Balázsi Pál Etel: Üzenet: Ötödik történet (2017. szeptember)
Amikor minden és mindenki elcsendesült a házban, kimentem az udvarra, frisslevegőt szívni, nyugalmat lelni a fárrasztó nap után.
Ledőltem nyugágyamra s egy kint felejtett lepedővel, betakaróztam. Szemem lassan hozzászokott a sötétséghez.
Fölöttem milliónyi pulzáló csillag ragyogott. Halványak, fényesek, kisebbek, nagyok. Örömmel ismertem fel a csillagjegyeket, de figyelmem mindig visszatért az égbolt legfényesebb csillagához, a Sarkcsillaghoz. Ahhoz a csillaghoz, ami már időtlen idők óta ott ragyog az égen fényesen, csillogón, ami már az ókorban is a biztos utat mutatta vándornak, hajósnak, kereskedőnek, királyoknak.
Elméláztam, mint egy kisgyerek. Titkon a csillagvilág kapuját kerestem, a mennyek kapuját. Egyáltalán van fent és van lent? Hihető, vagy nem? Ki mondja, ki dönti el, hogy melyik világ a jó, a megfelelő, és nem szűk és nem tág, ahol bárki vezekelhet? Vajon, vár valaki ott?
Én csak annyit tudok, hogy az itteni világunk mind sivárabb, az emberek mind gonoszabbak, állati ösztöneik kerülnek előtérbe, elvesztik hitüket, átkozódnak, öldökölnek, kudarcaikért másokat vádolnak és a pénz az úr!
Mély bánat telepedett rám. Porszem vagyok. Kétségek gyötörtek. Mit tehetnék drága Földünk, szeretett hazám, nemzetem érdekébe?
Kezem imára kulcsoltam, Isten segítségét kértem.
Azon a késő estén, megértettem az augusztusi csillaghullással küldött üzenetét az égnek:
"Tartsatok ki, és ne veszítsétek el hiteteket!"
A Sarkcsillag bátorítóan rám kacsintott.
Férjem meleg kezének érintésére mosolyogva ébredtem.
- Menjünk be, nehogy megfázz ide kint! - súgta.
Sokáig elkerülte szememet az álom. Azon morfondíroztam, hogy valójában megtörtént mindez, vagy csak a képzelet játszott velem, ami bármire képes?
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.