Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.16. 11:48
Szép napot mindenkinek! Coffee cup

2019.07.16. 09:33
Szép napot HM lakók! Éva Rose

2019.07.15. 22:43
A feltöltés befejeződött. Jó éjszakát mindenkinek. Smile

2019.07.15. 22:27
Szép álmokat kívánok szeretettel Mindenkinek! Heart

2019.07.15. 22:06
Sarolta, semmiről nem késtél le. A könyvbe e-mailben kérjük elküldeni az írásokat.

2019.07.15. 11:10
Szép napot mindenkinek. Smile

2019.07.15. 11:10
Kedves Ferenc, várjuk írásaidat e-mailben..

2019.07.15. 09:43
Kedves József! Szeretnek küldeni anyagot az " így írunk mi" kötetbe ! Lehetséges? Köszönettel. Feri.

2019.07.15. 07:28
Jó reggelt, szép új hetet kívánok. gratulálok a pályázati nyerteseknek! Éva

2019.07.14. 21:52
Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: xEsztiix
» Online vendégek: 2
» Online tagok: 0
Magdus Melinda: Egy "utolsó mohikán" emlékére
Egy "utolsó mohikán" emlékére

Minden van valamiért, semmi sem történik véletlenül. Mindig tiszteltem az idős embereket, valahogy közel állnak a szívemhez. Nemrég elment közülük egy, akinél átszellemültebb, felsőbb erőben bízó lényt én még a földön nem láttam.

Mélyen megérintett egyszerűsége, kedvessége, szerénysége. Nagyszerű teremtménye volt ő a jó Istennek. Nem volt benne semmi hamisság, semmi rafináltság, sőt néha az az érzésem támadt vele kapcsolatosan, mintha túlzottan is naiv emberke lenne. Ez a mai világ sajnos nem értette már meg őt. Sőt, majdhogynem kiközösítette magából, ám ő ezt egy percig sem bánta. Élte csendes kis életét, szívében csupa szeretettel. A jóhiszeműséget és a jó szándékot tőle csak tanulni lehetett. A fiatalok iránt érzett szeretetét édességek osztogatásával fejezte ki, már néha túlzásba is vitte. Az ember restellte már elfogadni a "mindennapi" cukorkákat és csokikat, amiket szerény kis nyugdíjából vásárolt. Hiába mondtuk, hogy nem kérjük, Ő erővel is a zsebébe tette mindnyájunknak, akik kapcsolatba kerültünk vele. Nem kért egyebet érte, csak azt, hogy meghallgassuk a már ezredszer is elmesélt életmorzsáit, régi szép napjainak történetét. Kívülről tudtam már én is az egész életét, de mindig úgy reagáltam rá, mintha először hallanám. Odahaza senki sem hallgatta már meg, nem volt idejük ráfigyelni. Csak addig volt fontos a családja számára, amíg adni tudott, amikor már neki lett volna szüksége legalább egy kis szeretetre, figyelemre, akkor már elfordultak tőle.

Pár éve már a lányánál lakott, ahol igencsak rosszul érezte magát. Ígérgetést persze sokat kapott. Egyik fiától és a másiktól is. Hogy majd egyszer, majd télen, majd nyáron hozzájuk költözhet, csak most éppen nem megfelelő az időpont a költözésre. Soha nem volt megfelelő. Ő pedig elhitte, hogy egyszer majd jobbra fordul a sorsa. Kis naiv lélek. Mindig várta a napot, hogy majd eljön a költözés ideje, de csak nem akart eljönni. Élete vége felé már bezárva tartották, mondván, hogy mindig el akar szökni. Hát hová is akart volna elszökni több mint nyolcvan évesen? Egy vágya volt csupán, minden reggel elmenni a templomba, a szentmisére. De a lánya szerint ezt sem érdemelte meg. Persze, hogy nem. Mert ugye néhányszor leesett a vérnyomása vagy a cukra és elszédült, néha el is ájult a misén. A templomba járók szerették ezt a kis törékeny asszonykát és mindannyiszor, amikor rosszul lett egy kis pofozgatás, egy pohár víz és kockacukor után helyre is jött. Csakhogy minden esetben telefonáltak a lányának is, hogy jöjjön már az anyukájáért, mert egyedül nem tud hazamenni. Ez már nem derogált neki, elfelejtette, hogy érte hányszor kellett elmenni az iskolába, amikor beteg volt. Volt olyan eset is, amikor azt mondta a telefonálónak, hogy ő bizony nem megy érte, hívják ki inkább a mentőt és vigyék be a kórházba, akkor legalább pár napig nyugta lesz tőle. A nyugdíja viszont jó volt. No, nem a néninek, hanem a néni családjának. Csak az kellett már belőle, mindig csak kapni akartak tőle, adni neki soha sem.

