Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Winczheim Tibor: Hétköznapi történet - Tizenkettedik történet (2016. február)
- Halló! Te vagy Apukám?
- Igen, mi a baj?
- Baj, az nincs szerencsére, csak jelezni szerettem volna, hogy ma később megyek haza, ezért ne idegeskedj!
- Rendben! De a fél kilences buszt még el fogod érni?
- Ó, már öt felé otthon leszek, s viszem magammal a négy kolléganőmet. Egyiknek szülinapja volt, a másiknak névnapja van ma, s arra gondoltak a csajok, csinálnánk egy görbe délutánt. Mit szólsz hozzá?
- Nekem mindegy, jöjjenek, és érezzék jól magukat!
- Rendes vagy Apus, viszont, szükségem lenne a segítségedre!
- Mondjad Picinyem, ne kímélj!
- Vegyél légy szíves valami szendvicsnek való kenyeret, hozzá vajat, és felvágottat, valamint egy kis „konty alá valót”. Nem akarjuk megszakítani a hazafelé vezető utat holmi vásárlással, meg furán venné ki magát, ha akkor kennénk a szendvicseket! Meg tudod oldani ezt a feladatot?
- Most mit csacsiskodsz? Egy katonaviselt, középkorú férfinek gyerekjáték ez! Már ugrok is be a kocsimba, s mielőtt megérkeznétek, már készen is lesz minden!
- Köszi szépen, puszi!
- Szia, és várlak benneteket!
Miután befejeztem a telefonálást, verdámba ugrottam, és oroszlánt megszégyenítő bátorsággal meg sem álltam a „madaras tesco”-ig.
Vettem magamhoz egy bevásárló kocsit, és már robogtam is be az eladótérbe, miközben arra gondoltam, hogy e négy tétel megvásárlása még a hülyének is gyerekjáték, nemhogy nekem!

Kezdjük is a szendvicsnek valóval, irány a pékség! Ó, Atyám! Van itt annyi fajta, hogy beleszédül az ember: fehér-kenyér, félbarna-, barna-, fekete-, rozsos-, rizses-, bajor, Észak-Karolinai-, tönkölybúza-, zab-, bió-, Erzsébet-kenyér, Szent János kenyér, három magvú-, négy magvú-, magva váló-, tószt-kenyér, baquette, szezámmagos-, tökmagos-, kendermagos-, és csak a jóisten tudja, mi még?
Ajjaj! Vajon, melyik legyen, hogy egyetlen szerelmem meg legyen velem elégedve?
Talán legjobban teszem, ha kizárásos alapon döntök. Mire is kell a kenyér? Természetesen szendvicsnek! Hogy hívják a szendvicsnek való kenyeret? Szendvicskenyér! Bingó! Ennyire egyszerű az egész! De hol van, nem látom! Rákérdezek, de nincs! Ebben a rohadt boltban semmi sincs! Már miért is lenne?...
Na, akkor jó lesz helyette a felszeletelt kenyér is, legfeljebb otthon kettévágom. Hol van a szeletelt kenyér? Sehol. Egészen pontosan még a sütőben. Sütési idő kb. fél óra-negyven perc – informálnak a pékek. Ennyi időm nincs, nem beszélve arról, hogy kisütés után még jó fél óráig hűlnie kell, hogy géppel felszecskázhassák. Így viszont már több mint egy és negyed óra, annyi időm azonban nincs! Borzalmas, hogy ebben a nagy dög csarnokban nincs kenyér, amit megvehetnék hirtelenjében! Ezt a pocsék áruválasztékot! Na, szortírozok tovább: a fehér kenyér nem jó, mert morzsálódik. A Szent János kenyér ugyan nem morzsál, de az már sütemény, szendvicsnek semmiképpen sem felel meg! A baquette még kettévágva is hosszú, lelóg a tálcáról. A bajor- és az összes magvas kenyér sem morzsálódik, de ezeknek olyan fura savanykás kovász-ízűk van, nem tudom, mit szólnának hozzá nejem munkatársnői? Nem merem bevállalni az égést, inkább maradok az Erzsébet kenyérnél: kettévágva pont méretes, nem is morzsálódik, és ebből a szegényes, minden kritikán aluli választékból még ez az egyetlen pékáru, ami használható. Meg is veszem, és lépek tovább...

