Benke Mária: A klónozás
Patrik egy izgalmas sci-fit olvasott, ami 2090-ben játszódott. Egy idegen civilizációról szólt, ahol a technikai fejlettség igen magas színvonalon állt.
Patrik elképzelte, hogy milyen lenne, ha egyszer nálunk is bekövetkeznének azok az események, amik a regényben…
Le sem tudta tenni a könyvet, annyira izgalmas volt.
Egy kutatóintézetben történtek az események, ahol steril körülmények között embereket „gyártottak” vagyis klónoztak. A céljuk az volt, hogy kifejlesszenek olyan egyedeket, amik tökéletes másai az embernek, soha nem fáradnak el, nincsenek érzelmeik, nem betegszenek meg, munkabírásuk határtalan…
Patrik elképzelte, hogy milyen is lenne egy ilyen világban élni.
Éppen szakított vele a barátnője és nagyon fájt neki, nem lelte a helyét, hatalmas űr tátongott a szívében. Őszintén szerette Patriciát, feleségül akarta venni.
Patricia egy céltudatos, két lábbal a földön álló nő, nagyon szemrevaló és racionális gondolkodású nő. Üzletkötő egy multinacionális cégnél, szépen keres, nagyon emancipált, mindenben önálló, talán túlzottan is...
Nem tűri az elérzékenyülést, a gyengeséget, főleg nem egy férfinál.
Patrik tudta ezt, mégis egyik este egy családi romantikus filmet néztek együtt és annyira meghatódott, hogy megkönnyezte.
Patricia nyersen rászólt, hogy ne tegye, ez undorító, mikor egy férfi ennyire érzelgős, elege van belőle. Veszekedtek, majd összepakolta a holmiját, bérelt egy lakást, és többé hallani sem akart Patrikról…
Patrik hívogatta telefonon, de a lány kinyomta, nem találkoztak már néhány hete, fájt neki, egyre jobban érezte a nő hiányát, azt gondolta nem bírja ki nélküle. Ő az igazi! – mondogatta. Mi baja van azzal, hogy érzelmes típus vagyok – kérdezte magától? Ő meg olyan rideg, mint egy kőszobor!
Lehet, hogy a sors azt akarta, hogy vége legyen?
Lehet, hogy nem lett volna jó házasság a kettejüké? – tette fel egymás után a kérdéseket. Állandóan ez a téma foglalkoztatta, egyszer úgy gondolta, hogy jobb is így, másszor elemésztette a vágy a nő után…
Most, hogy szabadságot vett ki, rendezni akarta gondolatait, elkezdte ezt a sci-fit olvasni, annyira lefoglalta, hogy végre kikapcsolta teljesen, s ez jó érzéssel töltötte el, hogy a nap 24 órájában nem epekedett tehetetlenül a nő után!
Ahogy „itta” a könyv szavait, egyre jobban beleélte magát, milyen jó is lenne, ha egy emberben meg lehetne változtatni az érzéseket, művi úton átalakítani, messze elkalandoztak a gondolatai. A fotelban ülve a könyv lassan kicsúszott a kezéből és elszundikált…A regény leesett a szőnyegre, Patrik feje lehanyatlott a fotel karfájára és álmodott…Azt álmodta, hogy egy nagy klinikán, sok-sok klón között van, azok élettelen mozdulatlanságban, míg Ő nagyon is élő volt.
A sok robotszerű fegyelmezett ember a főnökre várt, hogy mit tegyenek vele.
Megjelent a főnök Patricia személyében, aki keményen, határozottan osztotta az utasításokat vele kapcsolatban…Ő szólni akart, de hang nem jött ki a torkán.
Patricia mondta, vegyétek ki belőle az összes nyálas érzelmes tulajdonságot, legyen belőle egy kemény macsós férfi!!!
A sírást és a nevetést is…folyton sír mindenért, nevetni meg nem a poénokon szokott, szóval ez egy elfuserált pasi, nem kár érte, ha nem marad sok belőle, ami a régire emlékeztet…
Patrik rémülten kapálódzott képzeletben, de nem tudott megmozdulni, belső erőfeszítése, hogy szóljon, hogy tiltakozzon nem működött.
Elgondolta, hogy ezt a nőt imádta oly nagyon? – ezt a rideg, szívtelen dögöt?
Most aztán teljesen kiábrándult belőle, gondolta megmondja neki.
Láthatólag senki nem figyelt rá, talán nem érzékelték az ő gondolatait, beszédét, kifejező gesztusait, egyszer csak egy furcsa ájulásszerűt érzett, majd azután semmit. Üres tekintettel nézett, nem fájt semmije, nem érzett sem örömet, sem csalódást, egyszóval nem voltak érzései. Patricia mondta a beosztottainak, no végre jól van. Jó munkát végeztetek, elmehettek.
Patrik látta amint Patricia hideg kék szeme rászegeződött.
Megszólította:
- Hogy vagy Patrik?
- Na most már elégedett vagy? – kérdéssel válaszolt a feltett kérdésre.
- Persze!
- Itt volt az ideje, hogy ne légy olyan pipogya!
- Miért voltam pipogya? – hiszen szerettelek, Te is szerettél, vagy nem?
- Én nem tudok szeretni, semmiféle érzelem nincs bennem.
- De hát szerelmeskedtél velem.
- Igen pusztán tanulmányi célból.
- Olyankor nem élvezted? – kérdezte tanácstalanul a férfi.
- Mi az, hogy élvezni? – nem tudom.
- Te jó ég! – hát Te is egy klón vagy?
- Csak, hogy rájöttél, elég sokára esett le…
- Most mit akarsz tőlem?
- Semmit, itt maradsz, s ha jól viselkedsz, beveszlek a programunkba.
- Segítségemre lehetsz, mert neked voltak érzéseid, némi hasznodat veszem ezen a téren, mondta ridegen a nő ez számunkra eléggé ismeretlen terület.
Patrik felriadt szunyókálásából, megijedt, hogy valóság volt, amit álmodott erős szívdobogás rázta a mellkasát. A könyve után nyúlt és remegő lábakkal felállt, kiment a konyhába, ivott egy pohár ásványvizet.
Hű de valóságos álom volt, de jó, hogy csak az - gondolta, most egy kicsit elmegy, kiszellőzteti a fejét, sétál egyet, azután ha hazajött megint olvassa a könyvét. Már nem volt olyan lelkes a könyvbéli és álombéli élménye összemosódott, maga sem tudta, mit érez.

