Erdős Tamás: A kuvasz
Mintha csak tegnap történt volna. Pedig lehetett vagy negyven éve...

A Téglás harmadánál kapaszkodtam fölfelé. Kiálltam a nyeregből, tapostam a pedált, téptem a kormányt. Ez az ötszáz méteres emelkedő Budakeszi közepén, maga volt a rémálom. Jókora, téglaformájú bazalt kockákból rakták ki eleink. Elég régen lehetett, mert már hepehupásra használódott, és vagy minden tizedik helyén sötét lyuk tátongott.

Idáig, a harmadáig lendületből is följuthattál, ha ismerted a terepet. Innen azonban nyers erő és óvatos technika kellet egészen a tetejéig. A lábad jó erősen beszíjaztad a klipszbe, hogy húzni is tudd a pedált, ne csak nyomni. Ha nedves volt a símára koptatott bazalt, vagy, ha a hátsó kereked megugrott egy bukkanón, semmi sem mentett meg az eleséstől. Ilyenkor ökölszabályként csak a járda felé dőlhettél, mert melletted koromcsóvát eregetve húztak fölfelé a Zsigulik és Trabantok. Ők sem szívesen álltak meg fölfelé egy hülye bringás miatt, mert akkor bizonytalan volt a továbbjutásuk.

A Téglás lefelé sem volt álomutazás. A lejtő alján zebra várta a száguldozókat, meg bújócskázó rendőrök. Tanácsos volt negyven alatt tartani a tempót, ami egy kőkeményre pumpált, ujjnyi vékony kerekű, pattogó drótszamárral, fertüzesedett, nyúló fékgumikkal nem is volt olyan egyszerű.

Nos, valahol a harmadánál bukkant föl a kuvasz. Hóviharként söpört át előttem, úgy ötven-száz méterre. Balról fékcsikorgás és puffanás, jobbról velőtrázó sikoly. A két öregasszony a nyitott kapunál tereferélt, amikor a kutya kiviharzott mellőlük az útra. Talán egy macskát vett üldözőbe? Ki tudja? Minden esetre ez volt az utolsó mutatványa. Idegtépő pillanatok voltak, ahogy közeledtem feléje. A fekete, állami rendszámú Volga elején hatalmas horpadás. A fehér kutya merev szemekkel fekszik előtte, nyitott szájából hosszan lóg ki a piros nyelve, csordogál a vére a kövezetre.

Ez a kocsi sem negyvennel jött lefelé, és a kuvasz sem nézett körül, mielőtt az útra lépett!

Pillanatok alatt bámész emberek sajnálták hangosan a kutyát. Én is sajnáltam. Pedig a kuvasz egy kifejezetten emberölő típus. Egy igazi "egygazdás" fajta. Kuvaszt az tart, aki gyűlöli az embereket. Ez persze nem igaz, de valamikor úgy tartottam.

Mifelénk is lakott egy szökős példány. A gazdája kevéssé izgatta magát miatta. Nem úgy a közelben lakók. Este hazafelé inkább megkerülték az utcát, mintsem, hogy szembe találkozzanak vele. A férjek, apák vascsővel, vésővel felfegyverkezve mentek a feleségeik, gyermekeik elé, ha tudták, hogy kint kószál a kutya.

Pista barátom egyetlen napot engedélyezett Fagyi nevű gyönyörű kuvaszának, miután az rámordult a kisunokájára. Tudta, hogy egy kuvasz nem tréfál. Másnap az állatorvos előzte meg az esetleges tragédiát.

Most pedig az "én kuvaszom" ott fekszik az oldalán, és az emberek sajnálják. S akkor, gondolatban, lejátszódik előttem egy jelenet: Zúgok lefelé a Tégláson, nem negyvennel, s a kutya felelőtlenül elémront. Kivédhetetlenül rohanok belé. Hatalmasat pördülök a levegőben, és sok tíz méter csúszás után az oldalamon elterülök a kövön. A kuvasz horkanva rohan tovább a túloldalra. Csörgés balra, sikoly jobbra, kilóg a nyelvem, csurog a vérem. Pillanatok alatt bámész emberek vesznek körül. Távolodómban tisztán hallom az egyiket: Dögöljön meg az ilyen barom! Miért nem tud vigyázni?!

