Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó

Regisztráció Elfelejtett jelszó

Kiemelt támogatók
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2019.07.19. 19:53
Kedves Józsi! Elküldtem world dokumentumban, a verseket amiket az í gy írunk mi , könyvpályázatra szántam! Nem tudom megèrkezett-e
nem k... Bővebben

2019.07.19. 18:19
Kedves Józsi! Eltèvesztettem
a bizonytalanság 4. című iràsomnál nem jelöltem hogy folytatásos történet ha lehet potoljad üdv Kevelin kö... Bővebben

2019.07.19. 17:46
Szép kora estét kívánok szeretettel! Heart

2019.07.19. 14:53
Kedves Mama! Sajnálom, hogy nem tehetek eleget kedves kérésednek, de a Berkenyeágon kismadár kötetek összes példánya elfogyott. Írtam Neked privát... Bővebben

2019.07.19. 14:49
Szépséges napot mindenkinek! Smile Rose

2019.07.19. 12:33
Szép napot mindenkinek! Smile

2019.07.19. 12:31
Az ÚJ Verselő vers cím: BŰVÖLET. Ezzel a címmel vagy tartalommal várjuk a verselő vers rovatba pályázataitokat.

2019.07.19. 10:27
Szép nyári napot, kellemes pihenést, remek alkotásokat kívánva, üdvözöllek benneteket. Éva Rose

2019.07.19. 06:42
Kellemes, szép napot kívánok kedves Holnaposok! Rose Heart

2019.07.18. 21:59
A feltöltés befejeződött. Szép estét és jó éjszakát mindenkinek. Smile

