Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Mese a bizalomról

A kora reggeli szürkületben egy vadonatúj barna Wartburg száguldott végig a városon.
Tárgynyeremény sorsoláson nyerte valaki, de nem tartotta meg, eladta. Új tulajdonosa, egy középkorú férfi, büszke is volt az autóra, de most nem tudta értékelni.
Ideges volt, mérges önmagára, nagy butaságot csinált, talán jóvátehetetlen hibát követett el. Miközben gépiesen elindította a kocsit, agyában cikáztak a gondolatok. Ki kell találnia valamit, mégpedig sürgősen, mire hazaér. Valami elfogadható magyarázatot arra, hogy hol töltötte az éjszakát. Mit mondjon? Nem akart hazudni. Pont Neki hazudjon?
Éppen neki muszáj lesz. Miatta, az életükért, a házasságukért, azért a szeretetért, amit érez iránta.
Hogy lehetett ilyen ostoba? Belesétált annak a nőnek a csapdájába. Jól megépített, szinte észrevehetetlen volt, belezuhant. Vagy csak butaságból nem vette észre? Mindegy. Nem mondhatja, hogy: - Drágám, a kolléganőmmel töltöttem az éjszakát, de nem akartam, csak véletlen volt.
Micsoda aljasság! Milyen megalázó!

A hivatalban a régebbi, használt, irodabútorokat kiárusították, elsősorban a dolgozók vásárolhattak belőle. Kolléganője is vett egy írógép asztalt. Nemrégen költözött új lakásba. Megkérte a férfit, fuvarozza haza neki, hiszen kocsijának hátsó ülésére még be is fért a kisméretű bútordarab. Ketten vitték fel a lakásba, amit persze, meg kellett néznie. Aztán inni is kellett egy pohárral az új lakás örömére. Csak üdítőt ivott, sohasem vezetett ittasan. Egyszer csak ott voltak a többiek is, néhány munkatárs, kiderült, hogy lakásszentelőre érkeztek. El akart jönni, de a többiek marasztalták és persze akkor már előkerültek az italos üvegek is, ha pedig alkoholt iszik nem ül volán mögé. A többit már végképp nem érti, hogy történt, de megtörtént.

Azon szerencsés férfiak közé tartozott, akik kellemes külsejük mellett, férfias kisugárzással is rendelkeznek. A hivatalban körülzsongták a kolléganők. Kedveskedtek neki, kacérkodtak vele, de mindez teljesen hidegen hagyta. Legfeljebb udvariasságból néha viccesen reagált, semmiképpen sem komolyan. Ő már megtalálta a párját. Boldog volt, kiegyensúlyozott, és nemcsak értékelte, de vigyázott is erre az állapotra, mint a ritka kincsre, mert bizony az is volt.
Sok válásról hallott, környezetében, baráti körében is bomlottak fel házasságok, ahogy ez már a 60-as, 70-es években is egyre sűrűbben megtörtént.

Tíz évesen, negyedik osztályban, mikor először látták egymást életükben, még nem tudhatták, de ott volt a levegőben az IGEN.
Persze akkor csak gyerekek voltak. Tanítási órák alatt füzetből kitépett papírlapokra szívecskéket rajzoltak egymásnak, szünetben körjátékoknál egymást választották párnak, néha egy-egy puszi is csattant, természetesen csak az arcra.
Hetedikben év elején egy apróságon összevesztek és már nem is békültek ki többé a tanítás befejezése előtt. Mindketten féltek, hogy vége az iskolának és soha többé nem láthatják egymást, mégsem ment egyikük sem oda a másikhoz békülni.

