Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Csató Gáborné: Mese az apai szeretetről

A kis lakótelepi lakásban apa már lekapcsolta a villanyt.
Vacsora és fürdés után még mesélt kislányának, majd jó éjszakát kívánt és becsukta a gyerek szobájának ajtaját. Neki még hátravan a konyha, el kell mosogatni, a mosógépben is teregetésre várnak a ruhák.
Néha lázadozott, hogy nem az ő dolga lenne főzni, mosni, takarítani, a gyereket gondozni, főleg egyedül, férfi létére, de már megtanulta, az életben nem mindig abban a szerepben kell nagyot alakítanunk, amelyet kinéztünk magunknak.
Előfordultak nehezebb napok, mikor például pogácsát próbált sütni az óvodai ünnepségre, hát az bizony nem sikerült. Az egész konyha vele együtt csupa liszt lett, végül lapos, kemény kis korongok kerültek elő a sütőből. Reggel pedig korábban kellett kelni, hogy a piacra is eljussanak a pékhez friss, ropogós pogácsát venni. A vasalót sem az ő kezébe találták ki, a varrótű sem akar engedelmeskedni neki, a főzésbe viszont már egészen belejött.

Mire mindennel végzett és ágyba került, nagyon elfáradt. Hosszú volt a nap, reggel öt óra óta.
Mégsem tudott elaludni forgolódott az ágyban és persze előjöttek a fájó emlékek.

Nem akarta anyósára fogni a kudarcát, de nagy szerepe volt benne, azt tudta. Rangon aluli házasságnak számított ő ebben az előkelő családban. Más vőről álmodoztak a lány szülei.
Rangos férfiről, de azok csak szórakoztak a lányukkal. Valakiről, de a valakik nem akartak házasodni. Csak ő volt ilyen bolond. Mégsem nyert elfogadást. A lány pedig kihasználta, visszaélt a szerelmével. Ha már a barátnői is férjhez mentek, ő se maradjon le. Csak eszköz volt egy hiú, önző nő kezében, csúnyán becsapta. Mindez persze nem számított igazán. Lassan-lassan, de gyógyultak a sebek. Amiért igazán haragudott és nem értette, az a gyerek iránti érzéketlenség. Ez volt az utolsó csalódása feleségével kapcsolatban. Ha iránta nem is érzett semmit, nem tudta elképzelni, hogy nem érintette meg szívét egy csöpp gyermek, akivel a világon semmit sem lehet tenni, csak szeretni.

Már kezdettől fogva nem úgy gondozta, ahogy egy anyától ezt elvárná az ember. Ridegen, távolságtartóan bánt vele, mintha nem is az ő gyereke lenne. Saját maga olyan családban nőtt fel, ahol az édesanyjának mindig a gyerekei voltak az elsők, a legfontosabbak. Sajnos messze élnek egymástól, pedig milyen jó lenne, ha itt lehetne vele. Egy évben egyszer-kétszer jutnak el kis szülőfalujába. Nyáron egy hétig ott tudtak lenni szabadságon, a gyerek is élvezte a vidéki életet. Segített a mamának megetetni a tyúkokat, kacsákat, simogathatta a nyulakat, nézegette a malacokat, mindig talált valami újdonságot a ház körül. Városi gyereknek micsoda élmény egy ilyen nyaralás!

Együttélésük minden napján azzal a maga előtt is titkolt félelemmel lépett be az ajtón, hogy talál egy rövid levelet. „Elmegyek, ne keress”. Ennyi. A félelem valósággá vált. Sejtette, hogy a csinos divatos ruhák, a kozmetika, a fodrász nem neki szól, nem miatta fontos, de nem akarta észrevenni, mennyire nagy a baj. Mit is tudott volna tenni ellene?
Már két éve. Eleinte még reménykedett, ha nem is érte, de talán a gyerek miatt visszajön.
De nem jött. Egyáltalán nem jelentkezett, semmit sem tud róla. Anyósával sincs semmilyen kapcsolata, nem fogja megkérni, hogy törődjön az unokájával.

Megvannak ők jól ketten.

Az éjszaka csendjét hirtelen kislánya törte meg.
- Apa! Gyere gyorsan!

Te jó ég, mi történt, ugrott ki az ágyból szaladt, mezítláb a kislány szobájába.
A gyerek ült az ágyban, a kislámpa fényénél édesapja felé nyújtotta kezét, hüvelykujja és mutatóujja között valami fehérlett.

- Nézd, apa! Kijött a fogam. – közölte örömmel, megkönnyebbülten, mert persze már régóta mozgott az a fránya fog.

A férfi megkönnyebbülten sóhajtott, míg a néhány méteres távolságot megtette, már minden átfutott az agyán.

- Nagyon ügyes vagy! Ugye nem is fájt? Gyere ki a fürdőszobába, megmossuk az arcodat – fogta meg a kezét és vezetgette maga előtt.
- Nem dobjuk ki? – kérdezte aggódva a gyerek.
- Nem. – nyugtatta meg. – Eltesszük a kis dobozba, de most aztán sipirc aludni.

