Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Winczheim Tibor: A KÜLÖNLEGES JÁRÓLAP (2017. január)
– Ezt nézd meg Apu, milyen klassz, ez a burkolólap! – lelkendezett lány az egyik építőanyag kereskedelmi multiban.
– Tényleg nem rossz! Ez a mediterrán szín nekem is nagyon bejön! Fiam! Hány négyzetmétert kellene vennünk?
– Már kiszámoltam, pontosan hat dobozzal!
– Nem lesz az, sok?
– Persze, hogy nem, hiszen körbe-körbe a lábazatra is számolnunk kell!
– Igazad van fiam! Akkor tehát a mennyiség már megvan, már csak a színt kell kiválasztanunk! Mit szólsz például, ehhez a mediterrán-barnához?
– Nekem mindegy, melyik padló-csempét rakom le, úgyis a ti konyhátokba megy…
– Szerintem ez túl sötét! – adott kételyének a ház úrnője, majd nyomatékul még hozzátette: – A konyhabútor színe amúgy is sötét! Legalább a padló legyen egy kicsit világosabb!
– Na, ebben van valami! – adott neki igazat a férje. – És mi a véleményetek erről a világos-szürkéről? – mutatott rá a mellette tornyosuló halmazra.
– Ez most komoly, Apu? Ezzel a galambszürke, unalmas, semmit mondó vacakkal akarod leburkoltatni a konyhát? Jó, hogy nem lesz tőle sötétebb a helyiség, de szebb sem! Nézzünk valami különlegeset! Egyszer kell megvenni, aztán, életetek végéig gyönyörködhettek majd benne! Inkább adok még hozzá pénzt, de legyen már szép az a burkolat!
– Mond valamit a lányunk! – egyezett bele az asszony, ezzel tovább léptek a következő stószhoz: – Na, ez kinek tetszik? – tette fel a kérdést a feleségek gyöngye.
– Nem rossz, nekem bejön! – vágta rá a férj, de azonnal hozzátette: – De neked kellene, hogy tessen Anyukám, hiszen te tartózkodsz a konyhában leginkább! Nos?
– Nem is tudom… Elsőre nem fogott meg, már pedig, ha így van, nem is erőltetem tovább a kérdést! Van még itt annyi egyéb, biztosan fogunk találni magunknak tetszőt! Itt van például ez! Nem sötét, de nem is fehér, enyhén, de csak nagyon finoman csíkos, azt hiszem, ezt el tudnám képzelni…
– Ne már Anyu! Nézd, milyen fényes a felülete! – szállt vele vitába a lány.
– És? Mi bajod vele? Szépen fog csillogni! Ennyivel is különlegesebb lesz a konyhánk!
– Persze! És arra nem gondoltál, ha egy kis víz kicsöppen a mosogató mellől, vagy a gőz lecsapódik főzés közben, mekkorát lehetne esni rajta? Biztos, hogy ezt a földre kell ragasztani, nem a falra?
– Nincs ráírva, de tényleg nagyon síkos a felülete! Én biztosan nem venném meg, de ti tudjátok Apu! Nos, akkor tehetem a kocsira? – kérdezte a srácuk.
– Isten ments! Várj már fiacskám, annyi egyéb áru van még itt! Na, ez nagyon jól néz ki! Ehhez mit szóltok? – tette fel a kérdést a ház asszonya. Ez elég világos, és még vékony, tapadást elősegítő csíkok is vannak a felületén!
No, ezt már aztán tényleg mind a négyüknek meg kellett nézni, fogdosni…
– Anyu! Ez valóban csúszásmentes, de ezekből, a hajszálnyi repedésekből hogyan szeded majd ki a koszt? Mert, hogy csak gyökér–kefével fog menni, azt már most borítékolhatom! Olvassátok, mi van ráírva: kültérre! Tehát, ha esik a hó, és ráfagy, nehezebben lehet majd elcsúszni rajta! Ez, tehát nem a konyhába való! Viszont, ez, a mellette lévő nekem nagyon bejön! – ujjongott megint a lány.
– Mutasd! – ugrott hozzá a bátyja. Tényleg különleges!
– Hadd lám! – húzódott közelebb az apa. Érdekes! Ezt a mintát vajon hogyan tették rá? Kérdem én ezt már csak azért is, mivel szemmel látható: mindegyik lapon egy picikével másabb a minta. Mintha, egy halvány, szürkés-barnás festékkel átitatott seprűt húztak volna végig mindegyiken…A csíkok hasonlóak ugyan, mégsem egyformák! Mi is a neve?
– Exklusiv! – felelte neki a neje.
– Ez valóban különleges! De, ahogy az árát elnézem, az is! Vajon, mitől ilyen drága? – morfondírozott tovább.
– Nem érted Apukám? Azért, mert exkluzív, különleges! Nincs párja, ritkaság számba megy, egyedi, vagy mit tudom én!
– Lehet, hogy kézzel festették rá a csíkozást! – adta az ötletet a feleség.
– De akkor is! Számold csak ki Szívecském: háromszor annyiba kerül, mint a többi hasonló színű és nagyságú csempe, ami abnormálisan drága! Lépjünk tovább, biztosan találunk olcsóbbat is! A sor túloldalán is vannak még száz számra!
– Jaj, Apukám! Mindig csak a spórolás, és megint csak a spórolás, amit fiatal kortokban megszoktatok! Sok legyen, de olcsó!… Miért nem változtattok már ezen az ósdi felfogáson? Ne legyen olcsó vacak, tehát ár-érték arányos! Legyen még megfizethető, emellett exklusív! Mint például ez a járólap! Amikor néhány évvel ezelőtt az én lakásom készült a tetőtérben, bejártam a hidegburkoló mesterrel Tolnát–Baranyát, hogy valami egészen más, semmihez se hasonlítható színű járólapot vegyünk, de akkor persze, nem volt ilyen! Most van, de nektek mégsem kell! Mert mindig az a fukarkodás! Eresszétek már el magatokat egy kicsit, és ne görcsöljetek az árán! Egy év múlva rá fogtok jönni, hogy nem volt rossz befektetés ezt megvenni! Nem beszélve arról, hogy a hozzátok jövő barátok, ismerősök is dicsérni fogják! – hadarta el egy szuszra a lány.
– Meggyőztél lányom! Fiam, teheted a kocsira ezt a különlegességet! – intézkedett a feleségek gyöngye.
– Rendben, és mindjárt teszek hozzá egy zsáknyi fugázó anyagot is. Milyen legyen? A járólap színével pontosan megegyező világosszürke, vagy hozzá hasonló, de árnyalatában világosabb, esetleg, markánsan sötétebb, mint például ez a kék? – kérdezett vissza a fiú.
– Világosabb semmiképpen se! – adott véleményének a lány, majd még hozzátette: – Ha egyszer bekoszolódik, nincs mosószer, ami visszaadná az eredeti színét!
– De azonos színű sem lehet, mert akkor az egész kövezet színe egybe mosódik! – tette hozzá az apa.
– Jó, legyen akkor sötétebb, de ne ez a tinta-kék, ez már nagyon sötét, szinte fekete! Ez a fajta szürkéskék tetszik nekem! Van valakinek kifogása ellene?
S mivel nem volt, mindent kifizettek, majd hazavitték az árut…

