Tasnádi Rita: Vágyakozás
Életem minden időszaka nehéz volt. Mit érek vele,ha végig veszem,kezdetektől,vagy kiragadva egy-egy évet. Most itt vagyok,kesergek a múlton,elborzadok ezen a sok szörnyűségen,és aztán csak a fájdalom,a döbbenet.
Akarok-e élni is,van-e kiút a gyötrelemből? Élve eltemettem magam,mikor elkezdtem ezt,minden este kínzom magam, mi börtönöz be ebbe az elviselhetetlen jelenbe? Igen,elmúlt két évem eddigieknél is jobban megviselt,talán tönkre is mentem.
Egyet tudok,élni akarok,s ehhez már csak én maradtam,s úgy látom,végleg így alakult.
Azt hiszem,elfogyott az erőm,darabokra hulltam,s ezt látják rajtam,belém rugnak,az út szélén egy tetembe,bosszantok mindenkit a szerencsétlen ábrázatommal. Emlékeztetem őket arra,mi is lenne az emberség,részvét,melyet magukban elvesztettek,a büszke,gőgös természet nem tűri a gyengeséget,betegséget,mely csúnya,büdös,s szólít,hé,emberek,éhezem,fázom,fáj mindenem,félek...Zaklatott a lelkem,egyedül vagyok,én is jó vagyok,én is kedves vagyok,én is tudok szeretetet adni,én is ember vagyok!
Én szólok hozzád kedvesen,halkan,te elfordítod arcodat,kikerülsz,megvetsz,vagy sajnálsz,te boldog vagy. Te boldog vagy? Jól vagy? Engem érdekelsz,én tudom mi a magány.
A déli napsütésben a villamosra várunk,a forró levegőt érzem vállamon,karomon,becsukom szemem,így nézem az eget,kis hűs szellő simogatja arcomat.-Merre Vagy?
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.