Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

horla51: Kávészünet
Kávészünet

Tulajdonképpen nem valódi, a szó szoros értelmében vett kávészünet volt ez, hiszen a munkanap kezdetét jelentette. A többi melós életében már valamiféle rítusnak számított, ezért igyekezett mihamarabb részesévé válni, mert kapaszkodónak ígérkezett a visszailleszkedés felé vezető úton. Remélte, képes lesz végigjárni ezt az utat!
Reggelenként, amikor dolgozni indult, a legutolsó buszjáratot választotta, amivel még időre beérhetett a munkahelyére, az sem számított, hogy a megállótól az utolsó ötven métert futva kell megtennie a gyárig. Jólesett éreznie, hogy ő dönthet indulásról és érkezésről, kiélvezte visszanyert szabadsága minden mámorító pillanatát. Két évig tervezték mások az életét, arctalan tömegbe gyúrva irányították, utasították, lökdösték homályos, érthetetlen, számára céltalannak ítélt célok felé. Parancsok és kényszer szülte kapcsolatok között vergődött, végül már csak a szellemi túlélésért harcolt, mert a ráhúzott egyenruha egyre szűkebbnek bizonyult!
Sok harcot kellett megvívnia, míg végre sikerült levetnie!
Hűvös, október végi napon szerelt le! Már minden holmiját postára adta, előre eltervezte, hogy zsebre dugott kezű civilként érkezik haza. Mintha nem lenne két elrabolt év a háta mögött, mintha meg sem próbálták volna kimosni az agyát személytelen, életidegen alakzatokba préselt, egyhangú életével. Elképzelte, hogy egy időgép repítette ebbe a pillanatba, a folytonosságot elveszített és visszakapott élete között ezzel a tudatos önámítással hozta létre. Úgy lépett be a házba, mintha csak sétált volna egyet a szélfútta, őszi napfényben fürdő, karcosan surrogó levelekkel tarkított utcákon. Eltöltött néhány napot otthona újra felfedezésével, majd munkába állt. Örömmel nyugtázta, sikerült visszakerülnie a régi brigádba, ahol megszokott arcok és kezek fogadták, kicsit talán több ránccal és heggel, mint amennyivel otthagyta őket. Azt hitte, egyszerű lesz felélesztenie a hibernált kapcsolatokat, hiszen már régóta ismerték egymást. Meglepetésére azonban, egy új munkatárs is került a csoportjukba. Misi bácsinak hívták, éveket húzott le bányászként a föld alatt, de ennél többet nem lehetett megtudni róla. Néhány együtt töltött nap után észrevette, hogy az öreg nem áll szakmailag a helyzet magaslatán. Megkérdezte a brigádvezetőtől, rendelkezik e valamilyen képesítéssel. Azt a homályos választ kapta, hogy leépítés miatt került oda. Akkoriban jelentkeztek az első gondok a bányászatban, csökkenteni kellett a létszámot, de végleg elküldeni nem akartak senkit. Áthelyezték inkább a lakatos üzembe, jó lesz valamire alapon. Úgy gondolták, itt lóti-futiként kihúzhatja akár nyugdíjig is.
Az első kávé elfogyasztása, a munkakezdés kihagyhatatlan része volt! Élvezték, hogy ellophatják a cégtől a rászánt időt, pedig utána ledolgozták az erre fordított perceket. Éppen marokba illő méretű csészéket használtak, jól esett a tenyérbe simuló forró érintés, mielőtt kézbe vették volna a hideg szerszámokat, és az éjszaka teljesen áthűlt vasat. Lassan, kis kortyokkal ízlelgették, hogy többnek tűnjön az a néhány elnyújtott pillanat, ami még belefért az elfogadható lógás keretbe. Míg ő katona éveit töltötte, Misi bácsi "bedolgozta" magát a szakmába, igaz, csak a kávéfőző szakot végezte el, azt is gyorstalpalón. Hat órakor kezdődött a műszak, ilyenkor elkódorgott valamerre, nagy volt a csarnok, és ürügyet is könnyű volt találni egy kis csavargásra. Aztán amíg a brigádvezető kiosztotta a munkát, ő feltette a kávét. Szinte szertartásszerűen készítette elő a poharakat, mindenkiről tudva hány cukorral issza, kér e bele tejport vagy sem. Kiöntötte az adagokat. Fél karéjban álltak a lemezszekrény előtt, rágyújtottak a koffein és nikotinfüggők, csak szürcsölés zaja, és megelégedett sóhajok hallatszottak. Amint az utolsó toroksimogató kortyokat legurították, sorban elöblítették poharaikat a falikútnál, letették a kávépénzzel együtt a tálcára, és ment mindenki a dolgára.
Ezen a reggelen úgy alakult, hogy már az üzem felé szaladva érezte, sürgősen meg kell látogatnia a mellékhelyiséget. Az öltözőbe érve gyorsan munkaruhába bújt, majd lesietett a csarnokba. Éppen a műszak kezdetét jelző dudaszó alatt surrant be a vaskapun. Odatette táskáját a satupad melletti polcra, hangosan köszönt a többieknek, hogy tudatosítsa, nem késett el, majd elsietett, hogy még a feladatok kiosztása előtt visszaérjen. Kiderült, hogy nem csak neki volt sürgős dolga, a piszoár előtt állva ugyanis erőteljes nyögéseket hallott a háta mögül, valaki éppen a nagydolgát végezte.
Miközben a külső helyiségben mosta a kezét, nagy vízcsobogás közepette kinyílt az egyik ajtó. Misi bácsi sétált ki rajta komótosan, útban a csarnok felé, ahová kézmosás nélkül távozott, becsapva maga mögött a bejárati ajtót. Utána indult, hogy rászóljon, de a művezető megállította, mert instrukciói voltak egy rajzzal kapcsolatban. Néhány perccel később ért vissza a placcra. Az öreg már töltötte szét, a lefőzött adagot. Eléje állva kérdezte meg:
” Mihály bá, nem felejtett el valamit?
” Nem. Két cukorral, tejporral, felelte az öreg.
” Nem erre gondoltam, válaszolta. Ez egy kicsit előbb történt, a klotyón!
” Mire gondolsz?
” Hát a kézmosásra!
” Mostam kezet!
” Nem. Én mostam, maga meg elosont mögöttem kézmosás nélkül!
” Mondom, hogy mostam!
” Nem mosott, de tudja mit? Nincs kedvem vitatkozni!
Odaballagott a táskájához, kiguberálta pénztárcájából a kávé árát, majd a jobb kezére védőkesztyűt húzva visszament a szekrényhez. Letette a pénzt, kesztyűs kezével megfogta a csészét, majd gyors mozdulattal földre löttyintette a tartalmát.
” Ez jól esett, mondta!
Az öreg egy pillanat alatt kapta ki kezéből a poharat, és paprika vörös arccal, dühösen hajította be a megmunkálásra váró acél idomok közé! Egy pillanatra elhalkult a műhely zaja. Mindenki odafordult, kérdezgették egymástól, hogy mi történt. Fehéren csillogó, éles szilánkok terítették be a kijelölt közlekedési útvonalat. A kuckójából kirohanó termelésirányító néhány szót váltott az öreggel, majd odajött hozzá, és megkérdezte:
” Mi az ördögöt csinálsz? Mit gondolsz, ki vagy te, hogy mások felett ítélkezz? Ha mást nem, legalább a kort tisztelned kellene!
” A kort tiszteljem?! Az nem érdem Sanyi bátyám, csak állapot! Mindenki megéri, aki nem hal meg idő előtt! Én mosom kezemet!
Soha többé nem vett részt a reggeli kávézásban.
5786
horla51 - 2018. március 29. 20:51:48

