Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.17. 00:41
Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.16. 17:30
Kellemes estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Dudás Krisztina: Az Örök fagy, tél legendája
Régi történet volt ez, Mefisztó hősi tettéről, ki segítette védte a halandó emberek életét, anya sasmadárként. Ő volt az elmúlás s a földi emberek őrangyala, védőszentje. Az 1200-as sötét éveket járunk amikor dúlt a csata, háború, pestis, lepra, tífusz és hasonlók. (Legalábbis a történet így szól.) Sámánok, kuruzslók, jövendőmondók tartották az égi világgal a kapcsolatot. A Hold volt a szimbóluma az álmodó embereknek, ugyanis Mefisztó gondoskodott, a Holdon, hárfáján játszva, a földiek álmáról. Ha lassú szép dal szólt, az emberek szépet álmodtak. Minden angyalnak, istennek volt egy saját személyes külön tárgya, vagy állata. (Például segítő amulettje, Mefisztónak hárfája.) Ha tavasszal vagy nyári estéken játszott; virágszirmok hulltak alá a felhőkből, melyek földre leérve megfagytak, s ehető magvakká és kenyérmorzsákká változtak, melyet minden élőlény szeretettel fogyaszthatott. Segített, figyelt akinek csak tudott. Myrtilla a Pokol úrnője viszont kegyetlen volt és rideg, a Pokollal megbeszélve régóta figyelhette az embereket, beszámolva az Urának, s démonjainak róluk. S érezte, sejtette feltételezve irigyen milyen modern, fejlett élet is lehet a jövőbe, melyet szeretett volna mindenképp megakadályozni, ahogy csak tudott hátráltatott, szabotálta a világot. A Menny és nagyjából csak Ő, régóta vívták ősi égi háborújukat egymással; amely döntetlenül szokott általában végződni. Mefisztónak volt köszönhető hogy ősszel hullott eső, télen hó, ő tette hajnalban harmatot hintve a friss fűre. (És ami a legfőbb, Ő hozta este a földi élőnek az álmokat.) Minden halandó ember viselte a hátánál fönt Mefisztónak az "M" betűs jelét, mely segítette hogy békés, nyugodt, és ne kemény kínokkal végződjön a halál; bárhol is van az illető; háborúban, vagy netán lóháton. Myrtilla világéletében féltékenykedő, ravaszul ádáz volt, és alig szeretett valakit. Egy őszi napon miközben Mefisztó holdi hárfáján játszott, egy hatalmas, fénylő hullócsillag tűnt fel az égen, majd mikor szem elől eltűnt, egy mennydörgő hang így hallatszott kísérve az égből, megbabonázva az égi zenélőt:-Ha azt szeretné hogy testben és ne csak lélekben, hanem együttesen tényleg örökké éljenek az emberek, valóra válthatja ezt, megteheti a következőképpen, el kell tüntetnie az egész emberiség hátukon viselt "M" betűs jelet, és magába kell olvasztania az összeset, megölve így magát. És ezután az Alvilág már nem sújthatja betegséggel, kínnal, nem bánthatja az embereket. Csakhogy ez igen nehéz feladat volt, ugyanis ez úgy történhetett meg, ha az éjjeli hárfázás közben egyszerre kellett az egész Földnek mind ugyanazt álmodnia egy csodálatos Aranyfőnixmadár éneklése közben, (mely segíti az egyszerre való álmodást.) A mennydörgő hang még azt is elmondta, hogy mindörökké egy másik bolygón, egy fagyos téli helyen élhet mindenki örökre, mely a Holdhoz közel délre fekvő helyen található. Ez lesz Mefisztó életének fő értelme, áldozatának ára. Főleg ősszel szokott lassan hárfázni, és ugye az őszt, a tél követi. De ha egy valaki is felébred e szép, fontos álmából, akkor a Gonosznak kezébe juthat az emberek jegye. És azzal mindenkit pusztulásba dönthetne, súlyos veszteség lenne.
