Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Putterer Magdolna Léna: Orgonaágak az égig érnek
Emlékszem , minden év tavaszán virággal kezében tért haza a munkából.
Elhozta nékem a legelőször kinyíló hófehér hóvirágot, kék ibolyát, vagy az illatos lila orgonát.
Tudta , mivel tavasszal születtem , imádom a tavasznak minden virágát .


Amikor kettesben sétáltunk az utcákon és ha meglátott egy szép orgona bokrot valakinek udvarán , átugrotta a kerítést , majd egy szál orgonával tért vissza hozzám .
Boldogan nyújtotta át nekem.
Egy alkalommal szintén így tett, átugrotta a kerítést ,de kijött a házból a háznak úrnője, mindezt látva megdorgálta szegény apámat.
Ő megért bocsánatot kérni tettéért :
- Bocsásson meg. Tudom nem helyes amit tettem, de kérem értsen meg engem. A lányom nagyon szereti az orgonát . Gondoltam örömet szerzek neki . Láttam, az Ön udvarán vannak a legszebbek . Így átugrottam a kerítést és leszedtem. Nem többet, csak ezt az egy szálat . Tudom, neki még ezzel az egy szállal is örömet szerzek. - Mutatta azt az egy száll orgonát a ház úrnőjének ,aki ledöbbenve nézett apámra, majd nagy nehezen megszólalt:
- A lányának szedte ? Akkor majd én adok még ahhoz az egy szálhoz, hogy egy nagy csokor orgonát adhasson lányának. - Odalépett az orgonabokorhoz , metszőollóval levágott róla egy nagy csokorra valót . Szépen becsomagolta, majd azt átnyújtotta apámnak .
- Így adja oda a lányának, mert ő így érdemli meg . - Felelte .
- Nagyon szépen köszönöm. - Felelte nagyon boldogan apám. Kék szeme csak úgy csillogott a boldogságtól .
- Tessék kislányom . Ez a nagy csokor , mind a tiéd . Köszönd meg légyszíves a néninek.
- Köszönöm szépen.
- Köszönöm szépen én is . - Felelte apám.
- Nagyon szívesen, máskor is. Erre jártok, - fordult felém a néni , - apukádnak nem kell átugrania többet a kerítést,. Csöngessetek be , én majd kijövök és mindig adok neked orgonát . - Felelte mosolyogva a ház úrnője .
Elköszöntünk tőle .
Elindultunk hazának kezemben egy óriási orgona csokorral .
Nagyon boldog voltam és büszke apámra.


Előtte minden év tavaszán mentünk a nénihez orgonáért, de ezen a tavaszon a néha oly kegyetlen sors , nem engedte el apámat orgonát szedni.
Ezen a tavaszon nem kaphattam orgonát .
Kórházba került nem súlyos betegen , de mégis súlyos beteggé vált egy műtét után .

A kórteremben , szemben a mennyezettel feküdt, majdnem a fal mellett egy Kórházi ágyon .
Néma volt , nem szólt.
Hogy is szólhatott volna ?
Fehér volt , mint a frissen mosott lepedő.
Álltam az ággyal szemközt .
Lábam elgyengült , roskadozott .
Tekintetem elhomályosodott , könnyfátylam mögül néztem hófehér orcáját , miközben mellkasomat feszítette szét a fájdalom.

- Elmegy. Érzem elmegy. - Suttogtam alig hallható hangon.
- Nagy fájdalma van. Sokat szenved . Az orvos Morfiumot adott neki . Mikor magához tér , mindig a lányát hívja . - Válaszolta a közvetlen apám ágya mellett fekvő női beteg.

- Miért kellett most mindezt nekem elmondania ? Én vagyok a lánya ! - Tört elő belőlem a már megfékezhetetlen fájdalom bántásként , majd folytattam : - Ne haragudjon. Nem akartam bántani. Tehetetlen vagyok . Nagyon szenvedek .Szavait hallva iszonyú amit érzek. . Kérem, ne haragudjon rám.

