Tasnádi Rita: Ébredezés egy kórteremben
Esteledett. Kint elaludtak a fények. Megint itt vannak,ahogy álmatlan éjszakákon,hozzám beszélnek:
-Most pihenj,s aludjál,ne aggódj,addig vigyázok,hogy ne történjen semmi rossz veled,aludj el,és ne ébredj fel sokáig. Pihenned kell,erőtlen vagy,alig kering benned a vér,ha nem fognálak,"elesnél".
-Már alszom is,erős vagy és biztonságban vagyok.
-Igen,és szeretlek.
-Tudom,én is téged.
-Ne aggódj már ennyire,nem olyan veszélyes minden,ahogy te gondolod. Becsuktam szemem,hallottam még,ahogy azt mondja:
-Gyere velem...-Gyönyörű helyen nyitottam ki szemeimet.
-A föld nem ilyen békés,tágas...
-Miért,milyen hely a föld?
-Szépségei vannak,de azok veszélyesek,árvíz,tűz,földrengés,a nap éget,a föld beomlik,egyik pillanatban békés minden,majd hirtelen minden össze omlik körülötted,az emberek hangosan jajgatnak,rengeteg halott...
-Ne ezt gondold,miért kell mindent tragikusan látnod?
-Másképp nem tudom,de mutasd meg,te hogyan tudsz örülni,meglátni a szépet ilyen szörnyű körülmények közt.-Lágy,fényes ezüst haját most lassan végig simította,elkomolyodott.
-Most vissza kell menned,elhoztalak ide megmutatni,hova kerülsz,ha a földön meghalsz egyszer. Én leszek itt a te társad,és most,hogy vissza mész egy kis időre még,érezd,hogy a kezedet fogom életed minden percében,nem szólhatok majd,de fogod tudni,mire gondolok...
-Így könnyebb lesz...sőt,gyönyörűvé teszed sivár napjaimat...
Egy kéz karomat szorította,a sötét szobában térdeltem.
Egy új alak állt felettem,hosszú,fehér ruhában,közel hajolt arcomhoz,halkan szólt:
-Fogom a kezed,kelj fel a földről,elestél,tudsz róla?
-Egy ideje észre vettem,nem tudok fölkelni,hiába fogod a kezem.
-Erősen húzlak,engedd magad!
-Nem fog menni,mozdulni sem tudok,kezemmel nem tudlak fogni,a lábamat sem érzem...
Most kiengedett szorításából,mellém térdelt.
-Mit kívánsz,hogy megtedd nekem,hogy felhúzhassalak? Mit tegyek érted?
-Reményt adj...
-Az életedet neked kell élned,mindent neked kell tenned,gondolnod,még én sem tudom helyetted.
-Tudom,ezért nem reménykedem.
-Reményt adjak...
-Ha nekem kell mindent,akkor nincs reményem,képtelen vagyok rá,még az egyszerű dolgok is bosszantóan nehezek,nemhogy maga az élet.
-Tudom,én adtam neked mindezt,és tudom,hogy mindent ki fogsz bírni. Ebben nem kételkedem...
-Miben kételkedsz?
-Hogy nem adod-e fel idő előtt és végig éled az egészet,ahogy szeretném.
-Nem tudom...van,hogy olyan nehéznek látom,talán nem tudom ezt a sorsot tovább vinni,fontolgatom,folytatható-e?
-Ebben van a kételyem. Valóban olyan súlyos feladatot adtam most,ismerve téged,képes vagy kilépni belőle.
Egészen mélyen elgondolkodtam ezen,a fehér ruhás alak már nem beszélt,távolról figyelt...Egy durva hang törte meg hirtelen a csöndet:
-Gyere,menjünk ki innen a sötétből,itt nem látsz jól,miért vagy még itt? Mozdulj már,nézd,ott a kijárat,látod a fényességet,ami vár téged? Itt sírdogálsz,szenvedsz,miközben ott vár a szeretet és béke,és te meg sem mozdulsz,pár méter az egész,miért nem vagy képes rá? Szörnyű nézni ezt az iszonyatos szenvedést,ami veled történik. Mi akadályoz,hogy felfogd,nem jó ez neked,itt vagyok és segítek,húzlak,tudom,hova megyünk és te meg sem mozdulsz. Hallod te egyáltalán,amit mondok?