Archívum
Felhasználók
» Legújabb tag: mama
» Online vendégek: 4
» Online tagok: 0
Poós Gergely: A tűztorony titka
Köztudott, hogy a Sopron jelképének számító tűztornyot 2012-ben részben felújították, ezért is emelték le a császári sast ábrázoló csúcsdíszt, valamint az alatta lévő rézlemez gömböt. Azt már régóta tudni lehetett, hogy a dísz valamit rejt magában, erről ugyanis korábbi feljegyzések tanúskodnak. Az időkapszulába 1786-ban, 1899-ben és 1969-ben is kerültek dokumentumok, több is.
Arról azonban senki sem tesz említést, hogy az időkapszula nem csak a közszemlére adott latin, német és magyar nyelvű iratokat tartalmazta, de egy latin nyelven íródott egészen különleges szöveget, vagyis inkább szövegrészletet is, ami az elmúlt korok magyarországi köz- és vallásos gondolkozásához nemigen kapcsolódhatott. Egészen más áll benne. Olyasvalami, aminek megértésére igazi nyitottság, vagy hatalmas kétségbeesés kell. Mint lejjebb kiderül, a szöveget az utóbbi miatt teszem közzé.
Szerzőjét homály fedi és feledés takarja. A szöveg egy általános szakaszt, majd az abban foglaltak szerint, az emberi világunkra alkalmazandó következményeit taglalja. Elképzelhető, hogy az eredeti szöveg az általános szakasz végéig tart csupán, s nem latin, hanem egyéb nyelven íródott, az utolsó szakaszt pedig az a bizonyos valaki tette hozzá, aki végül az irat tűztoronyban való elrejtését, kieszközölte.
Azt sem tudom, mikor kerülhetett a többi irat közé, hiszen az időkapszulának egy olyan – titkos – rekeszében találták, amit eddig nem vettek észre. Azt is homály fedi, ki közreműködött az irat elrejtésében.
A különleges körülmények között megtalált szöveget a város vezetése hozzám juttatta el, azzal, hogy őrizzem és titkát tartsam meg, míg lehet. Eddig lehetett. Vártam, mert várni volt időm, vártam – én balga – mert egész életemben szebb jövőben reménykedtem. De a dolgok az elmúlt időszakban, nem hogy nem javultak: az őrület kerekedik felül a világon.
Háborúk folynak, valóságosak és virtuálisak. A győzők sokszor a legyőzöttekkel is egyenlők, senki sem érti, mire megy ki a játék. A bolygón létrejött hibás célokat megfogalmazó és azokat követendőnek felmagasztaló gazdasági és társadalmi struktúra végül kezelhetetlen perifériás problémákat eredményezett. És persze, ahogyan az lenni szokott, a periférián ártatlan és mit sem sejtő embereket talált.
Nem babonaságom mondatja velem, ám különös, hogy a szöveget éppen a tűztorony kapszulája rejti. Az sem elhanyagolható, hogy Sopronban, a hűség városában rejtette ismeretlen írója.
Ismeretes Pió atya a magyarokról szóló jövendölése. „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.” Senki sem tudja, kire, mire vonatkozik ez a jövendölés. Az ismeretlenségbe burkolózó szerző szövege mindenesetre pályázhat e jóslatra.
A szöveget eddig őriztem. Krisztus azt tanította, hogy disznók elé gyöngyöt szórni nem szabad. Én most mégis megteszem. Teszem ezt azért, mert nagy szükség van rá, ugyanis az irat olyasmit tartalmaz, amitől az emberről a maga-maga által választott kép, ami őt élete központjában inspirálja, egy csapásra megváltozik. Meggyőződésem tehát, hogy sorsfordító szöveget őrzök.
A szöveget, latinról magyarra nem én fordítottam, én ugyanis latinul nem tudok. Mindenesetre a fordítótól azt kértem, hogy a ma használatos magyar nyelvre ültesse át, az egyébként nyelvezete okán elég nehezen érthető szöveget.
Íme:
„Halhatatlan lénye ismét megmerítkezett a változóban, hogy önmagát megmérje, s a halhatatlanságot elérje.
E játék örök, de e játék újra és újra felfedezésre vár, hiszen a játék kimeríthetetlen. Testet ölt, hogy örökké változó megtestesüléseit megismerje, lássa, hallja, érintse, és gyönyörködtesse őt. Még az is mindegy neki, hogy önmagára ismer-e. Csak jön, kifakad, él, és elenyészik, majd újra megszületik, újra kinyílik, megmerítkezik, újra és újra átlényegül, s minden megjelenésében önmagával ismerkedik. Világokat fakaszt, kozmoszokat szül, dimenziókat alkot, aztán a semmibe hull, hogy új megtestesüléseihez új anyaméhet készítsen önmagának.
Személyessége és közelsége a legszembetűnőbb, tánca sosem ér véget. Befejezett állapotának definíciója a létezők benső lényege: létezést alkot, belőle van minden. De sosem befejezett, mert örök és végtelen és határai nincsenek. Sehol sincs, sehol se találod. Trónusa üres, személyét meg nem ismerheted, hacsak megtestesüléseiben fel nem ismered, ha újra és újra újjá nem születik. Te vagy, én vagyok.
Ám játszik, még önmagával is cicázik, hagyja, hogy a gyönyör újra és újra rá találjon, hogy a felismerés újra és újra megfoganjon: ez ugyanis nagyon jó móka. Hol a baba? Itt a baba! Ez kedvenc játéka, oly nagyon, hogy valamennyi testet öltésében ezt a játékot ismétli.
Nem törődik azzal, mit gondolnak róla. Akármelyik univerzumban is teszik ezt. Életre fakad, világokat szül, él hal minden ismeretért, a látványért, a kacajért, a színekért, egy ölelésért, minden virágzásért, mely mind ő, s melyekkel önmagát újra és újra megvalósítja.
A lehetőség, mely őt leginkább definiálja végtelenszámú alakot ölt, s mert lénye örök, megtestesülései soha nem érnek véget. Szent, mert örök és tündöklő esszenciája megérinthető, kézbe vehető, átölelhető. Szent, mert megtestesüléseivel önmagát feltárja és megismerésre odaadja. Szent, mert természete örök és lényege változatlan. Szent, mert végtelen változatban testesül meg újra és újra, hogy egész lényét feltárja.