Reggel a kis boszorkány nem volt az ágyában. Máskor nehezen lehetett elérni, hogy felkeljen, most bezzeg már régóta a tükör előtt nézegette szájában azt a helyet, ahonnan egy kis fehér gyöngy hiányzott a sorból.

Mikor beértek az óvodába, szaladt előre, az öltözőbe. Elővette a dobozból a kicsi tejfogat.

- Kiesett éjjel a fogam. – illegette magát és mutogatta a tárgyi bizonyítékot.

Az öltözőben lévő néhány gyerek persze odaszaladt megcsodálni ő pedig élvezte, a sikert.

- Én meg fogyókúrázom. – vágott vissza egy pufi kislány.

Hiába, ezt bizony nem lehet eléggé időben elkezdeni, többen megmosolyogták a gyerekeket öltöztető szülők közül.

A mellettük lévő kisfiúnak, aki cipőfűzőjével küzdött ezzel már betelt a pohár. Felállt, látszott, hogy készül valamivel ő is, mert ezt bizony nem lehet annyiban hagyni.

- Nekem meg… nekem meg… - ráncolta homlokát, erősen gondolkozott, majd harmadszor is nekirugaszkodott a versenynek. – Nekem meg ott aludt nálunk az apukám. Az anyukám reggel olyan örült volt.

A szülők nem néztek egymásra, úgy tettek, mintha nem figyeltek volna, de a zavart csend elárulta, hogy a kisfiú bizony lefőzte a lányokat.
Anyuka arca fehérről hirtelen vörös színűre változott, igyekezett minél gyorsabban elpakolni, a gyerek holmiját. Majd határozottan a középső csoport ajtajához terelte a diadalittas kis embert, aki nem tudta még a boldogságot a megfelelő szóval kifejezni, de győzelme teljes tudatában vonult be a helyiségbe.

Délután korábban jött el munkahelyéről, előbb kell az óvodába érnie, mint szokott.
Az udvaron a kis kertkapu zárja elromlott, megígérte az óvónőknek, hogy megjavítja. Kislánya nagyon büszke volt rá, hogy az ő apukája milyen ügyes. És az ő apukájának ez sokat jelentett.
Mikor hazaértek ezért sem értette mi baja a gyereknek, ez már régóta érlelődhetett benne. Azt hitte békésen játszik a szobájában, mikor egyszer csak lógó orral eléje állt.

- Apa! Szerezz nekem egy anyukát! – fakadt sírva.
- Gyere ide, kicsikém! Mi a baj? – ölelte meg a gyereket. Megtanulok mókusfület fésülni, a cicafarok már egészen jól megy, nem lesz többet egyik copfod vastagabb mint a másik, nem adom rád kacsásan a cipőt… - hadarta bűneit, de a gyerek közbevágott.
- Butaságokat beszélsz. – nézett rá gyönyörű barna szemeivel komolyan és támogatóan bújt hozzá.
- Igazad van. De nem olyan egyszerű anyukát találni, azért majd keresünk. – próbálta megnyugtatni.

A női gyengédséget, melegséget nehezen pótolja, sőt minden igyekezete ellenére nem is tudja pótolni, ezt be kellett látnia. Egyetlen apa sem képes rá, mint ahogy egyetlen anya sem helyettesítheti az édesapát.
Ő is gondolt már rá, hogy kellene valakit keresni. Az óvodai társak között is sok egyedülálló anyuka van, némelyik talán túlságosan is segítőkésznek bizonyult vele szemben, de neki még idő kellett feldolgozni a történteket. Úgy látszik megérett a helyzet a változtatásra, hiszen a gyerek is szeretné.

Egyik kolléganőjével gyakran futnak össze az ebédlőben véletlenül. A múltkor azon kapta magát, hogy pontosan ugyanabban az időpontban igyekszik ebédelni, hátha találkoznak. Jól esett beszélgetni vele. Ő is egyedül neveli a kislányát.
Össze kell szednie a bátorságát, hogy meghívja valahová munka után. A nő éppen bosszankodott, hogy konyhájában csöpög a csap. Hívott szerelőt, aki nem jött. Hallva ezt a férfi felajánlotta, hogy megjavítja.
A nő kicsit bizalmatlanul nézett rá, de megnyugtatta, hogy ért hozzá, különben is kislányával fog érkezni, akit előbb el kell hoznia az óvodából.
Az este nagyon kellemesen alakult, a csap már nem csöpögött, a gyerekek is jól eljátszottak egymással, még finom vacsorát is kaptak.
Búcsúzóul a nő még csomagolt is nekik. Megnyugtatta a férfit, hogy ugyanannyi munka négy emberre főzni, mint kettőre és máskor is szívesen látja őket.

