Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Mese a Dédiről

Egy pici, fehér hajú néni, szürke, apróvirágos otthonkában áll a konyhában. Palacsinta tésztát kever. Karjával magához szorítja a tálat, remegő kezével markolja a fakanalat, úgy birkózik a tésztával. Időnként leteszi az asztalra, kicsit megpihen, majd a hétköznapi hősök kitartásával folytatja a nagy munkát. Kedves arcának bölcs barázdái közül szemei életkedvet, szeretetet sugároznak, Ő a Dédi.

A konyhabútor régi, ütött-kopott, az asztalon a viaszos vászonterítőn az őzikék egészen világos barnára fakultak, a lábosokról helyenként lepergett a zománc. Öreg itt tűzhely, fazék, fakanál, mégis ebben a konyhában készülnek a legfinomabb ételek és sütemények.
Családja vett volna már új bútort, háztartási felszereléseket, modern gépeket, de Dédi hajthatatlan, nem kell ide semmi, minden úgy van jól, ahogy van.

Nincsenek nagy tervei, nem gondol változtatásokra, neki már csak apró megoldásokat kell találnia. Minden napra egyet. Mindig egy napot kell megoldani, míg egyszer elér az utolsóig. Mikor fogynak el a napok? Talán holnap? Talán van még egy nyár? Még egy karácsony, esetleg több is? Ki tudja? Régóta úgy van ezzel, hogy csak szeretné elhalasztani, az elkerülhetetlent. Mindig történik valami a családban, amit még szeretne megérni, vagy elrendezni segíteni, rendben tudni. Még szükség van rá. Babaruhát varr a kicsik babájának, megjavítgatja az elszakadt gyermekholmikat, néha még vigyáz is egy-egy órára rájuk, ha kell.
Nem a fizikai fájdalomtól fél, mikor a halálra gondol, hanem a búcsú fájdalmára. Nem látja többé szeretett családját, az otthonát, meg kell válni mindattól, ami hozzá tartozott, ami az övé volt, ami az életet számára jelentette.

Közben megérkezik lánya, hozza egyik unokáját is. Dédi a gyereknek készítette az édességet. A finom palacsinta már feltekerve várakozik egy tányéron. A gyerek szalad az asztalhoz.
- Ehetek kakaós palacsintát? – kiabálja.
- Persze, a tiéd. – kedveskedik a Dédi.

Evés után a felnőttek beszélgetnek, a dédunoka pedig a szobában a játékos ládával játszik. Ebben olyan játékokat lehet találni, amiket sehol, egyetlen játékboltban sem. Fél karú mackó, három kerekű autó, hiányos építőjátékok, kis játékkonyha főzőedényekkel a fele már elveszett valahol, valamikor, kopott babák, mesekártyák, sok-sok emlék. A gyerekeknek valóságos kincsesbánya, nagy élvezettel játszanak ezekkel az „értéktelen” holmikkal.
Születésnapok, névnapok, régi karácsonyok maradványai halmozódtak fel ebben a faládában, amit még Papa készített, hogy ne dobálják szét a gyerekek a játékokat a szobában.
Régen történt már, hogy nyaralni vitték az unokákat, sok szép emlék maradt ezekről az utazásokról is. Míg a szülők dolgoztak, esti iskolában tanultak, segítettek a gyerekek gondozásában, nevelésében. Dédi foglalkozott velük, mesélt nekik, bölcsődébe, óvodába hordta, iskolába kísérte őket.
Manapság bizony őt viszik. Néha nyaralni, gyakrabban orvoshoz.

Dédi nemsokára 80 éves lesz. Titokban folynak már az előkészületek a nagy ünnepségre. Gyerekei Óbudán néztek ki egy kisvendéglőt, ahol a szűk család megünnepelné ezt a szép napot. Huszonnégyen lesznek. Három gyerek házastárssal, unokák férjjel, feleségekkel és több unokánál gyerek is van, dédunoka.
Az étterem barátságos, hangulatos, pont ilyenre gondoltak. Esténként élőzenét is adnak, egy kis vonószenekar szórakoztatja a vendégeket. Hat órára foglaltak asztalt, a közeli cukrászdából pedig nyolc órakor hozzák majd át a tortát. Számgyertya lesz rajta és persze csillagszóró is.

Dédi az ősszel kórházban volt, kicsit feljavították az egészségét.
- Megint kaptam egy kis haladékot. – mondta türelmesen.
A türelmet hosszú évek alatt lehet megtanulni. Fokról-fokra elfogadni, hogy ez a földi élet nem a boldogságról szól. Nincs tökéletes boldogság, legfeljebb néha, de az nagyon múlandó. Nem szabad álmodozni, nincsenek csodák, élni kell a hétköznapokat. Ő mindezt már tudta, megtapasztalta és nem lázadozott ellene.

Egyik alkalommal, mikor együtt volt a család, legidősebb dédunokája megkérdezte:
- Dédi mikor fogsz meghalni?
Egy pillanat alatt megfagyott a levegő. Félve, lesütött szemmel néztek egymásra a felnőttek, senki nem mert megszólalni.
- Nem tudom. – válaszolta teljes nyugalommal a Dédi.
- A születésnapunkat is tudjuk, azt nem tudjuk, mikor halunk meg? Nem írnak levelet? – érdeklődött tovább a gyerek.
Erre már elnevette magát a Dédi, feloldódott a feszültség, mindenki mosolygott.
- Logikus a kérdés, de nem értesítenek róla, ha erre gondolsz – nézte szeretettel a gyereket az idős asszony.

