Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kasza Peter: Az idegen 2. rész
Mr. Peers, mint a városi tanács vezetője és egyben a közösség legnagyobb tekintélynek és tiszteletnek örvendő polgára úgy tűnt, a kezébe vette a dolgokat. Az idegent valószínűleg abban a reményben fogadta fel, hogy talán sikerül megszűntetnie a várost évtizedek óta sújtó patkánycsapást. Erre következtettem, ugyanis Mr. Peers többször is hangsúlyozta az alaknak, hogy nem érdekli milyen módszerrel dolgozik, de hamar eredményt akar látni.
– Hallottam már mindenfélét magáról, de engem hidegen hagy az efféle mendemonda a boszorkányos dolgokról meg mindenféle hókuszpókuszokról. Eredményt akarok! – vágta neki vehemensen az ügyvéd. – Eredményt, érti?
Sokszor hallottam már beszélni Mr. Peerset, de még sosem tűnt ilyen dühösnek. Folyton a ballonkabátos férfi felé bökdösött az ujjával, miközben egyre csak azt hajtogatta, hogy nem érdekli milyen módszerrel, de oldja meg a feladatát.
Az ismeretlen férfi rezzenéstelenül hallgatta az indulattól vezetett ügyvédet és szó nélkül tűrte a modortalan, kioktató hangnemet. A hosszú beszéd után megszólalt végre az idegen is. Hangjához hasonlót életemben nem hallottam senki más emberfiától azelőtt s azóta sem soha. Olyasfajta hang volt ez, hogy azt elmondani vagy leírni is hiábavaló próbálkozás volna. Még hallani is borzongatóan idegennek hatott. Annyit mondott:
– Ha azt szeretné, hogy az egész város tiszta legyen, akkor az többe fog kerülni. Sokkal többe, uram. A fizetséget előre kérem, a munkámért pedig teljes felelősséget vállalok.
Szavairól sütött a természetellenes nyugodtság és valamiféle pökhendi elegancia. Mr. Peers erre még jobban felháborodott és magából immár teljesen kikelve felelt neki:
– Végezze el a munkáját, az Isten verje meg! Fizetséget addig ne is merészeljen kunyerálni! Majd ha minden istenverte patkányt eltűntet innen, akkor megkapja, ami jár! Ennyi! Végeztünk!
A másik férfi rezzenéstelenül hallgatta ezt is, cseppet sem tűnt idegesnek. Higgadtan igazított egyet a kalapján, majd ismét megszólalt azon a sajátos hangján:
– Jól gondolja meg a feltételeit, uram! A munkámat hiba nélkül végzem, de higgye el, hogy jobban jár, ha előre ideadja a fizetségemet. – Kis szünet után hozzátette: – Mindenkinek jobb lenne úgy.
– Végezze a munkáját! Majd ha istenesen elvégezte, akkor merjen csak a pénzről beszélni! Végeztünk! – Megfordult, belépett az iroda ajtaján és azzal a lendülettel hangosan becsapta maga mögött.
Az idegen megbillentette ujjával a kalapját amolyan elköszönésként annak ellenére, hogy az ajtó addigra már csukva volt. Néhány pillanatig még álldogált ott, azután az utca felé indult.
Én szinte teljesen megfeledkeztem arról, hogy éppen egy rozzant kuka mögött bujkálok és egy olyan beszélgetésnek voltam tanúja, melyhez semmi közöm nem volt. Mr. Peers-szel egyetemben nekem is ott kellett volna hagynom az idegent, legalábbis ez lett volna a logikus döntés, ám volt valami abban az emberben – egyre többet kételkedem benne, hogy ember volt-e egyáltalán –, amitől mintha földbe gyökerezett volna a lábam. A pontos érzést nem tudom leírni, soha előtte ilyenben nem volt még részem, de talán ahhoz lehet hasonlatos, mint amikor az embert megbűvöli s teljesen hatalmába keríteni valamely rettentő, mégis ámulatos dolog.
Csak guggoltam a hordó mögött, néztem az utazót, ahogy felém közeledik. Csak amikor mellém ért, akkor hasított belém a hirtelen felismerés: Mi lesz, ha észrevesz? Biztosan észre fog venni! A férfi azonban elsétált mellettem, még csak nem is biccentett felém a fejével. Nem vett észre. Elmegy – gondoltam magamban meglehetősen megkönnyebbülten. Miután elhaladt mellettem, alig két lépést tett meg, azután megállt.
– Merre találok szállást, gyermek?
Meg sem fordult, még a fejét sem mozdította, mégis tudta, hogy hol rejtőzöm. Hangja, és a felismerés, hogy tudja hol bujkálok és mit műveltem, bénító hatással volt rám. Szólni sem tudtam, az elfutásra pedig még csak nem is gondoltam. Csak guggoltam ott mozdulatlanul, mint maga a kuka.
– Ha felelsz a kérdésemre, szavamat adom, hogy még jól is járhatsz, gyermek – mondta azzal a megfejthetetlen higgadtsággal a hangjában.
– Ööö… ööö… – Én is csodálkoztam rajta, hogy képes vagyok megszólalni. – Van egy szálloda balra, az út legvégén, uram.
A férfi nem válaszolt, csupán megint megbillentette kalapját az ujjával, úgy ahogy Mr. Peers modortalan távozása után is tette. Ráérős tempóban indult el az általam megadott irányba, én pedig nagyobb megkönnyebbülést éreztem, mint annak előtte bármikor. Miután az idegen elsétált, én sem bámészkodtam ott sokáig, rögvest haza indultam.
Hazaérve apám és anyám az ajtóban állva vártak rám. Mindketten nyugtalannak tűntek, azonnal bekísértek a házba, majd mindnyájan leütünk a kanapéra. Nagyot csodálkoztam, mikor apám arról kezdett beszélni, hogy Mr. Peers és a városi tanács nyolc másik tagja – köztük ő is – felfogadtak valakit, hogy az egyre elviselhetetlenebb patkányproblémára megoldást találjanak. Annyit mondott, hogy ez a valaki sajátos módszerekkel dolgozik, amiről sem nekem, sem másnak nem kell tudomást szerezni, s felettébb nyomatékosan kérte, hogy késő délután ne menjünk ki a lakásból sem egyedül, sem pedig a barátaimmal. Azt pedig egyenesen megtiltotta, hogy sötétedés után kint kószáljak.
Mivel engedékeny gyermek voltam előtte is, kifejezetten meglepett, hogy megtiltja ezt nekem. Néhány barátommal ugyanis sokszor lejártam akkoriban a folyópartra játszani, s mivel nem igen csináltunk egyebet, minthogy kavicsokat hajigáltunk a folyóba, nem is igen okoztunk bajt vagy kárt senkinek. Apám mindenesetre megtiltotta, amit azzal indokolt, hogy ez a bizonyos patkányirtó nem szeretné, ha bárki is megzavarná munka közben és netán baja esne valakinek. Nem igen ellenkezhettem, mint ahogy nem is állt szándékomban.
Azt valahogy jobbnak gondoltam magamban tartani, hogy nem sokkal azelőtt én magam is láttam azt a bizonyos idegent, sőt még beszéltem is vele. Éreztem a férfi leírhatatlan bűverejét és bár hasonlót sem éreztem még azelőtt, pontosan tudtam, hogy nem akarom még egyszer megtapasztalni, így hát nem is mentem ki esténként sem egyedül, sem pedig másokkal.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.