A néninek mindenkihez volt mindig egy-két kedves szava. Érdeklődött a családtagjainkról, jó egészséget kívánt ismeretlenül is nekik. A hite pedig csodálatra méltó volt. Ő már biztos, hogy jó néhányszor közel érezhette magát a Teremtőhöz. Többször állt már a halál küszöbén, nem egyszer súlyos betegségek miatt meg is műtötték. Mesélte, hogy egyszer bordatörést szenvedett saját műtétjének másnapján, mert segített a kórházban a nővérkének megemelni egy éjszaka meghalt beteget a kórteremben, mivel az ápolónő egyedül volt a műszakban és nem volt segítsége. Jól le is szidták utána ezért, de ő azt sem bánta. A segítőkészség a zsigereiben volt.

Utolsó hónapjaiban hetente egyszer a veje autóval elvitte a templomba és fél óra múlva ment is érte és haza vitte. Ezért nagyon hálás volt neki. Irénke, mert így hívták a nénit, mindig kedvesen mosolygott, még a szemével is tudott simogatni. Igazi öröm csillant fel a tekintetében, amikor csak találkoztunk, mintha az unokája lettem volna. Boldog volt a lelke, örült minden percnek, amit még kapott a jó Istentől. Igazi emberséget tanultam tőle, szeretet áradt az egész lényéből. Rám hagyta az imádságos füzetét, amit évtizedek óta saját kezűleg jegyzetelt le. Nagy kár, hogy az ilyen emberek már lassan kihalnak közülünk, és utánuk már csak a "kütyük" világában felnőtt nemzedék jön, akik még beszélgetni sem tudnak egymással gépek nélkül.

Olyan volt Ő, mint egy "utolsó mohikán" ebben az embertelen, szeretet nélküli világban. Szép csendben ment el, 82 évet élt, nem szenvedett sokáig. Nagyon fog hiányozni. Kár, hogy senki sem viszi tovább szellemi örökségét, mert manapság sokan inkább "új istent" szolgálnak, a pénz istenét, nem pedig a szeretet útján járnak. Tisztelet a ritka kivételnek.
5486
Magdus Melinda - 2016. május 17. 20:18:00

Kedves Kitti!
Megtiszteltél, hogy elolvastad és véleményezted az írásomat. Az éremnek valóban két oldala van. Lehet, hogy tényleg elfogult voltam a nénivel kapcsolatban. Nem vagyunk egyformák. Voltam már én is hasonló helyzetben (az anyósom lakott nálunk és én ápoltam), mint a néni lánya, és én mindig arra gondoltam, hogy ha majd én leszek idős, beteg, nehezen elviselhető akkor majd hozzám is sok türelem és megértés kell.

Szeretettel üdvözöllek: MelindaSmile

5396
Kitti - 2016. május 17. 14:43:29

Kedves Melinda!

Azért ne gondold, hogy csak Irénke néni az egyedüli, aki képes a kedvességre! Jó sokan vannak/vagyunk még! Történeted szomorú-kedves képet fest az idős hölgyről. Dícséretes látásmódban. Viszont sose feledkezz meg arról, hogy mindig, mindennek két oldala van. Kapásból tudnék írni Irénke lányaként egy olyan kis szösszenetet, amiben a kedves hölgy képe rögtön átváltozna unszimpatikussá. Mindig, mindennek két oldala van. ( S lám, a vő, az nem véletlenül a néni lányának a férje?...)
Látom, szeretted a nénit. Ez szép dolog és az együttérzés is felemelhet. Csak más ez a kapcsolat, ami ismerősök és idegenek között van és más lehet az együttélés kapcsolata is. Minden esetre örömmel olvastam az írásodat!
SzeretettelRose
Kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.