Budapest, 2009-04-17

Csató Gáborné/magyareszter
499
magyareszter - 2009. augusztus 13. 04:14:35

Kedves Judit!
Itt is válaszolok Neked, üzenőfalon is írtam. Még egyszer köszönöm, hogy megtiszteltél! Véleményednek nagyon örülök. Sajnos én gyermekeit egyedül nevelő anyuka vagyok, kőkeményen. Először kettőt neveltem fel egyedül, aztán még egyet. Mind a hármat abszolút egyedül!!!!!!!!!! Viccesen azt szoktam mondani, hogy úgy megtetszett ez a dolog, csupa móka, kacagás, hogy gondoltam még eggyel mindenképpen megismétlem. Természetesen nem így volt, de ez történt.
Azért is örülök, hogy sikerült igazságosnak lennem, mert a saját keserves csalódásom alapján nem ítélhetem meg az összes férfit, sohasem szabad elfogultnak lenni.
Talán olvastad már valahol, hogy tíz mesét terveztem a családról, az Előszó a mesékhez című írásban leírtam az okait, miért választottam ezt a témát, miért tartom fontosnak írni róla.

Még egyszer is nagyon köszönöm figyelmedet!
Sok szeretettel Eszter Smile

686
T Pandur Judit - 2009. augusztus 02. 23:25:16

Kedves Eszter!
Igaza van Keninek, olyan hiteles a történeted, mintha gyerekes, elvált apuka lennél. Smile Nagyon jól írsz.
Nem tudom megérteni, hogy lehet "elhagyni" egy anyának a gyerekét. Nekem három gyerekem van, amikor picik voltak aggódtam néha azon, hogyha velem valami történne, mi lenne a kicsikkel... nemhogy elhagyni őket!
Judit

499
magyareszter - 2009. május 23. 06:24:34

Kedves Keni!
Nagyon köszönöm, hogy elolvastad, amit írtam, a pozitív véleménynek pedig nagyon-nagyon örülök.
Hamarosan vége ennek a gyönyörű májusnak,ami számomra rengeteg határidőt és munkát jelent, utána visszatérek Hozzátok!
Sok szeretettel Eszter

298
keni - 2009. május 21. 19:16:55

Drága Eszter !

Nagyon nem tudom, hogy hogyn köszönjem meg, hogy ezzel az írásoddal megmentetted az anyaszívű apák - becsületét ?
Köszönöm, hálám, imám szól ezért -hozzád !
Irásoddal kárpótolva érzem magam, és azok is, akik egyedül, vagy hétvégi apukákként egyedül - gondoskodnak gyerekeik minden pillanatáról, mozdulatáról - reggeltől, másnap hajnalig - minden nap...

Én éjjel főztem, és készítettem el mindent, hogy másnap mehessünk strandra vagy kirándulni.... És nem éttermbe jártunk, mert arra nem telt a 40% mellett.
Mindig mindenre figyelnem kellett, és mindent meg is tettem, hogy ne érezzenek hiányt az alapvetőkben, de főként a -hálás és szerető gondoskodás volt számomra is az első. A fáradságba majd belehaltam így - két ember helyett...

Ugye Te is biztosan láttad a Crahmer contra Crahmer c. filmet, amiben ilyen apát alakított Dasztin Hoffman is.

Én is ilyen szerettem volna lenni, de mivel társra találtam, - ebben sokat segített nekem Ő is, mert gyerekeim elfogadták és megértették, hogy anyjuk helyett kell nekem is valaki, akivel melettük - élhetek.

Történeted megható, szívszorító, de nekem nagyon ismerős....Állítom azt is, hogy HITELES
Egyik írásomban részletesen is írtam egyszer erről - itt...

Fogadd hálás köszönetemet, és végtelen nagy szeretetemet, hogy megírtad és - most bepótolva a távollátem miatt - olvashattam e szépséges és példaadó -hála-történetedet.

További írásaidhoz is, csak-is sok sikert, és szerencsét kívánok Neked.

Őrízd és védd, szívjóságodból megszólalni kívánó értékeid....

Szeretettel és Tisztelettel ! - egy hálás - keni -

Kenéz István Smile

499
magyareszter - 2009. április 23. 18:35:39

Kedves Zsuzsanna!
Nagyon megtisztelsz, hogy kinyomtatod az írásomat és elteszed, esetleg más is olvassa környezetedből. Köszönöm szépen.
Már nincs hátra sok mese, ahogy Timócának is írtam, tízet terveztem és ez volt a hetedik. Van még három téma, amiről feltétlenül szeretnék beszélni, aztán más történeteket próbálok megfogalmazni.
Sok szeretettel EszterSmile

230
Torma Zsuzsanna - 2009. április 23. 09:16:59

Kedves Eszter!
Talán ez volt a legeslegszebb "mese" az eddiigiek közül, pedig a többi is nagyon szép volt. Mind ki is nyomtattam magamnak - utólagos engedélyeddel -, hogy elérhető és olvasható legyen nem csak magamnak, de ilyen megható, figyelemre méltó írásokat nem árt a férjekkel is elolvastatni. Tanulhatnak belőle.
Csak azok az apukák és anyukák tudják, milyen érzés a másik nem hiánya, a gyermeknevelésben!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

499
magyareszter - 2009. április 21. 21:13:48

Kedves Timoca!
Valóban, ezt a történetet Keni kedvéért, illetve azokért az édesapákért írtam, akik megérdemlik.
Tíz mesét terveztem, a mesék előszavában leírt okok miatt, ez a hetedik.
Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.