Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.22. 18:47
Küldtem választ Sarolta, készülnek a szerzők nyomdai könyvanyagai az Így írunk mi kötetbe.

2019.07.22. 18:12
Kedves Józsi! írtam neked ide levelet, kérlek, olvasd el és - ha nem vagyok tolakodó - válaszolj, mire számítsak. üdvözlettel Sarolta

2019.07.22. 18:06
Holnap lesz két éve, hogy elkezdtem írni! 2017. július 24-én került fel ide az első novellám. Köszönöm szépen a sok támogatást, a kritiká... Bővebben

2019.07.22. 11:33

2019.07.22. 11:07
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.22. 11:07
Boldog névnapot a Magdolnáknak! Rose

2019.07.22. 07:00
Nagyon boldog névnapot kívánok kedves Magdolnák! Legyen szép, örömteli napotok! Rose

2019.07.22. 06:30
Szép napot kívánok mindenkinek! Smile Rose https://www.youtu.
..TW1zt8KkVk

2019.07.21. 23:06
Kedves Józsi! A Bűvölet c. verset kétszer töltöttem fel. Helyesen a Verselő versek közé szántam. A másikat légy szíves törölni!

2019.07.21. 22:01
Szép estét és Jó éjszakát mindenkinek! Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 3
» Online tagok: 0
Rébb Terézia: Szemtelen igazság (2016. április)
Dr. Bogárdi Győző háziorvos láthatóan feszülten kászálódott ki felesége autójából, és szarkasztikus kijelentéseket mormogott. Egy bizonyos falusi fajankót emlegetett, aki verejtékszagú napja végén; végre itthon; felkiáltással esik be az ízléstelenül berendezett, és minden kényelmet nélkülöző lakásába.
Semmi pénzért nem vallotta volna be, de egy szemernyi komfortérzete sem volt otthonában, amikor szemműtétjét követően, neje hazaszállította újépítésű luxusvillájukba.
A Semmelweis klinikán műtette meg magát SZTK-ra.
A szemészprofesszor új szerzemény volt a kapcsolati tőkeállományában. Soron kívül időpontot kapott. A szürkehályog-műtétet összehangolták a látáskorrekcióval, így nem kell többé szemüveget viselnie. Mindenre van megoldás, ha valaki elég ügyesen gazdálkodik, a neki jutó egyenlő eséllyel. Bogárdi doktor ezt pont annyira helyesnek tartotta, mint munkájának azt a jellemző momentumát, hogy egy tartós-munkanélkülinek szemrebbenés nélkül olyan savlekötőt írjon fel, amiből négy szem ötezer forintba kerül.
A kórházban minden a legnagyobb rendben zajlott, a műtét kitűnően sikerült, a professzor elégedetten távozott. Dr. Bogárdi mérget vett volna rá, hogy fizikálisan nincs vele semmi probléma, és mégis, egyedül ővele nem volt minden teljesen rendben.
Anomáliát fedezett fel, de az most nem a szemében volt. Ezzel az új, ismeretlen rendellenességgel kapcsolatban még csak néhány órája támadt fel a gyanúja. Nem tudta, mi lehet az oka, de valamiképpen megváltozott a viselkedése. Egészen másként tekintett az őt körbeölelő, mindeddig ismerősnek hitt világra, amióta elhagyta a kórházat.
Megijesztette egy újdonsült felismerés, amelyet azelőtt még sohasem sikerült felfedezni önmagában: érzett valamit!
Bogárdi doktor fásultan leereszkedett, a háza teraszát otthonossá tévő rattan ülőbútor egyik fotelébe. Szeretett volna kikapcsolni, de ahelyett hogy gondolatai elcsendesedtek volna, agya folytonos elemző üzemmódban maradt, és a történteket tárgyalta.
Úgy indult ez az egész, hogy a klinikán, őszinte köszönetet rebegett a beavatkozást végző orvosprofesszornak.
A gépiesen eldarált paraszolvenciális köszönömöket természetesen azelőtt is osztogatta számolatlanul. De ez a köszönöm egészen más volt, mint amilyet idáig bármikor a saját szájából hallhatott. Először is egy kiszolgáltatott páciens hangján szólt, másodszor, mert igazi, belső indíttatásból fakadó hálát lehetett felfedezni benne.
Hálát pedig még nemigen tudott fakasztani belőle semmi, soha életében!
Egy kórházbéli megvilágosodott pillanatában, annyira meglepődött mindezen, hogy muszáj volt titokban megcsípnie magát, megtudni ébren van-e tulajdonképpen, pedig nem altatták a műtét során. Ez egy egyedülálló eset volt, és mikor túllendült az első meglepődés élményén, a műtéti trauma utóhatásának tudta be.
