Tasnádi Rita: Szeretlek Nagyi!
Hosszú hajú serdülő kislányka, sovány, magas, szép, tiszta arccal, de nagyon bátortalan, félénk, mikor felvették a gimnáziumba. Nem akart ő oda járni, óvónő szeretett volna lenni. Apa akarata erősebb, így ősszel kényszerűségből nagyon félve kezdte a sulit.
Egy évig nem is volt gond, akadt egy szerény kis barátnő, de otthon anya egyre jobban kezdte a kislányt piszkálni. Nem is nagyon szerette, de eddig legalább nyugton hagyta. Apja megtudván ezt a romló viszonyt, egyre csak mondogatta, gyere költözz hozzám, nem kell vele laknod, nem szeret, s csak piszkál!
Mígnem egy apával töltött nyaralásból megérkeztek anya otthonába, szokás szerint elkezdődött a piszkálás:
-Ne pakolj most, ülj le, tessék vacsorázni, egyél már, egyél már!
A lány minthogy a nyaraláskor megszokta a nyugalmat, elkezdett sírni, apa átkarolta, s már fűzte is, "Gyere, most hozzánk jöhetsz, ki se pakolj a bőröndből, nem tudsz te vele élni..."
A lány hirtelen indulattal döntött, habozás nélkül közölte szüleivel, ő ezentúl apuval akar lakni. Az anya végtelen dühét most vissza fojtotta, érdektelen hangon beleegyezett, még segített is pár dolgot bepakolni, s már indultak is apa jómódú feleségéhez, aki meg sem lepődött, régóta készült erre a fordulatra.
Kezdetben semmi gond, konfliktus nem adódott, még tartott a nyár, apa minden reggel korán elment munkába, kislány jó sokáig alhatott, majd az asztalon terítve várta a pazar reggeli, sonka, szépen egymásra helyezve, paradicsom szeletek, mellette paprika, kis kocka vaj, és a kenyér. Szalvéta persze...
Anya még ősszel sulikezdéskor sem kereste lányát, aki immár másodikos lett. A mostohaanya fia is a lakásban egy másik szobában figyelte az eseményeket, nem ellenezte, kedves volt, intelligens egyetemista. Anyja azonban sokat gondolkodott, s egy októberi vasárnapon előállt tervével, hogy ez nem egészséges a két fiatalnak, lakjon a lány inkább a nagyinál. Össze is veszett férjével, de hát a lakás az övé, így a lánynak mennie kellett.
Szegény kislány, mit tehetett, csendesen tűrte, úgy érezte, rángatják össze-vissza, s mostmár senki sem szereti. Szívet tépő komolyzenéket hallgatott, és sírdogált sokat, egyre többet. Vettek neki használt bútorokat, berendezték nagyinál a cselédszobát, ami addig lezárva volt, kapott egy kiscicát, és beköltözött. Nagyon magányos lett, már barátnője sem maradt mellette, mire nagyihoz került.
Első este könnyen elaludt, az éjszaka közepén ijedten felriadt, ösztönösen felkapcsolta a lámpát és a parkettára nézett...három nagy svábbogár sétálgatott három irányba, csúnyák voltak, nagyok és feketék...Egy darabig lemerevedve nézte őket, majd beletörődve visszadőlt, el is aludt. Hajnalban a bogarak sehol, készülés a suliba, előtte nagyi pincsijét sétálni vinni, majd fürdés. A kádban egy megtermett bogár. A csapnál mert mosakodni. Most tűnt fel neki a rossz szag, ami a lakásban terjengett. Kosz, és minden volt még.
A suliban ellenségesek lettek a szerény, csendes lánykával, mert "büdös volt". Kiközösítették, nem szóltak hozzá, nem néztek rá. A kislány lelke megtelt fájdalommal, már itt sem szereti senki, a tanárai, sem osztályfőnöke nem tett érte semmit. Egyedül állt óra előtt a folyosón, oldalát a falnak támasztotta, a tankönyvébe bújt, olvasott, mereven, súlyosan szorongott, egy szót sem mert szólni. Nem kért segítséget. Talán nem is tudta, hogy kérhetne.
Apa kapcsolata közben a gazdag feleséggel megromlott. Válni készültek, költözés is szóba jött, a nő akart venni egy kis lakást a volt férjnek, azzal a feltétellel, ha a lány is oda költözik, akkor lehet szó nagyobbról. Apának tetszett mindez, már csak a gyerek egyezzen bele. A szokásos napi látogatásakor szándékozta megbeszélni.
A lány már akkor kiábrándult apjából, jól megismerte, folyton kiabált vele, szídta, nagyon durva, érzéketlen ember lett. Egyszer meg is ütötte ezt a félénk gyermeket, a pofon a szemét találta el, nagyon sírt szegény. Ekkorra nehéz szomorúság uralta lelkét, keveset aludt, lefogyott, a bogarak miatt nem mert fürödni, csak a cica vígasztalta. Romlottak a jegyei, de bejárt szorgalmasan.
Apa leült mellé tanulni, szigorúan nézte, ő persze ettől végképp nem tudott figyelni, csak egyre nőtt a szorongása. Ez ment minden este, apa éjfélig maradt szokása szerint. Hajnali négykor a kutyust vinni, szinte nem is lehetett nyugalma.
Azon az estén apja nem tanulni ült le vele, sokkal rosszabb történt, szóba hozta az összeköltözést. A lány a kérdésre leizzadt, kezei remegtek, de válaszolnia muszáj, így csak egy rövid nemet mondott halkan. Az apa először megdöbbenve kérdezte az okot, a kislány konokul hallgatott. A férfi felpattant, járkált, kiment a konyhába, kereste a nagyit, majd visszatérve agresszívan kiabált, veszekedett, de magyarázatot nem kapott...Ismét kiment, egy darabig fellélegzett a lány, megszomjazott, a konyhában vizet ivott, amikor bejött nagyi és az apa. Nagyi ijedt, féltő szemekkel nézte, majd apa újra kiabált:
-Nézd, hogy hallgat, milyen nyugodt, én felajánlottam neki, hogy szép nagy lakásban élhet, de még csak nem is válaszol! Te figyelj, nem hallod? Hozzád beszélek!
Ekkor kihúzott egy fiókot, kivett egy nagy kést és torz arccal vicsorgott a lányra, szemtől szemben álltak, nagyi hangosan jajgatott, a lány csak állt szótlanul, szemben a támadóval, nézte szinte közömbösen, várt. Apa közelebb lépett, a kést lassan emelte, hirtelen megállt az idő, minden oly lassú és csendes volt. A lány megadta magát, lehunyta szemeit. Nagy kiabálásra, dübörgésre nyitotta ki újra, szemei előtt filmként peregtek az események. Nagyi közéjük ugrik, apa kezéből kiesik a kés, nagyi lökdösi apát, ugrál, ordít, apa megijed, elindul az előszoba ajtó irányába, nagyi a hátát ütve löki kifelé, nagyi ajtót nyit és kilöki apát, a konyhaablakból látszik, ahogy elmegy.
Ő bemegy a szobába, a fotelba zuhan, és az összes feszültséget kiadva sír, nagyi beszalad hozzá, elé guggol és vígasztaló szavakat mond kedvesen, halkan, közben a lányka csukott szemeit és arcát simogatja...
Másnap ugyanúgy suli, a kis serdülő újra csak hallgatott, s nem szólt senkinek, nem panaszkodott, ült a padban egyedül, de az órákon nem figyelt, igaz, egy irodalom órán sírt, amit senki nem vett észre.
Aztán otthon nagyi telefonján felhívta az anyát, hogy megengedné-e, hogy haza költözzön...
4962
Tasnadirita - 2017. szeptember 13. 04:09:45

