Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Bánlakyné Moravetz Edit: Bánlakyné Moravetz Edit: M I É R T? (Családregény folytatása: 20/VII. rész)
IRMA DRÁGA ÉS VILMA DRÁGA
(2006. március 31. (Éjfél után 20’.)

Úgy látszik, az emlékek nem hagynak pihenni. Nem tudom: m i é r t /?/… de éjszakáról, éjszakára előbukkannak a múltból, s érzem, le kell írnom, hogy újra nyugodt álomra hajthassam fejemet.
Most ismét visszarepülök az időben… térben… Megint Erdélyben – Besztercén vagyok 10-11 éves lehettem; édesapa vidékre járt – „kiküldetésbe”. A vajgyárnak volt a főmérnöke – rendszeresen ellenőrizték a tejbegyűjtőket. (Milyen körülmények között veszik át, tárolják a tejet; higiéniás feltételeket; nem vizezik-e a tejet, stb.)
Egyik alkalommal Betlehenbe ment; munkáját elvégezve, indulásig még volt egy kis ideje, úgy gondolta, meglátogatja rég nem látott rokonait. Két nagynénije: Irma néni és Vilma néni, valamint nagybácsija: Karcsi bácsi éltek ott.
Hazajövet nevetve mesélte a következő történetet:
Nagy-nagy ovációval fogadták, invitálták, üljön le, s mesélje, hogy van a család, mekkorák a gyerekek, hogy élünk, mit csinálunk? Ő örömmel sorolta, milyen boldog a mi életünk, hogy nőnek a gyermekei, fényképeket szedett elő rólunk. Közben Karcsi bácsi odaszólt a húgainak, hogy kínálják már meg a kedves vendéget valami harapnivalóval, egy kis borral. Azok meg mintha meg sem hallották volna, ott toporogtak Édesapám körül, s „oh, be szépek ezek a gyerekek! … Jaj, de bájos ez a kislány! … Boldog lehetsz fiam! … „– felkiáltásokkal nézegették a képeket. Karcsi bácsi még kétszer nógatta őket, hozzanak már be valami ennivalót a kedves unokaöccsüknek – megjegyzem, Erdélyben az volt a szokás, ha valaki betoppant a házba, el nem eresztettük volna úgy, hogy meg ne kínáljuk egy-két falnivalóval, egy pohár borral. Nos, kezdett kínossá válni a helyzet, Édesapám, hogy mentse, ami menthető, szabadkozott: „Nem, nem kérek semmit, mert böjtölök!” … Mint akiket darázs csípett meg, odaugrott a két öreglány két oldalról harsogva Karcsi bácsi fülébe kiabálta (minta ő lett volna a süket): „Hallod Károly! Böjtöl, nem eszik!”
Ez a történet úgy megtetszett a családnak, azóta, ha valakit megkínáltunk étellel, s az szabadkozott, hogy köszöni, nem kér, mi nevetve tettük hozzá: „Hallod Károly! Böjtöl, nem eszik!”

Még egy emlékem van a két lánytestvérről. Ez már személyes élményem.
Egyszer felutaztak Besztercére, valami hivatalos ügyet kellett intézniük s nálunk szálltak meg. Forró nyár volt, a szellő sem rezdült. Este édesanyám megvetette az ágyukat – dupla ágy volt – lefeküdtünk.
Mi gyerekek kuncogva figyeltük, amint hosszú ujjú földig érő csipkegallérú hálóingükben, melyet állig begomboltak, csipkés fejkötőjükben betipegtek a fürdőszobából s bebújtak a takaró alá, csak az orruk látszott ki. Jó éjszakát kívántak nekünk is, s egymásnak is szertartásosan: Jó éjt Irma Drága; Jó éjt Vilma Drága! – Alig tudtuk a nevetést visszatartani, olyan mókásak voltak.
A történet itt kezdődik:
„Irma drága – szólt Vilma néni – itt huzat van!”
Felült Vilma néni az ágyban, maga elé tartva a takarót.
„Tényleg huzat van Vilma drága” – jött a válasz, s Irma néni kibújt az ágyból, mamuszát felvéve odatipegett az ablakhoz, s a 40°-os melegben bezárta azt. Visszatipegett, lefeküdt, jóéjszakát kívántak ismét egymásnak.
De nem telt el sok idő.
„Irma drága! Pipikélni kell!” …
„De Vilma drága, most pipikéltél!” …
„Irma drága, mégiscsak kell pipikélni!” … mamusz fel, Irma kitipeg a biliért, behozza, Vilma kibújik a takaró alól, mamusz a lábra, Irma megemeli a hosszú hálóinget, Vilma leguggol, … csurr, csurr, csurr … hálóing vissza, Vilma az ágyba a takaró alá, Irma kitipeg a bilivel, visszatipeg, ágy, takaró, „Jó éjszakát Vilma drága!” „Jó éjszakát Irma drága!” … csend … (csak a gyerekágyak felől halk kuncogást hallani … édesanyánk ránk pisszeg, de mintha az ő torkából is elő-elő törni készül a kuncogás…)
Édesanyám majd megfullad a bezárt szobában;
A duplaágy felől végre egyenletes szuszogás hallik, odalopódzik az ablakhoz, résnyire megnyitja; mélyet szív a kicsit sem hűvösebb, mégis frissebb levegőből. Alig bújik vissza az ágyába; megszólal egy síri hang: „Irma drága! Itt még mindig huzat van!” … „De Vilma drága, hogy lenne huzat, én magam csuktam be az ablakot?!” … „Irma drága, mégis huzat van!” … Kibújás … mamusz … tipegés … „Tényleg, Vilma drága! Mégis igazad van! Kinyílt az ablak!” … zár … tipegés … mamusz le … bebújás … „Jó éjszakát Vilma drága!” „Jó éjszakát Irma drága!” …
csend …
Egyenletes szuszogás…
„Jajjjj!!! … Irma drága! … Lenyeltem a hogam!” …
„Jajjjj!!! Vilma drága! … Ne mondd, hogy lenyelted a fogad!” …
… két főkötő emelkedik … az ágyban térden állás, tapogatódzás … egyszer csak:”MEG VAN! Vilma drága megvan a fogad!!!” – diadalittas ujjongás - …..
„De hát Vilma drága! Hogy képzelted, hogy Te lenyelted az egész fogsorod? … ? …
- egymással szemben térdelve, tenyérből-tenyérbe vándorol az elveszettnek (lenyeltnek) hitt fogsor … be a helyére …
„Tényleg Irma drága! Hát hogy gondolhattam azt, hogy lenyeltem az egész fogsorom!?” …
„Jó éjszakát Vilma drága!”
„Jó éjszakát Irma drága!”
………….
Talán egy kisegér cincog a gyermekágyak felől? Nem, hasonló hangok szállnak az égbe a szülők ágya felől is.
………….
Végül mégis elalszik mindenki.
………….
Ötven év után még ma is magam előtt látom a csipkefőkötős fejecskéket: Irma drágát s Vilma drágát.

………… folytatás következik


Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.