést.
A dolgos kéz, a semmiből is képes teremteni.
A munkát már ekkor megtanulta.

...de a történet szereplőit megismerni, egy kicsit messzebbre kell visszamenni.

Az apa:
Hadiárvaként, anyai befolyás alatt, sosem tudta sikerre vinni terveit.
Paraszti gátlásai érdeklődését, figyelmét, nyugtalan természetét nem hagyták sosem kibontakozni.
Ösztönösen érzékeny a szépre.
Művészi késztetése csírájában vetél el.
A pénztelenség, a biztatás hiánya hitét kiölte.
Félszeg próbálkozásai csak hivatalnoki munkáig értek el.
Érdeklődésében a kitágult hiányokat hatalmas könyvtárral tömte meg.
Ami munkát megkezdett, túlfűtött igénnyel tett le készen.
Sokoldalú kétkezi.
A produktum értékei iránt a megbecsült igenlés vezérli.
Nem volt átlagember.
Csak szegény.
Szó nélkül szenvedte el, a hiány fájdalmas éveit.

Az anya:
Jómódú, dölyfös nagygazdák leszármazottja.
Korosztályának legszebbje, megcsodáltja.
Sok földi szépséggel, jósággal megáldott jelenség.
Egyszerűbb, szerényebb, mint a többi.
Jobb... a legjobb mind között.
A fiatal lány életében döntött a meglátni... és megszeretni.
… és a családi gőg harcba lendült.
Szikrázott az indokolatlan gyűlölet.
Megkezdődött a nincstelen hadjárata a zsíros gazdagokkal.
Két család kardot rántott egymás ellenében.
A fiatalok feje fölött zúgott a harc.
Titkon... rejtett találkozások.
A szív nem hagyta veszni szerelmüket.
Hosszú évek párbaja, sok veszteséggel.
...de a frigy tíz év után megköttetett.
Innen az „örökség.”
A kitartás,a hűség.
A lélek szeplőtlen parancsa.
A legyőzhetetlen példája.
A jóság, a szeretet mintaképe.

A harag a két család között látszólag elcsitult.
Így indult egy új élet a fiús anyósnál.
...de a sértett önérzet a „szegényben” rejtve dolgozott.
Az új menyecskén minden elképzelhető megtorolva.
Csendes ultimátum egy ártatlan lélek ellen.
Anyós és meny néma harca.
Két boldog születés, anyaság könnyek között.
A métely mélyre ásott.
Kemény éjszakák, még keményebb nappalok.
A türelem páratlan próbatétele.
...ide nem úrilány kell hímzett ruhában.
Itt kötény való és súrolás.
Hajnalban izzadva dagasztani.
Minden nap testet, lelket próbára tett.
A szépség megfakult.
A test csontsovány lett.
Minduntalan dobolt az agy.
Megfelelni...
A lélek sebe mélyre ásott.
...de ment a verkli.
Ugyan ki látja a lenyelt könnyeket?
Mi ez a seb a háborúhoz képest?
A szagokat majd megszokod, meg a kemény telet.
...és semmiért nem vársz dicséretet.
Itt nem szokás.
Az anyós gyászol is.
Sértett önérzetében még halottja is van.
Fiatal, hősi halott férj.
Az özvegy keserű lélekkel éli életét.
Káromlása, gyűlölete huzatként jár át ajtón, ablakon.
Egy vérbe fagyott élet siráma imája.
A hadiárva újszülöttért az anya sosem bocsát meg.
Senkinek.
Soha.
Gyűlölet van a felrúgott sámliban, a kemence kihűlt tüzében.
Mindenhol az özvegy magánya van.
Keserű epével menekül önmagától.
Nem tud szeretni.
Csak azt az egyet... az árva magzatot.
Magára kötve,lelkét láncra verve, vonszolja mindenhová amerre megy.
A jófiú érzi ezt.
Ha nem érti, vessző emlékezteti.
Micsoda elv... micsoda módszer?
Itt így szokás.
Az öregék is ezt csinálták.
S a kérges lélek mindenért dühöng.
Szája szöglete még a misén is haragra görbül.
Belengi a házat a fájdalom lehelete.
Nevetni nem szabad.
A boldogság tiltva van.
Itt nincs helye.
A menynek ezt is tudni kell.
...és lassan megtanulja.