- Nem haragszom, megértem. Maga ne haragudjon . Nem gondoltam a lánya. Azt hittem már felnőtt gyerekei vannak .
- Nem , még sajnos nem vagyok felnőtt . Tizenöt éves leszek májusban. Májusban, amikor az orgonák nyílnak.

Egy fehér köpenyes szőne nő suhan át a kórtermen, majd megáll ágya mellett . Apám pulzusát nézi.
- Ne haragudjon , hogy megszólítom. Ugye meggyógyul , nem lesz semmi baja ? Ugye meggyógyul ? - Szólítottam meg aggódva a nővért.

Felém fordította szőke fejét , rám szegezte hideg kék tekintetét . Nézett és nézett szótlanul, majd amilyen gyorsan bejött , épp olyan gyorsan távozott .

- Ugye meggyógyul ? - Szóltam utána.
Nem válaszolt . Néma csend lett ismét a kórteremben . Torokszorító néma csend .
Álltam ágya előtt lehajtott fejjel, míg néma könnyeim patakként folytak végig orcánon.

- Elköszönök. Holnap ismét jövök. - Szóltam apám ágya mellett fekvő női beteghez.
- Nagyon siessen holnap reggel az édesapjához . Feltétlen jöjjön el hozzá, hogy láthassa a lányát .
- Nagyon sietek.


Nehéz volt elindulnom ...
Úgy éreztem , mintha valami nagy erővel visszahúzna .
Kórházból , hazafelé vezetett utam.
Az utcán sorban rám köszöntek emberek .
Könnytől nem láttam orcájukat . Nem tudom kik lehettek ők, mégis automatikusan mindenkinek visszaköszöntem .
Hazaérve nem találtam helyem , semmi nem volt jó, semmi nem tetszett.
Egész éjjel nem jött álom szememre , csak forgolódtam ágyamban , miközben a kimerültségtől saját verítékben fürödtem .
Álmatlan éjszaka után kisírt szemekkel , szívemben fájdalommal elindultam abba a boltba dolgozni , ahol tanulóként gyakorlati napomat töltöttem ezen a napon.
Ez a nap valahogy más volt , mint a többi.
Nem volt jó a közérzetem , szétszórt voltam.
Boltban nem lehet hibázni, hibásan számolni , mert az ember zsebe bánja azt .
Muszáj volt a számolásra figyelnem, arra koncentrálnom. / Abban az időben nem volt a ma már oly előszeretettel használatos számológép. Fejben szoroztunk, osztottunk számoltunk ki mindent , majd blokkot írtunk. /
Vevőkkel nem éreztettem valójában nagy fájdalmam van, fáradt vagyok , nincs semmi kedvem, hogy szenvedek.
Minden vásárlóhoz még így is volt pár kedves szavam, mindenkire mosolyogtam , gyors voltam és precíz.
Így ment mindez reggel 9 óráig .


Reggel 9 órakor megváltozott bennem minden.
A nyugtalanság annyira felerősödött, hogy képtelen voltam a fejben számolásra, képtelen voltam figyelni a vásárlókra .
Otthagytam a pultot , a pult mögött álló kollégákat . Bementem a főnökhöz az irodájába, hogy jelezzem neki problémámat :

- Ne haragudjon, de képtelen vagyok valamiért a fejben számolásra. Iszonyú nyugtalanná , szétszórttá váltam. Valójában nem értem mi történt , mi ezt az egész ? Eddig így még nem jártam. Nem is tudom elmondani mit érzek ? Azt tudom csak, hogy iszonyú érzés mindez .

- Rendben van. Menjél nyugodtan ki a raktárba, pakold el a szegeket, illetve tegyél úgy, mintha dolgoznál. Megértem a problémádat. - Felelte főnököm, aki olyan volt mindig hozzám , mintha a második apám lett volna . Épp annyira szigorú volt , mint apám , de annyira féltett is mindentől, mint ahogy ő is .

