Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Bogárné Sárközi Ilona: Most már elég!
Nem volt túl nagy tolongás a boltban, így kicsit körül is nézett. Érdeklődését nem igazán keltette fel egyetlen áru sem. Hiába nézegetett jobbra-balra, keresve a kincset, amit kipécézhet magának, de ezúttal csalatkoznia kellett. Valószínű még múlt hét óta nem érkezett új áru, vagy lusták voltak feltölteni az üzletet, de semmi értékeset nem tudott ma felfedezni, amit szívesen haza vinne.

Férje esetlenül téblábolt mellette. Melinda mellett ő csak szürke kis veréb, akin mindenki csak keresztül néz, figyelembe sem veszik. Bezzeg az asszony, üde és fiatal, tele energiával, ő a társaság középpontja! Minek is vette feleségül? Meggyűlölte már régen, de ezt soha nem merte elmondani, még a legjobb barátjának sem. Ő csak kísérő, konyakhoz a szóda, de a pénze az jó, ugye? Azt lehet vígan költeni, meggondolatlanul, ész nélkül!

Öt évvel ezelőtt ez nem így volt! Amikor megismerkedtek, Melinda eljátszotta a szende, naiv, törékeny kislányt, majd' megszakadt a szíve. Megismerkedésük pillanatában úgy érezte, kell neki ez a nő! Könnyedén az ujja köré csavarta, mert Pityu elvakult volt a szerelemtől. A figyelmeztetésekre, intő szavakra nem hallgatott, de most már teljesen bizonyos benne, hogy melléfogott. Huszonöt év korkülönbség, nagy idő! Más az életszemlélet, az érdeklődés, a habitus, de ezekre hogy is gondolt volna akkor!

- Igyekezz már, átmegyünk a Príma Áruk Boltjába, itt nincs semmi érdekes! - és Melinda már indult is a kijárat felé, márkás kölni illatot hagyva maga mögött.
-I.... igenis! - Pityu csak ennyit tudott kinyögni, de legszívesebben elgáncsolta volna az asszonyt. Egyik boltból ki, a másikba be, ezzel telik minden szombat délután.
Másfél órával később csomagokkal megpakolva, izzadva a forró nyári napsütésben kutyagolt felesége mellett. Bárcsak véget érne már ez a nap!
Frissítőt kívánok, nagy a hőség, s eszünk egy pár falatot! - Melinda válaszra sem várt, intett a közeledő taxinak, és az ország egyik legnívósabb, legdrágább éttermének a nevét szinte belelihegte a harminc körüli fiatal ember fülébe.
Kis idő múlva már asztalhoz is ültek. Az asszony elégedetten falatozott, Pityunak azonban cseppet sem ízlett ez a kimondhatatlan nevezetű étel. Jobban esett volna otthon egy rántotta! - gondolta, de megszólalni nem mert.

Szótlanul ültek. Melinda előkelő mosollyal üdvözölte az ismerősöket, majd kicsit igazított a sminkjén. A kis kócos hajú srác, lehetett vagy hét év körüli, hirtelen, a semmiből bukkant elő. Végig száguldott az éttermen, és megcélozta a mellékhelyiséget. Mackó nadrágot viselt, maszatos pofiján az elfogyasztott csoki nyomai látszódtak. Láthatóan kissé nagy volt rá játszóruhája, testvérétől örökölhette.
- Kiket engednek be ide, Jézusom! - törte meg a csendet Melinda.
- Minden valószínűség szerint sürgős dolga akadt! Miért zavar ez téged?!
- De akkor is felháborító! - nyafogott a nő.
- Na, ide figyelj te érzések nélküli, sznob, utálatos nőszemély! Talán rossz a memóriád?! Elfelejtetted honnan jöttél, milyen mocsokból emeltelek fel? Undorodom tőled! Ítélkezel mindenki felett, uralkodtál rajtam is éveken át, de most már elég! Lendült a jobb keze, de út közben hirtelen megállt. Ezt a jelenetet élete végéig nem felejti el.
Tízezer forintot dobott az asztalra, dühösen felállt, s csak ennyit mondott:
- Takarodj ki az életemből! - ezzel kiviharzott az étteremből.

