Schuller Emil: A labda
Ismét csörgött a vekker. István nagyot sóhajtva kikelt a jó puha takaró alól, és elindult a fürdőszobába a szokásos reggeli tevékenységeket elvégezni. Miközben borotválkozott, arra gondolt, - mit is kéne készíteni a gyerekeknek reggelire, hogy biztosan megegyék.
- Én rontottam el Őket, mert amikor még jól ment a taxizás, mindent megkaptak, amit csak akartak!- mormogta halkan. Aztán, - gondolta tovább egyre keserűbben, egyre többet kellett utcán lenni, - egyre kevesebb bevételért.
Emiatt az asszonyt is elhanyagolta, aki nem bírta a nélkülözést, és miután összeszűrte a levet egy özvegyemberrel, hozzá költözött a gyerekekkel. Pár nap múlva a gyerekeket visszahozta, - mert az új embere nem bírta Őket.
Azért csak rendes az asszony – gondolta. Naponta hazajár, mos, főz rájuk, bevásárol, még takarít is. Az új ember meg ezt megérti, és engedi. Amíg mindezt végiggondolta, addig rutinosan becsomagolta a gyerekek tízóraiját, és kikészítette a reggelijüket. Óvatosan benyitott a gyerekszobába, mosolyogva nézte a sarjait, csak a szemeivel cirógatva Őket, - nehogy megzavarja álmukat, majd elindult dolgozni.

Már két hónapja, hogy az idegőrlő, kispénzű taxizást befejezte. Sikerült elhelyezkedni egy betonvas gyártó üzemben, igaz nagy teherautóra, - de legalább sofőrként. A kereset nagyon jó, - de mint mindennek, ennek is ára van. A reggel négy órai kelés, és a napi kétszer egy órás utazás a munkahelyre és onnan haza. Ráadásul sokszor este tíz óra, mire leteszi a lantot. Mindez nagyon fárasztó, - de kezd végre anyagilag egyenesbe jönni.

- Jó reggelt, - köszöntötte a kollégákat a telephelyen, és elindult az irodába a fuvarlevélért.
- Most messzire mész István, de csak kettőt kell fordulnod - vigasztalta a köszönés után a diszpécser. - Tízre lent vagy, lepakolsz, egy órára újra itt vagy. - Bőven van időd, hamar végzel! - bocsátotta útjára.
Végre elindult. Nagy szerencse, hogy még tegnap este megrakták a kocsit.
És valóban, fél kettőkor, - aznap már másodszor hagyta el a telephelyet. A húsz tonna kötegelt betonvas tehetetlenségi ereje minden fékezéskor keményen tolta előre a teherautót. Csak óvatosan fékezni – jutott eszébe a sokszor hallott intelem. Már a külvárosban haladt. Az egyik kereszteződésben a piros lámpa megfogta. Amíg a lámpa zöldre váltott, addig csodálattal figyelte, hogy mennyire megváltozott az utca képe, amióta nem járt erre.
Végre ismét mehetett. Gyorsított, és egy fokozattal feljebb kapcsolt.
- Jól húz ez a bringa!- gondolta elismerően. Ekkor látta meg az úttestre guruló labdát.
Ahol labda van, - ott gyerek is!- villant az agyába. Leste - várta a labda kis gazdáját! A szíve elkezdett egyre hevesebben kalapálni, és erre ösztönösen a fékre ugrott. A teherautó visító – csúszó kerekekkel megállt, - de a betonvas szálak, mint valami nyílzápor, - haladtak tovább, áttörve a fülkén, át az ülésen, át a szélvédőn is. István csodálkozva nézte a mellkasán átjött vas szálakat.
Fájdalmat nem érzett, de mozdulni sem tudott. Minden levegő vételkor véres nyálbuborékok pattantak szét a szája szélén. Várta, hogy végre meglássa a labda gazdáját virgoncan futkározva, egészségesen.
- Vajon az én gyerekeimmel mi lesz?- futott át az agyán. Nézte, ahogy a vér átszínezi az ingét csatakos-lucskosra, és amit maga sem hitt el, - azt ösztönösen kimondta!
- Game over! A lassan fátyolossá váló tekintete a mentőautót kereste, - de már csak a sziréna hangját hallotta!

Csikorgó kerekekkel, - nem sokkal a rohammentő érkezése után megérkeztek a baleseti helyszínelők is. Rutinosan kezdték kipakolni a helyszínelő kellékeket, miközben az egyikük odaballagott a mentőorvoshoz, hogy érdeklődjön a balesetes állapotáról.
- Kb.: öt perce egzitált- bólintott köszönésképpen a fásult arcú orvos. - Ne fáradjatok, már értesítettük a hullaszállítókat, és mi már megyünk is!- köszönt el a mentős, és csendesen elindultak.
A rendőrök, az egyre nagyobb kíváncsiskodók hadától körbevéve szakszerűen és gyorsan kezdték meg a helyszínelést. Előkerült a fékút mérő, elkészültek a fotók. A szörnyülködő tömegből egy borízű hang elkezdett jó pofázni:
- Biztos vashiánya volt…. - hukk…. - ez nem…. - hukk….
E szavak hallatán egy idős hölgy hirtelen felindulásból, mérgében elkezdte ütlegelni az esernyőjével a részeget. A tömeg megkönnyebbülten helyeselte a néni tettét.
- Érzéketlen tuskó! - Bunkó állat! - Inkább neked kéne pótolni a vasat!
- Üsse néni, - megérdemli a piszok!- hangzott innen - onnan.
Ekkor jelent meg a labda begipszelt lábú kis gazdája. Könnyes szemmel, sírásra görbülő szájjal, félénken, bátortalanul kérdezgette:
- Nem tetszettek látni a labdám?
A labda ott állt egy útszéli kátyúban. Az egyik helyszínelő rendőr, aki látta a labdát, észrevette a kisgyerek begipszelt lábát, és a vágyódását a labdája után. Határozott léptekkel elment a labdáért, felvette, majd a gyerekhez indulva a kezébe adta.
- De jó, - úgy örülök, hogy be van gipszelve a lábad!- mondta a rendőr lágyan, majd gyengéden megsimogatta a kissrác fejét.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.