Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Balázsi Pál Etel: Álomvilág - Első történet (2015. november)
Vidám, érdeklődő arcok, hangok az iskola udvarán. Mindenütt virágok, a tavasz virágai. Tíz év, igen tíz év telt el, a csengő búcsúztató hangja után, de ma újra találkozni hívta őket.
Koszorúzások, köszöntő beszédek, a pillanatokat rögzítő fényképek, videofelvételek elkészítése után bevonultak a feldíszített osztálytermekbe. Meghatódottan, és kivételesen, csendben, várták osztályfőnökük érkezését.
Az osztályfelelős jelentett: - az osztályfőnök úrnak tisztelettel jelentem, hogy a 26 tanulóból jelen van 23. N. Lajos a tavaly autóbalesetben elhunyt, Sz. Borbála a szülészeten van a tegnap született harmadik gyerekével, G. Zakariás nemsokára érkezik, Svájcból.
Egy percnyi csenddel adóztak egykori osztálytársuk emlékének, akinek a felesége jelen volt, mint tiszteletbeli osztálytárs.
- Kedves diákjaim! - szólalt, meg az osztályfőnök. Sokat gondolkodtam, mivel tudnám felejthetetlenné tenni ezt a csodálatos találkozást. Kisegített az a megfakult nagy boríték, amibe az utolsó osztályfőnöki órán a névtelenül írt lapokat tettétek a jövőbeli vágyaitokkal, álmaitokkal. Talán itt az ideje, a ti jóváhagyásotokkal, hogy megtudjuk mennyi valósult meg az eltelt tíz év alatt ezekből, az álmokból, vágyakból.
Izgatott suttogás futott végig az osztályon. Megjegyzések hallatszottak, aztán elcsendesedtek.
Az oszi kinyitotta a borítékot, kihúzta az első cetlit. Olvasni kezdte:
- Testnevelő tanár szeretnék lenni, ez a vágyam, erre készülök.
Felemelkedett N. Rezső. Én írtam, ez volt a vágyam, mert édesapám-példaképem volt, akit korán elveszítettem. Sikerült. Elvégeztem a főiskolát, tanítottam, majd kosárlabdaedző lettem. Ma országos szinten a harmadik helyet foglaljuk el csapatommal.
(nagy taps). Megnősültem, két fiam van. Feleségemmel megismerkedhettek a banketten.
A következőt olvasta az osztályfőnök:
- Gyógyszerész szeretnék lenni, hogy tanácsaimmal, segíthessek a betegeknek.
F. Zsóka állt fel. Háát ez volt akkori álmom. Háromszor sikertelenül felvételiztem, de nem adtam fel vágyamat, hogy segíthessek a betegeknek. Egészségügyi technikumot végeztem, laboránsként dolgozom a Megyei Kórházban. Férjemet ott ismertem meg, van egy hat éves szőke, kék szemű kislányunk. ( a taps itt sem maradt el).
A következő cetlin ez állt:
- Nem tudom.
Hihetetlen arccal, fölránduló vállakkal, néztek össze az osztálytársak.
E. Tibor emelkedett fel. Én vónék, szólalt meg egy kissé spicces hangon. Tudjátok nekem már akkor biztos munkahelyem volt édesapám boltjában. Ezért nem kellet, törjem magam. Beálltam boltosnak a faluban. Beszerzéssel foglalkoztam. Udvarolgattam a lányoknak, megnősültem, van egy fiam. Lehajtott fejel, folytatta: úgy hiszem többen, tudjátok, hogy az ital rabja lettem. Feleségem elhagyott, édesapám meghalt, az üzlet bebukott. Nem voltak álmaim, most van egy - minél hamarabb meghalni, szégyellem magam, mondta elcsukló hangon.
Az osztálytársak felszisszentek. - Ne beszélj hülyeségeket, segítünk, hogy megszabadulj rabságodtól, és visszanyerd a családodat, - persze neked kell elsősorban akarnod – szólt egy másik társ. Tibi leült fejét a padra hajtva, zokogott.
A döbbent csend után egy újabb cetli került kihúzásra.
- Óvónő akarok lenni - szeretem a kicsi gyerekeket.
K. Lenke állt fel.