Kedves Kata!

Akkoriban ez nem volt mosolyogtató történet. Valóban az volt az elfogadott, hogy a

fiatalok húzódjanak meg szerényen a kor árnyékában. Én pedig nem csak "lázadó

féle" voltam,hanem szókimondó is Smile Ezért rám néztek furcsán, ha tabukat

döntögettem! /máig nem változtam Smile Smile /

Köszönöm, hogy itt jártál!

5786
horla51 - 2018. március 29. 20:45:32

Kedves Babu!

Ez az eset valóban megtörtént velem, és nagyon régen Smile

Köszönöm, hogy itt jártál!

5772
Saranghe - 2018. március 28. 21:12:59

Kedves horla!

MegnevettettélSmile. A - " mosom kezemet" - pedig nagyszerű szójáték volt.

Gratulálok!

Szeretettel: Rose

Kata

5548
babumargareta - 2018. március 06. 16:19:34

Kedves horla,
Érdekes , egy hétköznapi történet és mégis szeretettel olvastam .
Bizony .bizony vannak még Misi bácsik !
Gratulálok szeretettel a nem hétköznapi történetedhez !SmileWink
BabuRose

5786
horla51 - 2018. március 06. 11:32:20

Kedves Kit!

Valóban nagyon sokat változott a világ, de olyan beállítottságú emberek, sajnos mindig lesznek, akik tiszteletet követelnek maguknak, mindenféle teljesítmény nélkül.

Köszönöm, hogy elolvastad!

5396
Kitti - 2018. március 05. 15:15:20

Kedves horla!
Maximálisan egyetértek a novella üzenetével. Még mindig sok a Misi bácsi, bár a tekintélyelv megszűnőben van, mégis valahogy kinövik magukat, még csak kor sem kell hozzá...

5786
horla51 - 2018. március 02. 12:39:41

Kedves Rita!

Ebben az írásban nem minden körülményt írtam le, ahhoz egy regény kellett volna.
Hidd el, nem véletlenül lett kiválasztva a "rápirítás" módja. Aki minden megnyilvánulásával fölényként hivatkozik a korára, és pusztán csak azért várná el a tiszteletet, mert idősebb, megérdemli, hogy keményen szembesítsék a hibái közül egyetlen eggyel. Ez egy negyvenhat éves történet, akkoriban maximálisan el volt túlozva a tekintélytisztelet mértéke, és értéke. Márpedig a tiszteletet nem elvárni, hanem kiérdemelni kell.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.