Kedves Babu! Köszönöm!
Szeretettel: RitaHeart

5548
babumargareta - 2017. szeptember 12. 19:28:05

Kedves Rita.
Szeretettel és némi szomorúsággal olvastam kis novelládat.
Sokamondó-érzékeny téma. Rose Remélem csak fantázia !
Szeretettel....Babu

4962
Tasnadirita - 2017. szeptember 12. 16:44:46

Köszönöm Adam, jólesik amit írtál, sajnos gyakori, üdvözlettel: Rita

5752
Adam J Adams - 2017. szeptember 12. 16:01:42

Elképesztően jó volt. Nagyon jól kifejezted (ha szabad tegeznem) a mondanivalót. Mély mondanivalója volt és nem lehetett abbahagyni. Ha van unalmas novella, ez az ellentéte, azt hiszem. Az ilyen novellák a jók (véleményem szerint). Nem rózsaszín felhőktől dúskáló, lehetetlen világban, hanem a hétköznapokban játszódnak. Hiszen a hétköznapi emberek életében bőven akad olyan dolog, ami egy novellában tökéletesen kifejezhető. Elképesztően reális volt az egész, sajnos, nem ritka eset. Gratulálok!

Adam Johannsson

4962
Tasnadirita - 2017. szeptember 12. 09:06:41

Kedves Kata! Köszönöm, örülök bejegyzésednek és hogy tetszett.
Szeretettel: Rita

4204
pathfinder - 2017. szeptember 12. 08:29:00

Kedves Rita!
Nagyon olvastatta magát a novellád, nekem nagyon tetszett! Szegény kislányt nagyon sajnáltam... Remélem, hogy csak a képzelet szüleménye, és nem valós élményből született.
Gratulálok a novelládhoz!
Szeretettel:
Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.