Nagy Csaba: Örök kárhozat…
Bolyongó lélek, ki magányodat fogságban éled. Számot adó aggodalom, gyötri meg napjaidat. Idegen népek között sújt a szívet tépő bánat, s elnyomják benned a szabadság önös érzetét. S kikacagják így is haldokló lényed, s fogságba taszítják azt, ami maradt belőled, és elhallgatod gyászos hangod. De férfias szíved mégis búsan dobban, mert szeretteid fájó sorsa már úgyis meg van írva… Elszakadtál már gyermekded emlékeidtől, s megfakultak a bájos tündöklő színek, halovánnyá válik, ami egykoron oly nemes volt számodra, s marad neked az örök magány kikövezett útja. Szomorú napok következnek, bizonytalan az élet, megannyi jelöletlen sír, és omladozó természet. Örök rejtélyek, mi megoldást nem találnak, és megannyi sorsüldözött megtört lélek, mi feloldozást nem kaphat, így örök kárhozat lesz a veszte. Milliók vérétől ázik most az egykoron termő föld, s nem marad semmi zöld, csak koromfekete hamu mi hajdanán ember volt, de mára már csak alaktalan folt.
4878
csabi6669 - 2016. március 05. 19:42:52

Persze találhatsz itt vidámabb írást is tőlem Smile

5396
Kitti - 2016. március 05. 10:12:05

Húha de komor írás!Kár, hogy nem derült ki a fogság miben léte. A jövőkép nem túl rózsás előrevetítve a nagy semmit. Mély, és bántó gondolatok bírnak iilyen sötét jövővel "kecsegtetni". Remélem akadok vidámabb írásodra is.
Üdv.
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.