Tasnádi Rita: Rossz napom van...
Idősebbnek néz ki,szakállas,fekete dús göndör haja válláig ér,élénk zöld szemeivel viccesen hunyorog,barátságosan,cinkosan kacsint.
-Az ószeres van itt kedves hölgyem,én volnék az,van valamije,amit oda tud adni?
Tág szemmel nézem,ószeres,mik vannak,de már azon gondolkodom,mit is adhatnék,igen,van pár edény,fedő,kopott...
-Várjon egy percet!
A téli hideget érzem az ajtóban,a szakállas jól beöltözve,rétegesen,fényes bőrkabátban,a csizmájából furcsa szagot áraszt...
-Ühümmm...!
-Nézem,várjon,sietek!
-Kedvesem,ne siessen,ráérek én ám,higgye el,csak keressen egész nyugodtan!
A konyhában,kezemben a régi,piros kislábossal érzem,nekem most tárgyakat kellene adnom,de ebben a pillanatban szívesen oda adnám az egész életem,magamat is,hogy vigye el ezt a hosszú,zaklatott,nehéz létezést,vágyakat,akaratot,törekvést...Kintről ismét köhintés,felébreszt,a konyha ajtóból lesem,várakozva néz.
A kis lábas mellé adok neki fedőket,szögeket,üvegeket,neylon szatyrokba teszi óvatosan,mint kincseket. Indul is,de vissza néz rám,okosan.
-Nem kérek mást,a többit tartsa meg,jó lenne,ha megtartaná...
Keserű arccal a földre nézve fordul meg,lehajtott fejjel megy a hosszú folyosón,két kezében megpakolt szatyraival,fejét alig láthatóan ingatja. Rossz érzésekkel nézek utána,kizárom a szeles,téli hideget,a konyhában lekapcsolom a villanyt. Rossz napom van...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.