Ha az itt a baba, hol a baba játékban önmagára ismer, ha önmagát látja önnön szemével, olyan mámor tölti el, melynél gyönyörűségesebb nem létezik. Ha e felismerés megfogan, mást már nem kíván, múlandó életén kacag, s kitalált félelmei elmúlnak.
Újra és újra láthatatlan lesz, ahogyan mindig is az, s ahogyan sose az. A teljes tartózkodás nem lenne méltó hozzá, mint ahogy az sem, hogy szemtől szemben mutatkozzék. Ezért csiki-csuki játékot játszik, egyszerre tartózkodó, láthatatlan, mégis mindenestül megmutatkozik. Álruhába búj, mint Mátyás király, úgy járja országát, hogy lássa és látassa önmagát, s hogy mit művelnek életével. De hagyja, hogy úgy legyen, ahogy van, hagyja, hogy úgy legyen, ahogyan lesz. Kettős életet él. Tartózkodva és elrejtőzve él mindenben, vállalván még az öntudatlanságot is, ám ha önmagára ismer, szelíden, de határozottan közli magát.
Bármit állítani róla lehetetlen, nem szorul igazolásra. Létezése effektív, sőt, tapasztalat. Öntudatlan voltát tudatosan vállalja, hagyja, hogy megtestesüléseiben egész szabadsága megvalósuljon, hogy egész és teljes életet éljen, megtestesült önmaga. Vállalja, hogy a tükrök elkerülik, vállalja, hogy nem ismerhet mindig magára, s vállalja ennek mindig esetleges következményeit.
Az, hogy vannak életformák, melyekben megtestesüléseire nem kellő körültekintéssel vigyáznak, ez is elfogadható számára. De az is, hogy legyint rá az is, aki tükörbe néz, s meglátja őt abban, vagyis magában.
Az élet ugyanis, amit létezésbe hív, melynek ő ad életet, s melyben ő maga van jelen, olyan, mint a búvó patak, de olyan is, mint a Nílus áradáskor: titokzatos és megállíthatatlan. Mindig jelen lesz, akárhány megtestesülésében is elenyész. Sosem időz a veszteség felett, mert a következő pillanatban már új életre fakad.
S bár élete végtelenül változatos, mégis ő van jelen, egy személyben, egyetlen aktus által: mindenben ő nyilatkozik meg. Bármilyen néven is nevezik kinyilatkozatásait. Ha felismeri magát, majd ki csattan bőréből, de ujjong, ha felismerik öntudatlan állapotában is. Neve számtalan, megszámlálni nem tudod, mégis mindegyiknek te adhatsz nevet.
Ő valamennyi állítás, s azoknak ellentéte is, ő valamennyi pillanat, valamennyi név, valamennyi megnyilvánulás, valamennyi aktivitás. Ha ráismersz, magadra ismersz, ha rágondolsz, magadra gondolsz, ha tükörbe nézel, ott van ő. Akár, ha öreg, ráncos, vén, beteg, akár - ha látod – pálmafa vagy csillagfény. Oly régóta velünk van, mi mégsem ismerjük fel. Aki lát, bármit lát, az ő életét látja, az ő megtestesülésének szemtanúja, maga pedig az ő életét éli.
Nem kell ismernie életét, nem kell öntudatánál lennie, hogy az általa létezésbe hívott, s az abban megtestesítő életet szolgálja. Minden megtestesülése ugyanis áldozat azért, hogy valamennyi megtestesülése lehetséges legyen. Megtestesült életével, bármilyen formában mutatkozik is az meg, mindig a valamennyi másikat szolgálja.
Az áldozat, a szolgálat, az odaadás szabad és természetes, nem is lehetne másként, különben a végtelen struktúra, amiben önmagát kifejezi, nem lehetne kellően változatos. Élete teljes feltárásában valamennyi megtestesülése közreműködik. Végtelen idő és végtelen változatosság szükségeltetik, hogy mindez lehetséges legyen.
Ha az általunk lakott bolygóra gondolunk, az itt élő emberi társadalomra, többé nem lehetünk közönyösek. Az isteni élet nem ró, vagy kényszerít ránk az égvilágon semmit. A mi nézőpontunkból tekintve azonban a fentieknek hatása kell, legyen, az itt élőkre nézve. Számunkra a fentiek beszédesek: olyan életet kell egymásnak és egymásért kialakítani, amely mindenkinek egyformán boldogságot, békét, bőséget, harmóniát, méltóságot ad, hogy a bennünk (is) megtestesült isteni élet szeretve legyen, hogy ebben az emberi formában teljes életet éljen, hogy ne szenvedjen, s másoknak kiszolgáltatottja ne legyen.
Isten életét éljük valamennyien. Isten élete életünk, Isten lát szemünkkel, Isten hall fülünkkel, Isten érint kezünkkel, Isten egy újabb megtestesülése vagyunk. Bármi, amit eddig képzeltünk magunkról, elenyészik e felfedezés mellett. Ez a csoda akkora, hogy hatással lesz ránk.
A bolygó, a bennünket körülvevő mikrokozmosz, a természet és emberi társadalmunk, oly kegy részese, mely azt kell, eredményezze, hogy a társadalmi körülmények tökéletesen felszámolásra kerüljenek. Isten életét élni, szolgálni, elősegíteni kell – hiszen boldogságra születtünk -, meg kell tehát teremtenünk azokat a feltételeket, amelyekkel mindez megvalósítható. A méltóságot, melyet birtoklunk, egyformán kell szétosztani. A bolygó lehetőségeivel ez kifejezetten könnyen megvalósítható. A javak egyenlő elosztása lehetséges. A bennünk megtestesülő Élet nem kapzsi, ha nem tesszük azzá. Ehhez a feladathoz kell felnőnünk.
Az emberi világ alkalmas arra, hogy Isten a tükörben meglássa önmagát és örömre fakadjon. Engedjük, hogy ez lehetséges legyen, mindannyiunknak.”
Eddig tart a szöveg. Nincs mit hozzátenni. Nomen est omen.

Sopron, 2016. szeptember 3.

Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Holnap Magazin cookie-kat/sütiket használ, mint a legtöbb weboldal. Tovobbi információk a sütik kezeléséről..
Kattints a Megértettem gombra az elfogadáshoz és az információ sáv bezárásához. Amennyiben nem teszel semmit, automatikusan úgy tetekintjük, hogy elfogadod a sütik kezelését.