De azután ott volt az a cukorbeteg, idős férfi, aki glaucoma miatt mindkét szeme világát elvesztette. Kétszer is találkozott vele, mert ő is a professzor betege volt. Az öregnek nem volt szerencséje. Hiába való volt a sokadik tortúra, nem sikerült megmenteni a látóideget.
Látta az öregember szemében a hogyan tovább félelmét, egyszerre iszonyodott és örült is. Örült, hogy látta mindezt, merthogy ő lát egyáltalán; Sajnálom, vagy mi a fene! Bosszúsan mormogott maga elé, mert a szánakozást sem tartotta saját személyével összeegyeztethetőnek.
Orvosként, egyszerűen csak akut fájdalomnak diagnosztizálta volna azt a hosszan tartó sajgást, amit akkor érzett a bensőjében, mert nem lehetett egyetlen szervhez sem társítani.
Soha nem élt át hasonlót, harminc éves orvosi praxisa alatt sem.
Felnőtt életének minden pillanatában tudta, hogy mit csinál. Félelmetesen magabiztosan és megkérdőjelezhetetlenül döntött. De most mi történt, egy rutinnak számító cataracta eltávolítás során kicsúszott a kezéből az irányítás, mintha valaki őbenne, és őhelyette robotpilótára kapcsolt volna, hogy neki bizonytalan ideig főképp csak szemlélnie kelljen a tulajdon életét.
Dr. Bogárdi szórakozottan igazított UV szűrős és polarizált napszemüvegén. Legszívesebben levette volna, de végül nem tette, mert talán mégsem árt betartani orvosa utasításait, és egy darabig még óvnia szemeit az erős fénytől.
Minél előbb dolgozni szeretett volna már. Ez a kényszerpihenő jelentős anyagi veszteséget, és feltornyosult adminisztrációs munkát jelent majd. Nehéz lesz utolérnie magát.
Kiszáradt a szája, töltött egy pohár ásványvizet.
Orvosi értelemben sürgetően szükséges volt helyrehozni a szemeit. Az utóbbi időben alig látta a monitort a rendelőben, és az esti fényekben való autóvezetés is gondot okozott már. Most persze az erős fényvédő szemüveg ellenére is észrevehetően sokkal élesebben látott, de azt mégis furcsállta, hogy mi mindenre kell felfigyelnie egy rövid ideje. Példának itt ez a szerinte otromba trombitavirág, amit a felesége ültetett a terasz mellé az ő tiltakozása ellenére, most épp virágba borult, és óriás tölcséreiből valami mennyei illatot árasztott.
Bogárdi Győző sehogy sem értette. Még egy pohár vizet ivott.
Mintha a régi, addig remekül működő, célirányossá fejlesztett látókörét most kicserélték volna, s ez az új valami, amit a műtéttel kapott, nem lenne egyéb egy hasznavehetetlen, számtalan felesleges adalékkal terhelt, túlságosan széles spektrumnál.
Ugyanakkor, ha felidézte a mai nap eseményeit, az is nyugtalanította, hogy alig reagált hazafelé jövet az asszony autóvezetési hibáira, pedig rendesen minden kilométerkőnél ordítani szokott vele valamiért.
Ezzel kapcsolatos egy másik elképesztő dolog. Engedett az unszolásának is, mert bement vele egy kínai étterembe, ahol degeszre ették magukat, pedig a kórházi büfében, ő már elpusztított egy téliszalámis szendvicset az utolsó száraz morzsáig.
Gyengeséget tapasztalt önmagában a kontroll és önkontroll terén.
Megpróbált erőt venni magán, és visszahozni a tegnapi, megszokott, erős és magabiztos énjét. Körbetekintett makulátlan rezidenciáján, és hiányosságok után kutatott, mert bízott benne, így trenírozhatja a legjobban gyengélkedő céltudatosságát.
Néhány hosszúszárú gyom nőtt ki a vadonatúj térkő-burkolat kockái között. Bogárdi doktor szilárdan eldöntötte, hogy ezt az észrevételét, majd semmiképpen nem mulasztja el közölni a nejével. De ahogy lassan végigsétált az udvaron egészen a fűthető medencéig, amelynek kövezett szegélyéről nézve az épület a legimpozánsabb látványt nyújtotta, látszólag elfeledkezett előbbi szándékáról.
A ház, igen ez a gyönyörű ház.