- Köszönöm szépen a segítségét . - Köszöntem meg neki mindazt, hogy megértett.
Megértett, holott én nem értettem önmagam .

Siettem ki a bolt mögötti raktárba .
Amikor kinyitottam a raktár ajtaját láttam , ott nem lehet úgy tenni mint aki dolgozik, ott dolgoznom kell .
Rövid ideig, úgy 9:15 óráig ez ment is, de amit ezután éreztem, az maga volt a borzalom.
Úgy éreztem , azonnal mennem kell be a Kórházba , hogy hív apám , szüksége van rám. Ekkor kirohantam a raktárból , futottam vissza a boltba a boltvezetőhöz.
Ahogy beléptem ajtaján , már téptem is le magamról a kék színű munkaköpenyt.
Odaálltam a főnököm elé , kezemben a munkaköpennyel . Lihegve , szinte kapkodva a levegő, meg a szavak után , megszólaltam:

- El kell mennem. Érzem hív apám. Azt akarja ott legyek mellette, fogjam kezét. Mennem kell, érzem hív. Érzem baj van . - Szó szerint úgy viselkedtem, mint aki nem normális. Nem csoda, ha azt hitte a kimerültség az oka mindennek.
Főnököm amikor rám nézett , elmosolyogta magát , míg akik mindezt hallották kollégáim, hangosan nevettek .

- Nincs semmi baj. Menj vissza dolgozni. Nem mehetsz el. Ez itt nem így működik. Én mindent megértek, segítek, de most nem mehetsz el . Nincs apukádnak semmi baja , nyugodj meg . - Válaszolta a boltvezető , míg kollégáim gúnyolódtak.

- Mennem kell. Értse meg érzem mennem kell. Kérem szépen engedjen el . Könyörgöm. Könyörgöm engedjen el . - Zokogva kérleltem őt kétségbe esve , de hiába.

- Nem lehet . Vedd vissza a munkaköpenyed és menj vissza dolgozni. Hidd el, nincs semmi baja apukádnak.- Válaszolta a boltvezető .

- Könyörgöm, engedjen el. - Tovább kérleltem őt .
- Menj vissza dolgozni ! - Szólt rám , ekkor már nagyon dühösen .

Felvettem a munkaköpenyemet , visszamentem a pult mögé dolgozni.
Kijött az irodából a főnököm , majd kedvesen odaszólt hozzám , miközben én egy vásárlót szolgáltam ki épp :
- Nem kell a pult mögött állnod . Nyugodtan menj vissza a raktárba dolgozni.
- Köszönöm szépen, de nem. Maradok a pult mögött. Minek mennék vissza a raktárba , ha úgy látta , nincs semmi baj ? - Makacsoltam meg magam .
Állt , nézett rám meglepődve, majd elérzékenyült akadozott hangon kérdezte :

- Úgy érzed tudsz a pult mögött dolgozni ?
- Igen, természetesen tudok. Miért ne tudnék ? Hiszen nincs semmi baj . Maga mondta . Már pedig, ha maga azt mondta nincs semmi baj, akkor biztosan nincs. - Úgy éreztem, ahogy mindezt kimondtam, összeszorult a szívem .

Egy ideig még lehajtott fejjel nézett önmaga elé , majd visszament az irodájába.
Időnként vissza - visszatért , aggódva nézett rám , míg én sorban mosolyogva szolgáltam ki minden vásárlót .
Nem hibáztam egyszer sem.
Mit éreztem ott legbelül ? Az nem számított.
Dolgozni kellett, tehát dolgoztam.
Tettem mindazt gyorsan , precízen, mosolyogva , amit tennem kellett egy boltban.
Időközben megszűnt az az iszonyatos érzés lelkemben , amit előtte éreztem.
Nem voltam már sem feszült, sem nyugtalan.
Jót tett a munka. - Gondoltam önmagamban . - Erőssé tett .