Már felnőttként találkoztak egyszer véletlenül egy áruházban. Kivételesen szerencsés volt az a nap mindkettőjük számára. Bevallották, mennyire szerették egymást, meséltek róla mi történt velük azóta, hogy sok éve nem találkoztak. Már első este alig tudtak elválni egymástól, csak meséltek és meséltek, boldogan nézték egymást, hihetetlen álomnak tűnt az egész. Ettől kezdve mindennap találkoztak. Érezték, hogy a valamikori gyermekszerelemből egyre erősebb, felnőtté váló érzés alakul ki, soha el nem múló hiányérzettel a másik iránt.
Hamarosan össze is házasodtak. Szüleik segítségével tudtak lakást venni, ahol szépen berendezkedtek. Bármikor örültek volna egy gyermeknek, de három év elteltével már aggódni kezdtek. Orvoshoz fordultak segítségért, specialistát is felkerestek, de nem tudtak segíteni rajtuk.
Talán még inkább összekovácsolta őket ez a szomorúság. Fel sem merült, hogy emiatt elválnának, hiszen gyerek nélkül tudnak élni, de egymás nélkül már nem.
Elfogadták, hogy nincs tökéletes boldogság, alkalmazkodtak a helyzethez. Baráti társaságba, színházba, nyaralni jártak, vidáman, gondtalanul, jól éltek.
Egy nyaralás alkalmával a férfi vett egy kis porcelán hegedűt, aminek a tetejét le lehetett emelni. Ettől kezdve, ha színházjeggyel lepte meg feleségét, ebbe tette bele, úgy adta oda az asszonynak, akit nagyon boldoggá tett ez a romantikus gesztus. Előfordult, hogy este készítette az éjjeliszekrényre, mikor felesége már elaludt, hogy reggel, ha felébred örüljön neki. A hegedű is emlék volt, a nő gyerekkorában tanult hegedülni.
Az asszony is igyekezett őt szeretettel körülvenni, szép, tiszta, barátságos otthonba hazavárni, finom ételekkel kényeztetni. Időnként gyertya is került az asztalra, minden különösebb ok nélkül, egyszerűen csak szeretetből. Apró meglepetéseket találtak ki, amivel megszépítették napjaikat, ha mást nem, kis levélkéket írtak egymásnak, a papír sarkát behajtották, titoknak beírták, hogy szeretlek. Az apró levélkéken együtt nevettek. Egyszerre voltak gyerekek és felnőttek, soha nem fogytak ki az ötletekből, hogyan szerezzenek örömet a másiknak.
Mikor játékos hangulatban az asszony arról faggatta, miért pont ő tetszett neki, hiszen volt az osztályban nagyon szép lány, akibe minden fiú szerelmes volt, a férfi nem tudott mit mondani. Ki is tudhatja erre a kérdésre a választ, hogy miért? Miért pont ő?

Az asszony nem aludt egész éjjel. Sápadt volt, szemein sírás nyomai látszottak. Nagyon aggódott, hogy valami baj érte a férjét. Rettegett a gondolattól, hogy elveszítheti.
Ahogy meghallotta a kulcsot fordulni a bejárati ajtó zárjában, rohant ki az előszobába. Mikor a férfi alakja feltűnt, odaszaladt hozzá, ölelte, sírva bújt hozzá. Ő is átkarolta, magához szorította. Végre eleresztették egymást, bementek a szobába. Az asszony leült a fotelba, a férfi tétován állva maradt a szoba ajtajánál.
- De hát mond már, hol voltál, mi történt? – sürgette férjét.

A férfi ránézett és érezte, hogy az útközben kitalált jobbnál jobb történet közül egyiket sem tudja elmondani. Képtelen hazudni. Egy pillanat alatt elhatározta, hogy lesz, ami lesz, őszintén elmond mindent.

- Egy nővel töltöttem az éjszakát. – motyogta, gyorsan, hogy túl legyen rajta.

Nem tudta elképzelni, mi fog következni. Az asszony kiabálni fog, őrjöngeni, esetleg nekimenni, megütni, vagy talán magába roskadtan ülni. Mindenre gondolt, csak arra nem, ami ezután következett. Felesége ránézett, és azzal az arckifejezéssel, amit a sok-sok közül talán a legjobban szeretett, elkezdett nevetni.

Bambán állt ott, teljesen meglepve, egyáltalán nem értette a dolgot.

- Te aztán nagy mókamester vagy, még van kedved viccelni?! – hagyta abba lassan a nevetést az asszony.
- Tényleg, hol a csodában voltál? Nagyon megijesztettél! Nem tudod mit éltem át! Kérlek ne csinálj ilyet soha többet! – azzal felállt és az utolsó szavaknál átölelte férjét.