Annyira büszke volt magára, hogy mindezt összehozta. Mennyit is ér most? Nyolcvan százmilliót? Neki a felébe sem került. Jó döntéseket hozott annak idején, mert előzőleg alaposan tájékozódott. Tudta, hogy hol és mikor kell telket venni és hála az áldott szerencséjének, épp jókor sikerült megtudnia, ki az, aki nem tud várni az ingatlanpiac fellendüléséig.
Azt már régen sejtette, hogy mostanra milyen sokat ér majd, azzal a pár falubeli építési vállalkozóval kötött érdekbarátság. Igaz, akkor lealacsonyodásnak tűnhetett az ilyesféle kapcsolati tőke, óvták is tőle a környéken praktizáló kollégák.; Vigyázz Győző! A tekintélyed. Sose barátkozz lefelé! De vajon dolgozik-e bárki olyan olcsón, mint a helybéli haverok betegállományban tartott kőműves brigádja?
Birodalmát akkurátus gonddal, és erős kézzel irányította.
A gyógyszerszektor és a kevés energia befektetést igénylő üzemorvosi tevékenység, hozta a nyaralása költségeit, amelyre nagy szüksége volt, hogy kipihenje, az ideje ugyan igen kis részét elrabló gyógyítás fáradalmait.
Mikor is vette észre, hogy a falu, ahol régóta családorvosként tevékenykedik, egy valóságos aranybánya?
Éppen idejében, vagyis a legelején.
Korlátolt, befolyásolható, egészségtelenül élő emberek, akik néhány perces nélkülözhetetlen, vagy annak vélt szolgálatait is, mindig bőven, túlságosan is bőkezűen meghálálták. De tudvalévő, hogy a részletek ördöge az információ visszatartásában rejlik, tehát minderről még véletlenül sem kell felvilágosítani őket. Amit a TB szűkmarkúan, de ingyen adott, azt ő, a nagyvonalúság látszatát keltve, vagy a felvállalt kockázatot kellően túldramatizálva árusította, hálapénz kipókerezésével.
Bogárdi Győző már egyetemista korában rájött arra, hogy bizonyos helyeken az orvos pont úgy működhet, mint Isten, és mint ilyen, mindenható hatalmasság joggal várhatja alattvalóitól a megelőlegezett hálát. Azután akár jöhet az orvoslás.
A doktor önkéntelenül is kihúzta magát, mikor ünnepélyes lassúsággal elindult, háza medence felőli bejárata felé.
Mindig tudta, hogy egy marketing zseni. A direkt értékesítő cégeknél kurzusokat tarthatna. Ő is, mint sok más gyors észjárású tehetős ember, jórészt az emberi gyarlóságból, mondhatni a veleszületett és a szerzett tökéletlenségből tőkét kovácsolt. Nem elhanyagolható tőkét.
Most elgyönyörködött egy kicsit az archaizált kovácsoltvas medencekorlátban. Remek munka volt. Benne volt a tökéletes kivitelezés és kiváló minőségű anyag is. A jó anyagra a rendelőjén kívül Bogárdi Győző sosem sajnálta a pénzt.
Telt rá a magas kamatra kölcsönadott összegekből.
Rossz szájíze lett ettől az utolsó gondolattól, amely csak úgy hirtelen átsuhant az agyán, a kevéske jó kedve is elment tőle. Nem akarta rosszul érezni magát. Egyáltalán miért vannak ilyen gondolatai?
Soha azelőtt nem lelkizett, fel nem foghatta, miként lehetséges az, hogy egyszer életében végre a saját egészségével törődik, megtalálja a helyet ahol a leghozzáértőbb egészségügyi szolgáltatást kaphatja a legolcsóbban, aztán kijön a kórházból, mint, egy hülye szentimentális.
Gyorsan bement a házba. Nyomást érzett a gyomra tájékán. Bekapott egy szem szőlőt az étkezőasztalon lévő gyümölcsöstálról, ez megnyugtatta egy picit.
Csak egy pár ilyen hitelezős esete volt. Igaz, hogy megfenyegette a törlesztéssel késlekedő adósokat, akik aztán kölcsönt kölcsönre halmozva fizettek, de csak a sajátját követelte vissza a megegyezett kamattal. Ez nem lehet akkora bűn?
Bejött a felesége kórházi holmikkal és egy szatyor élelmiszerrel a kezében. A doktor, hogy elejét vegye a további önkorbácsolásnak, utasítást adott neki: Hétfőn szólj a kertésznek, hogy gyomirtózza a viakolort! Az asszony türelmetlenül válaszolt. -Szólj neki te! Bogárdi hangja felcsattant.- Hétfőn már rendelek, te meg itthon mereszted a segged! Az asszony erre, olyan váratlanul eresztette ki a kezeiből a súlyos csomagokat, akár a mágneses markoló pottyantja le terhét, hirtelen áramkimaradás esetén.
