Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 5
» Online tagok: 0
Balázsi Pál Etel: Emlékvihar - Második történet (2015. február)
Csend ülte meg az esti tájat. Ablakomból figyelem a kerti lámpa fényében a puhán ringatózó hópelyhek táncát, melyek betakarják fehér szűzlepellel a tájat.
Az idő távolságából a fény sugarában kézen fogva megjelenik egy szőkés-gesztenyés hajú 14 éves lány és a magas 16 éves fekete szemű fiú. Vidámak ők is akár a táncoló hópelyhek. Az oszlop alatt úgy állnak, mint két színész a színpadon a reflektorok fényében. Fölfelé tartott arcukon csiklandozva, olvadnak el a hópelyhek, máskor nevetve szájukkal kapják el őket. Hirtelen elcsendesednek. A fiú átkarolja a lányt, szemük egymásba mélyed, valami furcsa érzés veszi hatalmába őket. A fiú lehajolva megpuszilja a lány homlokát, majd hirtelen elhatározással szájon csókolja. Ő, lábujjhegyre emelkedik, karjait a fiú nyaka köré akassza, és visszaadja az ő első csókját. Szívverésük felgyorsul, kigyúlt arcuk, testük belső tüzétől még pirosabbá válik. Szorosan ölelik egymást. Számukra már nincs senki, semmi csak ők, és a fehér táncoló hópelyhek a fénycsóvában.
Titokzatosan tűnnek el, ahogyan megjelentek. Mosollyal búcsúztam tőlük.
Hosszak a téli esték. Legtöbbször vidám hangulatú téli történeteket, népi szokásokat, verseket olvasgatok, kellemes halk zenét hallgatva, de ez az este mást hozott.
Fotóalbumjaimat emelem le a polcról. A kandalló melege vonz, oda helyezkedem el régi kényelmes fotelembe Tétovázva elveszem a legkisebbet, ami a legrégebbi is. Benne fekete-fehér fényképek gyermekkoromról.
Eszembe jut az első „pózolós” fényképem története. Négy éves szőke kislányként masnival a hajamban, fehér ruhában, puskával a kezemben, sírós arccal „vigyázva” állva lestem a madár kirepülését a gépből, ami mögé a bácsi egy fekete terítő alá bújt. Úgy állok ott, mint valami afrikai oroszlánvadász. Később barátaimmal nagyon sokat nevetgéltünk ezen a képen.
Egy pár családi fénykép következik szüleimmel, a végtelenül finom lelkületű, szorgos nagyszüleimmel a kornak megfelelő ünneplő ruhába öltözve, kissé mereven a középpontba nézve. Soha nem feledem Vince nagytatám szavait, akivel sokat kirándultunk és ő közben mesélt a tájról, az emberekről, akikről azt mondta, az emberi lények között nincs különbség, nem nevetségesek, vagy visszataszítók – szeresd őket. Úgy fogadd el, ahogyan Isten teremtette őket. Ugyancsak ő mondta: azt tartják, ahány nyelvet beszél egy ember annyi emberrel ér fel. Kérdésemre hány nyelvet beszél? Szerényen azt felelte – csak négyet kicsikém, de szeretném, ha te, legalább egyel több nyelvet, tanulnál meg. Sajnos ők már csak emlékek.
Sóhajtva tovább lapozok, és újabb emlékek rohamoznak meg. A képeken: nyaralások, kirándulások, táborozások, halászat, rákászás, fürdőzés, sportversenyek, színház, filmek, … kisgyermekkori vidám napjaim pillanatai.
Hirtelen elkomolyodom. Számomra nagyon sokat jelentő fényképet nézek. Egy kislány és egy kisfiú mosolyog a fényképezőgépbe. Óvodába mennek. Most jövök rá, - ezeken a közös kis utakon voltak az első lépések az egy életre szóló igaz barátság útján.
Ő, búcsú nélkül most ment el. Fájt. Emlékek törnek rám, mint ahogyan forró nyáron az esőt hozó vihar zúdul a tájra. Vitatkozni szeretnék vele. Nem haragszom rá, hiszen mindig ilyen volt. Most sem hazudtolta meg magát. Csak elment. Végül is ki vagyok én? Miért épp nekem kellett volna, megsúgja, mire készül? De nem készült! A halál, csak jön nem alkuszik, csak visz. Igen ő rá haragszom, mert vele nem alkudhatsz.
Siratom az igaz barátot. A lelkem sír.
Olyan balga, nem, inkább önző vagyok! Mintha most is azt várnám, hogy meleg, puha kezével megsimogatja az arcom, a szemembe néz, és halkan azt suttogja: - ne búsulj, kibírom! Úgy, ahogyan tette, amikor édesapja kérésére a tiszti iskolába ment.
Mindketten tudtuk, ő a művészlelkével nem oda való. Első téli szünidőén egy farkasordító hideg este a tiszta csillagos ég alatt elmondta, hogy nem akar katonai pályára menni, inkább dolgozik, hogy visszafizesse a tandíjat. Most is hallom: - Ugye te megérted hugicám?
Fél évszázad múlt el az óta, de most is elevenek gyermekkori közös emlékeink. Radírgumi főzés vadgesztenyéből, kútba dobott baba, szökésünk a napiból.
Az iskolai színjátszó csoportról készült fényképnél elmosolyodom. Ebben a periódusban ismertem meg először és utoljára a féltékenységet iránta. Most sem tudom igazán – ébredező szerelem lett volna?
Együtt örvendeztünk gitárhangversenyei sikerein, tudtam hódításairól, veszekedtem és nem értettem egyet teherbe ejtett barátnőjének az elhagyásáért. Ugyanakkor teljes szívből örvendeztünk egymás gyerekeinek a születésén, felnőtté érésükben, sikereikben.
Barátságunk örök maradt.
Leteszem az albumot
Megnyugtató, hogy a vihart kavart emlékek lelkemben, megszépültek, s az elmúlt idő megismételhetetlen.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.