Közeledett az ebédidőm.
A vásárlók is elfogytak , kicsit fellélegezhettem.
Álltam a pult mögött , majd amikor kinéztem a boltnak üveges ajtaján , megpillantottam a papámat , aki épp a bolt ajtajának kilincsét nyitotta le.
Úgy tűnt, hozzám jött .
Előtte soha nem keresett meg az üzletben ,hiába kértem arra látogasson meg . Ő vásárolni is máshova járt , nehogy engem bármiféle kellemetlenség érjen kollégáim részéről miatta, ha ott vásárol nálam .
"Az ördög nem alszik . " - Szokta mondani .
Boldog voltam, hogy ezen a napon eljött hozzám .
Ahogy belépett az üzletbe meglepődve , de örömmel köszöntöttem őt :
- Szia papa . Hogy létezik az , meglátogattál , eljöttél hozzám ennyi idő után ?

Köszönésem nem fogadta. Úgy tűnt, nem hallja kérdésemet .
Megállt a pult előtt . Szótlanul nézett rám .
Látszott szedi össze gondolatait , hogy valamit mondani szeretne nekem.
Közben kijött irodájából főnököm köszönteni papámat , de neki sem köszönt vissza papám.
Csodálkozva néztem papámra , majd megkérdeztem :

- Mi van veled ? Beteg vagy ? Nem vagy jól ? Rosszul vagy ? Hívjak orvost ?

- Elment . - Szólalt meg nagy nehezen.
- Elment ? Kiment el és hova ment ?
- Apád ment el.
- Apám ment el ? Hova ment volna el amikor menni sem tud szegény? Ne beszélj már butaságokat . Mi van veled ?
- Meghalt.
- Tessék ? - Kérdeztem , miközben úgy éreztem gyengülök, ájulás kerülget , egy pillanatra elsötétedett előttem minden.
Nagy nehezen elért tudatomig amit papám egymás után többször ismételgetett , de nem hittem el.
Nem akartam elhinni , hogy örökre vége, hogy nincs többé apám.
Gyereknek nehéz mindezt megértenie, felfognia, elfogadnia különösen akkor , ha előtte még soha nem találkozott önmagával a tragédiával.
Láttam, főnököm figyel , hallgatja beszélgetésünket.
Összeszedtem magam , már amennyire ilyen után gyerek össze tudja szedni magát és megkérdeztem :
- Papa ? Mit mondtak, mikor ment el ?
- Reggel 9 órakor kezdődött és 11 órára lett vége. - Válaszolta szomorúan.
- Reggel 9 órakor ?- Kérdeztem vissza meglepődve . Akkor ezt érezhettem szerinted egész reggel ?
- Lehet. - Válaszolta .

Főnököm visszarohant ezt hallva az irodájába, majd visszasietett hozzám :
- Menj most haza. - Mondta zavartan, nagyon idegesen .
- Igen ? Most menjek haza ? Most miért mennék ? Én nem most akartam elmenni és nem haza , de nem engedett el, pedig mondtam mennem kell . Ugye mondtam mennem kell . - Törtem ki dühösen, de a másik pillanatban már sírógörcs fojtogatott .- Folytattam zokogva . - Maga miatt nem lehettem apám mellett . Maga az oka mindennek .

Papám főnököm felé fordult :
- El szeretném kérni a lányt. Be kell mennünk a Kórházba . El kell hozni amit összecsomagoltak.
- Természetesen menjen , menjenek nyugodtan. Kell neki a pihenés is. Pihenjen. Egy pár napig maradjon otthon. - Visszasietett az irodába.