Eszmélés

A kis pendelyes, együgyű a fa alatt majdnem ketrecben él.
Néz mindent kíváncsian ami mozog,vagy mozdulatlan.
Feláll... leül.
Ujjait bekapja.
Síráskor nincs vigasz.
Enni kap... feküdni van hová.
Ringatni, vigasztalni nincs idő.
Munka van.
A nővér, a másik, barna szépség szót fogad.
Órákig sámlin ül.
Játéka rongybaba... néha macska.
Idővel a két testvér összenő.
Egymást terelgetik.
Az unalom percei feloldódnak.
Kertben, porban játszanak.
A kisebbik pajkos, eleven mindenben benne van.
Nagyanyja néha rácsap.
Egyszer batyut köt a hátára és a kapun kilökve rárivall:
- Rossz voltál!
- Eredj világgá!
Még csak négy elmúlt éve van.
Kétségbe esve sír megriadtan.
Merre van az a világ?
A kerítésen kívül vajon merre van?
Sírva keresi, mégsem találja.

...de egyszer majd elindul mégis.
Ám az út rögös és fáj a lába.
...de megy,egyre megy.
Ha végig ment majd ő elmeséli.

Új otthon

Az eszmélés igazán innen indul.
Ötévesen az új otthon elérkezett.
Hajléknak egyszerűségében alig nevezhető.
Egy élet küzdése árán lett belőle otthon.
A két testvér, amit szív adhat, mindent megkapott.
A nagyobbik szorgalmas, csendes és csinos.
A kisebbik cserfes és törekvő.
A család első diplomása.
Az apa elégtétele az elmaradt iskolákért.

Észrevétlen évek múltak és nővé érett mindkét leány.
A szülők méltó párt reméltek.

S eljött mind a kettő.
Az egyik túl korán érkezett.
A kisebbik leány életét így, megpecsételték bigott elvei.

A jövő titka mindig ismeretlen.
Itt is így volt megírva.
...ahol a kék szemű felnőtt élete elkezdődött.
Egy új világ nyitánya.
A még nem ismert jövő... és a féltés... a félelem.
Vajon jó leszek „batyuval” a hátamon?... én a rossz
...pedig nem is.
Örök kétségek... melyek mégis előre löknek.

