Tasnádi Rita: Az Iktatós
Idejében indultam, előtte egy-két fontos dolgot elintéztem, fénymásoltattam a plázában. Nagy léptekkel,magabiztosan haladtam, boldogan mosolyogva, a hivatalba vittem beadványomat, négy melléklettel, életemben pozitív fordulat bizonyítékával. Nem féltem, nem aggódtam.
Egy órakor beléptem a kapun, második emelet, nemrég költöztek ide, nekem is minden új volt, sivár folyosók, hidegség fogadott, a hivatal egy szűk, hosszú folyosó, két oldalt szobákkal. Egy táblát vettem észre, névsor, melyik ügyintéző mikor fogad. A legelső ajtóról selyteni lehetett, az lesz az iktató. Szembe jött a hivatalvezető. Ő szimpatikus hölgy, készségesen köszöntem. Az iktatóba ment, tétován álltam pár pillanatig, közben egy ügyfél kérdezte beszólva az Iktatósnak, Dr. S bent van? A vezető válasza: nincs még, üljön le! Dr. S, Jézusom,megborzongtam, de örültem, mert megtudtam, még itt dolgozik, és hétfőn, ahogy tavaly is. Milyen rég, és milyen szörnyű élmény!
A hivatalvezető jött volna kefelé, udvariasan intettem, majd utána mennék be, de szólt, hogy jöhetek, zavartan léptem be, az ajtóra akasztott karácsonyi díszt vállammal alaposan meglengetve. Önbizalmam süllyedni kezdett, az iktató szobában elhagyott amúgy jó tájékozódó képességem, pár pillanatra megvakultam, megszédültem, majd ott találtam magam az Iktatós pultjánál, rejtély, hogyan.
Mint mindig, ott ült a gép előtt, mostmár szorongtam, ekkor odaköszöntem, s vártam. Nem szokása kis türelmet kérni, oda sem nézett, úgy emlékszem, vissza sem köszönt. Már féltem is. A pultra tettem beadványom lapjait, azt éreztem, zavarom, de csendben vártam.
Végül felállt, odajött, nem kérdezett, kelletlenül nézte a papírokat, így elkezdtem mondani. Ismét egyetlen szó nélkül ragadta meg papírjaimat, elsötétült minden, a következő kép, hogy ül a gépnél, pötyögteti a billentyűket, olvassa a beadványomat, közepére érve gúnyosan lebiggyeszti alsó ajkát.
Na, most ért oda, ahol "Minden hivatali munkatársnak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!" Rá jellemző negatív reakciójától jeges félelmet kezdtem érezni. Felállt, kinyomtatta az iktatásról az igazolást, elém tette, és megszólalt: "-Itt írja alá!"
Ekkor, mivel egészen közel állt, azt mondtam neki: "-Kellemes karácsonyi ünnepet kívánok, és boldog Új Évet!" Mosolygott, őszintén örült, kedvesen rá néztem, majd ismét sötétség, már újra a gépnél ült.
Kezemben a papírossal indultam kifelé: "-Viszlát, minden jót!" Köszönt, ám nem viszonozta, ezért az ajtóból vissza szóltam még egyszer:
"-Minden jót!"
"-Viszont látásra!"-de ezt már halkabban, szinte kedvesen mondta.
Lefelé a jeges érzés úrrá lett egészen rajtam, a rémületig fokozódott, nem mondta, hogy minden jót, Istenem, nem akar jót, akkor rosszat akar? Kit hívjak fel, kérdeztem magamtól, akivel ezt azonnal megbeszélem? A kapun valami csoda folytán megnyugodva léptem ki, már nem rettegtem, de figyeltem Dr. S-t. Sehol nem láttam, késett, szerettem volna, ha össze futottunk volna, sajnos nem sikerült.
Szívem megtelt boldogsággal, elégedetten indultam haza. A 17-es azonnal befutott, gyorsan haza repített, illetve azt hiszem csak én repültem belül a lelkemben...
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.