Itt állok a vaj-részlegnél. Nézzük csak: van ugyebár normál-vaj, asztali-vaj, zsírszegény-, bio-, habosított-, fékezett habzású-, paprika-krémes, csilis, köménymagos, barack-magos, lenmagos, abárolt, sózott, snidlinges, parti-vajkrém, koleszterin mentes, vajmentes, hidratált, és dehidratált...
Nos, ezekből vajh, melyik a legalkalmasabb a szendvics készítéséhez?
„Normálisat” nem veszek, az olyan snassz, ilyennel nem várnak vendéget! A zsírszegény nem kenhető, mert száraz, mint a fűrészpor. A habosított, meg összerogyik, mire a kolleganői megérkeznek. Valami ízesített kellene, annak mégiscsak van karaktere, de melyik legyen a sok közül?
A köményeset nem mindenki szereti, nem beszélve arról, hogy szelet csinál. A paprikás viszont nem passzol az amúgy is paprikás szalámihoz, amit venni fogok. Ezekkel, az ultramodern vaj-krémekkel pedig az a bajom, hogy nem tudom, mi van bennük. Hogy vaj nincs, az, biztos! Vegyek dehidratált vajat? Jó az egyáltalán a szervezetnek, vagy szemölcsképződéshez vezet? Esetleg krónikus lúdtalphoz? Félek ezektől az élelmiszernek álcázott vegyszerektől, még gumikesztyűben sem nyúlok hozzájuk...
Megveszem a jódos-fluóros-sósat, s ezzel több legyet is ütök egyszerre: van vajam, ugyanakkor nem kell az otthoni drága sót használnom.
Mellékeffektus: ha sós lenne a szendvics, ráfoghatom a gyártóra! Külön előny, hogy a fogaknak pont erre van szükségük, s ha nekem is jutna a szendvicsekből, az aznapi fogkrém-adagom felét már megspóroltam...
Ez – ugyebár -, mégsem szokványos vaj, vendégeknek csakis a legjobbat! Még ha drágább is! Innen irány egyenesen a felvágottas részleghez!

Két teljes sorban szalámik, kolbászok, füstölt- és abárolt sonkák.
Sertésből, pulykából, lóból, nyúlból, és kakadu madárból. Nos, most fel van dobva, a „magas labda”: melyiket vegyem?
Ha végig nézném az árakat, és egybe vetném egymással, a mellette lévővel, az exportból visszamaradttal, és az akciósokkal, éjfélre sem érnék haza. Viszont, a jó magyar szalámival nagy baj nem lehet (ez mégsem lecsó kolbász!), és előre szeletelt, kis csomagban is kapható.
És, hogy ne legyen egyhangú majd a szendvics-választékom, veszek a hagyományos paprikásból, a téliszalámiból, és a füstön pirított, abárolt tarhonya-ízesítésűből is 1-1 csomaggal. Ezt tehát hamar lezsíroztam, már csak valami italt kellene vennem!

A választék itt volt a legnagyobb: 12 soron csakis italok! Minden mennyiségben! Sör, bor, égetett szeszes italok, kevert italok, bólék, likőrök, pezsgők. Hol is kezdjem?
Nincs más hátra, mint előre! – gondoltam, - s elkezdtem megint a szelektálást. Ami marad, azt veszem meg!
Na, nézzük csak: a sör nem női ital, attól csak pisilni fognak a lányok, aztán a végén nem lesz idejük egymással bájcsevegni.
A bor már közelít a jóhoz, de milyet vegyek? Van ugyebár fehér, vörös, rose, meg lila. Ezen belül is száraz, félédes, édes, és hordóíz-keserű. Vegyek mindegyikből 1-1 üveggel? És ha csak az édes fehéret, vagy a száraz vöröset szeretik? Hagyjam megpimpósodni a többit? Vagy öntsem ki a csapba? Már csak nem veszek 6-8 üvegnyi különböző bort 4 nőnek!
És, ha nem is borosak? Akkor mivel kínálja meg életem értelme a kolleganőit? Vegyek pálinkát? Még viccnek is rossz! Talán Vilmos körtét? Az nem olyan büdös... Nem jó ez az ötlet sem: faluhelyen, disznóöléskor elmegy a pálinka a nőknek is, de városban, traccs-partihoz?...
Az Unicum már döfi! Annak olyan húzós az ára, hogy akár státusz-szimbólumnak is beillene. De vajon szeretik-e ezt a keserű italt a nők? Mert csak azért megvenni egy – az arany árához közelítő - italt, hogy kiüldözzenek vele a világból, botor vállalkozás lenne, nem vitás.
Hopp egy légy! Meg van a megoldás! Felhívom a Kis Csillagomat, ő csak tudja, mit szeretnek a kolleganői!
De hol a „bunkófonom”? „Természetesen” otthon. Itt viszont egy telefonfülke sincs! Na nem baj, megoldom én ezt a gordiuszi csomót is, és tovább szűkítem a kört: a whisky egyértelműen férfi ital. A gin, Borovicka, Uzo, Grappa, jellegzetes ízűek és illatúak, fene sem tudja, ki mit szeret?
Hoppá! Megtaláltam a csövön a lukat! Ugye, valami „konty alá való”-t kell vennem. Olyat, ami nem túl erős, de nem is gyenge lötty, nem büdös, nem keserű, és elég édes ahhoz, hogy minden nő szívesen fogyassza. Van itt annyiféle, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni:! Nincs más választásom, tovább kell szűkítenem a kört: a narancs likőr túl olcsó, a kömény-likőr keserű-fanyar-büdös, a citrom-likőr pedig túl savanyú.
De jé! Itt van egy „kókusz-álom” nevű kompozíció. Ilyet még sehol sem láttam. Érdekes, újszerű üveg. Alkohol tartalma: 33 fok. Ez nem túl sok, de mégsem málnaszörp! Cukortartalma: 20%. Nem kevés, mégsem cukorszirup. Ez maga a tökély! Megvettem.