Csak egy az az egy

A nővé érés első bizonysága váratlanul érkezett.
A szőke, kék szemű kamasz lassú ébredése.
Csalogató titkok álmokat szőttek fejében.
Nem fékezte őket, hagyta ha zuhogva jöttek.
Álmodozó lett.
Az öröklött példával, lelke tisztasága, a földi valóságtól elszakadt nagyon.
Türelmes várakozással várta vissza, messzire ment első szerelmét.
Magányában sem akarta tudni, hogy vannak más álmok is.
Töretlenül hitte, hogy az a belső erő, ami vezérli, a szeplőtlen, az egyet imádó gondolat, mindent legyőzve, egyszer célba ér.
Erre építette mindennapjait.
Hihetetlen akarással vitte végig kitűzött elveit.
Miközben, a maga köré rajzolt körön kívül, ízlelgették ellenségei.
Büszke tartással, valamiféle jóságos gőggel, a hűség zászlaját magasra tűzve hirdette elutasító válaszát.
Érzése, hite nem volt olcsóra váltható.
Kitartó természete minduntalan arra vágyott, hogy tiszteljék megtörhetetlenségét.
A hattyú fehér bája, az egyetlen kedves, az egyetlen pár imádata, saját kiváltsága lett.
Fiatal, várakozó, bezárt évei nem engedték a világ hívságaira kitekinteni.
Nem látta így, hogy álom és valóság nem ugyanaz.
Nem figyelte, hogy a romlottság a kertek alatt mindig lopva érkezik.
Úgy, mint a vérszomjas állat, mely gyilkolni készül.
Hitt a jóság erejében és igazában.
Szeretetért tisztaságot kínált cserébe.
Valamiféle nagyasszonyi erény fűtötte szüntelen.
Magasra emelt példákból merített kitartást.
Szívós erkölcsi mércével, lelki próbajáratokkal remélte a boldog családi életet.
Hosszú évekig építette hitének erős várát.
A rangjára emelt életcélt, a mindennél fontosabb értelemmel.
A földi küldetés, anyaságban kiteljesedő igenlés volt imája.
Szilárd elvekben megfogalmazott cél kövezte ki mindennapjait.
A szent család misztériuma.
Ahol a szülők célja egy... a gyermek.
A meleg fészek védőhálóját szorosra szőni.
Hogy szárnya szegett soha ne legyen senki.
A rózsaszín álom gondolatban épített valóságát remélte.
Együtt az úton, összekulcsolt kezekkel.
Így indult reménnyel telve fiatal élete.
Az elszánt erő benne, mellyel magas várát megépítheti határtalan volt.
Tettre kész hite csaknem szétfeszítette valós képességeit.
De hitt.
Töretlenül hitt
Ez a rendkívüli tenni akarás beszűkítette benne a gyanú ösztönét is.
Véletlenül sem ébredt fel szunnyadó figyelme.
Maga képére formálta párja hiányzó erényeit.
Hite hályogot szőtt szemére.
Azt gondolta a szoros kapocs oda-vissza működik.
Társát becsülte.
Értékelte igyekezetét, terveit.
Szövetségesként büszke volt rá.
...de a férj,az apa csodálata álomba rajzolt fénykép volt csupán.
Asszonyi türelme szépre festette a hétköznapok nehéz pillanatait is.
Egyedül sokat áldozott.
Tartalékait nem kímélte.
A terhek egyre nőttek.
S a társ becsvágya lassan, egy latens szunnyadásból kitört.
Egy ideig még ez is magával sodorta a feleség alázatát.
A meggyőzés ügyes ráhatással észrevétlen megfogant.
Még kicsit el is ragadta.
Nem volt elég éber, nem mérlegelte, hogy az élet szeszélyei milyen nagy árat kérnek érte.
Vakon követte párja terveit.
S a pénz bűvölete észrevétlenül legyűrte őket.
Az idő hiánya, a pénz kergetése elvette zsarnokul a férj figyelmét.
Lelkét átfaragta.
Az önzés, az öntelt rang kifordította önmagából.
Az ördögi szirének is közel merészkedtek dalolni.
Jöttek, a pénz szagára, mint döglegyek a rothadó húsra.
S az első megcsalások az asszonyban hegyeket zúztak.
Lelke már bolyongva járt a semmiben.
Otthonában társa a magány lett.
Testébe betegség költözött.
Egyetlen vigasza, a két imádott gyermeke volt.
A szívós talpra állás két könyörgő csodája.
Értük beteg testének megcsalt sejtjei újulást kívántak.
S a legyőzhetetlen asszonyi erőben a főnix életre kelt.
Nyolc kemény év próbája volt.
Már nem a régi lendülettel, de kőbe vésve felesküdött.
Csak őszintén szeretve, csak szívvel, adva-kapva épít majd új életet.

Hervadás mosollyal

A félbe vágott matéria elve tévedés volt.
Golgotára járva, mosollyal várta az új időt.
Várta az emberarcú embert, aki egyszer a lelkébe költözik.
Az idő gyorsan futott.
Míg egyszer jött a felismerés.
Az arc már nem ismeretlen.
Csak messze van és még elérhetetlen.
A távolság most még közel nem engedi.
…de kitárt lelkébe kicsit beengedi.
S amikor még könnyei áztatták a feltépett sebet, eljött az emberarcú vigasz.
Csak szavakat hozott és biztatást.
...mert az újjászületés ígérete, béklyóját még nem lazítja.
A hitét keresi
Régen elveszett.
Nagy erő kell visszaépíteni.
Ez itt a döntés nehéz terhe lett.
A váratlan vigasz lépéseit kicsit megzavarta.
Rosszul született szavakkal,a remény rövid villanás után elvetélt.
…de kapott egy ajándékot örökre.
Megértő, viszonzott, búcsúzó könnyeket.
Olyan őszinte vallomást, mely egész életében kézen fogva elkíséri.
Nőnek, ilyen finomra hangolt ajándékot, szebbet adni nem lehet.
Ezek a könnyek szeretetről mesélnek.
Amelyet, mint újszülöttet, karba véve dédelgetni kell.
Mert van a szeretetnek más alakja is.
Nem csak a matériát ölelni.
A megfoghatatlan lelket, a megcsalhatatlant,a tisztát, azt lehet igazán szeretni.
Azt, amely csak adni tud és nem kér vissza semmit.

