Balázsi Pál Etel: Az átok
Az átok

A hegyen lakó szomszéd Vili, ahogyan, észrevette érkezésünket már tiszteletét is tette nálunk.
Segített kipakolni, behordani csomagjainkat az udvarba, miközben titokzatos ábrázattal, suttogva mesélni kezdte bánatát, hogy az idős szomszédja milyen ellenséges lett.
- Képzeljék el -magyarázta - átkozódni kezdett!
- Hogy-hogy? - kérdezett rá a férjem.
- Hallottam, amikor azt mondta - "dögöljenek meg a szomszéd kutyái"! S még utána tette - "a gazdájuk is"!
Csodálkoztunk a mondottakon, hiszen csendes embernek ismerjük az öreg Gyuri bácsit.
- Vajon, miért lett olyan morcos a maga szomszédja, hogy mindenkit a halálba küldene?
- Tudják-e? - met, irigy!
- Kire, mire? - érdeklődtünk kíváncsian.
- Hát, tudják-e, azét, met, irigy, irigy, hangsúlyozta többször is.
- Mi történt Vili, hiszen jó szomszédok maguk.
- Hát meg kell, mondjam maguknak es, hogy a hagyatékból örökségként, kaptam egy 20 éves Trabantot, föld helyett, mert én már nem lakom a szülőfalumban. Így egyeztük.
- Na ez igen! Gratulálunk! Ezentúl lesz, amivel bejárjanak a városba.
- Ezt megünnepeljük egy pohár pálinkával, s férjem már töltötte is! Legyen szerencséjük hozzá!
Lehorgasztott fejjel, a bajsza alatt lehangoltan motyogta: - inkább ne örököltem volna.
- Nahát! Miért szomszéd, mi a baj?
- Az ÁTOK! Ha nem öröklöm, nem átkoz.
- De, Vili! Nem is biztos, hogy magát átkozza!
- De, a biztos, hogy én vagyok a szomszédja!

Balázsi-Pál Etel
3313
paltetel - 2017. november 08. 08:49:09

Kedves Rita!

Inkább, még él bennük a régi szokásoktól való félelem (átok, szemmel verés,...). Na, de ez ilyen.
Köszönöm, hogy olvastad a kis történetet.Smile

Szeretettel,
Etel

3313
paltetel - 2017. november 08. 08:43:11

Kedves Kitti !

El is hiszem, hogy jól szórakoztál, hiszen" biztos" is vagy benne.Wink
Köszönöm, hogy olvastál.Smile

Üdv. Etel

5396
Kitti - 2017. november 07. 12:42:24

Grin Jaj, Etel, az is biztos, hogy én jól szórakoztam most itt! Köszönöm!Rose
kit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.