Kiment, mint egy alvajáró, de becsapta maga után az ajtót, úgy, hogy beleremegett a méregdrága ólomüveg ablakbetét angoltölgy keretben.
A napi, átlag hatvanezer gondolat, jelentős része átfutott ezekben a percekben dr. Bogárdi Győző agyán. Mélységesen feldühítette a neje engedetlen viselkedése, de nem szaladt utána, hogy visszaparancsolja összeszedni a szétszórt holmit. Sejtette, hogy most eltűnik egy rövid időre, ahogy számtalanszor, és jól leissza magát.
Úgy látszik harmadszor is hiábavaló volt az elvonókúra, és a különleges kezelés. Hiábavaló, de főleg kidobott pénz.
Bogárdi doktor hirtelen gondolt egyet, fogta autója slusszkulcsát, és kezeit indulatosan lóbálva a garázsa felé sietett.
Már a műtétet megelőzően benne volt ez a feszültség, nyugtalanul teltek az éjszakái, egyszer fura rémálma is volt. Balatoni nyaralója stégjén horgászott abban az álomban.
A nyaralóban látta magát, amit húsz évig a sajátjának tudott, és amit a nyári szezon kellős közepén rekord gyorsasággal adott el. Olyannyira, hogy lánytestvérét sem engedte utoljára ott nyaralni a gyerekeivel, pedig addig minden évben ott töltöttek egy hetet ingyen, igaz, cserébe kitakarítottak.
Álmában egy nagy műhalat kellett kipecáznia a vízből; olyan volt, mint gyerekként a falusi búcsúban, lapos, fából készült halat horgászni, csak épp ez a hal-uszály egy fehér autót tartott fenn a víz tetején.
Minél kétségbeesettebben próbálta kifogni az úszó autót, az annál messzebbre sodródott. Ő meg rettentő dühbe gurult emiatt. Végül meglátta önmagát vízimadár-távlatból, de álmában is megborzongott, mert szemei szürke zsákvászondarabbal voltak befércelve, és mindkét szeméből patakzott a könny.
Tisztán emlékszik erre a rémisztő élményre.
Verejtékben úszva ébredt, és igazán megkönnyebbült, hogy mindez nem volt valóság. A valóságban csak a húga bőgött. Az elmaradt balatoni nyaralás miatt. Mindig csak az ostoba szórakozás érdekelte, sosem tudta felfogni, hogy milyen halálosan komoly dolog az üzlet.
Bogárdi doktort tartós nyugtalansága most űzte-hajtotta otthonról, muszáj volt mennie valahová. Kinyitotta a garázst, de mikor az automatika felemelte a kaput, észrevette, hogy eleredt az eső. Nem akarta összekoszolni a szép, fehér autót, úgy döntött még vár egy kicsit, mielőtt kitolat.
Hallgatta perceken át, amint a csatornák nyelik a hirtelen jött zápor bőséges vizét. Ez legalább jó érzéssel töltötte el, mert tudta, gyűlik az ingyen víz egykori szomszédja jóvoltából. A modern esővízhasznosító-locsoló rendszert a régi, kedves szomszédja, egy nyugdíjas gépészmérnök tervezte.
A hetvenes házaspár az egykori szolgálati lakása szomszédságában lakott, családjaik jó kapcsolatokat ápoltak, s ők ketten az idős férfival, már-már apa-fia kapcsolatba kerültek.
Valahányszor átment hozzájuk az egyeztetés végett, és csak annyit mondott: - Józsi bácsi, igyunk egy sört! - Az öreg mindig jól behűtött sörrel kínálta. Talán vehetett volna neki néhány üveggel a tervek átvételekor, de száz százalékig biztos benne, hogy nem várt érte a világon semmit.
Ennyiből is leszűrhető viszont, hogy komoly férfi-emberekkel mennyire egyszerű megtalálni a hangot, míg családja nőtagjaival folyton konfliktusba keveredett.
Minden annyira flottul összejött neki. Amikor megvette a terepjárót; fehéret persze, mert ilyen volt álmai autója, kérte a húgát, mesélje el Borsodban, hadd irigykedjenek a szerény jövedelmű rokonok.
Ennyit sem lehetett elvárni attól a hisztérikus nőszemélytől, úgy nézett rá, mintha ezzel meggyilkolt volna valakit.
Hiába, mindig is irigyelte az anyagi gyarapodását. Mintha nem is lennének édestestvérek.