- Édesanyám mondogatta, - belőled egy nagyszerű óvónő lenne olyan, szépen bánsz a testvéreiddel. Négy testvérkém volt, én voltam a legnagyobb. Természetes volt számomra, hogy segítem őket.
Nem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam. Minden nap újabb és újabb csodával lepnek meg a csöppségek. Boldog vagyok.
(gratulációk, taps követte beszédét)
A borítékból a következő szövegű írás került elő:
- Többgyermekes édesanya szeretnék lenni, mert nekem nincsenek testvéreim.
Az áldott állapotban lévő Réka állt fel. (Vastaps köszöntötte. )
Egyke voltam. Most már elmondhatom irigy voltam azokra, akiknek testvéreik voltak. Hiába sírtam, hogy nekem nincs testvérem – nem lett. Testvérekre vágytam.
Férjemmel még iskolás koromban ismerkedtem meg, már akkor nagycsaládról álmodoztunk mindketten. Könyvelőit végeztem, a férjem közgazdaságit. Mindkettőnk szülei mindent megtesznek, segítenek anyagilag is. Három boldog gyerekünk van, most várjuk a negyediket, és mosolyogva megsimogatta domborodó hasát. (Óriási taps, sokan hozzá mennek, ölelik, puszilják, gratulálnak).
Álmaink megvalósultak, boldogok vagyunk.
Lenke! - szívemből beszéltél.
A következő szöveg:
- Csúcsokat akarok meghódítani.
Az oszi megjegyezte, hogy amikor olvasta ezt a szöveget nem tudta, mit jelent, és kihez tartozik ez a kívánság. Most már tudja, mert a világ is ismeri – ki Ő?!
Felállt T. Zoltán (hurrázás, taps, mesélj, mesélj!)
Sokat olvastam. Mindig tetszettek a kalandos, a kutatók sikereiről írt könyvek, tudósítások. Ilyenkor elkalandoztak gondolataim, ábrándoztam, hogy én is ilyen leszek. Gyermekkoromban versenyeztünk, ki tud magasabbra mászni a fán, kapaszkodni a házak oldalán. Testnevelői Főiskolát végeztem, ahol szellemileg, fizikailag már a hegymászásra összpontosítottam. Több hazai, európai hegycsúcsot hódítottunk meg. A tavaly eljött az idő, hogy kis csapatommal, meghódítsuk a Mount Everest csúcsát. Nem sikerült. Egy hóllavina szakította meg utunkat.. Nem tört le, hiszen a természet erői kiszámíthatatlanok. Éppen ezek a kihívások sarkalnak, ösztönöznek vágyaim, álmaim megvalósítására. Életfilozófiámmá vált.
Valaki beszólt: - melyik a nehezebb a felfelé vagy a lefelé út?
Felfelé azért könnyebb (bár nehezebb a kapaszkodás - jegyezte meg Zoli), mert egy csúcs elérése boldogság, leírhatatlan élmény. Én nem a festett egeket néztem, a csúcsokat, kerestem. Elfelejtettem a nehéz órákat, napokat, a kemény, néha emberfeletti küzdelmeket és rájöttem, csak úgy lehet újabb csúcsokat meghódítani, ha kitartok.
Lefele, azért nehezebb, mert lelkileg ott maradsz a csúcson és nincs hajtóerő, energia lefele.
Hangzavar keletkezett, mindenki gratulált, további kitartást, bátorságot kívánt neki.
Sorba mindenkinek kikerült a cetlije és kitudódott kinek, hogyan teljesültek az akkori kívánságai, vágyai, álmai.

2135
mami - 2015. november 24. 08:40:43

Kedves Alkotó!

Nagyon jó a történeted. Mert gördülékeny az írás, mert jó a történet, mert tanít a tartalom a kitartásra a ésszerű gondolkodásra a megfontolt döntések megválasztására, hisz T. Zoltánnak se a mindenáron a csúcsra jutás lett a célja... . Örömmel olvastam. Örömmel látnám írásod a díjazottak sorában.

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

3933
vadvirag47 - 2015. november 05. 06:22:12

Tetszett, igazán jó az ötlet...még tovább is olvastam volna! FeR

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.