Elköszöntem kollégáimtól akik mellettem álltak a pult mögött , majd bementem az öltözőbe átöltözni .
Távozáskor beköszöntem főnökömhöz .
Ő lehajtott fejjel ült íróasztala mögött , miközben kezében a tollát forgatta . Nem nézett rám , alig hallhatóan mondta :
- Állj meg egy pillanatra . Ne haragudj rám . Hidd el, neked így volt a legjobb a sok rossz közül . Nem tudtál volna rajta segíteni. Még jobban megviselt volna .
Meghallgattam szavait , de nem válaszoltam minderre neki semmit. /Akkor még dühöngtem , de később rájöttem, valójában igaza volt . Ő még ekkor is engem féltett, óvott . /

Papámmal elindultunk a Kórházba.
Az út most mintha sokkal hosszabb lett volna, mint máskor , amikor apámhoz mentem látogatóba.
Nem siettünk. Minek siettünk volna ?
Az összecsomagolt ruhák , személyes tárgyak megvártak, nem mentek el sehova sem.
Kórházba érve amíg papám beszélt az orvossal , elsétáltam a kórteremig. Benéztem az ágyra , amin előtte nap még ott feküdt apám.
Tényleg nem feküdt ott. Az ágy üres volt .
Eltűnt . - Gondoltam önmagamban , hiszen még mindig nem tudtam felfogni, valójában mi történt.
Tiszta , áthúzott ágynemű várta az új beteget...
Ahogy ott álltam , a kórteremből kisietett hozzám az a női beteg, aki apám ágya mellett feküdt.
Látható volt zaklatottsága.
Lehajtott fejjel , nehezen, dadogva szólalt meg :

- A lányát kereste. A lányát hívta mindvégig még akkor is, amikor ordított a nagy fájdalmában. Végig ordított . Az orvosok semmit nem tudtak vele kezdeni. Sokat szenvedett . Végig hallgatta az osztályon mindezt minden beteg. Mindenki idegileg kikészült .

- Gondoltam keresett .... Éreztem.... - Feleltem lehajtott fejjel,. - Akartam jönni, de nem engedtek el munkahelyemről . - Néma könnyeim hulltak.
Papám ekkor megérkezett kezében a sötét nagy zsákkal, amely apám személyes tárgyait tartalmazta .
Próbált megnyugtatni , de sokáig nem tudott .

- Bocsásson meg. Nem akartam felzaklatni, de gondoltam jobb ha mindezt elmondom, hogy tudja . - Szólt hozzám a női beteg.
- Lehet nem kellett volna. - Felelte papám.

Apám kezelőorvosa , aki kezdő orvosként az első műtétét végezte el apámon , még aznap karambolozott egy Kórházhoz közeli utcában .
Szerencsére ő túl élte .
Hiába, az orvosoknak sem könnyű különösen , ha kezdő orvosként saját hibáik miatt elveszítenek , főleg egy még fiatal, negyvenegy éves beteget .

Én mindez után is sokáig kerestem apámat . Mindenkiben őt láttam aki hasonló magas volt , hasonló testalkattal rendelkezett , mint ő .
Sokszor történt velem meg az , ahogy mentem az utcán, mintha apámat láttam volna jönni velem szemben .
Rohantam felé , miközben kiabáltam boldogan " apukám " , de ahogy közel értem láttam , ő , ők , egyik sem az én apám .
Csalódásokkal teli voltam minden ilyen eset után.
Nehéz volt megértenem nagyon sokáig aki elmegy , nem jön vissza többé .

