Lázár-Horváth Zsuzsa: Egy téli nap története (Hó-emlékeim): Második történet (2018. február)
Hó-emlékeim
(Egy téli nap története)

A délelőtti, lassan meginduló havazás egy régi képet varázsolt kavargó hópihék látványától káprázó szemem elé. Egy feledhetetlen napot a régi tanyán.
Akkoriban mintha igazibb lett volna a Tél is. Vastag, puha hópaplan fedte a szívemnek oly kedves rétet, a jégpáncél alatt szunnyadó parányi tavat.
Azon a régi, hideg fényű napon azért mentünk, hogy kiszabadítsuk a házat a hó öleléséből. Már majdnem végeztünk a lapátolással, amikor újra hullani kezdett a hó, addig még sosem látott, hatalmas pelyhekkel. A már úgyis ezüst csillogásba burkolt tájra napfényben vibráló függöny ereszkedett. Mindent eltakart, alig látszottak a szérűn sorakozó mogyoróbokrok s a patakot szegélyező füzek is meghajoltak a pihe-puha teher alatt.
Mintha elvarázsolta volna a világot a Tél, e nagy-hatalmú mágus. A tenyérnyi, csodás csipke-
mintát formázó kristály-pihék egyre sűrűbben hullottak, kavarogtak a fényben és én szinte beleszédültem e vakító örvénylésbe.
Mindig szerettem a telek szűzi fehérségét, mindig elkápráztatott a hópihék tánca. De ez
valahogy más volt. Talán, mert az utolsó telem volt ott, a Koppány ölelésében.
De felejthetetlenül belém égett a látvány, és minden havazáskor újra magam elé képzelem azt a varázslatos szépséget, amit akkor, ott átélhettem a természet sok más csodájával együtt, amivel megajándékozott kis tanyám.
5569
zsuzsahorvath - 2018. március 02. 16:36:42

Kedves Rita, köszönöm, hogy olvastál...

Szeretettel üdvözöllek!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.