Magdus Melinda: Tíz nap boldogság (2017. április)
Október végén már nem nyílnak virágok. Egy különleges példánynak azonban ekkor akadt kedve a kibontakozásra. Tavasszal még csak bimbódzott, lassan-lassan teltebb szirmokká fejlődtek a gyenge sziromlevelei, nyáron megerősödött, ősz közepére pedig kinyílt. Hogy hogyan is történt mindez? Elmesélem.

Valamikor az emberek nemcsak pénzért dolgoztak. Ha azt akarták, hogy környezetük szebb legyen, akkor önként és néha dalolva is, szabad szombatjukat feláldozva tettek a közért, szebbé tették lakóhelyüket vagy akár tágabb lakókörnyezetüket is. Így történt ez két fiatal esetében is, amikor feletteseik hívó szavára hallgatva jó kedvvel festegették a helyi óvoda kerítését. Szép piros színűre, ami hasonlított az éppen nyíló tulipán színére. Szemben festettek egymással, hogy beszélgetni is tudjanak. Néhány hónapja dolgoztak csak ugyanabban az üzemrészben. Munkakapcsolatukon nem érződött semmi különleges, pedig az ő kapcsolatuk igenis az volt. Régen kinézték már egymást maguknak. Szabad óráikban önfeledten ábrándoztak a másikról. Amikor szemük egymásra villant, hirtelen elkapták a tekintetüket. Mindketten tapasztalatlanok és ártatlanok voltak még a szerelem terén. De azon a verőfényes áprilisi délelőttön csak megeredt a nyelvük. Annyira jól elbeszélgettek egymással, hogy észre sem vették és már kész is lett a kerítés. Egykedvűen indultak hazafelé, azon búslakodtak mindketten, hogy de sokára lesz még hétfő, amikor újra láthatják egymást.

A következő héten a délutános műszak végén a fiú félénk hangon megkérdezte a lányt:
- Autóval vagyok, hazavihetlek?
Ha tudta volna, hogy milyen régóta vár már a lány erre a kérdésre, akkor már hetekkel előbb feltette volna. A válasz természetesen igen volt. A röpke távolság miatt hamar hazaértek, de csak nem akaródzott kiszállniuk az autóból. Jó sokáig beszélgettek még, aztán a lány megkérdezte, hogy mivel tudná viszonozni a hazahozatalát. Választ nem kapott, csak mély szembenézést. Mit is tehetett volna. A fiú szájára egy puszit adott, ami aztán átváltozott első csókká. Ettől a naptól számolták kapcsolatuk kezdetét.

A nyár hamar elszaladt, a találkozások egyre sűrűbbé váltak. A szerelmespár azt vette észre, hogy elkezdték tervezgetni a jövőjüket. Lakás, gyerekek, autó és minden, amit csak egy ifjú lélek szeretne. Aztán felkeresték a székes fővárost és megvásárolták a hitvesi gyűrűket. Eljegyzésükön kitűzték a lakodalom napját. Nem tették át a következő évre, október végén óhajtották megtartani. A fiú már igencsak benne volt a korban, harmincegyedik évét taposta. A fiatal ara épphogy betöltötte a húszat. Falusi viszonylatban nagy mulatságot rendeztek, mindenki jól érezte magát. A menyasszony és a vőlegény a fellegekben járt a boldogságtól. Olyannyira, hogy másnap délben már útra is keltek nászútjukra.

A hotelszoba teraszáról kinézve előttük kanyargott a Duna, rá vethették pillantásukat, kicsit jobbra nézve a Margitsziget látványa tárult eléjük. Kevésszer gyönyörködtek ám benne, inkább egymás szemében keresték a csodát. Rengetegszer meg is találták. És nem tudtak betelni vele. Soha nem látott dombokon, lankákon jártak, felfedezték egymás testtájait. Éhesek és szomjasok sem voltak. Megtalálták, amit kerestek egymásban, a szerelmet, az igazit, amit csak egyszer lehet megtalálni. Gondolataikat nem pazarolták az otthoniakra, eszük ágában sem volt máshová gondolni, csak egymást szerették volna boldoggá tenni. A nappalok és az éjszakák egybemosódtak. Nem volt gondjuk semmi másra, csak egymásra figyeltek és csak rózsaszínben látták a világot.

Aztán amikor már úgy gondolták, hogy némi friss levegőre van szükségük nyakukba vették a várost és a menyasszonytánc alatt keresett pénzmagot szépen elköltötték. Mindenféle ruhaalkalmatosságot kapott az ifjú ara, aki alig bírt betelni a sok szép holmival. Haja még sohasem volt begöndörítve, ami akkoriban nagy divat volt. Férje kérésére elment egy fodrászszalonba és megszépülve jött ki onnan kedvese legnagyobb csodálatára. Az egyik este a Vígszínház neves darabjára vettek jegyet, utána pedig cigányzenész húzta nótájukat vacsorájuk elköltése közben. Másnap vízilabda meccsen szurkoltak, utána a Margit szigetet vették birtokukba. Vasárnap a Mátyás templomban misét hallgattak. A legjobban mégis hotelszobájuk négy fala között érezték magukat. A mosoly és a vidám kacaj tíz napon át a barátjuk volt, szomorú szó el nem hagyta ajkukat. Itt nyílt ki teljesen az a különleges virág, amely csak egyszer nyílik. Ekkor volt a legszebb és a legboldogabb az életében.

Sajnos minden véget ér egyszer. Mint ahogy véget ért ez a csodálatos szerelmes tíz nap is. Nem akartak hazamenni, de nem tehettek mást. Várta őket a család, a munkahely és a nagybetűs élet. Az élet, ami soha többé nem tartogatott számukra ilyen önfeledt és kellemes egymásba olvadást. E felejthetetlen napok emlékéből táplálkoztak sok-sok éven keresztül. Ám egyszer minden táplálék elfogy …
5486
Magdus Melinda - 2018. október 22. 17:51:21

Kitti!

A "virág" hol hervadozik, hol újra életre kel. Jó néha visszatekinteni a múltba.

Melinda Smile

5396
Kitti - 2018. január 23. 09:48:31

Kedves Melinda!
A virág, amiről írsz, a szerelem virága. Végső soron tökmindegy, hogy egy kommunista szombaton, vagy egyéb alkalommal bontakozott ki. A lényeg azon van, hogy ez a virág egyszer elhervadt. Valószínűleg nem locsolta senki, ha már bent volt a házban....

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.