Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Putterer Magdolna Léna: Porcelán malac
Késő délután értünk haza az amúgy előtte csendes házba, ahol nem volt más előtte, mint a számítógép billentyűzetének kattogása. Most viszont egy apró gyermek jelenléte, vidám kacaja életre keltett mindent, még a tárgyakat is. Elindult az élet. Jött a nagy játszás, hancúrozás, majd zenebonára ugribugri táncolás, míg a polcon reszketve figyelte mindezt sok porcelán tárgy. Volt amelyik előre látta szomorú sorsát, de azért reménykedett, hátha megússza ezt a napot.



Ezen a napon még a hideg verítéke is kiverte, amikor közeledett feléje két pici puha kéz. Remegett egész porcelánlénye, szíve szaporábban dobogott sárga gömbölyű testében. Pufi porcelánorcája lángra gyúlt, oly piros volt, láthatóan kínosan mosolygott.

Kínos mosolya már előtte is megvolt mielőtt aprócska kisgyermek megérkezett.

Mintha érezte volna már jó előre, lesz egy nap, ami számára végzetes lesz. Összetörik az amúgy is törékeny testét, pedig nagyon szeretett a polcon mindenre, mindenkire mosolyogni.

Az sem érdekelte, ha csak hasztalan áll a polcon, mert még aprópénzt sem dobott bele soha senki sem, de legalább a ház tulajdonához tartozhat ő maga is, így úgy érezte fontos porcelánlény személyiségére szüksége van a ház asszonyának, aki naponta megtörölgette, simogatta őt . Boldog volt, mert érezhette, fontos szerepet tölt be a házban.

Szeretetért, gondoskodásért cserében úgy ragyogott aranysárga gömbölyded teste, mint az aranyló napsugár, kínos mosolyával együtt vidámságot hozott a házba még borús napokon is.

Ó, de szidta megtervezőjét törékenysége miatt mindannyiszor, ahányszor élete veszélybe került.

Csoda, ha mindig kínosan mosolygott ?



Ezen a napon aprócska kéz jól megmarkolta gömbölyded testét, gyermeki szemecske megcsodálta, majd visszatette óvatosan a polcra. Idegrendszere ekkor mégis megfeszült és mindig minden esetben, amikor a két aprócska kéz feléje kinyúlt, felemelte, vitte egyik helyről a másikra.

A jelzőrendszer működésbe kezdett, az idegrendszert minden egyes mozdulat próbára tette.

Az aranysárga pufi testben a porcelánszív egyre szaporábban kalapált. Látható volt ahogy a félelemtől minden egyes porcelánporcikája nagyon remegett.

A cica nyávogni kezdett.

Az a fránya cica.

Ő a legnagyobb bűnös, a hibás mindig mindenben.

Gyermek aprócska lábacskái boldogan a cica felé futásnak eredtek. Szaladt és szaladt, miközben a két apró kezecske között ott lapult szegény pufi porcelánmalacka, akinek szíve majdnem kiugrott helyéről, pedig ő nem is szaladt, hanem vitték.

Reszketett a félelemtől.

Úgy érezte , most lesz vége, hogy most megtörténik az, amitől valójában örökké rettegett amikor valaki a polcról leemelte, kezébe vette megcsodálni.

Nevetés, kacagás közötti pillanatban egy baljóslatú csendben valami nagyot csattant .

Hallható volt mikor a porcelánszív szétpattant, teste darabokra hullva szétszóródott. Cica a hangtól megijedt, nyávogva ugrott fel a szekrény tetejére.

Bennem szinte meghűlt a vér amikor láttam darabokban hever a földön sárga porcelán teste.

Darabokban, apró darabokban...

Éreztem mellkasomban szívem elszorul, majd majdnem kiugrott helyéről, annyira vadul verte ritmusát . Egy pillanatra levegőért kapkodtam, szó torkomon elakadt, nem jutottam azonnal szóhoz.

