Habos László: Könnyek nélkül (2017. szeptember)
Csak állt ott mezítelen lábbal a hűvös járólapon, s szaporán vette a levegőt, miközben jobb keze önkéntelen mozdulattal talált rá a kézmosó csaptelep krómozott elzárójára. Szemét nem nyitotta fel, miközben megnyitotta a szelepet. A víz folyni kezdett. Mindkét kezével a hófehér porcelán kagylóra támaszkodott. Eltelt egy perc, talán kettő is, amikorra kinyitotta szemét. Fejét kissé lehajtva tartva figyelte a zubogó vizet. Arcán megfeszültek az izmok, teste lassú zihálásba kezdett. Nem nézett fel a tükörbe. Fejét továbbra is lehajtva tartotta és néma zokogásba kezdett. Hosszasan zokogott könnyek nélkül. A fürdőszoba ablakán betévedt fény suhant végig a levélmintás halványzöld csempén. A fájdalomba zárkózott magányt az utca zaja törte meg. Egy hangosan felbődült autómotor hangja, amely a harmadik szomszédban levő autószerelő műhelyéből tört az utcára, felerősítette a téren összeverődött gyereksereg önfeledt zsivaját. Az asszony lassú mozdulattal felemelte fejét, és farkasszemet nézett a tükörben feltűnt arccal. Semmitmondónak látta az ismerős, megviselt tekintetett. Nézte az arcot, amely még ily csapzottan is igazán szép volt, de nem látta a szemek régi csillogását. Izzadtságtól nyirkos, sűrű gesztenyebarna hajában már imitt-amott ősz hajszálak fénylettek. Nézte az ismerős arcot, mely kérdőn tekintett rá. Majd mindkét tenyerét a zubogó víz alá helyezte. A hűs víz csiklandozta a már megnyugodott tenyeret. A remegés, mely néhány perce oly hévvel mozgatta a selymes bőrű hosszú ujjakból álló kézfejet, már elmúlt. Fészket formált a két tenyér és várt, amíg megtelt vízzel. A mélyen lehajolt fej és a felemelkedő vízzel telt, hírtelen szétnyílt tenyér találkozott, s nagy lendülettel zúdult a friss víz az asszony felhevült arcra. A fej felemelkedett, a tenyér-fészek ismét gyűjtötte a vizet, majd a mozdulatsor megismétlődött. A jobb kéz elzárta a csaptelepet, az összegyűlt víz még egy utolsót kluttyogott, majd eltűnt mosdókagyló lefolyójában. A tükörben ismételten feltűnt arcon végiggördültek a vízcseppek. Miután az utolsó, a betévedt napfényben csillogó vízcsepp is tovagördült a ritka szempillákról, a kék szemek felragyogtak. Az asszony kilépett a fürdőszoba ajtaján, de gyorsan összecsukta szemén a már felfrissült pillákat. Nem akarta látni az előszoba feldúltságát, inkább egy gyors mozdulatot követően leült a hálószoba ágyának szélére. A még nyirkos tenyerét rátette az ágyban fekvő fiú hajára. Tehette nyugodtan, hiszen az mélyen aludt. Többször végigsimította a szeretett arcot. Mozdulataira az arcbőrön sorakozott izzadságcseppek egyesültek és vékony patakként végiggördült az egyenletesen mozgó mellkason, majd eltűnt a gyűrött lepedőn. Az asszony nézte a gyógyszerek hatására mély alvásba szenderült fiút. Szépnek látta, mint mindig a nagyra nőtt kisfiát. Nézte a rövidre nyírt barna haj és dús szemöldök alatt a lecsukott szempillák rángató mozgását. Az arcbőrön, melyen ismételten végigsimította tenyerét, már megjelentek a bajusz és szakáll gyenge szőrszálai. A fiú testén csupán egy pelenkanadrág volt. Bal combján ott piroslott a küzdelem hevében született horzsolás nyoma. Egy erőtlen mosoly jelent meg hirtelen az asszony arcán. Maga előtt látta a fiú kérő tekintetét, amint gyógyító krémet követel majd, miután felfedezi lábán a horzsolás nyomát. Ismét felbődült az autómotor az autószerelő műhelyéből. Az asszony felállt, és a mintás könnyű pléddel, mely az ágy szélén pihent, betakarta az alvó testet. Tekintete tovasiklott, és a hálószoba meszelt falára függesztett feszületen állapodott meg. A feszületen, mely az oly csodálatosnak képzelt új életének kezdeti ünnepi pillanatában az oltáron pihent. A feszületen, amely oly sokszor üzent már neki a csüggedés perceiben. A szoba ajtajából visszatekintve gondolatban még egyszer végigsimította gyermeke arcát.
Kilépett az előszobába, miközben maga előtt látta a pillanatot, amelyben a fiú még nyugodtan játszott kicsi autóival a nagyszoba szőnyegén, amikor ő még az ebéd készítésével foglalatoskodott. De aztán az a nyugalom egy pillanat alatt elveszett. A szőnyegen játszó fiú felpattant, arca elsápadt, majd hirtelen izzadtságcseppek tucatja jelent meg homlokán és nagy lendülettel, artikulátlan ordítás közepette megindult az asszony felé. Nem állta útját semmi sem. Erős kezétől könnyen felborult a szék, arrébbcsúszott a konyhaasztal és már ott állt, majd nagyot szólva csattant a lendült a kéz a falig hátrált édesanya védekezőleg a feje elé emelte karját. Az újabb ütés elől elsietett asszony papucsát lábáról elhagyva lépett az előszobába. A dühös fiú karja mindent lesöpört a konyhaasztalról. Törtek a tányérok, bukfenceztek edények, a tálból kihullott tészta szétszóródott a konyhakövön. A fiú nagy lendülettel igyekezett a menekülő édesanya után, de igyekezetében átesett a felborult széken, mely felsértette a bőrt bal combján. A hírtelen fájdalomtól egy nagyot ordított, majd a konyhakövön fekve magasra emelt lábbal rúgkapált, leverve az asztalon maradt konyhai eszközöket. Az édesanya sietve hozta a fiú nyugtató gyógyszereit, majd ügyes mozdulattal tette annak egy újabb hangos ordításra nyílt szájába. A fiú négykézlábra emelkedett, s úgy igyekezett az előszobába hátrált asszony után. Nagy lendülettel csapkodott a levegőbe, s miután eljutott a kisasztalig, az addig ott díszelgett virágot cserepestől ledobta az előszoba márványmintás kövezetére. A megrémült asszony közelebb lépett, amikor a fiú újabb dulakodásba kezdett, de egyensúlyát vesztve a kövezetre zuhant. Felállni már nem tudott, a gyógyszerek hatni kezdtek, a test mozdulatai elgyengültek, lelassultak. A lábak még tettek néhány erőtlen mozdulatot a gyermeke fölé hajló édesanya irányába. A fiú szempillái lassan le-lecsukódtak. Némi erőfeszítés árán sikerült az asszonynak az izzadságtól csúszós testet elvonszolnia a fiú ágyáig. A végiggondolt eseménysor már nem zaklatta fel az anyát. A miértre régóta nem találja a választ…
Az édesanya halkan becsukta maga mögött a hálószoba ajtaját, majd mezítelen lábán óvatos léptekkel kikerülte a széttört virágcserepeket és seprűt, lapátot vett kezébe, hogy feltakarítsa az anyáknapi ajándékát.
2279
ermi-enigma - 2017. szeptember 03. 10:40:28

Megható történet az anyáról aki minden körülmények között is Anya tud maradni.

Gratulálok

üdv
iMRE

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.