-Hallom,ne aggódjál,minden tagomat nehéz súlyok húzzák,örülök,hogy élek,már ez is nagy erőfeszítés egyelőre...
-Jó lenne,ha nem ragaszkodnál semmihez,semmit ne erőltess,ne gondold,hogy bizonyos dolgok kellenek,s ha nem sikerül,az végzetes. Ha ragaszkodsz,eltaszítod,ha elengeded,maga fog keresni,vonzódni hozzád,ami a tiéd,azt megkapod,ami nem,azt látod,hogy nem kapod meg,akárhogyan akarod.
-Igen,ezért fogjuk egymást,mert egyet értünk,ez a legszebb,együtt lenni...maradjunk így,ne hagyj el soha!
-Ezt szeretném én is...
-Hadd bújjak hozzád!
-Most aludjál,én is alszom.
-Hamarosan meghalok.
-Olyan rossz ez?
-Borzasztó érzés,hogy vége lesz,és ilyen rossz volt...ez nagyon fáj...
-Hogyhogy,hiszen te akartál meghalni!
-Mert akkor elviselhetetlen volt!
-Most nem az?
-De,csak most tisztán látom a dolgokat!
-Szerintem nem egészen...
-Miért?
-Még sötéten látod,tragikusnak,végzetesnek,és ez nem tiszta gondolkodás,nem egészséges! Ne drámaként éld meg az eseményeket,hanem szomorú tényként,van sok rossz,de közben lásd meg a jókat is! Ha nincs,keresd!
Lassan jött közelebb egy áttetsző rózsaszín ruhás,arany hajú fiatal,angyalnak láttam,olyan kedvesen,értőn nézett nagy,világos zöld szemeivel,hosszasan,nyugalom áradt minden mozdulatából. Hangja halk és csengő,távolról jött,alig hallottam szavait.
-Ne törődj most ezzel az életeddel!-szólt-Ez lényednek csak egy része,ennél tágasabb a lelked. Ne merülj el így benne,legyél könnyű,emelkedj fel testi létedből olykor,és ne szenvedj tőle! Ha fent vagy,nézd onnan magad,nyújtsd ki karod,mutass le rá,igen,ez itt egy életem. Itt fenn semmilyen szenvedést nem érzel,valójában a teljes lelked nem is szenved. Testi létedben szenvedsz,a lelked szabad,tudjál róla! Légy békés,fogadj el mindent,bármit,amit az emberek tesznek vagy mondanak,fogadd,türelmesen,engedd magadba,s ahogy jött,átjárt,már el is hagyott,távozott,s nincs több fájdalom...fájdalom...-közel hajolt,szeretetet sugárzó zöld szemében színes üveg gömbök lebegtek,egyre homályosabbnak tűntek...
-Fájdalom...hol fáj,fáj valamilye? Tudja hol van? Hogy hívják? Tudja milyen nap van ma,hanyadika van?
Testem rázkódott,szemem kinyílt,egy fehér köpenyes férfi hajolt fölém. Egy orvos...tényleg,hol vagyok...?
Fekszem,szinte meztelenül,karomban infúziós tűvel,az orromban is van valami,egy cső,ébredezem. A zajokat kezdem beazonosítani,két nővér is járkál,egy kórteremben vagyok,az ablakon át friss,hűvös levegő,és gyönyörű napsütés jön,minden olyan nyugodt,az orvos még ott áll,és faggat.
-Hétfő,június 10.
-Rendben,pihenjen,most itt hagyom,de hamarosan vissza jövök,és mindent megbeszélünk!
4962
Tasnadirita - 2016. szeptember 30. 06:57:43

Kedves Viola!
Köszönöm,örülök!
Szeretettel:Rita

277
farkas viola - 2016. szeptember 28. 19:58:22

Kedves Rita!
Nagy érdeklődéssel és tetszéssel olvastam írásod.
Szeretettel gratulálok: Viola Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.