Bige Szabolcs Csaba: Itt a Jani
Langyos eső csapdosta a járda köveit, de az emberek nem sokat törődve vele vígan igyekeztek hátizsákkal a hátukon távolabbi céljaik felé. A nagy fedett verandán csak néhányan üldögéltünk a zöldre festett, kecskelábú asztalok mellett. A lécekből összerótt székeket is ugyan ilyen színre festették, s formájuknak köszönhetően kényelmes ülés esett rajtuk ülőpárna nélkül is.
Mélán hallgattam az eső kopogását és bámultam a járdán sietőket, amikor belépett a verandára egy mosolygós arcú férfi, és szó nélkül leült velem szemben az asztal mellé. Kalapjáról csöpögött az esővíz.
- Üdvözlöm! - köszöntöttem, mire barátságos bólintás volt a válasz.
Közben megérkezett a feleségem egy teli tálcával, rajta egy tányér leves, kenyérszeletek, evőeszközök. Letette elém, és fordult is a második fogásért. Észrevette a velem szemben ülő mosolygós embert és halkan megjegyezte:
- Látom, itt a Jani.
Ezzel már el is lépett, én pedig kanalazni kezdtem a levest. A férfi továbbra is mosolyogva nézett, majd hirtelen fölállt, és kisietett az esőbe. Szemem sarkából láttam, amint a ház mögött eltűnik.
Kis idő múlva visszatért, és valamit hozott a kezében. Leülve előbbi helyére, összezárt öklét felém nyújtotta. Egy darabig értetlenül néztem rá, majd megértettem, adni akar valamit nekem, és én is kinyújtottam a kezemet feléje, nyitott tenyérrel. Ettől még szélesebb mosoly ömlött szét az arcán, és a tenyerembe tett két zöld diót.
- Nekem? - kérdeztem
Feltartotta egyik ujját. Megértettem, hogy csak az egyik dió az enyém.
- A másik a feleségemé?
Élénk bólogatás volt a válasz.
Mire végeztem a levessel, a feleségem is megérkezett a főzelékkel. Két tányérral hozott. Egyet nekem, és egyet magának. Mikor helyet foglalt ő is, mutattam, mit kapott az asztaltársamtól.
- Nem éhes? - fordult a férfi felé. A női lélek érzékenysége nyilvánult meg ebben a kérdésben.
Erre is élénk bólogatással volt a válasz.
Feleségem elébe tolta a saját főzelékét - melyhez még nem nyúlt - egy szelet kenyeret és evőeszközöket téve a tányér mellé.
A mosolygós ember letört egy darab kenyeret, kanalát belemerítette az ételbe, miközben kalapjáról még most is csöpögött az esővíz, és szemeiből két nagy könnycsepp gördült végig borostás arcán.
A hála könnyei...
2720
bigeszab - 2017. november 10. 18:42:17

Köszönöm, kedves Maria!
A sérült emberek szeretetigénye óriási, és megnyílvánulása mindig meghat.
Üdv: Szabolcs

5555
Maria HS - 2017. november 09. 23:18:40

Sok "Jani "van aki hálás minden jó szóért. Nagyon szépen megírt történet, jó volt olvasni, Gratulálok: Maria

2720
bigeszab - 2017. november 08. 19:54:41

Köszönöm, kedves Kata!
Köszönöm a véleményedet, a gratulációdat!
SzabolcsRose

4204
pathfinder - 2017. november 08. 10:45:07

Kedves Szabolcs!

Rövid, de tömör történet, és mégis milyen sok mindent kaptunk általa! Lehet, hogy a mai divatos kifejezéssel élve Jani "nem százas", de hogy emberileg sokat ér, az biztos!

Szeretettel gratulálok ehhez a mély érzésekről tanúskodó novelládhoz!
Kata Heart

2720
bigeszab - 2017. november 07. 11:56:37

Kedves Kitti!
Jó látni a visszajelzésedet. Megszerettem én is a Janit, mialatt megírtam ez a kis karcolatot.
Üdv: Szabolcs

5396
Kitti - 2017. november 07. 10:11:21

Szép történet, jól megírva. Semmi sallang és széthúzás, semmi mellébeszélés nincs benne. Jani, az ügyefogyott, nem csak főzeléket kapott. Ti pedig nem csak diót...
Örömmel olvastam, köszönöm az élményt!Rose
kit

2720
bigeszab - 2017. november 06. 21:45:55

Kedves Icu!
Magam is oda képzeltem magam arra helyre, arra ponyvával fedett, nyitott teraszra.
Köszönöm a gratulációdat!
Szabolcs

2720
bigeszab - 2017. november 06. 21:43:26

Kedves Rita!
Köszönöm értő és érző szavaidat!
Szeretettel: Szabolcs

524
BogIcu - 2017. november 06. 19:16:34

Kedves Szabolcs!

Annyira élethű, hogy lejátszódott előttem a jelenet. Nagyon kedves, megható történet.
Szeretettel gratulálok: Icu

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.