Azt hiszem tudom már a titkot.
Ez az asszony a szeretet könnyeihez jár ide találkozót remélni.
Azért jön a folyóhoz, mert itt kapott egy életre szólót.
Őszinte tisztaságot... amit megérdemelt.
Emlékeit jár ide ölelni.
...de a folyó makacs.
Nem engedi átevezni.
Csak viszi az emlékeit ki a tengerig.

Megértés

A történetből tudom már, hogy ennek az időtlen, „szobor asszonynak” az életében a valós béklyó védőhálóként is működött.
Megóvta őt fiatalos, kíváncsi buktatóktól.
Keserű csalódások szirén énekétől.
Így volt jó sebzetten is, mert a sors megvédte még több érdemtelentől.
A sorsszerűség angyali ölelése talpra állította és az elrabolt hit nem törte gerincét.

Az asszony végül történetét mosollyal fejezte be.
Összegezve „batyus világjárását.”
Hiszen ebben a vállára tett teherben vitte összes kincsét.
Azt a határtalan szeretetet, amit ő maga kapott,hogy másoknak adja át.

Naplemente
(az asszony szól...)

Ez a batyus világjárás lett hát utam.
Az álmok azt súgták... jó irány.
…de az élet délutánján megálltam pihenni.
Új utat kerestem,amely csak arra visz ahol szeretnek és ahol szerethetek.
Zárt kapukon már nem zörgetek.
A szirének szégyenkezve hallgatnak, mert becsaptak.
Fiatalon jött az ősz.
Naiv, hiszékeny lelkem felneveltem.
A vihar elült bennem és a választ is tudom.
Méltóságot csak én adhatok magamnak.
A bátorság pedig a győztesek sajátja.
Páncélba öltözött lelket küldjünk csak csatába.
A naivak harcot veszejtenek.
Meglett hát a lecke.
Egy élet ára.
Az ismeretlen már titok marad.
Az idő elfutott.
Napsütésben... árnyék.
Mégis megérte.
A lélekkel meggyógyult a test is.
...és itt vannak akik fontosak... akiket szerethetek.

S jött idős korom csodája.

LILIKÉM... DRÁGASÁGOM

Én is szeretlek Nagymama!
3313
paltetel - 2014. december 13. 17:12:33

Drága Vali-mami!
Előszőr én is furcsálodtam a szöveg tördelését, de tovább olvasva rájöttem, hogy így még jobban érezhető az a különös, nehézségekkel teli élet. Egy mondatos sorok. Különös élmény volt olvasni soraidat. Még vissza kell térnem hozzuk. Csodállak. Örvendek, hogy olvashattam ezt a különösen megragadó történetet.
Minden elismerésem a Tiéd!
Szeretettel, HeartRoseRoseRose
Etel

4993
Vali-mami - 2014. december 11. 21:44:54

Drága Terikém !

Köszönöm,hogy a "Naplemente" novellám üzenetét megértetted.

Életutam valóban nem volt könnyű,de nem tragédiaként éltem meg.
Azt hiszem az az útravaló,amit nagyanyám kemény szívvel a hátamra kötött,alig 4 évesen, megtanított a földön járni.
Igaz kemény" becsapódás" volt az ára....és eltartott néhány évtizedig,de ma boldogan és egyenes gerinccel élek.
....és ami a LEGfontosabb van kiket szeretni.

Földi küldetésemet könnyesen is tisztességgel végeztem.

Isten ajándékaként Anya lehettem.
Hivatásomban ezreknek adtam.

Az írás nekem lelki manna.