Nemrég azt vágta a fejéhez, hogy úgy tekint a falura, mint adófizető gyarmatára, legutóbb meg egy újabb rágalommal jött, miszerint ő, az orvos, a falu leginkább tisztelt embere, úton útfélen siránkozik, hogy az említett gyarmat, egyre szerényebb megélhetést nyújt cserébe üveggyöngy fajsúlyú szolgáltatásaiért.
Nők! Csak a baj van velük. Úgy viselkednek, mint valami mutáns vírus, folyton másképp reagálnak, mint az várható lenne. Az anyja kritizálja, a húga támadja, a felesége... alkoholista.
Az eső elállt, a doktor kocsiba ült, és a következő két órában csupa olyan dolgot tett, amit azelőtt sohasem várt volna saját magától.
Először is leautózott a mindössze tíz kilométer távolságban lévő faluba ahol a rendelője volt, s ahol az édesanyja is lakott, azután leparkolt a postánál. Bement az apró épületbe. Kért három darab színes, képes magazint. Bárgyú öntudatlansággal kifizette, még mielőtt kiolvasta és visszaadta volna, ahogy máskor tette. Ez idő alatt kedélyesen bájcsevegett a postai ügyintézővel, aki ráadásul nem is rendszeres gyógyszerfogyasztó.
Nem sokkal előtte, felvett a faluszéli buszmegállóban egy helyi lakost is, akiről per pillanat az atyaúristennek sem jutott eszébe, hogy milyen szívességet is tehetne neki cserébe mindezért.
A posta után a virágüzletnél állt meg. Sokáig válogatott a vágott virágok között, de most az egyszer nem az árakat nézte. Vett egy nagy csokor virágot az édesanyjának elmaradt anyák-napi ajándéknak szánta.
Azelőtt rendszeresen Teréz anya mentalitású húgával vetetett néhány szálat a saját nevében, ezzel rövid úton letudta gyermeki kötelezettségeit. Most valamiért személyesen akart elmenni a mamájához, az újságokat is neki vette, s ezért ép ésszel jóváírható egyéb indok nélkül kiállt a garázsából, és megtett oda-vissza húsz kilométert.
Látta, most annyira tisztán látta az egész bagatell problémát, amiért az együgyű társadalom valóban pálcát törhetett felette.
Ehhez tudni kell azonban, hogy ő, ifjú korától olyan egyedi könyvelést vezetett a fejében, és nem kizárólag a pénzforgalmáról természetesen, ahol csak a követel oldal volt feltüntetve, a tartozik oldalt rendszeresen kitörölte a jótékony felejtés radírgumijával.
Ha nem így tesz, mára nem érte volna el azt, amit eddig elért.
Egy másik vélemény amely ugyancsak őbenne fogalmazódott meg, és nem volt teljes szinkronban az előzővel, arra figyelmeztette, hogy kezdi elhagyni az az öngondoskodó előrelátás, amellyel ez idáig biztosította önmagának, de végszükség esetén soha két torokspatulát keresztbe nem rakó majdani unokáinak is, a gondtalan jólétet.
Dr. Bogárdi Győző kissé megkönnyebbült lélekkel autózott otthona felé.
Mikor beállt a garázsba, felesége kocsija nem volt ott. Hívta, de nem vette fel a telefonját. Sosem tűnt el még ilyen hosszú időre, azelőtt csak bezárkózott a szobájába, s akkor jött elő, zilált külsővel, ha kialudta a mámort. Az idegesítő kutyáját sem látta sehol, de ha az asszony elment itthonról hosszabb időre, az ölebet magával cipelte mindenhová.
Hova a csodába mehetett?
Nem tudja melyik volt az a nap, mikor elkezdett inni. Szerette volna nyakon csípni az emlékek között azt a megátalkodott pillanatát, amikor lecserélte őt, a hálótársát, egy jó nagy üveg vodkára.
Évek óta bezárkózott már a szobájába, s mikor legutóbb csúnyán összevesztek, a lányuk elköltözött a házból. Sóher, hímsoviniszta zsarnoknak nevezte őt azon az estén a neje, és olyan rég látott szenvedéllyel ordítozott, hogy egy pillanatig újra olyan vonzónak látta, amilyen régen volt, amikor megismerte, mint fiatal, karcsú és kacér ápolónőt. Mindenki irigyelte érte akkor.
Most viszont alkoholtól püffedt az arca, és jó pár kilót felszedett. Már nem tud büszkélkedni vele. Pedig az ő státuszának szimbólum kell, hibátlan szimbólum. Ma délután megint megbocsáthatatlanul gyenge volt vele szemben, nem tudta a konyhába parancsolni, hogy rendet rakjon maga után.
Nem, ezzel a nővel már nem akar többé együtt élni!