Ő még egyszer elismételte, hogy igazából hol volt, de az asszony nem hitte. Már nem nevetett rajta, talán csak mosolygott, de nem firtatta tovább. Ha nem akarja, hát nem mondja meg hol volt, talán hivatali titok, teljesen mindegy. A fő hogy itt van, itthon van, épségben.

A férfi megígérte, hogy még egyszer nem ijeszti meg, soha többé nem csinál „ilyet”.

Megtartotta ígéretét. Annyira meghatotta az asszony feltétlen bizalma, hogy a sok év alatt, amit még megértek, valóban soha többé nem csalta meg.

Budapest, 2007. október 05.

Csató Gáborné /magyareszter/
686
T Pandur Judit - 2009. augusztus 18. 22:45:48

Kedves Eszter!
Egy Paul Kemp nevű ember azt mondja: "A vallomások mindig megváltoztatják azt is, aki teszi, és azt is, aki meghallgatja." Nem tudom Te ismered-e ezt a mondást... Nekem ez jutott az eszembe, amikor olvastam a történeted. Egyikük sem akarta, hogy bármi megváltozzon, hiszen nagyon szépen éltek, igazi otthont teremtettek egymásnak. A feleség, vagy az eszével tudta, vagy a szívével érezte meg, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy ez ne változzon.
Szépen megírtad ezt az elgondolkodtató történetet.
Judit

499
magyareszter - 2009. április 17. 16:35:04

Kedves Viola, Tímea és Keni!
Nagyon szépen köszönöm kedvességeteket, nem is tudom kifejezni hálámat, amivel tartozom Nektek.
Teljes időzavarba kerültem, tényleg könyvelő vagyok.Smile
Sok a határidő, rengeteg bevallás van még hátra, nagyon hiányzik az egy hét, amíg nem voltam itthon, de unokámat már öt hónapja, hogy láttam, nem bírtam tovább!!!!!!!!!!!!
Sok szeretettel Eszter

298
keni - 2009. április 10. 08:07:41

Kedves Esztetke !

Épp most valamelyik hozzászólásomban írtam valakinek a verse alá, hogy:
*A szerelem, csak szerelemmel kezdődhet, és a legjobb barátságból is csak gyenge szerelem válhat.* - az idők során.

A Te történetedben ez a mondás be is igazolódódott, mert kitartott - hiszem, ezek után - a végletekig.

Sajnos meg kell hogy értsem a férfi egyetlen félrelépését, - hiszen azért is férfi, pláne, ha olyan, amilyennek ábrázoltad.....

De megértem ezt a nagyon okos, intelligens nőt -feleséget is, aki egy nagyszerű asszony is lehet, aki egyáltalán nem csinált ebből patáliát, - sőt talán még kissé büszke is lehetett a férjére, hogy nem egy nyámnyila akárki felesége lett, hanem egy mások számára is kapós emberé...../az ösztönről most nem is szólnék.../

Az életünk olyan sok mindent tud produkálni. Mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb kilengéseink, de ha soha nem lépjük át a 'bocsánatos bűn'
határát - még boldogok is lehetünk, minden lelkiismeretfurdalás nélkül, ha szívűnkben valaki már régen, és örökre elfoglal egy biztos helyet.

Gyönyörűen írsz, fogalmazol, jó témákat választol, választékos vagy, és finom símulékony - szinte már - lírikus az írói stílusod.....

Valóban Rajnai Csabával tudlak én is összehasonlítani, mert mindketten igényesek és mélyen érzőek, képekben írtok, és sokszor a meghatódottság határán is túl tudtok menni.

Köszönöm, hogy megint küldtél egy szép történetet.
Lehet, hogy nem mindenki ért, velem egyet, de én, mint olvasód - így látom és gondolom, azonfelül, hogy érzem is minden rezdülésedet...

Szeretettel !

Neked és Kedves Családodnak is, - szitén - itt is had kívánjak Békés, Boldog, és Meghitt, és Szeretetben nagyon *******Gazdag - HÚSVÉTI ÜNNEPEKET.******

- keni -

277
farkas viola - 2009. április 08. 21:47:24

Kedves Eszter!
Kitűnő az írásod, nagyon tetszik, gratulálok.
Szeretettel: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.