Szeged, 2015-10-14
5380
Fotomix - 2015. november 25. 12:51:27

Kedves Viola!

Nagyon köszönöm biztató szavaidat!
Egyben bocsánatot kérek a késői válaszomért!
Bevallom, novemberben még nem is jártam errefelé, és most értesítést sem kaptam a rendszertől, hogy hozzászólás érkezett.

Az állat okkal támad, és érdek nélkül szeret. Az ember - jobbára - éppen fordítva működik.

Én azért hiszek a szeretet erejében, még ha sok csalódás ér is miatta.

Ami az írást illeti, most egy kicsit elakadtam. Remélem nem véglegesen!
Ma azért beküldtem néhány korábbi soromat.

Üdv: ET

277
farkas viola - 2015. november 13. 10:14:13

Kedves Tamás!
Már egyszer elolvastam, írtam is hozzá, de nem találom, nyilván elrontottam valamit.
Nagyon tetszik és most jobban jártam, mert elolvashattam a hozzászólásokat is.
Megragadtam egy mondatodnál: "Mégis, egyre gyakrabban cserélném fel őket állatokra".
Aláírom, igazat adok s az évek múlásával egyre jobban ez a véleményem.
Jól éreztem magam ebben a témában, kutya tisztelő és szerető vagyok, bár én nem tartok,de van a húgoméknál több tucatra való.
Így aztán az emberek helyett ömlesztve kapom a szeretetet a kutyáktól, és amerre járok, a kerítésen belüliektől is.
Továbbra is írjál, mert élvezet olvasni.
Szeretettel gratulálok: Viola In Love

5380
Fotomix - 2015. október 29. 09:17:10

Kedves Ottilia!

Sohasem foglalkoztam írással. Még azt sem mondhatom, hogy most bontogatom a szárnyimat. Én ebben a műfajban sohasem fogok szárnyalni. Egyszerűen csak igényem támadt leírni, s mások elé tárni a gondolataimat.

Meglepetéssel tapasztalom azonban, hogy ahány olvasó, annyi olvasat. Mindenkinek más jött le belőle.

Csodálatos lehet kutyaszakértőnek lenni. (És ezt most tiszta szívemből mondom.) Egyáltalán, állatokkal foglalkozni hálás szakma lehet.

Jómagam 30 éve emberekkel foglalkozom. Szolgálom őket. Jó lenne azt mondanom, hogy ember szakértő vagyok, de ez egyáltalán nem igaz. Mégis, egyre gyakrabban cserélném fel őket állatokra.

*

Csak a poén kedvéért írom ide.

Előző hozzászólásod utáni reggel a tiszai körtöltésen kocogtam. Errefelé mindennapos látvány a kutya és gazdája. Ezek teljesen városi kutyák, észre sem veszik, ha mellettük elszuszogok. Kb. száz méterről láttam egy gazdit, hófehér kutyákat sétáltatott. Két nagyot, meg egy kisebbet.

Nem lehet! - gondoltam.
De, lehet!
Ahogy közeledtem, egyre tisztábban láttam.
"Most beteljesedik a sorsom." Két óriás kuvasz, meg egy fehér puli.

"Fájni fog, de legalább fizet a biztosító."

A gazda is észre vette, hogy közeledem. Magához hívta a két gyönyörű óriást, megfogta a nyakörvüket.

Megköszöntem neki. Ő visszakérdezett: láttam-e kutyákat, ahonnan jövök?
Nem, nincs senki.
Jó, akkor előre engedi őket.
Megnyugtató volt hazaérnem!