Bogárdi doktor ennél a pontnál újra elbizonytalanodott, mert nem tudta: adott esetben bármelyik szakvizsgázott kolléganőjét, miként sikerülne rávezetnie arra, hogy az ő igényeinek megfelelő tisztaságot biztosítsa a házában.
De mégis lépnie kell már végre, életbevágóan fontos lenne hideg fejjel dönteni, és kiszakadni örökre ebből a posványból.
Megmondja a feleségének, igen, most biztosan kimondja azt az arcátlan igazságot, amit ritkán vet a férfiember nyíltan a párja szemére, még ha olyan régen kikívánkozik is belőle: már nem szereti, fejezzék be itt és most, mert ő még boldogságot vár az életébe. Azután visszaviszi őt az anyjához.
Holnap, igen, mindezt holnap, mert holnap mindent olyan egyértelműnek lát majd, mint annak előtte.
Dr. Bogárdi Győző ekkor végtelenül magányosnak érezte magát. Fel nem foghatta miért.
Annyi pénze volt, hogy nem tudta elkölteni, és nem értette, miért nincs egy igaz barátja sem. Egy barátja, akinek kiönthetné a lelkét, akinek pironkodva elmesélhetné, hogy itthon sosem úszott még a fűthető medencében, hanem paradox módon inkább a Széchenyi-fürdőbe jár a hétvégéken, egy kicsit sakkozni, s közben újabb megtérülő barátságokat kötni.
Ebben a pillanatban, úgy tekintett élete munkájának gyümölcseire, mint abszolút feleslegesen összeharácsolt dolgok tömkelegére.
Mit tettek vele abban az átkozott kórházban? Valakinek felelnie kell mindezért! Káosz lett az egész élete, egy hatalmas, örvénylő káosz.
Mikor lesz itt megint sarkos rend?
Ott hevernek még mindig azok a szanaszét szórt holmik a kövön, ragad a konyhapult, ő meg itt szűköl, mint az éhes kutya, hiszen nem tudja bekapcsolni a villany-tűzhelyet, még a szuper mikro sütőt sem tanulta meg kezelni, mert sosem volt rászorulva az önellátásra. Mindez kizárólag az asszony felségterülete.
Szüksége van rá!
Holnap visszahívja, és az egészet másképp csinálják majd. Elvégre nincs senki más, aki enni adjon az aranyhalaknak, a mopsznak, az időnként a családi tűzhely romjainál még felbukkanó felnőtt fiuknak, és neki sem. Könnybe lábadt a szeme, amiért altruista módon, utolsó helyen gondolt a saját vacsorájára.
Egyértelmű, hogy az igazság az ő oldalán áll, és ha döntenek, hogy együtt másképp csinálják , majd biztosan lesz közepes árfekvésű megoldás is.
Bogárdi Győző lelki szemei elé, valahonnan a gardróbszekrény homályából elővillant egy fürge házvezetőnő képe, aki fillérekért dolgozik hibátlanul, szenvedélye a takarítás, és orgazmusa lesz, a mindenre kiterjedő, boncnoki alaposságú kritikától.
Elmélázva felnézett a plafonra, s ott felfedezett egy pókhálót. Fejcsóválva megjegyezte a pontos helyet, hogy majd annak idejében, az összes kellő paraméter ismeretében leszedethesse azt, az illetékes személlyel.
A mobilja csörgése rántotta vissza a jelenbe.
A felesége hívta.- Elhagylak. - mondta az asszony.
Szenvtelen hangja értelmetlenül kongott, Bogárdi doktor fejében. Még akkor sem fogta fel igazán a szavakat, mikor a nő hűvösen és kimérten elmondta, hogy összecsomagolt, s hogy nem tud vele élni. Hallott valami szappanoperába való mondatot arról, hogy boldog szeretne lenni, és elköltözött az anyjához.
A férfinek zúgott a feje, minden bizonnyal hirtelen emelkedett a vérnyomása. Mielőtt a felesége letette volna, azért még beleüvöltött a telefonba egy mondatot:- Miből élsz majd, te szerencsétlen? Az asszony hangja közönyös maradt. -Van, ahol rendesen megfizetnek, egy jó ápolónőt.- Bogárdi Győző átkozta magát, amiért pénzt adott valaha egy intenzív német nyelvtanfolyamra.
Kinyitotta a hűtőt, ami most szokatlan, bántó hideget lehelt a homlokába.
Talált benne egy darab lángolt kolbászt gyűrött papírba csomagolva. Egy pillanatig tétovázott, talán a mopszé, de aztán minden finnyáskodását legyűrte a kínzó éhség, és kelletlenül beleharapott.
1884
Teri - 2016. április 23. 19:23:12

