Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Winczheim Tibor: Ünnepi mesék: Tizenkettedik történet (2017. május)
KARÁCSONYI TÖRTÉNET

December huszonkettedike. Bár, – a tolongást kiküszöbölendő -, már előre mindent megvettünk, mégis eszünkbe jutott egy-két apróság. Nosza, irány a bevásárló központ! Tisztem csak addig terjedt, hogy elfuvarozzam családom nőtagjait a megfelelő pénzkiadási helyre. Ott már ők a császárok, és tudják, mi minden „marhára fontos”, vagy „életbe vágóan szükséges” gagyira van szükségünk, s ennek tudatában mennek is előre, mint az eszelősek, és vásárolják tele a fél köbméteres bevásárló kocsit. Pedig eredetileg csak egy meleg, cica-mintás otthoni papucsra, és három pár pamut-zoknira lett volna szükségük). Én ilyenkor diszkréten hátra maradok, megbeszélve, hogy, ha záróráig végeznének, akkor a Bell úr által feltalált szerkezeten jeleznek nekem, megjelölve a találkozásunk helyét…
Nos, beléptünk az ominózus pénzelverő boltba, s útjukra bocsátottam a fehér-cselédeket, én pedig elkezdtem bámulni a karácsonyi forgatagot.
Először is egy kedves, jól szituált, mosolygós fiatalemberen állt meg a tekintetem, s annak kis pultján fekvő, színes lufikból fújt különböző virágok, és állatok seregein. Asztalkája szépen le volt terítve karácsonyi mintázatú terítővel, fölötte egy kézzel írt, ízléses, táblácskával: Segítsünk azokon az éhezőkön, akiknek nem adatott meg olyan meghitt, és szép karácsony, mint az Önöké. Elgondolkodtam: Igen, azért vagyunk emberek (függetlenül attól, hogy valaki hívő, avagy sem), hogy legalább ilyen alkalmakkor segítsünk a rászorulókon.
Vajon, kinek kell ilyen tájt lufi-tehén, napraforgó vagy béka? Hát persze! A gyerekeknek! Láttam, ahogyan csillogó szemekkel figyelték, hogyan készült ördögi ügyességgel, pillanatok alatt, szinte a semmiből, kacsa, nyuszi, vagy tulipán. Az illető tehát nemcsak nem kunyerált, hanem a „megrendelők” kívánságának teljesítése után a kuncsaftokra bízta, mennyit fizetnek. Ennél korrektebb bizniszt el sem tudtam képzelni.
„Hej, de rendes, és tisztességes ember ez, megérdemli, hogy valamit „rendeljek” nála, s így is cselekedék: - Legyen szíves egy zsiráfot, az a lányom kedvence, és egy akármilyen virágot tekerni, az pedig az asszonyé lenne…
Elővett egy sárga, hosszú lufit, belefújt, megtekerte, aztán nyújtotta egy kicsit, majd megint tekert egyet-kettőt-sokat, majd mosolyogva átnyújtotta nekem a zsiráfot. Éppen, csak a foltjai hiányoztak, annyira élethűre sikeredett.
Aztán elővett egy kéket, fújta, tekerte, majd egy sárgát, azt csak egy picit fújta, de erősen tekerte, és végül előkapott egy zöldet, fújta, nyomta, lapította, rátekerte, összecsavarta, és lám!: készen lett egy kék virág, sárga porzóval, zöld levelekkel, csoda volt, higgyék el! Gavallérosan fizettem. A pénzt ő bele dobta az asztalán lévő átlátszó plexi dobozba, amely le volt lakatolva. Ezután felsétáltam az emeletre, pontosan a feje fölé. Onnan bámészkodtam tovább… Aztán, lassan kezdett kiözönleni a tömeg… Uram Isten! Tényleg az utolsó percig vacakoltak volna bent a lányok? Már ennyi lenne az idő? Órámra pillantottam: valóban! Záróra! A fiatalember körül is elfogytak a gyerekek. És ekkor valami fura történt: lufi fújó művészünk óvatosan körülnézett, a kisasztala letakart részéből elővett egy piciny kis aktatáskát, felhajtotta a tetejét, és a plexi-doboz alját elcsúsztatva a pénzt a táskájába ürítette, majd azt a kisasztala letakart részébe tette. Ez a művelet nem tartott tíz másodpercig sem. És, mint aki jól végezte dolgát, kiment a főbejáraton.
Jó, hogy van Karácsony. És az is becsülendő, hogy egyesek segítenek a rászorulókon.
Így, szerencsénkre, Karácsonykor egy lufi-fújóval kevesebb éhező lesz.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.