Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.23. 21:59
Töröltem az egyik feltöltést Tibor.

2019.07.23. 16:38
Józsi ! A monsoon c. vers kétszer lett feltéve,kérlek törőld az egyiket Köszönettel Tibor ( Mirage )

2019.07.23. 14:05
Ragyogó, szép napot! In Love

2019.07.23. 12:54
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.23. 08:51
Szép napot kívánok mindenkinek!!!

2019.07.23. 07:05
Jó reggelt Mindenkinek Smile

2019.07.23. 07:04
Kedves Józsi! Köszönöm szépen a feltöltést! Szép napot kívanok: Kata Smile

2019.07.23. 01:52
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.23. 00:47
Kedves Babu, Marika! Köszönöm a jókívánágotokat és Szeretettel köszöntöm a többi Magdolnát Kellemes hetet és jó éjszakat kívánok, Magdi

2019.07.23. 00:14
Jó éjt, szép álmokat kívánok mindenkinek! Heart - Léna Magdolna

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: czekmana
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Poós Gergely: A válság embere, az anti-ember
Mit is jelent a szó: anti-ember? A szó az én értelmezésemben a létezésbe hívott – vagyis Isten életében részesedő - ember ellenkező előjelű mását jelenti, az embert, aki elfelejtette eredeti identitását és ezzel életének valódi minőségét.
Az emberen íme kiütközött a válság, a méh kihordta torzszülöttjét, megszületett a kudarc embere, az anti-ember, vagy – elementáris szóval mondva az anti-Krisztus. Az ember ellenkező előjelű mása, Krisztus torz tükre. Ő az isteni gondolat megfordulása, ő az, aki levált a rendről, hogy önvilágát létrehozva éljen. Ő a koszos lény. Az alá-való lény (ezt a szót fontos itt elválasztanunk). Az torzszülött infernális figura, aki negatív mása Krisztusnak, az Isten fiának, akiben Isten él, aki Istenben él.
Az emberen kiütközött önvilágának válsága. Az önmagát leválasztott, elszeparált, elidegenedett ember, aki immáron képtelen a megistenülésre (az isteni életbe való visszatérésre), megbolondul, megördögül, mert önvilágában önmagát emésztve és aljasítva táplálja és csak táplálja és véget nem érően táplálja saját infernalitását. Életén most már kiütközött, manifesztálódott mindaz, ami megzavarodásából és aljasságából ered. Láthatóvá válik kézzelfogható lesz az istenitől való távolsága, óriási méreteket öltött távolsága. Vergődése, tébolyultsága, őrülete, kilátástalansága, reményvesztettsége, arroganciába és agresszivitásba fordult, és nem tudja mi baja. Olyan méretű hiány keletkezett benne, amit semmivel sem tud pótolni, bár teljes egész lénye e hiány pótlásán dolgozik. Azonban mivel nem tudja, mi maga a hiány benne, nem is tudja hogyan pótolja azt. Próbálja – minden eszközzel és minden lehetséges módon próbálja - de nem megy. Ellensége lesz minden és mindenki, az egész világ, hiszen azt gondolja, az életet kell fölhabzsolnia ahhoz, hogy e hiányt kitöltse. Azt gondolja, csak ez az egy, csak ez a mostani, csak ez az egyszeri, pótolhatatlan és mégis semmivé foszló élete van, s mindent – mindenki és mindenek ellenére – megtesz azért, hogy ebben az egyetlen, rövid, egyszeri és látszólag semmivé foszló életében e hiányt valamiféleképpen a lehető legjobban pótolja.
Ám a hiány mindezek ellenére megmarad, még nagyobbá dagad, egyre-egyre mélyül és hatalmasabb lesz, mert e hiányt betölteni rossz helyről próbálja. Egészen elveti a sulykot, és e hajszában, amiben vergődik - amit azért tesz, hogy önmagát végre valahára kielégítse - épp a legfontosabb lúgozódik ki belőle: mégpedig az, hogy összetöri önmagában az isteni örök lény képét, akire hasonlítani kellene (hiszen abból van). Elfeledkezik arról, hogy létezése adott, s mivel adott, örök és soha el nem múló is egyben, hiszen amiből fakad, örökké van (a létezés léte magára a létre mutat rá, a lét pedig csak akkor áll fenn, ha lényege örök, hiszen a Semmiből nem lesz önmagától Valami, így a Valami (a Lét) konstans, állandó és örök).
A lény, az anti-ember épp a legfontosabbat veszíti el tehát, épp ahhoz nem talál vissza (épp abban nem nyugszik meg, amiben van). A hiány így kielégíthetetlen marad, s az ember saját életével vív szélmalomharcot, - ahogyan tette ezt Don Quijote is, nem létező ellenségek ellen - hogy a nem létező hiányharcát teljesen értelmetlenül és szüntelenül vívja.
A hiány ugyanis semmivé foszlik, amint a fentieket nem csak megérti, hanem élete közepévé teszi az ember. A lét ugyanis, ami maga az isteni élet, szétáradt, hogy minden létezőnek életet adjon, hogy ami ő maga, abból mindenki részesüljön. Ami létezik ebből az egyből való, azaz eredetileg egy vele. „Ez az én testem, mely értetek adatik” – adja tudtunkra Isten cselekedetét az, aki Istenben él (Krisztus).
