Balázsi Pál Etel: Ne vesszen ki
Életfámat nem tudom kitépni magamból, őrzöm a tájat ahonnan gyökere ered és átfogja a messzeséget, a Somlyó hegyétől, - ahol az angyalok kongatják a harangokat, és az - osztrák határig, nyúlik.
Járom az múltat, felszakadnak a csaták kiáltásai, a vereségek, az izzadság áztatta fájdalmak jajszavai, melyek kisarjadnak a földből.
Aláhulló száraz ágaimat befogadták a csendes temetők, kőbe vésve a múltat, melyek szilárdabbak a múló időnél.
Szűnni tűnik a múlt, a fények és árnyak alatt.
Ma, még nagyobb arcátlan erők, játsszák ki hitemet, tudva, hogy fegyvert, nem emel karom, de pártját fogom a gyengének, a rászorultnak, a kiszolgáltatott embereknek. Őrzöm nagyszüleim meséit, dalait, amiket leveleim oltalmaznak.
Önmagam érlelte életemmel nézek szembe velük, mert méltóságom nem adom, célomat akarom.
Jöhet bármilyen kor, nem változom, túlélem, mert az élet végtelen, szabad, melyben, a szeretet, a hit és a remény lakózik.
A bölcsőben ringó csecsemők, átszabják a halál álarcát, halhatatlanná, hogy lelkünk ne vesszen ki a tájból.
3313
paltetel - 2015. március 06. 07:48:05

Drága Viola!
Számomra külön öröm, hogy olvastad kis írásomat és elnyerte tetszésedet.
Külön köszönöm gratulációdat.
Nagy szeretettel,
EtelSmile

277
farkas viola - 2015. március 06. 00:31:42

Kedves Etel!
Amilyen rövid az írásod, olyan velős, megmásíthatatlan, egyenes.
Benne van az igazi magyarságod is. Egyre kevesebb az ilyen tartású ember!
Nagyon tetszik, gratulálok.
Szeretettel: Viola RoseHeartRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.