Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasnádi Rita: Amikor fa voltam...
Gyökereim vastagok, vízzel teltek, könnyen kicsúsznak a talajból, nem tapadnak hozzá. Törzsem eleinte vékonyka, lágy, puha, nincsenek gyűrűi, egy cső, tele puha, vizes, sárga és szivacsos anyaggal. Ahogy növekszik, teleszívja vízzel, tápanyaggal magát, szilárdabbá válik, gyűrűi lesznek. Vastagodik, növekedik, kevésbé hajlékony. A világos zöldes szín barnára vált, simából kérgessé, göcsörtössé.
Lombkoronám szép, szellős, üde, susog és zizeg, frissen átjárja a hűs szellő, fiatalosan rezegnek a húsos leveleim. Szeretem ezt a lombkoronát, gyakran megrázom leveleimet, amitől még frissebb és vidámabb leszek. Nevetek a sok össze-vissza mozgó leveleken. Fény kevés juthat be, oly sok. Ha jő a hideg, megfagynak, sárgán hullanak le, csupasz leszek, oda a friss zizegés. S ha ismét süt a nap, s itt a tavasz, képes leszek leveleket növeszteni, lelkesen, mindez magától végbemegy, ilyen a természetem. Fa vagyok, tehát azt teszem, amit a fáknak kell, ahogy teremtve vagyok.
Mindez nem zavar, elfogadtam.
Fehér, vékonyodó gyökereim jól tapadnak a puha, szemcsés földhöz, kis bolyhokkal vagy csillámokkal minden könnyebb. Ahogy mozgatom őket, érzem, hogy szilárdan állok, kapaszkodom a talajba. Frissen hajladozom, karcsú törzsem mozgékony és hajlékony, lombkoronám rendezett, nyugodt. Madarak, sem bogarak nem zaklatnak, csend és béke vesz körül. Örökre fiatal maradnék!
Hideg idő türelmetlenné tesz, megzavar, szeretném, ha nem lenne...! Forróságra sem vágyom, bárcsak maradna langyos az idő mindig! Langyosan süssön a napsugár, túl sok fény se legyen, a szél kicsit fújjon, csend legyen, madár ne csiripeljen!
De sajnos gyorsan változnak az évszakok, gyors és zaklatott az erdő élete, ahol fa vagyok...A többi fa nincs messzire, de nincs kapcsolatom velük, észre sem veszem őket...Lefoglalnak a gondjaim, csak azt nézem, mikor esik, hideg jő, vagy perzsel-e a nap. A többiek nem tudnak rólam...Szép és fiatal vagyok, de így, egyedül minek örüljek? Fák nélkül mindig ugyanaz, s ha szép, fiatal vagyok, de tele gonddal. Kell, hogy történjen velem valami jó, hogy örüljek, mások örüljenek nekem, öröm legyen, hogy mi vagyunk, azok a fák, akik összetartozunk, és vigyázunk egymásra.
Faként nem voltak lábaim, kötve voltam a talajhoz, s ezt egy kicsit zavarónak éreztem.
Gyökereim erősen tartanak, nyugodtan mozoghatok, törzsem szilárd, vastag, szívós, ruganyos. Koronám szép sötétzöld, tiszta és nyugodt. Ám ahogy jő a tél, elveszítem őket, fényből homály lesz, majd sötét és hideg. Kevés, ami történik, a hó ellep mindent. Mikor múlnak a hideg idők, beköszönt a tavasz, a fény, a meleg jó érzés, kevesebb gond nehezedik rám. Mintha aludtam volna, még álmos és fáradt vagyok. Ébredezem, nyárra egészen friss és tiszta leszek, talán boldog...
Gyökereimre nem figyeltem, mert szomorúságot okoztak volna...Sajnáltam gyökereimet, szerencsétlen sorsom okozói. Múltam hatásai, emlékei. Törzsem gyors iramban nőtt, egyre csak néztem, fel, fel, húzott magával, de nem tudtam vele menni, emelkedni. Nyújtózkodtam, de nem értem el, erősen, sebesen nőtt felfelé.
Leveleim narancssárgák, szárazak, egymást figyelik, s mondogatják: "-Tudod, megint leesünk, és vége..."
Az évszakok átrohantak felettem, magam elé néztem, ingott velem a talaj, alig állhattam, az évek csak múltak. Boldogtalan voltam. Az időjárás megviselt, elestem, fáztam, aztán a nap kiszívta erőmet, majd bele vakultam, nem kell ez a nagy fény, nekem minek? Ridegen érintett a hideg levegő, az erdő sivár, nem is tudtam, mit keresek benne, nem jelentett nekem semmit, színes, mozgó gépezet a világ, s benne gép voltam magam is. Nap, mint nap, érzéketlenül, céltalanul. Sok éven, évtizeden át, míg újra tudtam érezni, sírni...
Gyökereim kényelmesen, puhán belesimulnak a talajba, jól tartanak, törzsem karcsú, lépcsőzetesen növök felfelé. Ütemesen, folyamatosan, öntudatosan és nagy lendülettel. Koronám tele világoszöld, formás, hosszúkás levelekkel. Hirtelen jön egy széllökés, elterülök.
Nem láttam semmit, elestem, törzsem elvált gyökereimtől. Összeroskadtam, nehéz és súlyos volt lombkoronám, a föld sivár, nyomasztó, elviselhetetlen gondokkal terhelt. Nem maradhattam tovább. De kitartó és makacs lettem, egyre nyújtóztam, lazítottam a görcsöt, fa formát öltöttem újra.
Semmit sem felejtek, nehéz emlékezni...de szeretek fa lenni újra, tele sebekkel, kéreggel, göcsörttel, égetett, perzselt levelekkel, mindegyik a napba tekint, egész lényem fénykereső, tiszta, igaz és boldog!
4962
Tasnadirita - 2017. április 07. 10:40:30

Kedves Babu! Köszönöm kedvességed,nagyon jó érzés! Szeretettel:Rita Smile

5548
babumargareta - 2017. április 07. 09:31:28

Drága rita !
Szeretettel olvastam nem mindennapi alkotásodat !
Nagyon kell ismerjed a növények biológia világát ,ha ennyire részletesen
megirtad .
Gratulálok tiszta szivemböl szép irásodhoz !
Tisztelettel....Babu RoseRoseRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.