Vasi Ferenc Zoltán: Kedvesem
Már csak a csupasz ágak. Nincs megszólítás, nincs édeskedés, nincs semmi. Meztelen szavak a telefonban. Már lejátszódott minden, hallgatni se szabad mégsem. Hogyan szabaduljak attól, ami fáj? Néhány napja tudtam még sírni Érted. Nem volt muszáj, hát sikerült. Azonban ki kell fejezni magam. Elmondani: fontos vagy! Lételemem. Túl sok ez Néked? Nem ismerem a mértéket? Én sosem tudtam kiadni magamból, ami bent nagyon is kiabált. Magamat nem tudom dédelgetni. Te tudod tán,ki vagyok?
Te tudod, hogy kicsoda vagy? Meghatároztad már, ki, milyen minőségben szerepel az életedben?
Nekem mi maradt? Nekem már csak Ti vagytok. Szerelmek? Barátok? Sosem-szerelmek és féligsem-barátok?
Elegem van az egészből. A lényegre kéne csupaszodni. Hülye telefon! Műanyag.
Emberhiány! Évmilliós magány. Ki egyedül-valóbb rajtam kívül? Ki vesz észre komolyan?
Viseld a sorsodat: Megfelezhetetlen órák, napok, évek. Egyetlen valóság lenne! A szó hatalma: Szeretlek!
Leglényegemig.
Elmerülni az érzésben. Le a meder-mélyig. Fuldokolni légszomjasan. Megébredni.
Mért nem szeret engem senki? Én sem szeretek esetleg igazán? Ki fog engem megtanítani szeretni ?
Senki nem szeret senkit, csak véli? Még önmagát sem, nemhogy másokat. Hogy lenne jobb Neked? Vagy Neked jó, mindenkinek jó, csak nekem rossz?
Kibírom. Erős vagyok. De minek is tartom egymagam vállaimon a Földet? Kinek vagyok erős? És mikor szoktam összecsuklani a nagy szikla alatt?
Ki gondolta ki ezt az egészet? Az álmok valóra válnak?
Nem tudok kérdezni. Elkezdeni sem tudok. Mi ellenében élek? Ki kit tagad az életben? Melyik énemmel szoktál beszélgetni. Melyik Éned szól felém? Hova zárkózol előlem? Hogy szavaim mint nyilak, visszapattannak, sebezve Persze, senki sem kérte, hogy nehéz ügyeket bolygassak. Hagynánk egymást báván „aludni”, a felszínesen érintkezni? Írom a levelet, de már éjjel 11 van. Tehát még ma van. S ma beszéltem Veled. Nem tudtam elmondani a bűvös vallomást. Eltitkoltam, hogy szó el ne vesszék, érzés megmaradjon. Régen jobb volt egyedül. De most már nem. Alig van valakim. Sajog a halántékom. Össze kéne omlani. Szenvedni roncsaim közé hullva.
Mennyire eleged lehet már nyavalygásaimból! Mért menekülök mégis Hozzád-Feléd? Mit várok Tőled? Nem! Azt hiszem, nem halnék meg Érted. Élnem kell És ne halj meg előttem. Kérlek! Nem akarnám kibírni. Ne tegye ezt meg előttem senki, akit ismerek és szeretek.
Anya, apa! Mértmentetek el?
Mit nem tettem jól? Mit éreztem szépnek vagy rútnak? Minek mi lett az értelme?
Mitől félsz, Kedves, velem kapcsolatban?
Ezzel kellett volna kezdeni. Sokat segítettél mostanában. Én viszont kínjaimban azt sem ismerem fel, mi az igényed? Milyen a vonatkozásunk? Meg kéne tartani kapcsolatunk. Tele vagy gyönyörűségekkel. Gazdagsággal! Lelki pompákkal!
Éhezlek! Eddig nem fogtam fel hiányod nagyságát. A mindennapjaim ürességét.
Ásítozom. Áhítózom. 23 óra 40 perc.
Holnap van már. Tudod, egy éjszaka alatt az ember nem lesz okosabb. Tehát folytatom céltalan fantazmagóriáim. Nem is tudom, mért kezdtem bele? Körülhatárolhatatlan. De a mi kapcsolatunk nem úgy működik, ahogy kéne. Állandóan kapaszkodom, nyúlok Feléd. Én úgy örvendeznék örömeidnek, - ha elmondanád! Önző lennék?
