Tasnádi Rita: Különös kiállítás
Rövid cikket jelentetett meg a hírlap: "A Galéria legújabb kiállítása szepember 20. és október 10.-e között megtekinthető. A festőművész közönségtalálkozóra szeptember 22.-én várja látogatóit." A városban gyorsan fogyott az újság,az emberek minden szépre,újra nyitottak. Az öreg történelem tanár szokásos sétájára indult,az ablakon kilesett,"Esik!"-mondta halkan,kicsit megállt a sötét szobában,gondolkodott,aztán az ernyőt kezébe vette,szürke,kopott öltöny gallérját felhajtotta,lehajtott fejjel kilépett a kapun. Észrevétlen haladt a forgalomban,lassan,sötét tekintetével pásztázta a szembe jövőket,cinikus gondolatokkal illette őket,de a kisgyerekek láttán szívében melegséget érzett,szeme csillogott. Kicsit vidámabban ért a sarki plázához,megvette a szokásos liter tejet a zsömléhez. Az újságot sem felejtette,fekete táskája megtelt,az esőben gyorsan lépkedett. Már a liftben olvasgatta a hírlapot,megtetszett a kis hirdetés,el is határozta,legkésőbb vasárnap megnézi az új kiállítást,a cikket kivágta,s a komódra tette a váza mellé...A vasárnap gyönyörű napsütéssel érkezett,a város lakói kipihenten,frissen,szépen felöltözve,békével a szívükben indultak a múzeumba,az öreg csak délután tervezte,kerülve a tömeget,szeretett elmélyedni,gondolkodni,a művész lelki világa érdekelte leginkább,a színek,és formák mellett. Délután sem lehetett egymaga,a múzeumban tömeg fogadta. Hosszú sor a pénztárnál,kultúrált csend,kimért mozdulatok. Belépett,két kisebb terem,viszonylag kis képkeretek,bensőséges hangulat. Balról indult,ahogy a többiek,az első képhez lépett. A fehér keret fehér lapot fogott össze,de képet nem látott. Zavartan pillantott a mellette álló fiatal nőre,de az elmélyedt a látványban. Közelebb hajolt,a fehér lapon halvány kék betűk,olvasni kezdett: "Nagyon fáj!" Elkapta tekintetét,de az emberek gyönyörködve,csodálattal,hosszasan nézték,egymásra mosolyogtak,csendesen,lassan sétáltak a következő kerethez. Az öreg értetlenül utánuk. Előbb őket nézte,majd ismét közel hajolva,a fehér lapot olvasta: "Nagyon fáj,nem tudom túltenni magam!" A harmadik kép,a negyedik,"Lelkem telve fájdalommal!","Nem tudok felejteni!",sorban ment a tömeg után,úgy tett,ahogy azok,ahogy szokás megtekinteni a szép festményeket a múzeumban,átmentek a belső kis terembe,ott minden keret fekete,és sokkal kisebb,a fehér lapon halvány piros betűkkel. Egészen közel hajoltak,mosolyogtak,az öreg pedig kerek szemekkel hol a látogatókat fürkészte,hol pedig rászuszogott a képre,az apró betűk alig látszottak. "Ezt nem értem...!?"-suttogott,s lassú,lomha mozgását feledve,gyorsan,fiatalosan lépkedett,a keretek közé foglalt mondatok kavarogtak agyában. "Nem tudja elfelejteni...,fájdalma...,fáj neki...,mi ez? Milyen kiállítás? Ezek képek? A nagy festő...képei...? Nem akarom,nem bírom,ki akarok menni,hol a kijárat..." Hirtelen mozdulatával egy férfit oldalt eltalált,mire a mögötte álló hölgy megcsúszott,és tompán a kőre esett. Páran utána néztek,illemtudóan csóválva fejüket,egy magas,sovány,öltönyös úr felsegítette a nőt,aki hálásan megköszönte. Az öreg a kijárat felé rohant,az őrök szigorúan ránéztek,az egyik morgott valamit. A kapun kiérve az utca,az autók,házak látványára megtorpant,a legközelebbi lámpaoszlop segített állva maradnia,hátát neki feszítette,remegett. Egy idős asszony jött szemben,kíváncsi arccal:" Biztos minden rendben,ne segítsek?" "Nem! Semmiképp...!!!" Az asszony megrázta fejét,mélyen morgott válaszul,de az öreg már nem hallotta. Lassan sötétedett,a városka utcái kiürültek,mindenki haza ment,szép,halvány sárga ablakok mögött a városka lakói békében, szeretettel kívántak jó éjszakát. Csak az öreg történelem tanár forgolódott álmatlanul ezen a csendes őszi éjjelen...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.