S hogy Arany Kis Bogaramnak a kedvébe járjak, csak úgy, önszorgalomból, vettem 6 tojást, három kemény paradicsomot, egy szép piros, húsos paprikát, és egy kisebb fajta kígyó uborkát, hogy lássa, mennyire gondoskodó vagyok, ha már ő, - a nagy rohanásban -, elfelejtette ezeket felírni. Lássa, hogy én szívemen viselem a barátnőit, és én vagyok a legjobb házigazda hét, üres faluban...
Míg szeretett oldalbordám a kapitalizmus újjáépítésén fáradozott, addig én – továbbra is oroszlánt megszégyenítő bátorsággal –, megfőztem, és felkarikáztam a kemény tojásokat, megkentem 20 fél karéj kenyeret, és felkarikáztam a többi zöldséget, az ubit még egy csipetnyit meg is sóztam. Az italt pedig behelyeztem a hűtőbe.
A nappaliban megterítettem a kisasztalt, szép poharakat, és egy majdnem új gyertyát tettem rá, tartóval. Öt szép kistányért is elhelyeztem ízlésesen. Szalvétákat hajtogattam háromszögbe, és a tartójába helyeztem.
Bár nálunk, a lakásban nem szokás a dohányzás, - nőkről lévén szó –, egy hamutartót is tettem az asztal közepére, én miattam ugyan, ne kelljen kimenniük az udvarra bagózni.
Hiába, ilyen egy igazi, gondoskodó, figyelmét mindenre kiterjesztő, feleségét szerető, annak barátnőit ismeretlenül is tisztelő, vendégváró férfi...
Vártam Szívem Szép Szerelmét, hogy hazajövetelekor megdicsér, milyen „sárkányosan” oldottam meg e bonyolult, embert próbáló, komplikált, s valóban nem egyszerű, de annál sokrétűbb feladatot...
Megérkezésekor bemutatta munkatársnőit, (én kezet csókoltam nekik, hogy lássák: mégsem vagyok annyira bunkó, mint ahogyan kinézek!) bevezette őket a nappaliba, és kijött a konyhába.
Végig siklott a szeme a konyhaasztalon, se puszi, se pacsi, csak egy porig alázó kérdés: - Ezeket, a vackokat te vetted?
- Miért, mi bajod velük? – kérdeztem megszeppenve.
- Az, hogy kenyeret vettél, zsömle helyett, pedig jól tudod, hogy én cukros vagyok, s gondolhattál volna arra, hogy a vendégeim között is lehet ilyen! Már pedig van egy!
- De hát te mondtál nekem kenyeret! Ha zsömlét mondtál volna, azt vettem volna, s abból készítettem volna szendvicseket! – próbáltam védekező állásba húzódni.
- Drága Apukám! – kezdte a letorkolást. Eddig is így mondtam, vagy írtam fel, s te – érdekes módon –, mindig vettél zsömlét is!
Mert eleddig gondoltál rám, de úgy látszik, mostanában elfeledkezel rólam! Mert már nem vagyok fontos a számodra! Mert már nem szeretsz!
Istenem! Hol van az, az idő, amikor csak értem éltél, értem dobogott a szíved, s nem felejtettél el zsömlét venni?! Hiába, látom, lassan kihuny belőled az irántam való a szerelmed legkisebb szikrája is!
Tudtam: a korom előre haladtával lassan elhidegülsz, s nemsokára nem jelentek neked semmit, csak egy szóra sem érdemes, régen elmúlt emléket! De nem baj, ezt a sorsot szánta nekem a Mindenható, nem kapálózom ellene, bele törődök...
Aztán a vajas tégelyt vette a kezébe: - Hát ez meg mi?
- Sózott vaj. Mi bajod vele?