Barátsággal: Tamás

2693
doroty - 2015. október 24. 20:34:07

Kedves Tamás.
Köszönöm hogy utánanéztél a fajtának. Igaz. amit találtál. De ez volt cél. Nem kellett csámborogni idegen tanyák környékén hívatlanul..Smile Kutyaszakértő vagyok. Smile A Nápolyi masztiff csak félelmetes látvány, de egy jámbor medve. Persze nem szívesen fogadja az idegeneket, és fenntartással viselkedik velük, ami teljesen természetes.Az én Magyar vizslám, ha én ott vagyok mindent eltűr. A simogatást, a becézést a kedveskedést. De ha nem vagyok ott, és valaki idegenként próbál hozzá közelíteni, -megharapja. Jó előtte figyelmezteti, morgással. Ez kutyavilág. Érteni kell. És nem csak a könyvekből. Minden kutya más egyéniség. De ez már egy másik történet... Ha van kedved, és időd, olvass bele az oldalon elérhető "Julis naplója" c. írásomba.
Üdv
Ottilia

5380
Fotomix - 2015. október 24. 17:56:00

Kedves Ottilia!

Örülök, hogy olvastad az írásomat, és köszönöm a hozzászólásodat!

Való igaz, minden állítás hamis egy kicsit, az enyém is. Jómagam is simogattam már nápolyi masztiffot és pitbullt is. Szelíd, városi, "közösségi" kutyának nevelték őket.

Ettől nekem a kuvasz még alapvetően egy "jobb tőle távol maradni" fajta, s gondolom a kuvaszt tartók többsége is éppen azért választja, hogy másokat távol tartson általa. Ez a kutya valóban védelmezi gazdáját, ha kell akár az élete árán is, ahogy a Te történeted főhőse is tette. Nekem ez nem áll ellentétben sommás állításommal.

Ezek után jómagam is kíváncsi lettem, mit ír a "tudomány" a kuvaszról. Íme egy kiragadott idézet a Wikipédiából: "...A pásztorkodás megszűntével a tanyák és vidéki kúriák nyájőrző kutyája lett, s esténként, ha eleresztették őket a láncról, életveszélyes volt magányosan csámborogni az alföldi tanyák közt..."

Üdv: Tamás

2693
doroty - 2015. október 22. 13:39:03

Kedves Tamás!
Érdekes a történet. Benne van az élmény, a vélemény, a valóság emléke. Vannak kutyáim. Unokáim is. A közlekedés éppen olyan veszélyeket rejt a kutyáknak, mint az emberszerű lényeknek. Szándékosan írtam így. Mert aki úgy vezet autót, és akár kerékpárt, hogy nem gondol arra, hogy meg tud-e állni...csak utólag, hát az úgy járt. És sajnos a kutya is....
Nem értek egyet a véleményeddel. Azzal hogy a Kuvasz egy emberölő típus. Való igaz hogy KEMÉNYKUTYA. Csak az válassza ezt a fajtát aki megfelelő körülményeket tud számára biztosítani. Pásztorkutya, nem bárányok, hanem szarvasmarhák terelésére, őrzésére, tanyák védelmére tartották (régen). Napjainkra ritkábban válasszák ezt a fajtát.Teljesen érhető hiszen nem lakásba való, a gyerekekkel szemben sem türelmes. Ám a kutya olyanná válik, ahogyan bánnak vele. Nagyapámnak volt a tanyáján egy kuvasza. Hattyú volt a neve. Egy hideg téli napon az öreg beballagott a faluba, és hazafelé útjában elcsúszott, eltört a lába, nem tudott az útról lekecmeregni. Nagyanyám már"sokállotta" az öreget rászólt Hattyúra -Eredj, nézd meg, jön-e már a gazda. A kutya kifutott az útra, és ösztöneitől hajtva egészen az úton fekvő nagyapámig loholt. A papa már majd meg fagyott, de hazaküldte a kutyát. Az csaholva kihívta nagyanyámat az útra. Ekkor feltűnt egy lovas szán az úton. Nagyon gyorsan jött. Hattyú elé vetette magát, és csaholva támadt a lovakra. A szán félrecsúszott az útról, így nem ütötte el a nagyapámat.Hattyú nem járt ilyen jól. Az egyik ló megrúgta, és napok múlva elpusztult. Csak azért meséltem el, hogy tudd, nem minden Kuvasz EMBERÖLŐ.
Üdv
Ottilia

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.