Hirth Éva: Álomvilág - Ötödik történet (2017. február)
Visszaemlékszem életemre, a csodás gyermekévekre. Mindennap tartogatott valami jót nekem, mindennap vidámság hálózta át életem,a szüleim és testvéreim odaadó szeretete ölelt át.
Álomszép évek voltak ezek.

Még tizenévesen ismertem meg életem nagy szerelmét, a férfit, kit imádattal szerettem és viszont szeretett. Évekig udvarolt nekem, fiatalok voltunk, vidámak, moziba, színházba jártunk.
Mindketten imádtunk táncolni, és táncoltuk, táncoltunk! Nagyon sokat.

Eljött a nagy nap, és úgy éreztem nagyobb öröm már nem is érhet, úgy, de úgy vártam az esküvőnket, hogy még nem is kérdezték, én már harsogva kimondtam, kimondtam? Ordítottam azt a csodás szót, hogy igen.

Sokat sétáltunk, nyaraltunk, bejártuk az egész Országot együtt. Mi ketten.
Múltak az évek úgy szerettünk volna egy csöppséget, a mi drága szép gyermekünket szerettük volna nevelgetni szeretgetni, mert ő azért nagyon hiányzott az életünkből.
Kezdtem beletörődni, hogy nem történik már meg velünk, hogy kettőnk gyermekét keblemre ölelhetem.
Mikor végre megtörtént a csoda, olyan boldogok voltunk, hisz már olyan régóta vágytunk rá.

Megszületett a mi csodás kislányunk, a férjem és én sem tudtam betelni vele, boldogok voltunk,
mind hárman ,vidámak, a szerelem és a szeretet ölelt minden egyes nap. Egy álomvilágban éltem.
sok év telt el ,de sajnos nem elég.

Reggel szép halkan keltem fel, mint mindig, kimentem, hogy készítsek kávét,
benéztem a drága kislányom szobájába olyan nyugodtan szépen aludt.
kitöltöttem a kávét és a szobába indultam,hogy csókot leheljek férjem homlokára és együtt elkávézgassunk.
Mikor odahajoltam, rögtön térdre is rogytam, mert az én szerelmem már soha többé nem kávézott velem, elragadta tőlem a halál, próbáltam keltegetni, könnyeim folytak hideg gyönyörű arcára, úgy éreztem, hogy vége az én életemnek is. Odabújtam még egy kicsit mellé, és szorosan átöleltem őt, még egyszer ...utoljára...
Ennyi volt az élete, és az én életem is, szertefoszlott egy gyönyörű csodálatosan szép álomvilág.
Ketten maradtunk nagyon nehezen viseltük a hiányát, legszívesebben utána mentem volna, de itt volt nekem ő, az én kis életem, akinek most még nagyobb szükség volt rám, mert neki is már csak én maradtam, ebben a hideg világban.

Múltak az évek, nagyon nehéz volt...
Kislányom felnőtt lett és most is egy házban élünk, azóta sem engedtük el egymás kezét, szinte mindennap beszélgetünk drága jó édesapjáról, ki csak testben távozott el tőlünk,a lelke tovább él a mi lelkünkben,szívünkben.
Most borzasztóan izgulok, mert a zord kietlen napoknak, éveknek vége.
Megszületett az unokám és most boldogok vagyunk újra, egy gyönyörűséges álomvilágban fogunk élni.
4991
bogyi - 2018. február 05. 21:10:59

Köszönöm drága Rita Heart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.