Képzeljük el, hogy ha ez élne életünk középpontjában, ha ehhez szabnánk életünket, mennyi és mennyi bajtól menekülnénk meg automatikusan, hiszen az a hiány, melynek kielégítésére rossz helyről (önvilágunk kapzsiságából) merítünk, azonnal megszűnne és feltöltődne, hiszen megváltozna saját életünkhöz való viszonyunk (amely az isteniben van és örökké ott marad).
Furcsa ez. Az isteni életben ázunk, abból vagyunk, mégis van egy saját, jól körvonalazható életünk, s ha e kettősség nem él békében egymással, az ember elveszti valódi méltóságát (ami Istenben van). Részesei vagyunk valaminek, tapasztalatunk van saját életünkről, mégis Isten életében vagyunk, hisz abból nyertünk saját, körvonalazható és önálló életet. Ne feledjük, ez egy nagy ajándék, hiszen Isten önmagáról mond le azért, hogy a mi életünk önálló és körvonalazható legyen. A hiány akkor keletkezik, amikor ez az önálló és jól körvonalazható sajátságos élet, csak és kizárólag önmagában és önmagával próbál boldogulni. Az a betölthetetlen hiány - ami fundamentum lerombolásának eredménye – ekkor ölt testet.
Az anti-ember élete felejtésből áll. A hiány oka a felejtés, a hiány oka, a tudomásul nem vétel. Melyik könnyebb, tudomásul sem venni valamit, vagy annak megfelelni. Igen. Ez lehet a magyarázat. Mert amint tudomást veszünk róla, vagyis amint igent mondunk rá, mi magunk óhatatlanul megváltozunk. Ekkor meg kell változnunk. Az örök és el nem múló isteni élet tudomásulvétele feleletet és cselekvést kíván (ez sokszor párosul a jó értelemben vett nem cselekvéssel is, ami ezen a helyen a nyugalom szinonimája lehet). Nem sok történik. Csak épp az ellenkezőjét annak, amit eleddig foganatosított. Isten tudomásulvétele a hallást és a látást teszi lehetővé és feleletet vár. Nem hallani és nem látni pedig csak úgy lehet, hogy az ember befogja fülét.
Ugyanis az a bizonyos isteni lényeg, aki a sajátos és jól körvonalazható énünk (önvalónk) mögött, mint örök valónk és mint örök lényegünk él, folyton kérdez minket. Ennek elhallgatása történik az anti-ember minden megnyilvánulásában. A felejtés, a hallani és látni nem akarás válsága manifesztálódik minden egyes emberen.
Az isteni lényeg kérdez. Hiszel bennem? Itt vagyok. Én vagyok. Én vagyok, akiben te vagy, s aki mindenkiben él. Akiből vagytok valamennyien. Itt vagyok. Én Élek Benned. Látsz engem? Hallasz engem? Aki látja és hallja, aki tudomást vesz róla, aki nem fordít hátat neki, válaszol rá. Óhatatlanul válaszol. Kikerülhetetlenül válaszol. Vagy… Hátat fordít neki és befogja szemét-fülét és elhomályosítja tudatát.
Aki azonban hallja, látja, aki tudatosítja örök lényegének hívását, neki ezután megfelel, vagyis életgyakorlatával válaszol. Eztán ez lesz életének hivatása, bármit és bárhol tegyen is. S ezzel lassan – eleinte nagyon lassan – Rendbe tesz mindent.
Döntenünk kell. Óhatatlanul. A létrontásról, a létezés megrongálásáról, a válság előidézéséről, de a gyógyításról, a kiigazításról, a helyrehozatalról is mi magunk döntünk. Ez életünk velejárója. Isten úgy szeret minket, hogy ezt kezünkbe adja, azzal, hogy azt tehettek, ami tetszik. Amíg a sajátos és jól körvonalazható, a hiányt kapzsi mohósággal és életéhséggel betölteni kívánó, éhes és ragadozó énünk szolgái vagyunk, addig előidézzük és fenntartjuk a válságot, mely egész emberi társadalmunkat megrontja. Addig mi magunk csupán anti-emberek, vagyis anti-Krisztusok vagyunk, saját és mások életére is közveszélyes lények. Ez nagyon kemény beszéd – ki hallgatja? – de így van.
Ha azonban halljuk, látjuk, tudatosítjuk a reális és autentikus igazságot, azt hogy minden létező, így mi magunk is az is isteni létből vagyunk, az élet, s annak gyakorlati megvalósulása óhatatlanul megváltozik. Mert e látásra, hallásra, hívásra, óhatatlanul válaszolnunk illik…
Vagy… fogjuk be szemünket, fülünket, zárjuk le tudatunkat, és legyünk továbbra is azok, akik sajnos lettünk: a válság emberei. Anti-emberek.

2015. február
4125
poosgergo - 2015. február 07. 07:40:40

Én pedig köszönöm, hogy figyelmet szentelték neki! Gergő

3652
zina - 2015. február 06. 12:54:52

A hiány oka a felejtés és a tudomásul nem vétel. Ez lehet az igazi magyarázat, illene tudomásul venni...Smile
Köszönöm, Gergő, hogy megírtad.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.