Kasza Peter: Az idegen 4. rész
Alig tudtam leküzdeni a késztetést, hogy Randolph és többiek keresésére induljak, ha kell egyedül. Nem sok kellett hozzá, hogy így is tegyek, ám a szüleim hazaértek. Apám elmondta, hogy a tanácskozáson úgy döntöttek, felfüggesztik az iskolai tanítást bizonytalan időre, továbbá kijárási tilalmat vezetnek be a gyermekek részére a késő délutáni óráktól kezdődően. Elmondta továbbá, hogy ezentúl csak a felnőtt korúak vesznek részt az eltűntek keresésében. A gyermekeknek ez idő alatt otthon kell tartózkodniuk vagy esetleg az iskola épületében, de mindenképpen felügyelet alatt.
Ez volt az a pillanat, amikor teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy valaki áll a gyermekek eltűnésének hátterében. Bár nekem fogalmam sem volt róla ki lehet az, a szüleim viselkedéséből és sugdolózásaik el-elcsípett részleteiből arra a következtetésre jutottam, hogy a tanácskozáson erről is szó eshetett.
Másnap délelőtt a szüleim is egy-egy keresőcsoporttal tartottak, engem pedig az iskolába vittek, ahol több felnőtt, köztük egy rendőr is felügyeletet biztosított az oda érkező gyerekeknek. Odaérve tudtuk meg, hogy újabb két gyerek tűnt el. Egyikük Sandra Fallman, Randolph Blight-hoz hasonlóan szintén egyik legközelebbi barátom volt. A jelenlévőkön eluralkodott a féktelen pánik, többen úgy döntöttek, hogy mégsem indulnak az eltűntek keresésére, gyermekeikkel együtt hazamentek és magukra zárták az ajtót.
Én a magam részéről elítéltem ezt, bár most már azt kívánom, hogy bárcsak a szüleimmel együtt mi is ezt tettük volna. Apám és anyám azonban már elindultak az eltűntek keresésére, így maradnom kellett. Késő délutánra járt már az idő, amikor az első szülők kezdtek visszatérni az iskolához, hogy gyerekeiket hazavigyék.
Az ott töltött órák alatt két barátommal, Jake Griswold-del és Lilly Smith-el úgy döntöttünk, hogy nem ülhetünk tétlenül miközben barátaink eltűntek és senki nem tud semmit hollétük felől vagy, hogy élnek-e még egyáltalán. Mindössze tizennégy évesek voltunk, meggondolatlanok, habár gondolom önök közül is sokan azt tették volna, amire mi készültünk, de legalábbis megértették volna, hogy ily módon érzünk eltűnt barátaink miatt. Bárcsak őszintén tudnám mondani, hogy most is ezt tartom a helyes választásnak.
Döntöttünk. Amikor egyszerre több szülő érkezett, hogy gyerekét elvigye, mi hárman a hátsó ajtóhoz lopóztunk és észrevétlenül kisurrantunk rajta. Alig értünk ki, két szirénázó rendőrautó száguldott el az iskola előtt. Mi azon nyomban utánuk eredtünk és nem is kellett sokáig követnünk őket. Az iskolától nem messze álltak meg, mégpedig Mr. Peers házánál.
Pár percen belül nagy tömeg gyűlt össze a ház előtt, így mi is közelebb lopakodtunk. Senki nem figyelt fel arra a tényre, hogy nem kellene ott lennünk, ugyanis az összes tekintet a házból kilépő két rendőrre szegeződött, akik egy hordágyat hoztak ki, mely fekete lepellel volt letakarva. A lepel alatt – mint nemsoká kiderült – Mr. Peers feküdt, aki öngyilkosságot követett el. Az egyik helyszínelő rendőr mondta ezt a polgármesternek, de többen – köztük mi hárman is – fültanúi voltak ennek. A rendőr megemlítette, hogy találtak egy búcsúlevelet is, melyet Mr. Peers írt a halála előtt.
A későbbi évek során többször is kérvényeztem a levél közzétételét, ám minden kérelmemet elutasítás követte. Személyesen is próbáltam megtekinteni, de semmilyen hatóság nem engedélyezte ezt nekem, s tudtommal senki másnak sem.
Megtudtuk továbbá, hogy Mr. Peers egyedül ment le a folyópartra, mielőtt tragikus módon véget vetett volna életének. A rendőr hozzátette, hogy többször átkutatták azt a részt, de semmit nem találtak, a sötétedés miatt pedig fel is függesztették a további vizsgálódást.
Ezt hallva mindhárman arra az elhatározásra jutottunk, hogy éjjel is folytatjuk a keresést, valamint, hogy első utunk a folyópartra vezet majd. Jake elmondta, hogy addig meghúzhatjuk magunkat a fészerükben, s mivel közel laknak a folyóhoz, onnan indulhatunk majd később a keresőútra. Így is tettünk.
Este tíz óra magasságában egy zseblámpával felszerelkezve elindultunk a folyó felé. Hamar odaértünk, rögvest vizslatni is kezdtük a partot az egyetlen fényforrásunk segítségével. Mondanom sem kell talán, de hiába keresgéltünk. Semmi nyomot nem találtunk. Legalább másfél órán át kutattunk a parton mindenfelé, amikor egy furcsa fényforrást láttunk a part egy távolabbi részén.
Egyből kitűnt, hogy nem lámpa vagy tűz fénye, mint ahogyan a víz vagy valamilyen üveg csillogása sem lehetett. Mivel egyéb ötletünk nem akadt, s egyre kétségbeesettebb módon próbáltunk barátaink nyomára bukkanni, elindultunk a rejtélyes fény irányába.
Minden tett, életem minden tette közül ezt az egyet bámon leginkább. Elképzelhetetlenül nehezemre esik leírni az ezután történteket, de az igazságnak ki kell derülnie, bármilyen hihetetlennek, elvontnak és szörnyűségesnek tűnik is.
Közeledtünk a fény felé, amely furcsa módon egyre haloványabbnak tűnt. Mire a közelébe értünk láttuk, hogy a folyó felszíne alól ered és nem több egy pislákoló, opálos fénylésnél. Máig nem tudom hogyan volt lehetséges, hogy messziről oly ragyogón fénylett, közelebbről pedig haloványan pislákolt csupán.
Hiába világítottunk arra a zseblámpával, semmi egyéb nem látszott. Azt hittük valami elsüllyedt jármű lámpája pislákol, bár ezt is elég furcsának találtuk, de nem akadt rá hirtelen egyéb magyarázat.
A parton kezdtünk kutatni, de semmilyen épület vagy jármű nem volt a közelben, csak a kavicsos part, amerre a lámpa fényében el lehetett látni. Forgolódtunk, keresgéltünk, de semmit nem láttunk.
Egyszer csak feltűnt nekem, hogy Lilly-vel ketten botorkálunk csupán a sötétben a kavicsok között. Közel haladtunk egymáshoz amióta elhagytuk a fészert és a keresésre indultunk így mindig láttuk egymást annak ellenére, hogy csupán egyetlen zseblámpánk volt. Suttogni kezdtem hát Jake nevét, mert semerre sem tudtam kivenni akár csak halovány alakját is, de semmi felelet nem jött. Lilly hasonlóképpen tett, ám ő sem járt szerencsével.
Kétségbeesés lett úrrá rajtam, ezért egyre hangosabban szólongattam Jake-et, még a zseblámpát is kivettem Lilly kezéből, hogy annak fényében keressek tovább. Forogtam jobbra-balra, de sehol sem láttam, míg végül Lilly hirtelen annyit kiáltott:
– Vissza! Ott!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.