- Te nem vagy komplett! Nincs elég só a felvágottakban? Szánt szándékkal sós vajat vettél, mikor nagyon jól tudod, hogy a só nem tesz jót a vesének. Sem az enyémnek, sem a vendégeimének.
Miért nem vettél rendes vajat? Mindenki megsózhatta volna a szendvicsét ízlése szerint!
Jaj, hogy nem lehet rád bízni semmit! Szerintem szándékosan vettél ilyen vackokat, ezzel fejezve ki frusztrált lelkedet ellenemben, melyben a szerelem legkisebb zsarátnoka is elhamvadt már. Felvágottakból mit vettél?
- Ott van még a hűtőben. Jó magyar szalámit, a legdrágább fajtát vettem, több féle ízben. Remélem, ez már csak megfelel?
- Látod férjuram, ez jellemző rád! Nagyon jól tudod, hogy a zsíros nem tesz jót a koleszterin szintünknek, mégis azt vetted meg! Ezzel az erővel akár toka-szalonnát, vagy tepertőt is vehettél volna, azokban sincs sokkal több zsír, de legalább fele annyiból kijöttek volna! Minden kolleganőm fogyózik, vagy vegetáriánus, beléjük tömjem ezt a kalória-bombát?
Paradicsom, meg uborka sem kell, mert elázatja a kenyeret.
- De hát a vega barátnőidnek?
- Salátát vettél volna! Salátát! Az, príma lenne paprikával, paradicsommal, ubival, kemény tojással! De nem látok salátát! Rendben, elfelejtettem megmondani, de ennyi sem jut eszedbe? Mindent a szádba kell rágni? Ha másért nem, a szendvics sokkal szebben néz ki vele. Étvágygerjesztőbb! De te nem gondolsz semmire! Biztos, hogy végig rohantál a sorok közt, körbe sem néztél egy kicsit, mert ugye rám soha sincs egy perced sem! Bezzeg, ha a haverjaid jöttek volna egy sör-délutánra, tudnád, melyik sós pálcikát, vagy burgonya-szirmot vegyed!?
Mert ők sokkal fontosabbak számodra, mint én, a barátnőimről nem is beszélve! Most is, ami éppen a kezedbe akadt, azt vetted meg! Majd éghetek, mint a száraz rőzse!
Italt, mit vettél?
- Az is a hűtőben van. Kókusz-ital, díszüvegben.
- Na, csodálkoztam is volna, ha legalább az italt eltaláltad volna! Cukros víz nekünk, cukorbetegeknek! Miért nem vettél száraz, vagy félszáraz bort? Nem volt? Jaj, hogy egy ilyen piti bevásárlásra sem vagy képes! Tudod, mit? Legközelebb majd én vásárolok be! Mert rád semmit sem lehet bízni!

És valóban így lett. Nejem kardos egy kislány, ha valamit kijelent, akkor, az, biztos úgy is lesz, még ha cigánygyerekek potyognak is az égből!
Ez idő óta ő vásárol, én csak a kocsit tologatom. Vagy még azt sem.
Nincs is gond, ha nagy ritkán vendégek jönnek: a szendvicsek zsömléből készülnek, só-mentes vajjal, sok salátával, és kevés, soványka sonkával. Italnak száraz, fehér, illetve vörös bor dukál.
És ilyenkor roppantul boldog, hogy férfiakat megszégyenítően, a végtelenségig tökéletes módon kitalálta, megvásárolta, hazahozta, elkészítette, és szervírozta a dolgokat.

Csak azt felejti el, hogy utálom a száraz sonkát, a salátára rá sem tudok nézni, és csak sört iszom.
2135
mami - 2016. február 14. 18:51:14

Kedves Tollforgató!

Jót mulattam ezen a hétköznapi történeten ami tényleg lehet akár egy hétköznapi történet is... .

Szeretettel Jártó Róza /mami/

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.