Sok - sok év eltelte után így felnőtt fejjel , három gyermek anyjaként beutalt a Körzeti orvos vizsgálatra a Kórházba.
Vizsgálóba lépve az orvos megkért arra vetkőzzek le , majd felállt székéről, odalépett hozzám .
Ahogy ott állt előttem, szinte lemerevedett , szólni nem tudott .
Egy ideig nézte orcámat, szemeimet .
Nem tudtam elképzelni mi történt vele ?
Kis idő elteltével megkérdezte olyan gyanakodóan ?
- Hogy hívják Önt ?
Én bemutatkoztam neki mosolyogva , nagyon büszkén.
Ő még mindig csak állt ,nézett szótlanul rám.
Furcsa volt nekem mindez. Nem értettem a furcsa viselkedés okát .
Nagy nehezen összeszedte magát, majd mondta :
- Feküdjön fel legyen kedves a vizsgálóasztalra.
Vizsgálni kezdett ...
Életemben ilyen alapos vizsgálaton nem estem ennyi idő elteltével keresztül , mint amilyen alaposan ő akkor megvizsgált. Látszott, nagyon alapos akar lenni , hogy meg akar győződni arról , most nem téved.
- Még itt is megvizsgálom, meg ott is, meg amott is Ami biztos, az biztos . Megvizsgálom még egyszer , újból . Nem haragszik ? Inkább többször megvizsgálom , minthogy később kiderüljön mégis valami baj van. - Mondta.
- Doktor úr ! Valami baj van ? Valami nagy bajom van ?
- Nincs semmi baj , de szeretném rendesen kivizsgálni a biztonság kedvéért. Így Ön is nyugodt lesz , meg én is.
- Értem. köszönöm szépen.

Vizsgálat után megírta a Zárójelentést, amit kezembe adott :
- Szerencsére semmit nem találtam Önnél. Nincs semmi probléma , de ne is legyen. - Válaszolta félig mosolyogva.
- Jaj, de jó ! Ennek szívből örülök. Tudja van három fiam , akiket még fel kell nevelnem . - Mosolyogtam el magam.

Miközben beszélgettünk , rápillantottam a Zárójelentésre , majd megakadt szemem a vizsgálatot végző orvos nevén.
Most én jöttem zavarba , kissé megszédültem .
Ott álltunk egymással szemben, miközben szótlanul elmerültünk egymás szemében .
Abban a pillanatban ő is tudta azt, amit már én is .
Apámra hasonlítok .
Felidéztem benne a múltat.
Biztos vagyok abban ,ezekben a percekben mind a ketten egyugyanazon személyre gondoltunk.
Ő pedig nem más , mint az apám , aki negyvenegy évesen költözött a csillagok közé.
Lehet attól félt letámadom , beolvasok neki apám halála miatt , amit jogosan tettem volna ?
Lehet ...
Én mégis másként döntöttem.
Néztem szemeit , majd elmosolyogtam magam , ami kissé nehezen ment, de végül is sikerült mosolyognom :

- Doktor Úr ! Köszönöm szépen a vizsgálatot . Szívből örülök annak nincs semmi bajom és még jó ideig gyermekeimmel maradhatok , mert gyermekeimnek nagy szükségük van rám . Nem szeretném , ha úgy nőnének fel, mint én . Most mennem kell, várnak gyermekeim. Köszönök szépen mindent . Viszont látásra.

- Viszont látásra . Minden jót Önnek.


Azóta minden tavasszal megcsodálom , megsimogatom az orgona bokrokat , mélyen belélegzem
mámorító illatát.
Nem tépem le...
A letépett virág hamar elhervad , többé nem virágzik , nem illatozik .
Ember melegségre, szeretetre vágyik, az orgonák is a napfény felé tőrnek , lassan már az égig érnek.


2017. december 12.
5719
LenaMagdolna - 2017. december 18. 17:26:08

farkas viola Smile A papa, a 15 éves lány papája, az az a Kórházban fekvő súlyos betegnek az apukája, kedves Viola. Így került bele a papa is a képbe . Maga a történet hosszú , a vége érdekes . Az az nem mindennapi történet mindez . Smile Heart Szeretettel . Léna Magdolna

277
farkas viola - 2017. december 18. 00:37:50

Kedves Magdolna!
Nagy érdeklődéssel olvastam írásod, amely a végén összegabalyodott, van nekem romlott el az értelmem. Addig világos volt, amíg a 15 éves lány aggódott a kórházban fekvő édesapjáért. Azután hogy lett egy papa is? Innen már zavaros, érthetetlen.
Szeretettel kívánok Áldott ünnepeket: Viola Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.