Elhatározta hát a jóságos angyalunk, hogy örök élete feláldozása ellenére, meglepi a földi világot "nagy cselekedetű "ajándékával. S hogy önfeláldozásával teljes értelmet nyer. Így az emberek elérik az Aranykort, s felülemelkedik a halálon. Az volt még a bökkenő hogy az a Főnixmadár a Napunk magmájában élt, és nehéz feladat volt kihozni onnan, ezért a főszereplő hősünk megkérte az Atyaistent, és a Mennyországot, hogy segítsenek neki. (A Teremtőistennek a madara volt, ám el szokta zárni a biztonságos helyére, s ritkán szokta őt onnan elővenni.) Majd a Teremtő nagy bölcsen így szólt:-Úgy kell kormányoznia a Napot, hogy ne csak nappal süssön, hanem éjjel is. Ám ehhez Gábriél arkangyalnak kellene a Nap felé furulyázni, s akkor kinyílik a magmába vezető kapu ajtaja. Amikor erről tudomást szerzett a Pokol úrnője nyomban elrabolta az arkangyal furulyáját, ügyesen mit sem sejtve Gábriél róla. (A furulya egy régebbi előző Naprendszer fűzfájából származott, amikor még az isteneknek is emberi testük volt.) Majd ezután a Szentlélek jobbjának Jézusnak az alakját vette föl Myrtilla (ilyet is tudott, átváltozni), csakhogy ez ne tudódjon ki, az eredeti Jézust meg kell ahhoz gyilkolnia. Nos tehát Myrtillának a tárgya, egy zafír markolatú ezüst tőr, mely kéken ragyog ha az illető áldozat gonosz, bűnös vagy kegyetlen természetű; és aranysárga színűen ha az adott személy tiszta, jó s ártatlan. Ezért ki akarta venni a markolatából a zafírt ugyanis ez a fényváltoztató figyelmeztetés neki volt köszönhető. Viszont ehhez a Szentélek pecsétjére volt szüksége. Egy este elrabolta a ezt a dolgot, a Szentlélek pecsétjét, mely egy szárnyas aranykulcs volt, s melynek a kulcsfején végződött egy piros glóriaszerűség. (ez volt a kulcson a pecsét.) Tudniillik először is mi a pecsét, tulajdonképp a piros glóriaszerűség az egy lakatszerűség más néven a kulcson, mely az esküszegést és betartást, feloldást segíti, védi. Tehát hiába is volt meg a furulya a terv nem volt teljes, és így nem tudta azt véghez vinni. Ámde azzal nem számolt, hogy történetesen az emberek mindig körültekintőek s figyelmesek voltak, így észrevették Alvilág úrnőjének kezében a tőr zafírjának feloldásához szükséges kulcsot, mert a sámánok, varázslók ezt nála látva megálmodták, majd megnyomták szívüket lefelé baloldalra szólva (ez volt a szómágia):-Vigyázz Szentlélek, s Gábriél arkangyal, mert ellopták a tárgyaitokat, s Myrtilla véres merényletre készül!-szóltak. Természetesen ezt az egész Menny meghallotta, észrevette a tolvajt, és mindegyikük megnyomta isteni szívüket, ezért ezt követően visszatértek a segítő szimbólum tárgyak, amulettek a tulajdonosaikhoz. Futott utána rögtön az Úrnő hazájához a Pokol kapujához, mely a Földtől a legészakibb pontján volt található. Aztán az utolsó tettében mérgesen így döngött:-Minden ember legyen átkozott s rövid életű!-majd célba vette tőrével Mefisztó hárfáját, ám ahogy hozzáért fegyverével, abban a pillanatban a Pokol magába szívta, mivel ezt a cselekedett még a Pokol sem akarta. Nem sikerült szörnyű bosszúja, eltűnt örökre otthonába, ugyanis ezek után megbeszélte ezt az egészet a pokol Urával a Főjóisten, így bezáratta a Pokol Kapuját. Mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, felsóhajtott megkönnyebbülve a világ. Majd előhívatta Jehova (Teremtő Atyaisten) Naphazájából zárt féltett madarát, (Teodornak hívták, így nevezte állatát); mivel előtte úgy rendezte egész álló nap 24 órába süssön a Nap. Aztán mikor minden elő volt készítve és az óra elérte az éjfélt; belefogott hát éltető Megmentőnk lassú melankolikus muzsikájába, és elkezdett a Főnix vele énekelni, melytől az össze Földi egyszerre álmodott, majd reggel hat órára az összes halandónak a védjegye Mefisztóhoz került, azután hat óra három perckor eggyé olvadt, eltűnve védjegyekkel együtt végleg a Napba. Azóta van, hogy minden télen ragyogóbban sütött le az élőnek a Nap. Hallottak a sima, egyszerű polgárok is Mefisztóról, csak nem hittek benne annyira, viszont azt tudták, hogy miatta nincs kínhalál, és hosszas szenvedés; de mindenki csak utólag értesült róla, meghallva meglepetését, s hogy eggyé vált beleolvadva a Fényes korongba. Később mindenkinek beköszönhetett az örök fagy, és tél aranykora. Ezután az emberiség szobrot emelt elhunyt Angyaluknak, védelmezőjüknek s a temetőkbe, s letérdelve megemlékeztek róla ősszel, minden Halottak napján; mondtak hozzá áldást, imát.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.