Melinda két napig nem került elő. Rossz pénz nem vész el! Valahol, valamelyik
buta kis barátnőjénél húzhatta meg magát. Azért aggódott, szó se róla, talán felhívhatná a Mentőket, a Rendőrséget. Már-már nyúlt is a telefonja után, de hirtelen hosszan, fájón sikoltott a csengő.
Az asszony félszegen állt az ajtóban. Ruhája gyűrött, foltos, mindig gondosan ápolt, fénylő haja kócosan borult a vállára. Szemei karikásak, két karja esetlenül lógott, láthatóan nem volt teljesen magánál.
- Rossz útra tévedtem.... ne haragudj!
Pityu a döbbenettől levegőért kapkodott. Csendben bevezette feleségét a hálószobába, lefektette, gondosan betakarta.
-Én.... én....
- Most ne beszélj, pihenned kell! Majd holnap, majd holnap!
Megsimogatta Melinda még most is gyönyörű arcát, s eszébe jutottak apja egykori szavai: az utolsó esély mindenkinek jár, a megbocsátás pedig az igaz emberek erénye....

Budapest, 2017. október 22.
524
BogIcu - 2018. május 13. 10:11:39

Kedves Julcsi!

Mi mindenre képes a szeretet! Disappointed
Nagyon örülök, és köszönöm, hogy ezt a kis írásomat is olvasásra méltattad.

Sok szeretettel: IcuRose

5848
bodijulcsi - 2018. május 11. 14:07:24

Kedves Icu!

Igen, sajnos nagyon jellemző, hogy aki "viszi valamire", nagyon gyorsan elfelejti, honnan indult. Sokszor pont ők azok, akik lenézik azt, akivel anno egy szinten voltak. Én ezt mindig szánalmasnak találom, mert lehet, hogy anyagilag többek lettek, de lelkileg mindenképp szegényebbek.
Viszont szép a befejezés, egy olyan "mégis csak létezik feltétel nélküli szeretet és emberség" üzenetű.

Szeretettel gratulálok! Rose

Julcsi

524
BogIcu - 2017. október 27. 20:01:25

Drága Kit!

Annyira örülök Neked, nagy szeretettel köszönöm kedves hozzászólásodat.
Örömöt szereztél. Ölellek sok szeretettel: IcuRose

5396
Kitti - 2017. október 27. 18:17:35

Drága Icu!
Élettel megtöltött írásod elgondolkodtató. Az emberi kapcsolatokra és az emberi tévelygésekre is igen szép választ ad. Az életben nem mindig vannak szép válaszok... Smile
Örülök, hogy olvastam, köszönet érte!
Kit

524
BogIcu - 2017. október 24. 17:20:13

Drága Marinka!

A szeretet, és ragaszkodás sok mindenre képes, itt egyértelműen Pityura gondolok. A remény pedig bennünk él.
Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál prózám olvasására.

Szeretettel: IcuRose

5522
makkay - 2017. október 24. 12:16:06

Drága Icu!
Ha így is végződhet a korunkra különösen jellemző történet, akkor van még remény! Gratulálok, szeretettel olvastam, marinkaRose

524
BogIcu - 2017. október 24. 11:21:55

Kedves Rita!

Köszönöm szépen a hozzászólásod, legfőképpen mert én is így gondolom.
Örülök, hogy olvastál.

Szeretettel: IcuRose

524
BogIcu - 2017. október 24. 10:49:08

Drága Mami!

Igaz történetet írtam le, bár azt hiszem, nagyon sokan elfelejtik manapság, hogy honnan jöttek. A gazdagság, fényűzés sok embert elvakít, s igazi énjük elveszik a sötétségben.
Határtalan öröm, hogy olvastad kis írásomat, nagyon köszönöm!

Sok szeretettel: IcuRose

2135
mami - 2017. október 24. 09:17:31

Drága Icum!

Írásodban nagyon jól adtad vissza azt az érzést, hogy miképpen viselkednek azok az emberek aki elfelejtik, hogy "honnan" jöttek.
Örömmel olvastam írásod.

Szeretettel: Jártó Róza

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.