Benke Mária: A búzaszentelés…
A napokban az egyik rádió-műsorban fél füllel egy beszélgetés foszlányt kaptam el, ahol a vallási hagyományokról beszélgettek, többek között a termény- áldásról…Ennek kapcsán eszembe jutott egy történet, melyet gyermekkoromban Édesanyám mesélt nekem.

Valaki ismerőse görög-keleti vallást gyakorolt, ahol a búzaszentelés szertartása nagy hagyományokkal bírt, s ez az esemény a búzaföldeken zajlott…

Történt egyszer, hogy következett ez a bizonyos szertartás.
Akkoriban nagy esőzések voltak, így hát nem lehetett egykönnyen a földekre kijutni. A vidéken élő embereknek – szinte mindenkinek - volt gumicsizmája, abban ment eme ünnepi szertartásra is, a nagy sár miatt.

A görög keleti vallású pap is felvett egy kölcsönkapott jó bő-szárú, nem rá illő gumicsizmát, abban celebrálta az eseményt…

Mielőtt hozzákezdett volna, előrebocsátotta:
- Kedves híveim az Úrban, mindent, amit láttok tőlem, azt kövessétek.
Én megyek elől, Ti jöttök utánam, s amikor megállunk
a két segítőmmel, a vallási szertartás szerint imát mondunk.
Majd megszenteljük a búzatáblát, hogy bő termésetek legyen…
- Az Úr áldása legyen híveim Veletek, tehát, mint mondottam,
kövessétek mindenben a példámat.
A hívek jóravaló becsületes emberek voltak.
Elkezdődött a szertartás, lassan ment a menet a pap után, aki alig bírt haladni az iszonyú sár miatt a gumicsizmában, nagy is volt a lábára a kölcsönkapott csizma, no meg a sár is igen „vendégmarasztaló” volt…
A hívek szintén nehezen meneteltek utána a sárban. A csizmában lábuk félig elmerült, de azért követték, nem maradtak le, s figyelték a papot, s amint celebrálta a szertartást...
A pap a füstölőjét elkezdte lóbálni, közben latinul mondta a liturgia szerinti igéit, majd ahogy lóbálta a füstölőt, a négy oldalon felfüggesztett kis szerkezet egyik oldala a lendülettől kiakadt és a füstölőből a parázs a bőszárú gumicsizmába pottyant.
Szegény pap kétségbeesve próbálta levenni a csizmát, - ami persze nem sikerült.
Kisvártatva már nagyon égette a lábát a parázs, ezért hanyatt dobta magát, égnek emelve a csizmás lábait, hogy kipottyanjon belőlük az égető széndarab…
Mivel a híveknek előre bocsátotta, hogy mindenben kövessék őt, hát azok is hanyatt vágódtak a sárban, s égnek emelt lábakkal, sűrű lábrázással imádkoztak tovább.
Volt nagy a riadalom, és persze a nevetés a végén…

Hát így esett a búzaszentelés annak idején, hogy igaz volt-e, vagy csak valaki kitalálta és szájhagyomány útján jutott el Édesanyámhoz, aki nagy mesélő volt, azt nem tudom, de mi gyerekek nagyon jót kacagtunk a történeten…

Remélem kedves Olvasóim, Titeket is sikerült megnevettetnem, főleg, ha vizuális alkatú emberek vagytok…

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.