Kedves Kitti!

Köszönöm, hogy olvastad ezt a hosszú írást, és azt, hogy ilyen jól megértettél Smile
Üdv: Teri

5396
Kitti - 2016. április 19. 10:23:42

Kedves Teri!

Végigolvastam a novellád, ami nem rövid. Smile De hát én is szeretem kidolgozni a tartalmat...
Végigkísértem a doktort azon a metamorfózis előtti állapoton, ami végül is, nem következett be. Az egoista, önző, álszent ember gyávasága mutatkozott meg, a harácsoló igazság, ami mikor ő került szembe vele, hát majdnem meghasonlott. Se barát, se nő, se senki nincs, akivel megértené magát, önmagán kívül. Érdekes, hogy épp orvos a főszereplő. Sokkal erősebben kidomoborodik az a szerep, amit ( életből is merítve) a legtöbben eljátszanak. A laikus úgysem ismeri fel, aki meg tudja, hát kerüli az ilyet. Smile Kiváló érintése van a művedben egy-két életből vett bűnös (büntetendő) tevékenységnek is. Nem írom ki, te úgyis tudod...
Szóval realista írás, bemutatása a mai magyar "elit" életviteléről, gondolkodásáról, életviszonyairól. Hálátlan téma,de kimeríthetetlen, nálad pedig nagyon-nagyon jól megoldva. Gratulálok!
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.