***

– Na, ezt is megehetné a radai rossebb! – mérgelődött a fiú, amikor kezéből kiesett az utolsó járólap, és darabokra tört. De lepattant másik két lap felületéről is a máz, amelyekre ráesett.
– Ne is mérgelődj ficskám! Visszamegyek az áruházba és hozok egy dobozzal! Addig fugázd ki a már lefektetetteket! – mondta neki az apja, majd beugrott a családi kocsiba, és a multiig meg sem állt…

– Á! Szia Janesz! Mit keresel itt, a szaniter osztályon, A múlt hónapban még egy másik multinál voltál! Ez közelebb van a kéglidhez? – ujjongott az apa, amikor találkozott az egyik volt osztálytársával.
– Nézd barátom: az a multi már kivonult Magyarországról. Aki gyorsan kapcsolt, annak jutott valami meló itt, vagy ott, a többiek a munkanélküliek sisere-hadát gyarapítják! Nem egyszerű dolog, de ez van! De miben segíthetek?
– Nézd, itt van egy darab járólap, ebből kellene egy dobozzal…
– Jaj, Istenem! Te is ebből vettél?
– Ne hozd rám a frászt! Mi a baj?
– Ha megesküszöl az életedre, elmondom.
– Hallgatlak!
– Tudod, nem rég óta vagyok itt, de erről az Exklusív nevezetű szemétről már egész rémtörténeteket hallani! Amúgy nincs belőle, örültek, hogy elfogyott az utolsó darab is!
– Kíváncsivá tettél! Mondd!
– Kérlek szépen, a Vezetőség megvett a taljánoktól egy tehervagonnyi selejtet! Mármint ezt a burkolólapot. Ha megfigyelted a mintázatát, észrevehetted, hogy mindegyik más és más… Ez – állítólag – úgy jött össze, hogy a nyers csempéket mázzal behúzó gépbe beleesett egy bazi nagy sár – vagy agyag darab, Ez szépen elterült az adagoló gép hengerei között, s a mázzal együtt ez a barnás kutyulmány minden járólap tetején egy fura csíkot húzott. Tudod, mennyire precízek az olaszok: mire valaki észrevette a bajt, a több tíztonnányi mázas kerámia már az égetőkemencében, vagy a hűtő térben volt. Nem is csináltak belőle nagy gondot, felajánlották ennek a multinak negyed áron, hogy legalább a vagonnyi alapanyag ára a kiégetés költségével együtt megtérüljön.
Ahogy a régi, itt lévő melósoktól hallottam, a Vezetőség előbb egy nagy akció keretében akart megszabadulni ettől, de aztán valamelyik nagyokos kiötlötte: ha olcsón árusítanák ki, akkor ugyan hamar túl adnának rajta, de az nem sokat hozna a konyhára. Viszont, ha különlegességként, többszörös haszonnal adnák el, az egész menedzsment idei nyaralására összejönne az ingyen pénz.
Egy másik „okoska törp” kitalált egy hangzatos nevet, erre felfigyeltek a népek, így, aki csak tehette, ezt vette meg. Ez, zseniális húzás volt az áruház részéről!
– Vagy éppen egy aljas húzás! Minden csupán nézőpont kérdése!
– Igen, azt hiszem, igazad van! De, mint látod, az exkluzívra, a különlegesre buknak az emberek…
– Igen. Még akkor is, ha az áru különlegesen vacak, egy semmihez sem fogható, gyenge minőségű, ritkaság számba menő, és párját ritkító szemét volt!
A tizenkétszeres árrésről már nem is beszélve!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.