Lement a közeli parkba, szép tavaszi napsütés volt, a szellő fújdogált, nagyon jól esett amint az arcát cirógatta, finom illat csapta meg az orrát egy pizzériából, hirtelen éhséget érzett…
Bement, rendelt egy négysajtos pizzát, és jóízűen megette. Ez volt a kedvence.
Ivott egy narancslevet és boldog örömmel állapította meg, hogy vannak érzései, jól érezte magát. Amint kiért újra a verőfényes napsütésre, gyönyörködött a felhőkben, mély lélegzetet vett, nagyokat sóhajtott, azt gondolta, de jó, hogy így történt Patriciával, nem is illettek ők soha össze.
Andalgott a tavaszi jó levegőn, mikor meglátta a lányt sietve jönni, át a parkon.
Zavarban volt, nem tudta, mit is mondjon neki, ha találkoznak.
A Nő gúnyosan elhúzta a száját, s köszönés nélkül tovább ment.
Patrikot feldühítette ez a méltatlan viselkedés és utána szólt:
- Mi van Te robotgép, Te klón, Te érzéketlen tyúk?
- Mi lenne? – csak hogy rájöttél, hogy ki vagyok! Elég sokáig tartott…
- Micsoda?
- Most mondtad, hogy robotgép.
- Jó, de azt csak dühömben mondtam, hogy ilyen modortalanul mentél el mellettem, nem is köszöntél…
- Akkor mégsem tudod?
- De mit kellene tudnom?
- Hát, hogy én nem ember vagyok, egy másik bolygóról jöttem, tanulmányozni az embereket.
Patriknak leesett az álla, úgy állt ott a parkban döbbenten, mint aki földbegyökerezett…
4950
Benke Maria - 2015. november 12. 16:46:29

Köszönöm kedves Viola, örülök, hogy itt jártál és olvastad, ölellek: Marcsi.

277
farkas viola - 2015. november 07. 16:49:06

Kedves Mária!
Izgalmas írásod tetszett, jó volt olvasni.
Szeretettel: Viola Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.