Lehet kicsit én is meghaltam kedvenc porcelán figurámmal, ami naponta mosolygott rám ?

Én kicsit, de ő végleg.

Felfogtam nagy nehezen, majd alig hallhatóan megszólaltam:



- Jézusom. Nincs többé. Látod mit tettél? Mama most mindjárt sír.

Szomorúan szedegettem össze széthullott sárga darabjait .Ő meg csak állt szótlanul, ijedten nézett rám rövid ideig, majd megszólalt:

- Mamikám sír?

- Igen, a Mamika most majdnem sír. Tudod, egy kicsit most ez fáj Mamának, hogy nincs többé .

- Fáj Mamikának?



Nézett rám szomorúan unokám. Átöleltem, megszerettem .



- Ne legyél szomorú. Nem te tehetsz róla. Tudod ki tehet minden rosszról? Az a ronda cica a szekrény tetején. - Mutattam fel a szekrénytetején meglapuló cicára. - Látod, hogy lapul? Mivel ő a bűnös, így elfutott, felugrott oda. Nem lenne ő a bűnös, akkor most nem a szekrény tetején lenne ,hanem itt állna Mama előtt és azt mondaná , bocsánat, de mivel nem teszi, így ő rossz cica. Tudja önmagáról, hogy bűnös, így le sem mer jönni onnan.

Felemeltem ölembe aprócska unokámat. Szorosan magamhoz öleltem, megpuszilgattam, megszeretgettem. Aprócska , hiszen csak Kettő és fél éves , aprócska gyermek még unokám. Addig öleltem, amíg meg nem nyugodott, hiszen láthatóan ő is megijedt, nem csak én .



- A cica a bűnös. - Mondta, miután megnyugodott.

- Igen. a cica. - Feleltem mosolyogva. - Most pedig Mama ideültet a székre, összesöpri az apró darabokat, nehogy elvágja aprócska lábacskádat és fájjon neked.



Székről figyelte , hogy söprögetek , majd egymás után többször mondogatta :

- Igen, a cica a bűnös. Ugye a cica bűnös Mamika ? Rossz a cica.Ugye rossz a cica Mamika ?

- Igen. Nagyon rossz volt a cica , drága kis unokám . Látod mit tett ? Összetörte a Mama kedvenc porcelánmalackáját. - Mosolyogtam el ismét magam.Eszembe jutott három fiam amikor picik voltak.

Akkor is pont így történt minden, mint ahogy történt most.

Először megijedtem velük együtt, majd szomorúak voltunk , ha valami véletlenül összetört, vagy épp tönkrement , majd amikor megnyugodtunk mindnyájan , mindig valami mást, akár magát a tárgyat hibáztattam . Mindig ölelés, szeretet volt a vége részemről, nem pedig megbüntetés , vagy épp verés , mint az sokaknál történik .

Mennyi minden összetört, tönkrement mire felnőttekké váltak gyermekeim . Mennyi mindent kellett addig pótolni.

Hol ők törtek szét véletlenül valamit, hol pedig én.

A véletlenekért szülő nem büntet, főleg nem ütlegeléssel büntet , mert akkor a szülőket is épp úgy lehetne viszont megbüntetni, ha véletlenül eltörnek valamit.



- A malackám összetört, nincs többé , de nem baj. Vesz Mama másikat. - Ismételtem újra mosolyogva, miközben még fájt legbelül .

- Vesz a Mama másikat . - Válaszolta kettő és fél éves unokám nagy boldogan.

- Bizony vesz , de azt jól eldugja a MAma. - Nevettem el magam , majd leemeltem a székről , szeretettel magamhoz szorítottam az én legdrágább kincsemet ,az én unokámat , aki többet ér számomra mindennél.

- Nagyon szeretlek, drága kis unokám .

- Mamikám szeret és vesz másikat. - Mondta ő, majd átölelte nyakam, összepuszilgatta orcámat.



2017. december 17.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.