"Naplemente" után pedig....új napra ébredünkSmile

Köszönöm a kedves,szeretetüzenő szavakat !

Ölellek:Vali

498
kovesdiferencne - 2014. december 11. 10:29:28

Drága Valikám!
A kislányommal együtt újra elolvastam a novelládat.Nem tudtuk abbahagyni...
Csupa lélek és emberi gyönyörűség.Pályatévesztett ember Vagy!
Ezzel a tehetséggel más nem is járna a Földön......."újjászületés és nem naplemente a Te
életed!"Írjál! Írjál! Írjál!
Baráti szeretettel biztatlak:Kövesdi Teri
Ui:A Holnapmagazinnál segítenek...fordulj hozzájuk bizalommal!

4993
Vali-mami - 2014. december 06. 22:02:44

Drága Viola !

Mindenek előtt a türelmedet köszönöm meg !

A történetem valóban itt-ott keserű és fájdalmas.
Ennek ellenére mégsem tragédiaként gondolok rá.
Hiszen majdnem minden ember hordoz kisebb- nagyobb sebeket.
Életem folyama harcokkal teli....mégis ugyan így vállalnám ismét.
....nem tagadom végtelen türelem és kitartás kellett az évtizedekhez.
Kemény próbatétel.
....de én" Anyának" születtem.
Ez a földi küldetésem....és ebben vállalásban semmi nem törhette a gerincemet.
Visszatekintve is boldog embernek vallom magam.
Istentől kapott feladataimat tisztességgel és szeretettel végeztem.
Ez karmikus küldetés.
Igaz....korán jött a" Naplemente"....de sokkal inkább arra sarkallt,hogy másoknak adjak.
Emberi hitvallásom is erre épül.
....és így van béke a lelkemben.

Köszönöm az őszinte véleményedet !

Barátnői szívvel ölellek:Vali m.

277
farkas viola - 2014. december 06. 17:44:31

Kedves Valika!
Nehéz bármit is írni, mert döbbenettel és türelemmel olvastam végig.
Kitűnő munka, de ezt átélni? Nem semmi.
Elismeréssel gratulálok és a legjobbakat kívánom szeretettel: Viola Rose

4993
Vali-mami - 2014. december 06. 00:07:06

Kedves Csaba !

a "Naplemente" novellám ebben a formai keretben valóban furcsának tűnik.
A drámai hatás és a hitelesség kedvéért választottam ezt a formát,a rövid,tömör mondatokat.(nem verses formára törekedtem....ezért nincs rímcsengése)
Nagyon jó a meglátásod, tanításnak szántam.
....főleg a gyerekeimnek tanulságul.

Mit fizettem az" örökségbe kapott" idealista álmokért.
Mint ahogyan írod is....csak remélhetjük,hogy az unokáinknak nem jut ennyi küzdelem.
CSAK REMÉLHETJÜK.

Köszönöm,hogy volt türelmed végig olvasni és részletesen ,őszintén írtál véleményt.

Üdvözlettel:Vali m.

242
RRCs - 2014. december 05. 17:48:43

Kedves Vali!
A történet szívbearkolóan festi le egy élet, szenvedéseken átívelő, boldogságkeresését. Talán könnyebb lett volna az olvasása, ha nem mondatonként tördeled a szöveget, mert így, bár eredeti megoldásnak tűnik, fáraszóbb az olvasása, mint a folyószövegeké. Ha prózaversnek akartad indítani, akkor megértem, de akkor a ritmusra ügyelni kellett volna. Nos, mindezek ellnére egy remek írás, és nagyon elgondolkodtató a mondnivaló, valamint a sorok között megbúvó tanítás is. Sajnos a XX. század ilyen emberi tragédiákra épült fel kishazánkban, pedig a boldogabb felén a világnak történtek nagy dolgok, amiket honfitársaink vittek végbe. Sajnos nálunk, a szárnyaló képzeletet víz alá nyomta a közöny és a rosszindulat. Talán a XXI. század már jobb sorsot ad az unokáinknak.
Gratulálok az írásodhoz, mert maradandó élményt ad az olvasónak.
Szeretettel és barátsággal üdvözöllek: Csaba

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.