Azért még mindig Ő a család feje. Tekintélye van. Gyerekei sokszor beszélik meg vele problémáikat, mesélik el bajaikat, unokái neki árulják el titkaikat.

Egy másik alkalommal, mikor együtt volt a család, kisebbik lányával valamin veszekedni kezdtek. Annyira belemelegedtek a vitába, hogy Dédi egészen mérges lett.
Erre megszólalt a fia: - Nézzétek a Dédi mindjárt megpofozza a nagyit!
Az egész család jót nevetett.

Végre eljött a várva várt nap. Dédi nem mindennapi volt meggypiros kosztümjében, fehér csipkés blúzában. Fodrásznál is járt, lányai beszélték rá, legyen csinos. A vendéglőben több asztalt összetoltak, hogy elférjen a család.
Az asztalfőn természetesen Dédi foglalt helyet. A pincér felvette a rendelést, hordták a sok finom ételt. Mindenki jóízűen evett, önfeledten beszélgetett. Később pohárköszöntőket mondtak, éltették a család legidősebb tagját.
A zenekar többször is eljátszotta Dédi kedvenc dalát.

Ma önről álmodtam megint, bocsánat asszonyom,
Mert nincsen abban semmi bűn, hogy önről álmodom.
Fehér selyemben jött felém az álmom éjjelén,
Rám mosolygott könnyedén, s oly boldog voltam én.

Mikor még élt a Papa, gyakran énekelte neki ezeket a sorokat. Ha néha összezördültek valamiért és ki akarta békíteni a feleségét, vagy ha jobb kedvre akarta deríteni, csak rázendített erre a szép nótára.

Egyszer csak lekapcsolták a villanyokat, hozták a tortát. Égett rajta a gyertya, a csillagszóró világított a sötétben. A családon kívül is voltak vendégek az étteremben, hangosan tapsoltak, éljeneztek ők is. A zenekar a „Boldog, boldog születésnapot” játszotta. Nagyon jól sikerült a meglepetés. Mindenki koccintott a Dédivel, sok boldogságot, hosszú életet, jó egészséget kívánt.

Meghatottan állt, ahogy egy könnycsepp legördült a szeméből, úgy érezte lágy szellő simítja az arcát. Tudta, hogy Papa jött el köszönteni a születésnapján. Nemsokára találkozunk, újra együtt leszünk gondolta, de csak állt és mosolygott a nagy családra, ami belőlük fakadt, ágazott szerteszét és nőtt ekkorára.

Budapest, 2008. december 30.

Írta: Csató Gáborné
499
magyareszter - 2009. március 26. 17:14:11

Kedves Timoca!
Nagyon-nagyon hálás vagyok Neked! Törtem a fejem, hogy mi nem jó ebben a leírásban és nem jöttem rá. IGAZAD VAN!!!!!!!
Nem elég gördülékeny. Nem is kellett volna így elküldenem, de már mindegy. Nagyon örülök, hogy rávilágítottál. Látod, több szem többet lát!
Szeretettel Eszter

499
magyareszter - 2009. március 25. 20:34:49

Kedves Zsuzsanna és Keni!
Nagyon hálás vagyok kedves, udvarias szavaitokért. Szerettem volna a Dédit olyan szeretetteljesen ábrázolni, ahogy egy Dédit csak lehet.Smile
A többi mesét könnyen írtam, csak úgy jött, ezzel nem vergődtem zöldágra. Talán túl görcsösen is akartam, azért nem sikerült olyan jól, de sajnos ez az igazság.
Köszönöm, hogy ennek ellenére megdícsértétek!
Sok szeretettel Eszter

298
keni - 2009. március 25. 20:00:43

Gyorsan, rosszul és helytelenül írok, de soha nem lennék kész, ha ezeken szőröznék, nálam a mondnivaló a fontos, és nem a formaság - jelen esetben csak persze...
Ezért kérem elnézésedet - KI. -

298
keni - 2009. március 25. 19:57:57

Kedves Eszterkém !

Azt a mindenit ! Te aztán tudsz írni, és telepatikusan hatni az ilyen történetek olvasóira, akik éppen ezeket az írásokat szeretik.
Én magam igen fogékony vagyok, mert könnyen bele tudokm élni bármbe, és bárkibe, magam, és bizonyos helyzetekbe is - hiszen évekig játszottam - amatőrként....

Meghatóan szép és bölcsességekkel teli történeted - közel is járt hozzám itt Óbudán, ami lehetett a Sipos, a Khéli, a Zöld Kapu éttermek, vagy a Fő-téren még van egy pár.

De most tovább nem szaporítanám a szót, mert ez egy nagyserő család és Dédi történet volt, ami megható, és számomra szívszorító is volr, mert az én anyám is vot dédi, de a gyerekein, az unokáin kívül, csak a dédunokájáér élt - halt, de ez ugye már egy másik történet lenne-----

Köszönöm, hogy sorozatodban ezt is olvashattam Tőled, nagy örömöre és a veled szembeni teljes elismerésemre, melyet fogadj tőlem -

Mélységes hálámmal és Szerettettel ! - nagyszerű történeteidért...
- keni -

230
Torma Zsuzsanna - 2009. március 25. 09:10:56

Kedves Csató Gáborné!
Bizony, nagyon meghatott ez a történeted is. Manapság kevés az ilyen "dédi" mama a családban, már csak azért is, mert kevesen érik meg, hogy dédunokájuk szülessen, sokan még a nagymamaságig sem juthatnak el. De ha mégis van ilyen nagymama, aki ennyire össze tudja tartani a családot, ott csak a szeretet lengi körül a házat és a ház népét!
Örülök, hogy ilyen szépeket olvashatok!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.