Nem, a telefon nem elég. Találkozgatni kéne. Persze, nehéz. De ami fontos, arra lehet építeni. Egy randevú: mozgás-, légzés-, tekintetterápia. És még annyi más! Éveket ültem lényem mocsarában, gyászaim serkentenek.
Egymaga nem ember az ember. Csak létező. De nem élő, igaz, hogy holt se. Tépdessem le arcaimat? Hogy melyik vagyok én? Milyen az igaz szólás?
Ó, én nyomorult pára, ó, én, vadszamár! Hát nem tudok élni nélküled? Vélem vagy hiszem? A sors dönt majd, vigasz leszel-e, vagy ábránd maradsz?
Jót teszek Veled, hogy állandóan kereslek? Légy őszinte! – és mondd el. Fogsz levelet írni? Fogsz telefonálni önszántadból?
A levél nagyon magányos műfaj. Míg írom, van örömöm, de el is indul a bánat,lesz-e válasz? Legtöbbször elmarad. Aki keres, - az várhat. Nem eget ostromló érzelmekkel küszködünk? Nem szereted, ha egy férfi lelkizős típus? Sok Neked a tunyasága? Lomha csigatempó. Viaskodom kamaszkorom lélek-árnyaival. Tudod, nem nőttem ki ezeket a ruháimat. Jó akarok lenni! Akarni meg lenni – mondhatod -, az kettő. Igen hosszakat hallgattam. Pedig kommunikálni kell. Megérintettél. S most próbálgatom, de nehezen megy – bevallom.
Úgy tűnik, ébren vagyok. Levelet írok. Levelet! –Neked. S átitatódom emlékeimmel. Érdemes dolgoznom a papíron? Szívesen veszed a mondataimat? Szebben nézek Rád, ha majd esetleg találkozunk? Minden ajándékként ér, amit Tőled kapok. Tanullak. Nehéz lecke. Írok bele a vakvilágba, s tán terjesztem pestisemet. Jól meggondolni, mit küld el az ember.
Életem ékszere, gyémántja vagy, szabad és szép.
Virág vagy Te magad is, engedj közeledbe!
Összetartozást szeretnék. De a szavak lerekesztenek. Szívre lelni, szívvel élni – ó, be, nagy vágy!
De nem léphetem át hatáskörömet. Bizonyos, a levélírás eltávolít magamtól, s elidegenít Tőled is egyben.
Most meg kéne fognod a kezem, s mondani: Ne írj többet, értem,mit akarsz.
Igen, harmóniát, helyes alapállást. Leghőbbképpen Téged!
Mondd, reménytelen az esetem? Ugye, megbocsátod elhangzott indulataimat a telefonban. S nem rettensz meg tőlem. Bárki leszek, ugye, elfogadsz? Ne kelljen rejtegetni arcomat. Vigyáztam soraimat? Hívhatlak?
Találkozás? – csodálatos lenne!
Fontos vagy nekem. Nem a mondat fontos, hanem a mögöttese. Az egész eseménysor, ami végül engedi, hogy leírjam – valóságosan, szívből! Suttogva, neszező örömben. Hallani vélem hangod színét, bár értem én: Nem akarom tisztázni, amit már ezerszer elmondtam. Ezt mondanád?
Ha ezt, akkor: Isten Veled, Drága! Őszinte hódolód: F.
4993
Vali-mami - 2014. december 19. 23:42:59

Kedves Zoltán !

Micsoda párviadalt vívsz saját lelkeddel.
Micsoda kétségek,
....és micsoda kérdések ?
A bizonytalanság gyötrelmei.
A menni és maradni "nemtudom" választása.
A hited megbicsaklik.
Kérdéseidre nincsenek válaszok.
A vágyakozás útvesztőjében bolyongva élni a legnagyobb magány.

Mégis ez mozgatja tollad?
Ez lenne a termékenység katalizátora ?

Vajon kell-e ez ilyen áron?

A bölcsek....igennel válaszolnak.
Mint mondják....fájdalomból születnek a legszebb sorok.

Mégis az ember nem szomorúságra,fájdalomra hivatott.
Kinek mi jut.
Aránytalanok a fény-árnyék napok.

Sokkal inkább ragyogni kell....világítani.
Nos....tudod a leckét.
Írj !....Írj !....Írj!

Üdvözlettel:Vali m.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.